ÉS MI VAN, HA PONTOSAN TUDJUK AZ IGAZSÁGOT?

Még mielőtt, azelőtt...A kérdés ismét, sokadszorra és gyakorlatilag állandóan feltehető: ment-e előrébb a világ a könyvek által? Van-e értelme a világ jelenlegi helyzetével foglalkozó, a helyzet szegmenseit boncolgató könyveket írni, olvasni? Megállítható-e szavak által a bomlás, a kifordulás, az átrendeződés, a süllyedés, a devalválódás? Vajon mire ment Orwell az 1984 pengeéles meglátásaival, Huxley a Szép új világ leírásával, vagy Szolzsenyicin a vaskos Gulág szigetvilágával? Talán megszűnt a kommunizmus borzalma bármelyiktől is? S ha nem, mit értek a leleplező szavak?

Úgy egyáltalán, mit érnek a leleplező szavak? Hiszen már mindent lelepleztek az égadta világon! De mindent! Pontosan tudhatjuk, hogy semmi sincsen úgy, ahogyan gondoltuk, tanultuk, de akár tapasztaltuk is. S vajon milyen változások lettek a leleplezések, útmutatások nyomán? Még a teljesen nyilvánvaló dolgok sem mindig okoznak változást.

Elsősorban azért nem, mert annyi az információ, hogy az feldolgozhatatlan. Ezáltal a lényeges infók súlya elvész. Ha egyáltalán felismerjük, mi a lényeges. 

A napokban olvastam a legutóbbi Hihetetlen Magazin különszámát, A nagy újraindítást. Nem tudtam nevessek vagy sírjak. Mert egyfelől a lap nagy részének az olvasásakor hevesen bólogattam egyetértésem jeléül. Anélkül, hogy heves konteo-hívő lennék.

Másfelől nevetnem kellett az olyan érveken, amelyek arra figyelmeztettek, hogy a médiának semmit ne higgyünk el, mindennek nézzünk utána, mindent mérlegeljünk, értékeljünk. Jó, persze, hogy persze! De könyörgöm, mihez viszonyítva tegyük ezt? Minek alapján? S hol tudunk új, bizonyosan valós, igaz szempontokra, viszonyításokra lelni? Hol nézzünk utána, ha a médiának semmit sem hihetjük el? Ha tudhatjuk, hogy Soros, Bill Gates, Klaus Schwab is csak bábfigura, akkor hol a fenébe nézzek utána a valós háttérhatalom neveinek? Még ha a Hihetetlen közöl is belőlük néhányat? S rendben, nem hittem el, utánanéztem, átgondoltam, immár pontosan látom, tudom, mi van. S akkor most merre a hány óra? 

De azért tisztán látni nem rossz. Csupán nyugtalanító. Sőt, némileg kétségbeejtő, mert a tehetetlenségi erő hatalmas. 

Na, akkor ijedjünk meg az újabb könyv miatt!

AZ EMBERI JOGOK VALLÁSA

Az emberi jogok szóösszetételről mindig az Illés együttes legendás fehér albuma, a hosszú ideig betiltott Human Rights jut eszembe. Ahelyett, hogy ennek a lemeznek az alapjául szolgáló dokumentum, Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata jutna az eszembe. 

Amiről soha nem gondoltam volna, hogy akár még ellenségévé is lehet a népnek. Bár ez a mondat így nem teljesen igaz. Csak részben. S ezzel benne is vagyunk a sűrűjében!

A jog önmagában nem rossz vagy jó. Kérdés, a jogalkotó és -alkalmazó hogyan és mire szándékozik használni. Illetve hogyan értelmezi a jogszabályokat. 

A jog célja, hogy a társadalom működését adott területeken szabályokba foglalja. A szabályok több, egymástól jól elkülöníthető területen érvényesülnek. Beszélhetünk például közjogról és magánjogról, nemzetközi jogról, alkotmányjogról, közigazgatási jogról, büntetőjogról, polgári jogról, családjogról, gazdasági jogról, munkajogról. A sor egyáltalán nem teljes. 

A modern társadalmak megkísérlik az élet minden területét joggal lefedni. S iparkodnak a jog szabályaihoz alakítani a közösségi életüket.

