Ma reggel kaptam az értesítést, hogy a moly.hu szerint 2021-ben elolvastam száz könyvet. Ha jól értelmezem, amit látok, amióta tagja vagyok az oldalnak, összesen 1286-ot.

Az ünnepek arra valók, hogy megálljunk, visszatekintsünk, elgondolkodjunk. 

Nincsen min. Olvasok, másként nem tehetek. Akkor is, ha leszámoltam azzal az illúzióval, hogy a könyvek által előrébb megy a világ. Nem megy. A világ arra megy, amerre mennie kell. Annyi lehetséges, hogy a könyvek által nem megy olyan gyorsan arrafelé. Voltaképpen ez sem kevés. Nem túlélés, csak haladék. 

Nem vagyok olyan okos és művelt, hogy az olvasás biológiai, pszichológiai, szociális, és egzisztenciális hasznáról beszéljek. Különösen így összefoglalón: az olvasás. Mintha mindegy lenne, mit olvas az ember. A konzerveken is betűk vannak. S olvashatok akár Wittgensteint is, ha egy szót sem értek belőle. 

Vagyis a kitüntetésem semmi más, csak egy statisztikai adat: ennyi könyv adatlapján jelöltem be a moly.hu-n, hogy elolvastam. Még az se biztos, hogy mindet olvastam (de), lehet, hogy csak unalmamban kattintgattam (nem). De a számon túl mást nem mond ez a kitüntetést. 

S ezzel nem a Molyt fikázom, tőlük udvarias, kedves gesztus, hogy kitüntetéssel hívják fel a figyelmemet arra, amit az algoritmusban beállítottak. 

De akkor játsszunk. Feltételezve, hogy van még húsz évem, s megérem Lili unokám érettségijét, meg még egy kicsit, és túl leszek addigra a hitelünkön is, amit a lakásra kellett felvenni (áááámeeeen!) évi száz könyvvel az még kétezer könyv. Szép szám. 

Az elkeserítő az, hogy valószínűleg okosabb és szebb nem leszek tőle. Talán tájékozottabb. S talán lassabban lassul majd az agyam. 

A csuda, vagyis inkább a jó Isten tudja. Mindenesetre olvasni jó, barátaim!