Az alapművet még egy Jugoszláviában kiadott szamizdat-kiadásban olvastam. Legalábbis azt hiszem, hogy szamizdat volt. Annak ellenére, hogy volt rajta kiadó név: Fórum.
Mint regény elsőre annyira nem tetszett. Azt felfogtam, beláttam, hogy a kommunizmus egyik legötletesebb, legkeserűbb kritikája. S ezért szimpatikus maradt. (Később a kezembe került Állatfarm, nos, az igen, az már beleolvasva is lenyűgözött.) Aztán útközben valahogy rákaptam az 1984 ízére, nem csupán beláttam, hogy fenomenális, ötletes, és hihetetlenek a felismerései, a hasonlatai. Á, mit ragozom itt: élvezni kezdtem a szöveget, na!
Azután évekkel az olvasás után láttam a regényből készült filmet a zseniális John Hurttel és Richard Burtonnel. Valahol akkor kaptam el igazán a lényegét és a hangulatát. A film megnézése után egészen másképpen olvastam már a könyvet.
Az első olvasás környékén el nem tudtam képzelni, hogyan lehet ebből filmet készíteni. Ha valaki a film után azt mondja, egykor képregény is lesz belőle, valószínűleg ugyanilyen szkeptikus ajakbiggyesztéssel fogadtam volna, ahogyan előtte a film gondolatát. „Nem lehet megcsinálni, egyszerűen lehetetlen, hogy éljen!”
Aztán tessék, nem megcsinálta valaki?
Hogy hogyan sikerült? Hát nézzük csak!
A képregénnyel ugyanúgy jártam, ahogyan a regénnyel. Kíváncsi voltam, de nem hittem benne igazán. Ahhoz, hogy jelentősen változzék a véleményem, ezúttal nem kellett éveknek eltelnie.
Ahogy fentebb mondtam (írtam): az 1984 a diktatúrák működésének hihetetlenül plasztikus bemutatása, olyan ötletekkel, hogy az ember álla leesik, és olyan befejezéssel, amely után napokig ökölbe szorul a gyomrunk.
De ezt manapság már mindenki tudja. Mármint az olvasó emberek közül. A kérdés tehát most nem az, mit üzen az 1984 (bár nem fogom tudni megállni, hogy egy felismerés erejéig ne beszéljek róla), hanem az, lehetséges volt-e a regényt képregény formára adaptálni? (Kicsit előre futva az értékelésben, dolgozott a tudatalattim, és majdnem adoptálnit írtam.) Ezt a kérdést feltettem már a bevezetőben is. A terveim szerint tehát most csak a képregényről fogok beszélni. Írni. 
*
Minden művészetnek külön formanyelve van, más és más érzékekre hatnak (vagy sem), tehát speciálisan azt az érzékszervet kell megcélozni, amely az adott művészeti ágnak leginkább megfelel. Beszélt már túl sokat a kedvenc előadód egy rock-koncerten? Ha igen, akkor ő elhibázta a formát. Még akkor is, ha a tartalom egyébként a helyén maradt.
A képregény elsősorban a szemen, az esztétikán, a színkezelésen, a perspektívákon és a látásmódon keresztül hat. A szöveg, bár lényeges eleme, mégsem elsődleges eleme a képregény hatóerejének.
A brazil grafikus, az 1984 képregény alkotója nagyon jó érzékkel nem bízta a véletlenre a dolgot. Úgy alkotott egyedit, hogy közben azért vastagon visszanyúlt az elődművekhez, a regényhez is, a filmhez is. A regényből igen sok szöveget megőrzött, a filmből pedig, ha nem is szolgain másolva, de az ismerősség érzetét gondosan szem előtt tartva áthozta az alakokat. Nem másolt, de gondosan figyelt arra, hogy az olvasó számára meglegyen az ezzelmártalálkoztam-érzése.
Míg emlékeim szerint a film színei a szürke és a hideg kék voltak, Nesti alapszínként kezeli a narancs felé hajló vöröset, mintegy vastagon utalva a kommunizmus vérszínére. A képregény ezért alapvetőn sötét és színtelen.
Én még voltam sorállományú katona. Egy hónap volt mindössze a kiképzés ideje, amíg nem hagyhattuk el a laktanyát. Februárban vonultam. A laktanyán belül minden hideg színekből állt, szürke, fekete, zöld. Amikor az egy hónap eltelt, letettük a katonai eskünket, megkaptuk az első eltávozásunkat és elhagyhattuk a laktanyát, már a közeli megállóban buszra szállva is valami hihetetlenül furcsa érzés volt. Mármint azon túl, hogy jó volt végre nőket látni. A színek! A sárga, a piros, a narancs, a lila, a bordó, a rózsaszín, a melegbarna! Szinte fájt a látvány, de közben mégis olyan volt, mint amikor egy kiszáradt kútba újra víz csordogál.
A szerző másik eszköze a mindennapi mozdulatok felhasználása az értelmetlenség, a kilátástalanság bemutatására. Kiemeli ezeket a mindennapi apróságokat az összefüggéseikből, ital csordul a pohárba, meggyullad egy cigaretta, egy arc visszatükröződik egy szemüvegben, de olyan tágabb összefüggésbe helyezi őket, amitől megváltozik a jelentésük. 
Vagyis éppen azáltal tágítja a mindennapi kis mozdulatok jelentését, hogy szűkíti a látványt. Ez a módszer az ember és a környezetének viszonyát, a teljes idegenségét, otthontalanságot emeli ki.
De ugyanezzel az eszközzel él Nesti az emberi kapcsolatok szemléltetésében is. Nem a szöveggel, hanem a perspektívákkal mondja el a viszonyokat. Ettől a képsortól hosszú percekig nem tudtam szabadulni. (Bár nem vagyok abban biztos, hogy összefüggéseiből kiszakítva ugyanolyan a hatásuk. Rabokat szállítanak az utcán, s a főhős, Winston tekintete összeakad az egyik rabéval.) Az a középső kép... Mennyi fájdalom, mennyi reménytelenség, mennyi végső lemondás!
A másik eszköz, amit Nesti szerencsére előszeretettel alkalmaz, a speciális látószögek, perspektívák alkalmazása. Mekkora reménytelenséget fejez ki például a legnagyobb szerelem közepette is a fák gyűrűje felett köröző madárraj.
E két szemszög alkalmazása a diktatúra, az erőszak, a félelem érzékeltetésére is kiváló.
S máris ott tartok, hogy kimondhatom a lényeget: a grafikus elcsípte a képi megformálás lényegét, amivel Orwell regényét leginkább képbe fordíthatja. De nem alkalmazza megállás nélkül a perspektíva-szűkítést és eltolást, mert az unalmassá válna. A normál beállítású rajzok sem eszköztelenek: az elnyomást, a magányt, az elszigeteltséget a színek és az árnyékok tolják az arcunkba.
Nesti egyébként pompásan megtalálta az egyensúlyt a szöveg és a rajz között. Az egyik mindig erősíti a másikat.
*
Azt mondtam, hogy a könyv és a képregény tartalmával nem akarok foglalkozni, mert azt úgyis ismeri mindenki. De mondtam azt is, hogy a képregényt olvasgatva valami aktuális az eszembe jutott. Igaz, távoli, de mégis valós analógia.
Minden bizonnyal rásegít a dologra, hogy Ofi barátom a nyaralásra indulásunk előestéjén a kezembe nyomott körülbelül fél évre visszamenőleges mennyiségben egy bevásárló táskányi Mandiner folyóiratot. Szóval a képregény olvasásakor támadt gondolatomat a folyóirat szemléletmódja, minden bizonnyal csak erősíti.
Arról van szó, hogy a főhős munkája, ugye, a múlt megváltoztatása az éppen aktuális pártszemléletnek megfelelően. Ezért teljes mélységében tisztában kell lennie a nyelv változásaival, megváltoztatásával is.Mint tudjuk, ezt újbeszélnek hívják. Bennem itt kattant a kapcsoló.
Az újbeszél manapság is él. Nagyon messzire nem kell mennünk, elég ha arra gondolunk, hogy milyen tiltott szavaink lettek az elmúlt években.
Nem mondhatjuk ki, hogy cigány (persze, romapecsenye, romakerék, a falat meg romaútra ment, ugye?), hogy néger (fekete-csók? és mit kezdünk a negroid-embertípussal, feketeid?), de szép lassan a fiú és a lány fogalmakat sem használhatjuk, mert sértő és erőszakos kifejezések, miért akarnánk bárkire, különösen védtelen és ártatlan gyerekekre ráerőszakolni a saját nemüket, amikor az nem is bizonyosan az övék?
Hát, itt az újbeszél, a fogalmak jelentésének a kiürítése, átalakítása valami egész mássá, tán éppen az ellenkezőjévé. Nekem az emberjogi aktivista, a jogvédő kifejezés például átúszott a diktátor szinonimájába.
Mindezt persze nem Nesti rajzolja és írja, nem is Orwell, pusztán csak nekem jutott eszembe a baloldal e könyvben található eszköztáráról. Kérdés, Orwell meg miért ezzel az eszköztárral ruházta fel a Nagy Testvért és a gépezetét? De ez itt és most roppant messzire vezet, én meg dicsérni jöttem Nestit, nem temetni a baloldalt!
*
A kiadvánnyal egyetlen formai problémám akadt. Több esetben előfordul, hogy sötétszürke, fekete háttérre szürke betűkkel nyomták a szöveget. Rendben van, hogy a két szemem között van hat és fél dioptria különbség, de az a helyzet, hogy ennek ellenére közelre jól látok. A szöveg mégis olvashatatlan maradt. Első ízben addig gyötörtem magamat, amíg meg nem fejtettem a néger fekete az alagútban (ez milyen értelmetlen már!) szöveg jelentését, de a következő hasonlónál már feladtam, simán továbbléptem a következő kockára.
Azonban ez legyen a legnagyobb baja a könyvnek, az erényei még így lényegesen számottevőbbek, mint ez az egy hibája.
*
S most, hogy leírtam ezt az egy hibát, rájöttem, érdemes kiemelnem, hátha az eddigiekből nem derült ki, Nesti adaptációja nem csupán arra jó, hogy elmondhassuk, immár van képregény ebből az irodalmi alapból is. Hanem a feldolgozásnak lettek hozzáadott értékei, nem maradt csupán egy más formanyelvre való átirat. Ha ez eddig nem lett volna világos.
És szégyenszemre el kell mondanom, nekem csak most, a képregényt olvasva állt össze, a Szeretet Minisztériuma miért a szeretet minisztériuma. Micsoda ötlet, atyavilág, micsoda ötlet! Nagyon lelkes vagyok.
Helikon, Budapest, 2020, 224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634795001 · Fordította: Szíjgyártó László
10/10
2021, július közepe-vége, Tapolca; ma éppen a szigligeti várhoz készülünk, úgy fest, nem lesz már eső.