Úgy általában beszélek. Az, hogy a jog alkalmazását egyre több helyen, egyre több ember szkeptikusan, cinikusan figyeli, ha figyeli egyáltalán, alátámasztja, hogy a szabályok nem teszik lehetetlenné a velük való visszaéléseket, a részrehajló értelmezéseket, a jog alkalmazásának vaskos ellentmondásait. (Ez utóbbira töménytelen példát hozhatnék fel, de kapásból a Budaházy-ügy jutott az eszembe: Budaházy tizenhét év letöltendő büntetést kapott. Biszku Béla a tömeggyilkos két év felfüggesztettet.) 

Vagyis még a megfelelő jogszabályok megléte sem jelent semmiféle garanciát a jogszerűségre, a jog megfelelő alkalmazására.  

Pascal Harounel a jog egy adott területére, az emberi jogokra koncentrál.  A nyugati társadalom működésének a kulcsa szerinte ezen jogok abszolutizálásban keresendő. 

Az emberi jogok az utolsó szekuláris vallásunk. 

(Elie Wiesel)

Mert erről van szó. A jog világi vallássá lett. Haroun azt mondja, volt elődje e világi vallásnak: a kommunizmus. Sőt, még egy lépéssel hátrébb lépve: az ész. A francia forradalom ugyanis azt tette istenné. Majd embertelen vérengzés következett a nevében. Ahogy a kommunizmus is maga mögött tudhat úgy háromszázmillió áldozatot világszerte. 

Megfigyelhető tehát, hogy a szekuláris vallások dogmatikusak, megváltó világképüket mindenáron rákényszerítik az egész társadalomra, magukat mindenekfelett valónak gondolják. Az egyetlen üdvözítő útnak. az egyetlen lehetőségnek. 

A szekuláris vallás, legyen szó bármelyik formájáról, az embereket teljesen egyenlőnek gondolja, nem enged semmiféle kivételt semmilyen irányból és szempontból. Így esküdt ellensége minden egyéni és csoportidentitásnak. Az embereket csak globális értelemben látja. Maximum két csoportot hajlandó elismerni: azokat, akik már ismerik és elfogadták az igazságot, és azokat, akik nem ismerik és/vagy elutasítják. Az előbbiek a barátok, az utóbbiak az ellenségek. 

AZ ABSZURDITÁS FÉLELMETES PUSZTÍTÁSA

Ez utóbbi gondolatat nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mármint a teljes egyenlőséget, az emberiség globalizmusát. Ugyanis ennek nevében készteti az emberjogi vallás Európát a saját identitásának a felszámolására, az önazonosságának, a kultúrájának a szemétbe hajítására. 

[Az iszlám képviselői] Bevetik az emberi jogok fegyverét is, hogy az európai országokat alázatos magatartásra kényszerítsék magukkal szemben.

Ebben a szellemben Oxford önkormányzata hivatalos szövegben lemondott a karácsony szó használatáról, hogy ne ingereljék keresztény ünnepekkel az ott élő muszlimok érzékenységét. Így cselekedve a nyugatiak dimmiként, alattvalóként viselkednek, meghajolva az iszlám felsőbbrendűsége előtt.

(25.)

Abszurd, azt mondod? Sajnos sokkal több ez, mint abszurditás. Amint megfigyelhetted, az emberi jogok vallása szorosan összekapcsolódik a másság ájult tiszteletével. Amelyről nagyon jól tudjuk, hogy egyirányú utca: a tisztelet csak egyfelé jár. A rasszizmus is csak addig rasszizmus, amíg fehér ember gyakorolja: a fehér ember iránt érzett rasszizmus nem rasszizmus. Így a tradícióhoz, nemzethez, kultúrához való ragaszkodás csak Európa szempontjából ártalmas és megvetendő, minden más náció ilyen irányú ragaszkodása méltányolandó, tiszteletre méltó. Lásd az oxfordi „karácsony” szót. 

...egy európai nép sem érezheti magát legitimnek, mert csak a teljes emberiség rendelkezhet legitimitással. Ezen értékeket az állampolgárok fölé helyezték, intézményesítve „a demokrácia politikai lebénulását”. 

