AZ AZ ALAP, HOGY MÁR KÖLÖKKOROMBAN SEM BÍRTAM az olyan történeteket, amelyekben a tárgyak önálló életre keltek, ne adj Isten, beszélgettek. Azért az már olyan izés.

Egyszerűen képtelen voltam ezeket történeteket egy pillanatig is komolyan venni. Ezáltal beleélni sem tudtam magamat a történetekbe. (Valami érthetetlen okból kivételt képezett ez alól a Hagymácska című orosz rajzfilm, amiben zöldségek és gyümölcsök lakták a falut, ők voltak a főhősök, a jók és a gonoszok, stb.. De ezt már többször elmondtam.) Vagyis Dobó Dorottya története eleve hatalmas mínusszal kezdett nálam. Ráadásul a könyvben első ránézésre meg van minden, hogy eszembe se jusson a kezembe a venni. Mire gondolok? 

A borító összhatására nem tudom melyik a jobb szó, a célt tévesztett vagy a semmitmondó? Mindenesetre a tartalom ismerete nélkül minden szempontból alaposan félrevezető. Miért?

• A címben, ugye, egy kóbor villamos szerepel. Vö. a bevezető alatti első bekezdésemmel. 
• A (tévesen) dilettáns grafikust sejtető borítón egy zöld füvön, sínek nélküli villamos száguld, amelynek a tetején két, óriási gyerek ül. A fiúnál nem eldönthető, hogy rémült az arckifejezése vagy bajusza van.
• A szerző neve és a könyv címe nagyon összetapad.
• A cím felhőket idéző betűtípusa kizárólag a könyv tartalmának az ismeretében nyer értelmet.
• S egyébként nem könnyen olvasható.
• A „zapumai” szó pedig nehézkessé teszi a megjegyzését. S ismét csak a tartalom ismeretében értelmezhető (bár kétségtelen, hogy akkor frenetikus). 

Mindezzel szemben állt, ugyebár, a kiadó oldalán olvasott két oldal. 

*

AMIKOR A KÖNYVET A KEZEMBE VETTEM és ismerkedtem vele, és nézegettem a hátsó fülön levő fotókat, egyet a könyvben szereplő Guszti kutyáról (főhelyen), egyet pedig szintén róla, ahogy maga alá gyűrte a gyereklánynak tűnő szerzőt (egyébként 2020-ban egyetemista volt, a Facebook profilján található kép szerint ráadásul szép is), aki mosolyogva fintorog, mert Guszti éppen arcon szándékozik nyalogatni őt, nos, lettek félelmeim. Mármint, hogy megint bevállaltam valamit, amit nem kellett volna, és ha írok róla, ismét gazdagabb leszek egy nem-szimpatizánssal. 

Na, most ért utol a döbbenet. Szép, mondhatom! Most tudatosítottam, hogy a szerzővel figyeljük egymást a Moly-on. Igaz, ott nem a saját nevén szerepel. Bár nem is titkolja. Mindössze három évvel fiatalabb a lányomnál. 

Belecsapok a lecsóba: DOBÓ DOROTTYA NAGYON JÓL ÍR. Semmi döcögés, semmi szókeresgélés, mellényúlás, gördülékeny és élvezetes, mintha nem is most kezdené a pályáját. De komolyan. Azonban még csak nem is ez győzött meg igazán. Hanem a humora. Mert azért az mekkora poén már, hogy Csehszlovákia felbomlásakor akadt egy kisváros létezése felett elsiklottak a területek miatt vitatkozó felek. Így Zapuma végül egyikükhöz sem került, sehová sem tartozott. A város polgármestere bokros teendői miatt (nem tudja kit keressen, felhőszakadás volt, influenzás lett, a lánya esküvője, színházi előadások, beszakadt lábkörmök, defektes autókerekek, stb. akadályozták meg, hogy rendeztesse a városa helyzetét. Ezért: 

Ez idő alatt többször is akadt olyan ügybuzgó állampolgár, aki megpróbálta a kezébe venni az ügyet. Ám sajnos a cseh hatóságok minduntalan Szlovákiába küldték, a szlovák hatóságok pedig egyre csak Csehországba irányították őket, ezért hát a város lakói úgy döntöttek, hogy megvarrják a saját zászlajukat, és kikiáltották a Zapuma Köztársaságot. 
(10.)

