Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver (Kick-Ass) – Harmadik könyv

Ha lehetséges még inkább bedurvulnak a dolgok, fröcsög a sztori rendesen

2020. február 17. - Mohácsi Zoltán

millar_romita_haver_3.jpgA Ha/Ver sorozat nem gyerekkönyv. De nem ám! Egyáltalán nem! Még akkor sem, ha belekalkulálom, hogy az én gyerekkorom óta (ötvenhárom vagyok) lényegesen odébb tolódtak az ingerküszöbök. Ha/Ver-ünk még a főszereplőkre nézve sem YA-irodalom, hiába kamaszok. Akkor sem, ha az egyikük kiskamasz. Vess egy pillantást a képregény harmadik részének a borítójára, barátom, és egy szempillantás alatt belátod, hogy nem tréfálok!

Nézzük csak, a képben nem levők kedvéért, miről is van szó! A fülszöveg pompásan visszaadja a cselekmény lényegét.

Dave Lizewski egykor, csekély harci képzettséggel és mindössze két bottal felszerelkezve, maszkot öltött, hogy Ha/Ver néven valódi szuperhőssé váljon. A játszma, amelybe belefogott, rendkívül eldurvult, a tétek megemelkedtek. Az ifjú szuperhős és mindenki kedvenc, cuki pszichopatája, a fekete öves Kis Dög nekiment a maffiának, győzött, és divatot teremtett: minden utcasarkon megjelennek az álarcos bűnüldözők, és megalakul az első szupercsapat is. Ám ősellenségük, Vörös Köd szerint a szuperhősök ideje lejárt, így pusztulniuk kell. Vajon ebben a „való” világban Ha/Ver és szövetségesei túlélhetik-e az elvetemült ellenség ámokfutását?

Hát erről van szó. Alapvetőn ökörség, nemde? Egy tök béna, verekedni nem tudó, abszolút amatőr kisskac és egy nála is fiatalabb, minden további nélkül totálisan pszichopata, egetverőn trágárul (csak úgy röpködnek a g*cik, sz*rok, f*szok a szájából) beszélő kislány, aki úgy kaszabolja, lövi az ellent, ahogyan egykor az én szép lelkű kislányom szedte a réten a virágot az édesanyjának, nekiveselkedik a város ráncba szedésének.

Na, ne már, ezt, gondolom, te sem veszed be! Mondom, úgy baromság, ahogyan van, nem? 

Aztán az a nagy büdös helyzet, cimbikém, drága olvasóm, és ezt már a sorozat első részénél is megállapítottam, legalábbis úgy emlékszem, hogy valamiért mégis rettentő nagy elánnal cumizzuk be ezt a hülyeséget. Most mondd! S ne számíts rá, meg nem tudom magyarázni, miért. Ráadásul úgy cumizzuk be, hogy még tetszik is. Persze, nem hisszük el ezt a zagyva képtelenséget egy pillanatra sem, mégis hagyjuk, hadd meséljenek nekünk az alkotók, hadd fröcsögjön a vér, az agyvelő, tapodjanak a gyerekek a maguk gyártotta hullahegyeken („Beteg, mi?” – kérdezhetem a The Walking Dead Negan-jének a szavaival), mi élvezettel (mondom élvezettel!!!) lapozgatjuk a képregényt. Ami egyébként még csak különösebb erkölcsi tanulsággal sem szolgál. Különösebbel? Ugyan! Semmilyennel, hidd el, semmilyennel! Pusztán a mese iránti vágyunkat elégíti ki: a szegény ember legkisebb fia (több sincsen neki) elmegy szerencsét próbálni, és miközben ő olyan piszok szerencsés, olyan cefetül mázlista, hogy túlél mindent, a környezete már egyáltalán nem annyira az. Apuról például ne is beszéljünk. És ez a legkisebb ráadásul még elnyeri a passzív rezisztenciába húzódott még kisebb, pszichopata királylány segítségét is, mert annak bélkiontó és agyfröccsentő képessége nélkül mehetne a messzi bús sóhivatalba, frittyfancot nem érne sem az igazságérzete, sem a bosszúvágya, lapos véreslepény lenne belőle is. Mese, meskete...

Gondolom, már könyörögsz, áruljam el, mi a fészkes fenéért nem hajítottam a sarokba ez a bárgyú zagyvaságot, van-e egyáltalán elfogadható érvem arra, miért ürítem tök síkra a trágár darabolás-fröcsögéssel az agyamat? Hát, mondhatom, most megfogtál! Hm... tényleg, vajon miért? Meg kellene magyaráznom magamnak is, ha már kérdeztél, legalább magamhoz is őszinte leszek, tudok-e bármi értelmes indokot találni, vagy maradnak a panelproliság bamba bámulásának az érvei.

Nos, maradjunk annyiban, hogy maradnak ezek az érvek. Mármint a panelprolis. 

Mert annyira nem érzem érvnek például a RAJZOKAT. Semmi baj velük, ügyesek, ha nem is olyan lenyűgözőn részletesek mint a Blacksad vagy a Morgan  Lost kockái, vagy olyan ötletesen fekete-fehérek mint a Cin City, egyszóval az ég egy adta világon semmi baj nincsen velük, igaz, nem is vágnak egy súlyos vizuális benyomás KO-jával álcsúcson, hogy belerezeg az összes esztétikai- és szépérzékünk, de nincsen velük baj. Dinamikusak, szépek, színesek, árnyékosak meg minden. Semmi egetverő magasság, semmi kútmélység, de élvezetesek, simán fogyaszthatók. 

millar_romita_haver_3_kep.jpg

Aztán ahogy írtam nem érv a TÖRTÉNET sem, mert az simán baromság. Nem érv az ERKÖLCSI ÜZENET sem, mert az tulajdonképpen nincsen. Csúnya bácsi úgyis véres massza lesz, addig jár a korsó a kútra, amíg be nem vezetik a vizet és aki mással herbe kenéz, annak futyje remety ütyő. De ettől nem fordul egyből minden jóra a világon. Még az sem tűnik nagyon átütő üzenetnek, hogy ne legyél gonosz, ne akard magadénak a várost, mert vagy Kis Dög aprít/belez/lősz@rrá vagy kiesel a hűdesokadikról és a combcsontod vakarja meg az álladat. Tán még attól sem megyünk a falnak, hogy minden jótett elnyeri az igazságszolgáltatástól a méltó büntetését. 

Bakker, hallottad? Egy magas rangú katonatiszt péppé verte a kedvese arcát, de nagyon csúnyán, nagyon péppé. A pasassal gyakorlatilag semmi sem történt. Volt távoltartási-végzés, de kényszerítő lépés nem történt a betartására, még nyomkövető sincsen az ürgén. A csajszi félelmében a nyilvánossághoz fordult, erre ez a baromarcú gennyláda beperelte ötmillió forintra a hölgyet. Becsületsértésért. Hogy jól értsd: az elkövető tette, és annak kellene fizetnie, akit sz@rrá vert. Megáll az ember esze!
De mondok mást, ma hallottam, olvastam: szomszéd1 b@szogatta a szomszéd2-őt. Rendszeresen, módszeresen, gennyesen. A történet idején valami hangos valamivel valamizett. Szomszéd2 átment, hogy a francba, ne már, unalmas, fejezze be a rohadt mindenit! Ő is nő volt. Illetve még mindig nő, mert túlélte szomszéd1 válaszreakcióját. Ugyanis a ricsajos fullkretén gyakorlatilag felvágta a hasát, úgy, hogy a hölgy fogta a saját beleit, hogy körbe ne díszítse velük az udvart, meg a holló el ne vigye már, kell az még neki is! Na, és most nem hiszed el, ülj le, kapaszkodj meg: szomszéd2-őt a rendőrség negyvennyolc órán belül kiengedte, mert ez csak súlyos testi sértés. Képben vagy? A nő konkrétan tartotta a saját beleit a két kicsi kezével az udvaron. Aki kifordította őt, mint a kesztyűt, az pedig otthon kevergethette a kávéját és slettyinthette a fröccsét a foteljában.
Na, AZÉRT MÉGIS VAN TANULSÁGA A KÉPREGÉNYNEK: húzzunk Ha/Ver-ruhát, de főleg keressük meg Kis Dögöt, és nézzünk már szét legalább ezen a két portán, menjünk katonatiszt és hangos-szomszéd nézőbe! Aztán bízzuk Kis Dögre ezt a két szimpatikus, szolid úriembert: varjúkajának jók lesznek, miután elbeszélgetett velük. 

