Szubjektív olvasónapló a XXI. század elejéről

Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Csepella Olivér: Nyugat + zombik (egy rakás nagylelkű ember és Csepella Olivér képregénye)

Egy nagyon magyar képregény tabudöntöget, de nem megy semerre

2022. január 17. - Mohácsi Zoltán

csepella_nyugat_zombik.jpg

Rettentő UNALMAS vagyok! Mint egy nagyon idős, reszketeg hangú, bizonytalan léptű bácsika, csak ismételgetem magamat szüntelen.

Nem szeretem a ZOMBIKAT. A Walking Dead képregény huszonegykét részét elolvastam, nézegettem, aztán érdeklődés hiányában búcsút intettem neki. Belátom, azért ez nem futó kaland. (Olyan akár az első házasságom volt: tartott másfél évtizedig, nem volt tartalmatlan, de be kellett látni, nem az igazi volt.)

Belekezdtem a FILMSOROZATBA is, de pár rész után feladtam, egyszerűen nem érdekelt.

Valahogy az a baj a zombikkal mint a vámpírokkal: ahogy megjelennek, történjék bármi, SEMATIKUSSÁ, KLISÉSSÉ válik a történet.

Mert mit csinál egy zombi? Lassan, robotszerűen mozog, nem beszél értelmesen, és gyilkolja az élőket, hogy zombivá tegye őket. 

Erre itt van a magyar könyviadás egyik nem is tudom micsodája! Zombikról szól. Meg a NYUGAT című folyóirat nagy alakjairól, Babitsról, Adyról, Kosztolányiról, Karinthyról, Móriczról, Tóth Árpádról, Csáth Gézáról. És nem átvágás a cím: a zombikról. 

Innentől érdekelt is a dolog. Meg nem is. A két téma össze nem illő.

És már benne is vagyunk a sűrűjében...

Kezdjük az elején! CSEPELLA OLIVÉR, a zombis magyar képregény írója, rajzolója fiatal ember. Azon kívül, hogy rajzol, énekel is, a Csaknekedkislány nevű zenekarban. (Nem ismertem, rákerestem. A Férfi Album három számát hallgattam meg. Dallamos alternatív zene. Vagy mi a neve... Olyan zene, ami nem zavar, nem rossz, de magamtól nem kapcsolnék rá. Indiferens, csak viszonyításképpen: most, vasárnap hajnalban éppen Universal Hippies-t hallgatok, a Road To Delivarence című 2020-as albumukat.) 

Olivérünk gondolt egyet hosszú évekkel ezelőtt és a nyilvánosság elé tárta, hogy szeretne megrajzolni egy képregényt, amely arról szólna, hogy a Nyugat prominensei miképpen küzdenek a zombik ellen. Karakterterveket, némi szinopszist is mutatott. Az ötlet annyira megtetszett a nagyérdeműnek, hogy az előre megcélzott célösszeg több mint KÉTSZERESE gyűlt össze a kiadás költségeire és a szerző túlélhesse az alkotás időszakát.  

csepella_nyugat_zombik_cso.jpg

A képregény befejezése azonban késett. Majd megint késett. Aztán ismét. Sokan már le is mondtak arról, hogy valamikor el fog készülni. 

Aztán, türelem zombikat és nyugatosokat terem, lám 2017-ben mégis nyomdába és a boltokba került az első, közönség-finanszírozású magyar képregény. 

Lám, így is lehet könyvet kiadni! Vagy csak egyszer volt Budán zombinyugatos-vásár? 

csepella_nyugat_zombik_02.jpg

HOGY KERÜL A ZOMBICSIZMA A NEW YORK KÁVÉHÁZ-ASZTALRA?

Mert lássuk be, a párosítás nem mindennapi. Mert veszettül semmi, de SEMMI KÖZE nincsen a kettőnek egymáshoz. Ez annyira evidencia, hogy nem is taglalom a miértet. Számomra csípőből és kapásból a MARHASÁG szó jut eszembe. 

Nem, nem azért, mert mintha MEGSZENTSÉGTELENÍTÉSNEK gondolnám. Nem gondolom annak. A Nyugatnak, persze, nagyon komoly szerepe volt a magyar irodalomban, és ugyancsak prominens nevek kötődnek a folyóirathoz. (Bár említsük meg: vannak, akik az akkori magyar irodalom teljes lenyúlásával vádolják a lapot. A jelen téma szempontjából ez annyira nem érdekes, nem is merülök el benne.) 