Valami pazar, ugye? De van itt más is, figyelj  csak! Amikor az elszabadult villamos Szerbiából Romániába veszi az útját, a következőt olvashatjuk:

A román parlamentben az elmúlt órákban tárgyaltak a villamosválság kezelésének megoldási tervéről. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az országház egyhangúan megszavazta a türelmi indítvány elfogadását, amelynek értelmében megvárják, hogy a szerelvény Magyarország területére távozzon, és északnyugati szomszédaiknak lehetőséget biztosítanak a probléma megoldására. Előreláthatólag Gyulavarsándon, keresztül, a zöldhatáron átkelve fog a szerelvény Magyarországra, azon belül is Gyulára megérkezni. Onnan minden bizonnyal észak felé megy tovább, de – a szóvivő szavaival élve – Romániát ez már kicsit sem érdekli.
(97.)

De a humor a párbeszédekben is megjelenik. A zapumai villamosigazgatási központ felelőse, Horgas Kelemen felismerve, mit kell tennie az ügy megoldása érdekében, taxiba vágja magát, hogy a helyszínre siessen. A sofőr egyfolytában telefonál, a kocsi nem halad Kelemen elvárása szerint. 

Kelemen ezen a ponton újra megkocogtatta az úriember vállát. 
– Na, már megint kopog, várj egy percet! – magyarázkodott a vonal túloldalán hallgató beszélgetőpartnernek. 
– Az ár dupláját fizetem, ha most azonnal leteszi, és kétszer ilyen gyorsan megy tovább – jelentette ki Horgas úr, mire az autóvezető visszahúzta az arcához a telefont. 
– Hallottad ezt? – kérdezte. – Ja, ja, szerintem is... aha... na, most leteszem, hívlak, ha gazdag leszek.
(98)

Nem folytatom, pedig lenne még mivel. Úgy gondolom, példának ennyi is bőven elég: nyilvánvalóan pazar jó humora van az íróhölgynek. 

*

A KÖTET VÉKONY, SZÁZHUSZONNYOLC OLDAL. Ezzel együtt elképesztő, mennyi minden történik ezalatt. S az is, hogy még sincsen zsúfoltság érzésünk.

S az is elképesztő, az alakok mennyire élnek, a történet minden abszurditása, mesejellege ellenére. Még a kicsit megszokott szituációt – miszerint a férfi és a női (itt a fiú és a lány) főszereplő kezdetben utálja egymást, majd egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz, hogy végén már ne is tudjanak a másik nélkül létezni – is képes elfogadtatni és pompásan kezelni. 

A DRAMTURGIÁT TEKINTVE EGYETLEN HIÁNYÉRZETEM VAN CSAK. A főgonosznak és a segítőjének a motivációja, a cselekedeteinek az oka teljesen ismeretlen maradt a számomra. Így tulajdonképpen az egész könyv cselekménye a levegőben lóg. Az igazán meglepő az, hogy bár hiányérzet van, az összhatás miatt ez mégsem zavar annyira, hogy legyintsek az egészre. 

*

A GRAFIKÁKRÓL. Mondtam, a borító több szempontból nem lett az igazi. A kellemes meglepetés az, hogy a könyvön belüli illusztrációk ellenben nagyon tetszettek. Kétféle van belőlük: vannak sima vonalrajzok (ezek kicsit gyengébbek) és vannak egész oldalas, tónusos illusztrációk is. Az utóbbiak felettébb megkapóak, ezekért nagy dicséret az alkotónak, Buzási Viktóriának. Tréfásak, könnyedek, kifejezők. 

Egy a szerzőktől független hiba. Legalábbis szerintem hiba. Valószínűleg a kötet tervezésekor csúszott be. Van egy érdekes információs oldal két esetről, amikor Budapesten és Szegeden vezető nélkül útra kelt két villamos, és meglehetősen hosszú utat tettek meg, mire így vagy úgy sikerült megállásra bírni őket. Ez után az oldal után olvashatjuk még, a szerző ki mindenkinek mond köszönetet azért, hogy a kötet napvilágot látott. Nos, furcsa módon mindkét oldal a tartalomjegyzék után került a könyvbe, holott ezeknek előtte lenne a helye. A tartalomjegyzék után a könyvhöz nem soron tartozó információknak, leginkább a kiadói reklámoknak van helye. De végső soron ez tényleg apróság. 

*

ÖSSZEGZÉSÜL ELMONDHATÓ, hogy a zapumai villamos története pompás, szórakoztató, humoros, fantáziadús történet: pompás kezdés egy elsőkönyvestől. Csak így tovább! De komolyan! Jöhet a következő, kedves kiadó, kedves Dorottya! :-)

Napkút, Budapest, 2020, 136 oldal · ISBN: 9789632639970 · Illusztrálta: Buzási Viktória

8/10

2021, február vége felé, négy nap Szerelmetesfeleségtársam születésnapjáig

Köszönet a Napkút Kiadónak
a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!