De a magyar jogszolgáltatás (mert igazságszolgáltatásról ne beszéljünk, mert nem fogjuk tudni abbahagyni a zokogással tarkított röhögőgörcsöt) elképesztő baromsága azért nem ad igazából értelmet az alaptéma képregényének. 

Kicsit fáradt vagyok, hosszú volt a hétvége, Karesznek Dunaharasztin jó pálinkája van, aztán meg nem aludtam túl jól, pedig haza sem kellett jönni, náluk feküdhettünk le, de zűrös volt az alvás, próbálom még összeszedni, mit is értékelhetnénk ebben az alkotásban. 

Na, talán találtam valamit: a mai ifjúságnak lehetne az az üzenet, hogy SUSZTER MARADJ A KAPTAFÁNÁL, mindenki nyugodjon le a 'csába, hagyjuk, hogy az rendezze a dolgokat, akinek azt kötelessége rendezni. Csakhogy a fenti két, valós történet ennek ellentmondva bizonyítja, hogy az meg francokat fogja rendezni, gyakorlatilag jutalmazza az elkövetőket és bünteti a sértetteket. Ráadásul azért sem lehet ez az üzenet, mert amott, a képzelt világban (majdnem Képzelt Várost írtam, mert miközben itt plöntyögök, éppen az új lemezük szól, tegnap jelent meg, postrock), abban a képzelt városban (hehehe!) éppen hogy Ha/Ver és Kis Dög rendezik le a gonosz bácsikat, meg az általuk gyűjtött, amatőr, szuperhős sereg. Miközben a rendőrség uszkve teljesen töketlen. 

Körülnézek, van-e még valami? Benéztem a sezlony alá is, de nem leltem semmit.

Talán annyit, hogy a részek összessége nem minden esetben adja ki az egészet.

Mire gondolok? Figyelj csak! Magunk között? Szerelmetesfelségtársamnak nem csak szép a lelke, nem csupán kedves és szép a hangja, nem csupán gyönyörű zöld a szeme, nem pusztán szemgyönyörködtetőn széles az álkapcsa, nem csupán ingerlőn gömbölyű a csípeje, a válla, nem csupán, hjajhjaj, de fogni való a feneke, nemcsak huncut a gribedlije, nem csak jó humora van, de az is mulatságos, amikor éppen cserbenhagyja, nemcsak imádom még azt is nézni, ahogyan eszik, nemcsak jókat lehet vele veszekedni, mert (jobbára, mert sajnos manapság már voltak kísérletei) arról veszekszik, ami a téma, és nem citál be még öt másik történést, pragmatikus, jó szervező, kedves, ... De ha ezeket a tulajdonságokat összerakom, még mindig nem áll előtted SzFTam, még akkor sem, ha fizikai valójában meg is tenné, hanem csupán egy csomó tulajdonságát látod, az összkép még mindig hiányos lesz, mert nem ismered őt. 

Pödzegeted? Valami ilyesmi van ezzel a képregénnyel is. Van egy csomó résztulajdonsága, de ha összerakom a részeket, nem az egész jön ki, hanem csupán a sok rész egymás mellett. 

Mondd már, hogy érted, na! Így van, ez a Ha/Ver is. Ennyi! 

 

Fumax, Budapest, 2019, 192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701071 · FordítottaSepsi László 
3,5/5

(2019 február)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5915473544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása