Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Erdürrehim Bey Haqverdiyev: A hegy tetején

Anekdoták made in Azerbajdzsán, a 20. század elejéről

2021. február 24. - Mohácsi Zoltán

haqverdiyev_a_hegy_tetejen.jpgÁLLJ!
Mielőtt bármit csinálnál, olvasd el újra a szerző nevét, és ha nem vagy azerbajdzsáni, akkor próbáld meg gyorsan kimondani! 

A sikerrel járók között még kér azerbajdzsáni irodalmár nevét sorsoljuk ki. Mit szólnál mondjuk Mirza Feteli Ahundzadze, de főleg Celil Memmedquluzade nevéhez?

S merd azt mondani, hogy nincsen szerencsénk, hogy Magyaroszágra születtünk! Gondolj bele, meddig kell Azerbajdzsánban egy kisgyereknek a saját nevét tanulnia!
Itt meg? Kiss Pál vagy KIss Éva. Nesze!

Ez is egy olyan könyv, amellyel a Napkút Kiadós barterem nélkül nagyon kevés eséllyel találkozhattam volna. 

Kicsit hasra ütéssel került be a legutóbbi kívánságlistámba, amit elküldtem a kiadónak. Elsőre a borító képe fogott meg. Aztán az író maratoni neve. (Elárulom, a helyesírását felesleges megtanulnod: ha csak hozzávetőlegesen megfelelően írod le, tudni fogják, kiről beszélsz. Nagyjából nem találtam két egyforma leírási módot a neten. Azért ez nem kicsit mulatságos. Van ilyen verzió is: Əbdürrəhim bəy Haqverdiyev. Pedig ilyen betűk nincsenek is.

A KÖTET SZÖSSZENETNYI, SZÁZTIZENKILENC OLDAL. Nincs nagy tenyerem, de a borító mérete nagyjából megfelel a méretének. Vagyis semmiképpen sem kapunk átfogó keresztmetszetet a szerző (a továbbiakban EBH) munkásságáról. 

Csak azért, hogy kicsit képben legyünk, némi képbe kerülés következik. (Ha vágod az azeri dolgokat, ugord át nyugodtan ezt a bekezdést.) Azerbajdzsán egy Oroszország, Grúzia, Örményország, Irán által határolt ország a Kaszpi-tenger partján. Egyszerűsítem a képet, ha elmész a Fekete-tenger partjára a románkhoz vagy a bolgárokhoz, és egy merész csukafejessel nyitva átúszod keresztbe a Fekete-tengert, majd a túlsó partra daliásan lépve gyalogolsz még úgy százötven kilométert Grúzián át, ott is vagy a azeri határon. Csak egy kicsit van messzebb mint London. Úgy másfélszer, kétszer. 

Azerbajdzsán fővárosa Baku. A kelet és a nyugat határán fekszik, alig túl Európán, de még nem Ázsiában. A földrajzi elhelyezkedés természetesen meghatároz mindent, politikát, vallást, kultúrát. Az ország vallása döntő részben mohamedán, az egyéb vallásoknak a szó szoros értelmében csak pár százalékos arány jut. 

haqverdiyev_a_hegy_tetejen_ebh.jpgInnen készen is van a projekció: ha iszlám, akkor teve, sivatag, homok, szélcserzett fizimiskák, sátrak a sivatagban, pálmafák, megbízhatatlan rosszarcok, türelmetlenség, csador, burka, birka, bizonytalanság, szomjúság, halálfélelem. Ugyebár. 

A dolog nem ennyire egyszerű, de nagyon nem nyúlunk mellé. A képet Oroszország közelléte komplikálja valamelyest. Ezért van az, ha azeri kultúrát vesszük szemügyre, akkor nem csupán kardfenegető igazhitűeket látunk hanem költészetet, drámairodalmat, színházat is. EBH maga sem pusztán író volt, hanem színházi szerző és rendező is. Mi több, operát is rendezett. Fuccs a sátrak kizárólagosságának és a békésen kérődző teve mindent leuraló látványának. Egy operát nyilván nem a hétvégi vásártéren vagy az oázis néhány pálmája alatt mutatnak be arrafelé sem. Bár tény az is, hogy európai fantáziával nehezen tudjuk elképzelni azt iszlám országot, ahol a politikusok drámaírók, rendezők, vagyis színházi emberek. Ahogy például EBH az volt. Errefelé, Kelet-Európában ez ugye, bevett szokás, de hogy muszlimok között is így legyen, az üti a sztereotípiáimat. Egyáltalán: a muszlim vallás és a színház? Hökk! És kik játsszák a nőket? Vagy hogy? 

De amint a mellékelt fotó mutatja, EBH nem burnuszban és turbánban járt, hanem teljesen európai öltözetben. Vagyis könnyen lehet, hogy árnyalnom kell a bennem rögtön felszínre törő elképzeléseket. 

*

EBH A 19–20. SZÁZAD FORDULÓJÁN ÉLT. (S Azerban már akkor volt színház! Ezt add össze! Ugye, hogy ugye?) Mivel nem vagyok túlművelt az azeri irodalomból, fogalmam sincsen, miket írt még drámákon és novellákon kívül. Mármint ha a kiadó műfaji megjelölése (novellák) ellenére ezek a kis írások novelláknak tekinthetők egyáltalán. 

S itt álljunk is meg, nem is kicsit, mert nagyjából a lényegnél vagyunk! A kiadó másik műfaji meghatározást, ami nem is az, simán el tudjuk fogadni: műfordítás. (Az előszóban az itthoni azeri nagykövet mond köszönetet a fordítónak, Kenessey Máriának, hogy népszerűsíti Magyarországon az azeri irodalmat. Megemlít még két azeri irodalmárt, akit a fordító már megismertetett a hazai irodalombarátokkal, de akiknek nyomát nem leltem sehol. Így múlik el a fordítók dicsősége a műveletlen, lusta olvasók miatt.)  

Tudniillik az európai novella fogalmába ugyan beleszuszakolhatók ezek az írások, de jobbára nagyon tág (vagy szűk?) nekik a definíció. Leginkább anekdotáknak nevezném őket. Ha nem visszaemlékezés-morzsáknak. Vagy micsodáknak. Nincs semmi baj a bizonytalansággal, csak a pontosság, vagyis inkább a tisztán látás végett mondom, hogy ne csalódj, ha az értékelésem hatására rohansz beszerezni a kötetkét. 

Az egyes írások felépítése meghökkentőn sajátos. Nem tudom, ez vajon a korabeli azeri irodalom sajátossága-e, vagy EBH-é, de nagyon fura. Legalábbis európai olvasóként. A egyes novellák/anekdoták úgy indulnak, ahogyan indulnának nálunk is. Szereplő, cselekmény, konfliktus. És innen jönnek a hökkenések. Amikor azt várnánk, hogy akkor most valaki mond, csinál valamit, ami frappánsan meg- és feloldja a konfliktust, helyre teszi, ami helytelen, megbosszulja, amit és akin meg kell, jön a csattanó, a csavar, szóval amikor már csak egy kis mákszemnyire vagyunk attól, hogy nagyot szóljon, amit olvasunk, nos, akkor NEM TÖRTÉNIK SEMMI. De ez a semmi is olyan semmitmondón nem történik, hogy az valami elképesztő. Aztán nosza, vége is van a novellának/anekdotának.

Amikor ez harmadszor-negyedszer történt meg, a kedvemet veszítettem. De tényleg majdnem leraktam a kötetkét. Minden, rá alkalmazható kicsinyítőképző ellenére. Aztán a kiadó iránti lojalitásom végett mégsem tettem. 

S innen jött a meglepetés. A feloldás. Mert egyszerre csak rákaptam BH tollából való azeri anekdoták ízére. De annyira, hogy aztán meg már sajnáltam, hogy a kötet végére értem. S feltűnt, hogy vigyorogva olvasok. Meg az, hogy a pálfordulásomat követőn visszalapoztam a kezdő történetekhez. Akkor megállapítottam ugyan, hogy a közepétől az írások valóban jobbak lettek mint az elején voltak, de a kedvemet már nem lehetett elvenni. 

Ebben az értelmezésben is nagyon vékony a kötet. Értem én, hogy marketing, meg piac, meg eladhatóság, meg minden, de akkor is! Evés közben jött meg az étvágy, nagyobb szeletet kívántam EBH munkásságából. Egy előételnél mindenképpen többet. A kisujj és a kar tipikus esete. 

*

Mi sem áll távolabb tőlem mint hogy polkorrekt legyek, de EBH kis írásait olvasva ugyanaz a közhely jutott eszembe mint amikor életemben először külföldön jártam és konstatáltam: az ember az ember, teljesen mindegy, milyen nyelven beszél, hogyan néz ki. Okosak, kedvesek, hülyék és gonoszak mindenhol vannak, voltaképpen ugyanazok a vágyaink, a gondjaink, a félelmeink, a butaságunk és a bölcsességünk. Csak van, ahol hozzánk viszonyítva egzotikusabb környezetben, és más stílusban hajtják végre ugyanezt. Ez nem tanulság, csupán megállapítás. Valamiért jóleső. 

*

Kicsit semmilyen lesz a befejezésem, mert hihetetlenül lapos, ezáltal méltatlan az Olvasónaplómhoz, de tényleg csak azt tudom mondani, ha szembejön veled ez a kötet, ne engedd kontaktus nélkül elmenni! Nem fogod megbánni. És semmiképpen ne fordulj pszichológushoz, ha az összes erőfeszítésed ellenére képtelen vagy megjegyezni a szerző nevét. :-)

 

Napkút, Budapest, 2020, 122 oldal · ISBN: 9789632639512 · FordítottaKenessey Mária

6/10

2021 februárja, Szerelmetesfelségtársam születésnapja előtt egy nappal

*

napkut.jpgKöszönet a Napkút Kiadónak
a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!
 

Egyéb, a Napkút Kiadó által kiadott könyvekről írt értékeléseim

Kurcz Ádám István–Horváth Futó Hargita: Gion Nándor-album (Hang-Kép-Írás)
Gion Nándor: Keresünk egy jobb hajót
Gion Nándor: Krisztus katonái a Görbe utcából
Halmai Róbert: Nagyapám
Borcsa Imola: Magnebéhat
Hegyi Ede: A senki
Novics János: Hózentróger
Kása Ferenc: Hogyan indítsd újra az Univerzumot? 
Kurcz Ádám István–Horváth Futó Hargita: Gion Nándor (Hang-Kép-Szó)
Anne-Leena Härkönen: Köszönöm, nem
Bereményi Géza: 150 dalszöveg Cseh Tamás zenéjére
Wesz Péter: A bal lator lemászik a keresztről
Dobó Dorottya: A zapumai kóbor villamos

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5516434194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása