A történet alapsztorijával hol máshol, a Fülesben találkoztam első ízben.
Nagyjából az a történet volt az első olyan történet, amelyben Nemere István neve a szemembe ötlött. A képregény címe ez volt: Űrkalózok fogságában. A regény eredetijének meg ez: Műkincsrablók a kisbolygón. Egyik cím sem jó, de a képregényé jobb.
Akkor találkoztam első ízben a gyerektrióval, Larsszal, Donnal és Ariellel. Akiknek egyébként Nemere még öt folytatást írt, de azt mondják a hangok, hogy az utolsó ugyancsak feledhető, az utolsó előtti szo-szo, az első négy teljes mértékben elfogadott.
A kupolaváros titka a sorozat második része. Az a tény, hogy volt képregény-verziója is, eleddig tökéletesen elkerülte a figyelmemet. A legutóbb olvastam egy interjúkötetet Szepes Máriával. A beszélgetőpartnere Nemere István volt. Akinek jó pár könyve a birtokomban volt kamaszkoromban. Így a moly.hu-n ráklattyoltam Nemere nevére, hogy nosztalgiázzak egy csöppet. S ott jött szembe velem, hogy lám, a regényt képpé is tették. S volt is belőle eladó példány. Egy egész heti egyeztetés után tegnap átugrottam érte, mert megtudtam, hogy Prospero, akinek a birtokában volt ez a fölöspéldány, itt lakik pár kilométerrel odébb. No, nem az igazi, a varázspálca-törő Prospero, csak egy névbitorlója. Én mentem, képregény jött, a mai, ebéd utáni csendespihenőnkben el is olvastam.
Ennek minden következménye következik.
S akkor máris és azonnal egy kultúrbunkó tévedésem: a tudatomban Haui József totálisan összekeveredett Gugi Sándorral. Amikor Porspero a kezembe nyomta A kupolavárost, én belelapoztam és picit megdermedtem: egész mások voltak a rajzok mint amire számítottam. Mert Haui József nem Gugi Sándor.
Haui-nak a Fülesben mindössze három képregénye jelent meg, azok is a kilencvenes évek közepén. Feldolgozta Vagyiim Sefner A négylábú tyúkját (irodalmi eredetije A szerény zseni című kötetben jelent meg magyarul), Kipling A magányosan sétáló macskáját (amiből, és ebben egészen biztos voltam, volt egy Dargay-féle verzió is, csak éppen semmi nyomát nem találom).
Az első elképzelésem az volt erről a kérdésről, éppen most fejtettem ki Szerelmetesfeleségtársamnak, hogy megtaláltam a bizonyítékát a párhuzamos világok egymás mellett létezésének, és én tuti, hogy jártam egy másikban valóságban. Ugyanis hiába kerestem akár Kiss Ferenc „Füles képregény biográfiájában”, akár az mkte.hu Füles képregénytárában, sehol nem leltem a Dargay-féle verziót. Pedig még a rajzait is láttam magam előtt, a belső vetítésben.
Aztán egyszerre, hopp, elém toppant egy Dargay-rajzos verzió a neten. Arról meg beugrott, ezt a szégyent, hogy talán meg kellene néznem a saját, 3D-s Füles-képregény gyűjteményemben is, hátha meg van. És ott van... Lám, ilyen gazdag vagyok, és nem is tudok róla. Szégyen!
Viszont a párhuzamos világos elméletem csúfosan megbukott. Ellenben a memóriám néha meglepőn pozitív dolgokat is produkál. Az „IS” nagyon lényeges. Sajna.
A fenti kettőn kívül volt még Hauinak egy Hauff adaptációja (A gólyakalifa) és egy színezett verzió a Magányos macskából. Oszt ennyi. Mármint képregényben. Mert egyébként tengernyi könyvet illusztrált (ezek annyira nem jönnek be). De ami sokkal fontosabb: ott sertepertélt a Vizipók csodapóknál, a Kérem a következőt! epizódjainál, a Magyar népmesék háza táján, a Vakáción a Mézga család készítésénél. Sőt, még a Vacak, az erdők hőse, az Idők urai és a Téli mese (igen, az amerikai film!) készítésében is részt vállalt. Szégyenkeznivalója nincsen.
A képregény rajzai
engem nem győztek meg. Egyfelől mert az alakok csak viszonylag konzekvensek. Még szerencse, hogy a szereplők nincsenek sokan, és a három főszereplő jellemzőn eltérő karakter: egy fekete fiú (a rajzverziója mikrofon-fejű hajjal bír és barna bőrrel, bár az arca egyáltalán nem negroid), egy hosszú hajú srác, akit a hosszú hajáról mindig bizton megismerhetünk és egy apródfrizurás gömbölyű cimbora.
Nehéz eltéveszteni őket, mert amikor nem hasonlítanak önmagukra, a fő karakterjegyek akkor is pontosan tájékoztatnak: barna bőr, hosszú haj, apród-frizura. 
Általában igaz a rajzokra hogy az ábrázolás a részletekkel nem pepecselget, bizonyos, hogy el nem veszünk bennük.
Ám valami részlet azért mindig akad, hogy fel ne adjuk. Akkor is, ha gyakorlatilag egy darab olyan kép nincsen az egész füzetben, ami emlékezetessé válna, ami miatt érdemes lenne visszalapozni. (A vicces az, hogy ennek érdekében többször átnéztem az egészet.)
Milyen részletekre gondolok? Nézd csak az első képen a fekvő srác nadrágján azokat a Nepp Józsefes árnyékokat! Vagy a következő képen a szobába belépő fiún megcsillanó fényfoltot, és a szoba sötétkék kuszaságát!
Aztán ez az élet a legtöbb képen teljesen semmivé lesz. Mintha Hauinak hol lett volna kedve rajzolni, hol a háta közepére kívánta az egész projektet, és mint az egyszeri mesterember, legyintett, jól van az úgy...! S otthagyta a tökéletesen semmilyen, minden harmónia, látnivaló nélküli rajzokat is. Amiknek még a színezése is olyan, mintha Painttel nekiesett volna, csak legyen végre készen, ne kelljen foglalkozni vele.
Az egyedüli, ami nem menti ugyan meg összességében a képi megfogalmazást, de enyhít a negatív összhatáson az az esetlegesen jól sikerült perspektívák alkalmazása.
Az érdekes az, hogy Haui rajzai egyébként, szerintem, máshol sokkal jobbak. (A Grimm-sorozatát inkább nem veszem tekintetbe, nekem Füzesi Zsuzsa jut róla eszembe, és nincs érv, ami ezt mentse.) Ha megnézed ezt a galériát, talán egyet fogsz érteni velem.
Viszont az a tény, hogy más rajzai teljesen rendben vannak, ezt a képregényt nem teszi számomra meggyőzővé. A végösszeg: kár, hogy nem Fazekas Attila rajzolta meg ezt is, ahogyan az Úrkalózokat!
Álljon itt egy fotó a rajzoló-szerzőről.
A történetről
Mindenekelőtt tudnod kell, hogy az Űrkalózok fogságában-t nagyon szerettem. Meg a regényt is, amiből készült. Sőt, akkoriban úgy nagyjából mindent, amit Nemere írt. Még a Rejtélyes elődök is tágította a látókörömet. Dänikenről akkoriban Magyarországon még nem lehetett szó.
Szóval a srác-trió első két kalandját roppantul kedveltem.
Nem is értem, a többit hogyan és miért vesztettem szem elől később. Volt bennem valami redőny lezuhanás Nemerével szemben. Talán ízlésbeli, talán pszichés (többször meséltem már, hogy édesapám egy polcnyi könyvét adta kölcsön, vagy itta el, az én polcomról; hogy melyik, soha nem derült ki), soha nem nyomoztam utána. Ezért lehetett az, hogy ennek a képregénynek a borítóját láttam, mégsem vetődtem rá. Vagyis e feldolgozásból tökéletesen szűz voltam. Ami azért is érdekes, mert amikor a Vaterán két részletben megvásároltam vagy öt kiló Füles-képregényt, az egyik legnagyobb bánatot az Űrkalózok hiánya okozta. (A legnagyobb örömöt pedig A Coquillardok kincse.)
Ezzel együtt az első két kötet (mert van összesen hat, bár az utolsót igen sokan fittymálják) tartalma annyira nem, csak a fílingje maradt meg bennem. Így amikor a Szepes-Nemere beszélgetős könyv végett szörföltem Nemere-könyv ügyben, és megláttam a borítót, átabotában tudtam miről van szó, bár a sztorit ad hoc fel nem tudtam volna idézni, ha fojtogatnak se.
A sztori voltaképpen roppant egyszerű: a három jóbarát, Lars, Don és Ariel vizsgázni indul egy másik égitestre, de meteorrajzás miatt idő előtt le kell szállniuk az űrhajójukkal. S amint annak talpa bolygót ér, furcsábbnál furcsább események veszik kezdetüket, nem győzik kapkodni a fejüket, és megpróbálják megérteni, ami körülöttük történik, s iparkodják minden helyzetből kivágni magukat.
Vagyis a történet, mondhatnánk, a szokásos: űrhajósok egy elhagyott bolygón, keresik a kapcsolatot az előlük bujkáló, de fel-feltűnő intelligenciával. Ha ennél többet mondanék, megérdemelnék egy brutális kokit, meg egy elefántpuszit. Ezért hallgatok.
Interjú Nemere Istvánnal a 758 könyvéről és egyebekről
A képregény olvastán eszembe jutott Lem Pirx pilótájának az első fejezete. Az alapsztori párhuzamossága miatt. Ha tudod, miről van szó, akkor jó, ha nem tudod, akkor, látod, már két olvasnivalód van. :-)
A sztori egyébként érdekes és izgalmas, érdekesek a kalandok, frappáns a történetvégi megoldás is. Ugyan nagyon alapos jellemrajzoknak, -fejlődéseknek nyoma sincsen, a srácok simán felcserélhetők, csak a külső jegyeik különböztetik meg őket, de mert ifjúsági történet, mert sci-fi, ebben semmi különösebben zavaró nincsen.
Vagyis Nemere alaposan beletette a maga részét, igazán nem az ő hibája, hogy a képregény nekem annyira nem tetszett, arról meg pláne nem tehet, hogy semmiféle nosztalgiafaktor nem emelte a tetszési indexemet. Nem unatkoztam, amíg olvastam és nézegettem, de nem is gyönyörködtem, és az extázis valaki másnál volt éppen.
Közgazdasági és Jogi, Budapest, 1985, 48 oldal · ISBN: 9632214323
6/10
2022 januárjának a közepe felé. Lili unokám már otthon van az édesanyjával és az édesapjával, és úgy fest, mindnyájan nagyon élvezik egymást. Nagyon hideg lett, s bár hangoztatom, hogy a hideget jobban bírom, mint a kánikulát, azt hiszem, már ez sem igaz. Az infarktusom óta a tavasszal és az ősszel vagyok csak kompatibilis.