Az európai népek saját identitással, saját történelemmel és saját civilizációval rendelkeznek, ami  azonban halálos veszélynek van kitéve az egyetemességtől eltelt, ájtatos fanatikusok miatt, akik ránk kényszerítik a humanitárius vallást. Az antirasszista despotizmus – az emberjogi vallás egyik profilja - tiltja az európaiaknak identitásuk hangsúlyozását. Csak a külföldről bevándoroltaknak vagy onnan honosítottaknak van joguk Európában identitásukra hivatkozva követelőzni anélkül, hogy a rasszizmus és az idegengyűlölet billoggát sütnék homlokukra.

(55.)

Igen, a migráció. Amely Európa halálát eredményezheti. Erről már sokan írtak, sok helyen. Én is, itt a blogomon.

Harouel levezeti, hogyan vezet az emberjog vallássá tételének gyakorlati alkalmazása Európa pusztulásához. A dogmatika szerves része az öngyűlölet, az önmegvetés és a permanens bűnbánat egyoldalú gyakorlása.

Amelyből fakad, hogy a Mást, Európa mindig önmaga elé helyezi. Önnön kárára is. (Gondolj csak a borzalmas kölni szilveszter eseményeinek napokig tartó teljes elhallgatására. Vagy magyar viszonyok között arra a szamurájkardos esetre a villamoson: ami csak addig volt hír, amíg ki nem derült, hogy a szamurájkardot előhúzó személy is cigány volt, nem csupán a megtámadott.) Európa rendületlenül hamut szór önfejére, térdre ereszkedik a Másság előtt és lábat csókol neki. A méltóság és a józan ész meg a küszöb alatt zokog.  

Tény, hogy Európának valóban van szégyellnivalója. Nem baj, hogy bocsánatot kér. Nem baj, hogy változni akar. A baj az, hogy ezt önfeladással, önnön kárára, egyoldalúan teszi.

Vajon melyik muszlim országban fordulna elő, hogy a kisebbségi keresztényekre való tekintettel törlik a hivatalos kommunikációból mondjuk a ramadan szót? Hogy elhallgatják több száz őslakos esetleges megtámadását, nehogy megsértsék a támadókat? Hogy az országukba bevándorló keresztényeknek gyakorlatilag több joguk van, mint az őslakosoknak? Hogy a bevándorlók egyből lakást kapnak, segélyt és munkát, és ha egyértelműen kiderül, hogy köztörvényes tetteket követnek el, az emberi jogokra hivatkozva akkor sem utasítják ki az országból őket? Ha megerőszakolják az őslakosok asszonyait, gyakorlatilag csak egy buksisimit kapnak és megértő tolerancia a „büntetésük”? 

Mindez egy iszlám országban elképzelhetetlen lenne! Ám Európában mégis ez történik. S így válik az emberi jogok logikátlan, feltétlen tisztelete egy kontinens gyilkosává. 

A növekvő, jobbára képzetlen, sőt, dolgozni sem akaró népesség, növekvő költségeit a befogadó társadalom egyszerűen nem képes kitermelni. Mert az Európába vándorolt tömegek, Európával ellentétben nem adják fel az önazonosságukat, szó sincsen részükről asszimilációról. Tömbökben élve mikrotársadalmakat alkotnak a társadalomban, semmit fel nem adva előző életvitelükből. Céljuk, hogy a választott anyaország erőforrásaiból magasabb életszínvonalon élhessenek ugyanúgy, ahogyan a szülőhazájukban tették.

Például a többnejűség gyakorlása magától értetődőn természetes számukra. Egy olyan országban, ahol a bigámia büntetőjogi szankcióval bír. De a befogadó ország csak bénán, tehetetlenül szemléli mindezt, teljesen hamis és fals hivatkozással az emberi jogokra és a szeretetre. 

A szerző hazájában nem a bevándorlóknak kell alkalmazkodniuk a befogadó országhoz, hanem a befogadóknak a bevándorlókhoz. Holott egyértelmű, hogy csak elenyészően kis részük hajlandó az asszimilációra. A döntő többség ragaszkodik a saját kultúrájának a teljeskörű gyakorlásához. 

