A Lucky Luke-ot rajzoló Morris-nak magyarul négy füzete jelent meg Jean Léturgie-zsal és kettő Xavier Fauche-val. Léturgie összesen nyolc, Fauche összesen kilenc Lucky Luke képregény szerzője volt, mondja a Wikipedia megfelelő szócikke. Az urak így festenek (csak, hogy tudjuk, kiket dicsérhetünk):
És akkor itt van ez az eredetileg 1984-ben megjelent Lucky Luke képregény. Aminek a rajzolója, ki más lenne, mint Morris (na, jó, 2003-tól Achdé).Lucky Luke ebben a füzetben a Vadnyugat sajtócézárának, Horace Greely-nek lesz a segítője, védelmezője, ötletgazdája, mindenese. A képzeletbeli Lucky Luke akkor csatlakozik a valóban létezett Greeley-hez, amikor az még senki nem volt, csak egy elkötelezett, mániákus újságcsináló, újságíró, nyomdász, terjesztő, marketinges. 1811-ben született, és 1872-ben halt meg. Főiskolát neveztek el róla, emlékét több szobor őrzi az USA-ban. Ha jól bogarásztam a neten, egységes tipográfiai rendszert vezetett be Amerikában. Viszont, lehet, hogy ügyetlen voltam, de ha a képregény címében szerepeltetett Daily Star-ra rákeresek, akkor vagy ezzel a Lucky Luke-füzettel kapcsolatban lelek rá, vagy egy sokkal később kiadott lapot találok.
A képregény története szerint Horace Greeley már gyermekkorában elkötelezettje volt az újságkészítésnek. Nem újságírást írok, mert amit tett, az sokkal több volt a cikkek megírásánál, a lapszámok teljes körű elkészítését magába foglalta a munkája. Szóval a képregény szerint Greeley útnak indul az édesapjától születésnapjára kapott Washington Imperial No. 3 nyomdagéppel, és amikor az első adandó alkalommal pórul jár, Lucky Luke siet a segítségére. Sőt, Luke voltaképpen mellészegődik Greeley-nek. Így amikor néhány átélt vonatrablással később letelepszik Dead end City-ben, Luke ott van mellette.
Greeley ars poeticaja, amit az általa kiadott Daily Star címlapján feltüntet: Mindig független, sosem semleges. Ebben a szellemben írja a cikkeit, beszámolóit. S mint minden jó újságíró, Greeley beszámol mindarról, amit a városkában tapasztal. Így hamar magára haragítja a kocsmárost, a szatócsot, a temetkezési vállalkozót, A kocsmárosról megírja, hogy vizezi a portékáját. A szatócsról, hogy a termelőtől vásárolt ötven centes paradicsomot adja három dollárért. A temetkezési vállalkozóról, hogy az egyedinek árusított koporsók konfekciótermékek. Ez lesz a történet konfliktusa: a három gazember, kiegészülve a meghatározhatatlan indíttatású szállítmányozóval mindent megtesz, hogy megakadályozzák a lap kiadását, s hogy tönkre tegyék a Daily Star-t. S ezért nem hiába van itt Lucky Luke, aki minden ötletükre ellenötletel válaszol, óvva, védve a sajtó- és a hír szabadságát. Persze sok ellen-ötlet roppant mulatságos. Például amikor nem jut papír a lap megjelentetéséhez, a tehén oldalára nyomtatják ki az aktuális számot. Vagy újabb ötlet a papírhiányra: a szerkesztőség mindenese, a kissrác Pipo (a későbbi Albert Londres, az oknyomozó újságírás úttörője) megtanulja az adott szám minden cikkét, beleértve a váltási árfolyamokat is, amit természetesen a bankban mond fel.
Amikor a gazember-brigád saját lapot ad ki, megindul a cikkháború. Figyeld csak, milyen zseniális a megfogalmazás!
Nos, milyen is ez a füzet? Érdekes, de itt nem röhögtem egyáltalán, viszont folyamatosan mosolyogtam, s közben úgy érzem, tanultam is. Legalábbis utána kellett néznem Greeley-nek is, Pepének is. A mosoly azt jelenti, nem poénmentes a füzet, az állandó mosoly meg azt, hogy minden oldalpárra jut valami rötyögni való. S azt hiszem, ez volt az első Lucky Luke-füzet, aminek olvasása közben még gondolkodtam is. A sajtó szerepéről, a leleplező újságírásról gondolkodtam.
Meg azon, mennyire vágytam úgy kilenc-tízéves koromban arra, hogy a Talpraesett Tom füzeteket adják ki Magyarországon is, és irigykedve olvastam egy parádfürdői táborban egy nyaralótársam Vajdaságban kiadott kincseit. S hála a Pestikönyveknek, immár a 36. füzetnél tart a sorozat!