Szóval nem gondolom, hogy egy-egy írónak, költőnek kijár a katolikus szentek státuszának megfelelő irodalmi glória. Azt sem hiszem, hogy személyükben az általuk letett értékek miatt sérthetetlenek lennének. Vagy hogy emberileg hibátlanok lettek volna.

Ennek megfelelően nem azért szaladt a tarkómra a szemöldököm, amikor első ízben hallottam erről a képregényről, mert irodalmi PROFANIZÁCIÓNAK tartom a Nyugatos szerzők akcióhőssé tevését. Sokkal inkább azért rohangált a szembozontom, mert képtelen voltam kapcsolatba hozni a két szereplőtábort. Csizma az asztalon, Trabant a gyorsulási versenyen, pacalpörkölt a Michelin-csillagos asztalon. Gyerekfirka a Dali-kiállítás falán. Eunuch a pornóforgatáson. És így tovább. 

Az a bajom, hogy a szereplők egyik fele, hm, kicsit túlozva, magasztos. A másik meg közhelyesen populista. Fény és sötét. Keserű és édes. Ég és föld. Tűz és víz. Moha és a matematika. (Ez utóbbinál elképesztőbb össze nem illés nem jut eszembe.)

Ahhoz, hogy harmónia alakulhasson ki a két összetevő között, piszok nagyot kell szólnia vagy a történetnek, vagy a rajzoknak. De leginkább mindkettőnek. 

A történet egyfelől csontegyszerű: Babits, Kosztolányi, Karinthy, Tóth Árpád, Ady egy este ülnek a New York kávéházban. Éppen önfeledten froclizzák egymást, főleg Adyt, amikor a kávéház közönsége zombivá válik. Ukkmukkfukk. Egyszerre. Minden átmenet nélkül. Magyarázat sem sincsen, miért. S a nyugatosok azonnal tudják, hogy a zombik ellen küzdeni kell, el is kezdik pusztítani a számtalanul népes ellenséget. S ha tudják, teszik is, mint jó muszáj-Herkulesek. Erről szól a képregény kétszázhatvan oldala. 

De ez eddig semmit sem mond. Ettől még lehet bármilyen. Akár még a szereplőknek is tetszhetne. Na, jó, Karinthynak. 

csepella_nyugat_zombik_01.jpg

MILYEN A ZOMBICSIZMA A NEW YORK KÁVÉHÁZ-ASZTALON?

Okos, tréfás, mulatságos, elképesztő, művelt, polgárpukkasztó és hasonlók. 

Egyértelmű, hogy Csepella OTTHON VAN a Nyugat szerzőinek a műveiben. Sőt, az életében is. Az is egyértelmű, hogy nem hord magánál IMAZSÁMOLYT a nevük kimondásának esetére. Ha nem így lenne, Babits nem tenné magáévá a pincérnőt az igazgatói asztalon a képregény viszonylagos elején, a pucér fenekét mutogatva, és nem poénkodnának a szereplők Ady szifiliszével sem.

(Szerintem ezzel a mondattal nagyjából helyre is tettem, az értékelésem olvasói közül kik fogják kézbe venni és kik hajították máris a kukába Csepella művét/kreálmányát.)

Kétségbevonhatatlan, hogy használt nyelv, az irodalmi-áttétek alkalmazása, a dramaturgia nem mindennapi.

Csepella nem szakralizálja a szereplők BESZÉDMÓDJÁT. Mi több, eszébe sincsen megfeleltetni a huszadik század elejének. De még az irodalmiasságnak sem. Nem nyakra-főre, de művében a magyar irodalom héroszai adott estekben olyan trágárak, hogy attól koldulsz. Aztán még: ki-kiszólnak a korukból. Illetve az irodalmat tekintve nagyon mélyen kotornak a saját korukban. Csak győzze az olvasó felismerni, beazonosítani a szövegeket, életrajzi elemeket. 

Na, soha jobb alkalom, hogy elmondjak valamit!

A napokban volt a kezemben Umberto Eco egyik könyve. Annak kapcsán olvastam, hogy magyar ember legyen a talpán, aki az olasz irodalomra való nyilvánvaló és rejtett utalásait felismeri! 

Elefánt leszek a porcelánboltban. Földműves a grófi asztalnál. Sofőr egy irodalmi blogon. 

Az a tény, hogy egy szépirodalmi művet teleszór a szerzője ilyen-olyan utalásokkal, amiket fejtegethet az olvasója, számomra soha nem a fene nagy műveltséget jelentette, sokkal inkább annak fitogtatását. Mármint abban az esetben, ha a hivatkozási alapok nem szerves részei a dramaturgiának. Ha azok, akkor nincsen semmi bajom. 

De ugyan miért várja el bárki is, hogy az olvasói ugyanazon olvasmányélményekben részesüljenek, amikben ő részesült? S hogy ugyanúgy hassanak rájuk, ahogyan egykor a szerzőre hatott? S hogy egyáltalán emlékezzenek rá? 

(Nekem kamaszkorom egyik legkedvesebb könyve a „Pettyes labda a világkupában” című sport–sci-fi volt. Pipi barátom is olvasta. Ebben egészen bizonyos vagyok. Ő ráadásul imádta is a focit, amiről a könyv szól. Nem csupán nézte, hanem kispályás bajnokságokra évtizedekig összerántott egy csapatot. Soha nem nyertek semmit, de nem adták fel. Szóval, Pipi is olvasta a könyvet. Egyikünknek sem volt meg, a könyvtárból vettük ki. Hosszú évtizedekkel később valahol rábukkantam. Aztán még egy példányra. Boldogan vittem Pipinek, aki csudálkozva nézett rám:
– Igen? Mi ez? 

Abszolút nem emlékezett rá, mennyire tetszett neki egykor. Én emlékeztem arra, hogy neki tetszett. Vagy megcsal az emlékezetem. Volt már ilyen. 

De a lényeg: ami meghatározó az egyiknek, nem biztos, hogy az a másik számára is. S pláne nem bizonyos, hogy emlékszik rá.

Az ilyen, utalásokkal teletűzdelt műveket a magam részéről inkább fitogtatásnak érzem. A szerző műveltségének a fitogtatásának. Talán azért érzem így, mert művelt nem vagyok, de amiatt bizonyosan, mert a memóriám hagy maga után kivetni valókat. Ezért csak a szájbarágós, evidens dolgokat értem meg. Így a legritkább esetben van lehetőségem összekacsintani az utalgató szerzőkkel, hogy, lám, mi műveltek értjük mitől döglik a műveletlenek olvasókedve.  

Nos, úgy van az, kérem, hogy az ember csoda gyorsan belehelyezkedik a történetbe. Az első oldalak az ismerkedéséi, szokjuk egymást a történettel. Aztán a következő lapok olvasását, nézegetését az élvezkedés uralja. Aztán kicsit besokallunk. Néha nem értjük, mit miért mondanak a szereplők. Néha az sem teljesen világos, ki mondja. S hogy merre hány méter. S az a helyzet, hogy egy idő után már nem is érdekel, mert mintha mindig ugyanaz történne: akció akció hátán minden képkockában. Mint a Mátrix harmadik részében: annyi minden történik, hogy piszok unalmassá válik az egész. Folyton-folyt tömegjelenetek, hol ez, hol az folyik, mindenesetre van borzalom, rendesen. S már az sem köt le, hogy itt az akcióhősök irodalmunk prominensei. 

Ráadásul a minden fejezet elején elhelyezett betéttörténet a sámánról talán csak nekem zavaros. De nekem nagyon az. A rajzai viszont kiválóan sikerültek. Ezeket nem Csepella készítette, hanem egy Felvidéki Miklós nevű úriember. Van egy másik segédrajzoló is: László Márk. 

S hogy válaszoljak a fejezetben feltett kérdésre. Az ötlet ha furcsa is, mégis briliáns. A képi kivitelezéssel sincsen semmi baj. Ha tudomásul vesszük, hogy ez egy akcióképregény, és úgy nézegetjük, meg kell látnunk, hogy ilyen szempontból hibátlan. A tömegjelenetekben nincs egy felesleges részlet sem, minden a káosz, a megállás nélküli mozgás érzékeltetését szolgálja. De olyan jól, hogy a nézegetése közben még a csata hangjait is hallottam. A nyugatosok ábrázolása is nagyon tetszik. 

csepella_nyugat_zombik_05.jpg

Azonban amikor a fogyasztó unatkozni kezd egy akció-művön, ott valami nagy bibi van. S talán itt tévesztett Csepella Olivér. Az irodalmárok beemelése a történetbe bizarr, de zseniális ötlet. Azonban ha feltesszük a kérdést, miért pont ők, akkor két válasz adódik. Egyrészt, hogy mert a mondanivaló kiemeléséhez pont rájuk van szükség. Másrészt a válasz lehet egy nemesen egyszerű „Csak!” is. Nem csakis, hanem külön, csak is. 