A franciák, ha megkérdezik őket, ezt az opciót maguktól nem választották volna. Mindezt rájuk kényszerítették. Vagyis az emberjogi vallás erőltetése szembemegy nem csupán az észszerűséggel, de a demokrácia gyakorlatával is. 

A napnál világosabb, hogy ez a gyakorlat tönkreteszi a szólásszabadságot, a gondolkodás  szabadságát és egyáltalán a szabadságjogokat, holott annak idején ezekkel alapozták meg a liberális demokráciát, amely a polgárait védte az állam túlkapásaival szemben. Most azonban a nyugat-európai nemzetek körében a szabadságjogok – amelyek az emberi jogok történelmi alapját képezik, és a szabadság garanciáját jelentik – nem érvényesülnek kellő mértékben az uralkodó emberjogi államvallás miatt. A legnemesebb eszmékre hivatkozva, furfangos módon egy szabadságromboló  társadalom falait húzzák fel, ahol tilos kimondani, ami szabad szemmel látható, tilos rámutatni a gépezetre, amellyel a társadalmat és civilizációt rombolják.

(68.)

Miképpen? 

A szabadságot súlyosan megkurtította, veszélybe sodorta a ránk erőltetett világi államvallás  rendszere. Meglepő jogi meghátrálás látni, hogy visszaállították az istenkáromlás és a szentségtörés büntetését. A közvéleménynek a hivatalos világi vallás dogmáival nem egyező megnyilvánulása ismét vallási bűnténynek számít. A hivatalossal ellenkező meggyőződés véletlen vagy árulkodó kifejezése is büntethető. [...] Jóllehet nesztelenül tette, de az emberjogi világi vallás mégis olyan eredménnyel tett szájkosarat a közvéleményre, mint a totális rendszerek. A bevándorláskritika tilalma azt jelenti: „kerek
perec megtiltották, hogy napjaink legégetőbb problémájáról érdemben beszéljünk. A diszkrimináció megszüntetésével kérkedő millenarizmus – ismételten: a másik feltétel nélküli szeretete egészen az önmegvetésig – öngyilkosságba kergeti az európai társadalmakat.

(69–70,)

A jogtudós a megoldást egyértelműnek találja. Nehéz vele nem egyetérteni. 

Röviden: a diszkrimináció visszaállítása élet-halál kérdése. Ahogy a kiváló olasz politológus, Norberto Bobbio írta: az igazságosság azt kívánja, hogy az egyenlőket egyenlő módon, az egyenlőtleneket egyenlőtlen módon kezeljük. Egy diszkrimináció nem igazságtalan, csak akkor, ha hiányoznak az egyenlőtlen bánásmód érvényes okai. Tehát létezik igazságos diszkrimináció. Egy közösség fennmaradásának biztosítására nincs logikusabb érv, mint a helyes különbségtétel az állampolgár és a nem állampolgár, a nemzethez tartozók és az idegenek között. 

Igenis alkalmazni kell a diszkriminációt, hogy végre megállítsuk a migrációs áramlást, különösen olyan időben, amikor az Iszlám Állam a muszlim bevándorlók millióit harci eszközként használja Európa alávetésére. Franciaországban csak úgy lehet hatékonyan küzdeni a muszlim terjeszkedés ellen, ha az iszlámot sajátos státusszal ruházzuk fel.

(95–96.)

 Ennek persze vannak gyakorlati következményei, rengeteg területen nagyon kemény lépéseket kellene tenni. De úgy fest, ezeknek megtétele élet-halál kérdése. 

Századvég, Budapest, 2020, 108 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155164538 · Fordította: S. Király Béla

8/10

 2022 áprilisa, egy héttel húsvét előtt. Ismét egy nyugis, itthonlevős hétvégénk volt, amit Szerelmetesfeleségtársam egy fosós-hányós-lázas befejezéssel koronázott meg. A csúcs az volt amikor éjjel még a földre is szédült a konyhában- Szegénykém! Most hétfő délután van, szerencsére már sokkal jobban van, a piritós és a tea benne maradt. Én meg egy csomó érdekes könyvet hoztam a könyvtárból, például a „Karaktergyilkosságot” és a „Batman: Fehér lovagot”