Van ebben a kis kötetben valami... valami, ami már gyerekkoromban megfogott. Tizenegy éves voltam, amikor megjelent. A címe végett belelapoztam, se a szerző neve, se a RaRe sorozatnév (Rakéta Regénytár) nem mondott semmit.
De a könyvecske BORÍTÓJA izgalmas volt, s na meg az, hogy részben KÉPRREGÉNYRŐL van szó, hát emelte bizony a téteket. Arról nem beszélve, hogy a képregény színes! Holt volt még akkoriban ilyen! Képregény nagyjából a Füles című rejtvényújságban jelent meg, szigorúan fekete-fehérben.
Természetesen azonnal megvettem a könyvecskét, bele sem olvastam. Hét forint ötven volt, három és fél gombóc fagyi áram vagy alig több mint a Római strandra a délelőtti belépő árának a fele. Vagy egy liter kakaó. Három-négy visszaváltott sörösüveg, s abból volt bőven otthon.
Aztán Fantomas kalandja évekig ott állt a polcon olvasatlanul. Talán egyszer jutottam el az első oldal aljáig, de vettem az adást, hogy ez valami egészen más mint amire számítottam. Mert erre nem számítottam. Pedig, azt hiszem, soha nem voltam számító.
Julio Cortázar argentin író volt. Nézegettem a műveit, de kapásból egyetlen egyet tudnék mondani, ami híresebb, a Nagyítás című novellát. Amiből Antonioni az első filmjét rendezte. Még kiskamasz voltam, megnéztem, untam, egy-két jelenet mégis megmaradt. Valami egészen másra számítottam. Érdekes, hogy a legismertebb argentin írónak e novellán kívül nincsen igazán ismert műve... Ha a többiekre gondolok, Márquez, Vargas Llosa, Amado, Asturias mindegyikhez azonnal tudok több művet is kötni, még akkor is, ha nem olvastam őket. Cortázarhoz csak a Nagyítást. Igaz, az a semminél pont eggyel több...
Na, szóval a helyzet az, hogy a könyvecske kinézete izgalmas. Már a borító is. Csak éppen totálisan megtévesztő. Bár az ötlet csuda izgalmas.
Az Elbeszélő utazik. Egy konferenciáról elfelé. Később nevet is kap az Elbeszélő. Úgy tűnik, nem képzeletbeli személy: Julio Cortázarnak hívják. A konferencia, ahol volt, arról szól, miképpen gyakorolnak a multicégek politikai befolyást államokra, illetve adott államok diktatórikus berendezkedéseinek a tarthatatlanságáról. A konferencia neve II. Russel Bíróság, Brüsszelben székel. Találkozik. A tagjai mindenfélék, Az elnöke az Olasz Baloldal szenátora. Ennek megfelelő a Bíróság összeállítása is. Író is van még benne Cortázaron kívül: Gabriel Garcia Márqueznek hívják. De van itt fizikus, teológus, jogász, Sorbonne-i prof, volt elnök, szakszervezeti vezető, szociológiai prof, matematikus, és így tovább. A Bíróság a tanácskozás végén kiadott egy nyilatkozatot vagy mifenét. A nyilatkozat a dél-amerikai országok emberjogi mindenféléjől szól. Az Elbeszélő Cortázar ezt csatolta is a kis valamilye mellé. A szokásos, súlytalan, baloldali bizottságosdi...
Cortázart párizsi otthonában sok munka várja, ezért nem iparkodik vonatra szállni, inkább kávézik és a lányokat nézegeti. Egyik elfoglaltság jobb mint a másik. Mielőtt elérné a vonatát, jobb híján egy képregénymagazint vásárol. Olvasgatni kezdi, és (hogy egy irodalommal foglalkozó oldal felhasználóinak a szavával éljek, amit magam soha a büdös életben nem használtam még, mert a hideg ráz tőle) beszippantja a történet.
Fantomas figurája eredetileg 1911-ben jelent meg első alkalommal. Eredetileg két fiatal újságíró alkotta. A nevük: Marcel Allain és Pierre Souvestre volt. Az első kisregény után még írtak harminckét folytatást.
Fantomas figurája aztán önálló életre kelt. Számtalan filmfeldogozása született, a leghíresebb talán a Jean Marais és Louis de Funès főszereplésével 1964-ben született adaptáció.
Fantomas antihős. „A jó és a rossz örök küzdelmét a rossz győzelmével, a jó és az igazságszolgáltatás vereségével ábrázoló Fantomas sorozat a saját korában véresen komolynak, helyenként szadisztikusan kegyetlennek számított. [...] Fantomas, minden emberi érzést nélkülöző kegyetlen bűnöző, szadista sorozatgyilkos. Igazi neve ismeretlen, bárki arcvonásait magára tudja ölteni, minden esetben elmenekül, elfogni képtelenség.” – mondja a Wikipediának a '64-es filmről szóló szócikke.
Cortázar könyvecskéjében Fantomas a jók mellett harcol. A jók: a II. Russel Bíróság és a szimpatizánsaik. Nem semmi névsorral: maga Cortazár, ugye, aztán Susan Sontag, Alberto Moravia, G. G: Márquez, Octavio Paz (mexikói író, esszéista), Norman Mailer, Heinrich Böll, és jó pár dél-amerikai név, ami nekem nem mondott semmit.
A csizma az asztalra kerül tehát. Mer' ugye a valós személyek mellé kilép a képzelt valóságba a képregény-figura, hogy együtt harcoljon egy titokzatos, fanatikus társaság ellen, amely elpusztítja a világ legnagyobb könyvtárait.