Vagyis van valami mondanivalója az egész kétszázhatvan oldalnak, vagy nincsen. Szerintem a „Csak!” volt az indok. Mert szimpatikus a korszak, karakteresek a karakterek, egy kupacban ennyi zseniális magyar, csinálni kellene velük valamit. S aztán elindult az agy, s aztán az elhúzódó munka közben egy kicsit berozsdált. A lendület vitte a sztorit, de ad hoc jelleggel, semmi különösebb, mélyebb koncepció nélkül. 

csepella_nyugat_zombik_03.jpg

Majd egyszerre csak, hopp vége! S nem is bántam. 

Összhatásként az maradt bennem, hogy nagyon majdnem sikerült. Valahol ott csúszott el a dolog, hogy kétszázhatvan oldal után sem lett világossá, miről is szól a történet. Akar valamit mondani vagy csupán egy piszok hosszú, egyetlen alapötletre épülő („Képzeld el, a nyugatosok a New York Kávéházban zombikkal küzdenek, mekkora már, Ady láncfűrésszel rohangál, Babits meg itt baszik az asztalon! Hahaha!”) geg az egész?

Fenntartva a tévedés jogát, én az utóbbira tippelek. Csakhogy ehhez meg kicsit hosszú a történettelen történet. Közhelyesen: a kevesebb több lett volna. De inkább a poén-alapon túli mondanivaló lett volna a megoldás. 

Van nekünk is tehát horror-képregényünk, ami zombis. Többen mondták, hogy az irodalom és a zombik összehozása nem Csepella ötlete, mert ott van, ugye, a Büszkeség és balítélet meg a zombik, és az sokkal jobb. Nem tudom megítélni. Aziránt még ekkora érdeklődés sincsen bennem, mint amekkora eziránt volt. Mert ez olyan, akár a magyar narancs, ami kicsi is, savanyú is, de a miénk. 

 

Corvina, Budapest, 2017, 264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631364743 

4/10

2022 január dereka. Hideg van nagyon, de ragyogóan süt a Nap. Lili unokám már egy hetes. Illetve az lesz két és fél óra múlva. S a covidról a héten a rádióban hallottam Magyarország Kormánya hirdetését: az, aki átesett a betegségen vagy az erős immunrendszere miatt el sem kapta a betegséget, nincs annyira védve mint az, aki mindhárom oltást megkapta. Hogyan is mondta Ford Fairlane: „Eszem, f@szom megáll!”

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6416813672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2022.01.17. 15:36:54

Van ma már két nagyon eltérő "zombi" szó használat is.

Egyik a meghalt majd feltámadt számos Isten közül a ZombiJézuska szóösszetétel és igen karikatúra is már kultusz.

A másik meg a némileg biológiai és memetikai .... annyi bennünk különféle mikroorganizmus, hogy már a DNS-ünk nagy részét is azok írták át. Tehát mi vagyunk egyáltalán, vagy a virusaink, gombáink és bacilusaink akaratát hajtjuk csak végre ... Ennek a tovább gondolása memetikai, pszichivirulógia .... elmevírusaink miatt mind zombik lennénk??? - Nagyrészt és sajnos igen.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.01.17. 17:01:44

@TanBá:
A ZombiJézuska simán hülyén hangzik, s bár én még nem hallottam róla, nem tudom, miként használják, de annyira nem szimpatikus.

A második értelemben simán látom, hogy hús-vér emberként is lehet zombi-üzemmódban létezni. Az, hogy a bennük élő mikroorganizmusok átírták a DNS-ünket, mi több, akaratuk van, és mi azt hajtjuk végre... Izé... Ööö... Hát, nem tudom – mondom Jirzi Menzel-lel.

Zirowe 2022.01.18. 07:51:13

Én csak azon "röhögtem", hogy nem támogatóként előbb és olcsóbban kaptam meg/vettem meg, mint aki támogatta..
A cucc maga meg nem volt vmi nagy szám.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.01.18. 09:33:41

@Zirowe:
Jók a forrásaid! :-)
De azért lássuk be, ez a közösségi támogatás szép dolog volt egy olyan kis számú szubkultúrától mint a képregény-kedvelők!

Zirowe 2022.01.18. 09:35:53

@Mohácsi Zoltán: a közösségi támogatással semmi gond nem volt, csak csepella hozzáállásával.
Amúgy semmi spéci, líra.hu-ról rendeltem, ezért volt szomorú ez az egész.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.01.18. 12:40:47

@Zirowe:
Értem, bár a részleteket nem ismerem. Az valóban több mint érdekes, hogy egy teljesen nyílt forrásból olcsóbban szerezted be mint amennyiért a támogatók megkapták.
Mondjuk én úgy gondolnám, hogy egy X támogatási összeg felett akár járhatna a tiszteletpédány. Lehet, hogy járt is, nem tudom.
süti beállítások módosítása