Ahogy belegondolok, kapkodom a fejemet, hogy ugyan mi köze a könyvtáraknak a dél-amerikai multikhoz, a CIA által szervezett puccsokhoz és a diktátorokhoz, de megálltam ott, hogy a diktátorok nem szeretik a könyveket.
Az Elbeszélő könyvecskéjében ilyen-olyan indoklással kerültek még képek. Amiknek az oldalszámát ha hozzáadjuk a képregény-oldalakéhoz, meg a Bíróságnak a függelékben hozott valamilyével, a tulajdonképpeni szövegnek alig marad hely.
De legalább azt megtudjuk, hol mindenhol szervezett a világon puccsokat a CIA. Ukrajna akkor még nem lehetett rajta ezen a térképen. Meg mindaz, ami azóta történt. 
Túljutva a szösszeneten, teljesen megértem, miért nem olvastam én el ezt kamaszkoromban. Mert még most sem értem, azon túl, hogy a szerzői jogait a II. Russel Bíróságnak ajánlotta fel Cortázar, tulajdonképpen micsudát is akart vele mondani. Mármint azon túl, amit a teljesen légkönnyű Bíróság a függelékben elmondott a gaz multikról, a még gazabb diktátor-gyilkosokról és a az USA világuralmi Igaz, egyiket sem lehet eléggé hangsúlyozni, mert azóta sem változott semmi. (Vicces, egy értesítés miatt átklattyoltam a Facséra, ahol egyből az ugrott a szemem elé, hogy a CIA Szerbiában puccsot tervez Aleksandar Vučić kormányának a megdöntésére.) Maximum, hogy immár Kelet-Európában is itt vannak. Sokak szerint a helyi diktátorok is... S akik ezt ismételgetik, a legnyilvánosabb felületeken teszik. (Mehetnének mondjuk Kínába tanulmányútra.)
Szóval úgy negyvennéhány év után elolvastam a Fantomas a vámpírok ellen című kis valamit. De megbántam. Jó volt ez olvasatlanul is. És nincsenk is benne vámpírok, bebebe! Illetve vannak, csak allegorikus vámpírok, és az nem ugyanaz. Bár nem tudom, melyik a rosszabb ellenfél, Drakula vagy a Tesco?
S persze szokás szerint marha óvatosan kellett olvasnom a könyvecskét, hogy ne hulljon lapjaira, ahogyan az a Rakéta Regénytár köteteinél teljesen bevett tulajdonság volt..
Magvető, Budapest, 1978, 142 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632707613 · Fordította: Dobos Éva
2/10
2024 augusztus huszonkettő, és már nincsen semmi a fizetésemből. S van még kifizetetlen dolgom is. Igaz, vannak kintlevőségeim is, de elhanyagolható a végösszeg. Csüggesztő...
*
Ma nem mentem sehová.
Szerelmetesfelségtársam ment vérvételre, hogy eljusson a diabetológiára. Nincsen semmi baj a cukrával, nem arról van szó. De mert szerdán kért időpontot a diabetológiára és pénteken már meg is kapta, a laborba egyszerűen nem volt lehetősége időpontot kérni. Hát, nem is fogadták... Holnap mehet vissza, de holnapra a vérvétel eredménye biztosan nem születik meg. Nem voltak rugalmasak a laborban. Hány perc is egy vérvétel?
Én csak írogattam, kitakarítottam Füstit (tudod, a kis Yarisunk, amibe szerelmes vagyok, minden egyénisége ellenére), olvastam, aludtam egy délutánit. Szóval tényleg semmi.
*
SzFT volt ma egy üzleti reggelin a legnagyobb ügyfelénél. A cég tulaja körberajongta, hogy mennyire jó asszisztens. Egy üzleti reggelis partner, informatikus a fickó, szintén azt mondta neki, hogy inkább emelje az árait, de maradjon az ő titkárnénije is.
SzFT nagyjából kétszer annyit keres mint én. A sikerei nem csupán emberi szimpátiában mérhetők, hanem anyagiakban is. Egyéni vállalkozó, de abban gondolkodik, hogy embereket vesz fel maga alá, mert túl sok lett a munka.
Van-e bennem irigység vagy szégyenérzet? Hm... Is. Tíz évvel vagyok idősebb nála. Fáradt vagyok. Nem szeretek pezsegni. Már nem nagyon érdekelnek az emberek, fárasztanak. Igazából az üzlet kizárólag a pénz miatt érdekelne. Képtelen lennék olyan lelkesen pezsegni mint SzFT.
Az ő sikereinek örülök. Annak nem, hogy munkahelyet akar velem váltatni. De megértem azt is. Mert a matematika szigorú tudomány. De a helyzet az, hogy ahol vagyok, ott ugyan gyalázatos a bérünk, viszont sehol nem éreztem magam ennyire jól még munkahelyen. Pedig hat éve itt vagyok. S néha tele van a padlás, meg unom is, de összességében, mondom, még majdnem soha nem mentem be fogszívva.
S akkor legyen bölcs az ember, hogy miként lépjen, a matek szerint vagy a stabil, jó hangulatú munkahely megtartásáért.
SzFT egyébként nincsen elszállva, ha ötvennel több lenne a számlámon, már lenyugodna. S akkor sem lennék sehol az ő bevételéhez képest. Csak most a cégének is van hitele, meg a lakáshitelünket is az ő bevételéből törlesztjük. Meg a rezsi egy részét is. Meg az életben maradást is. S az már úgy sok.
