Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Görögh Attila: Legendák útja

Akinek a bakancslista legfontosabbja: álomutazás végig a 66-os úton

2022. május 26. - Mohácsi Zoltán

gorogh_legendak_utjan_b.jpg

A bejegyzés eredeti megjelenési helye
a
koncert.hu-n található. 
Bár a cikknek az itteni változata valamivel bővebb. 

– Nem érdekelne, hogy írj róla? – ajánlotta a szerkesztőm ezt a könyvet egy linkkel. Cserébe csak az olvasás élményét kínálta, meg persze az eddigi, szóbeli, win-win üzletünk további fenntartását. Mondjuk érdekelt is a téma, meg józan eszem még tán van, tehát rábólintottam. 


A múlt hét végén, egy a békási hegyoldalban tartott kertipartin kaptam meg a kötet. Ismerve a társaságot, azonnal el is süllyesztettem, biztonságos táskamélyre. Nem, félreérted, senki nem nyúl a máséhoz, kizárólag, ha alkoholról van szó, ellenben nagyon tiszteletre méltó mennyiséget képesek inni, s akkor ugye, szűkül a térkoordináció, kavarodik a gyomor, tapos a láb, ilyesmikre gondolok. A mentés ezért volt.  

Amikor éjjel hazaértünk, elalvás előtt még belepislogtam, hogy arról van-e szó valóban, amire gondolok. Arról. S belepislogás közben konstatáltam, hogy a szerkesztőm ezt a munkát is szerkesztette, tehát nem csupán szimpátia-érdek a promócióm, hanem büszkeség is. Nincsen ezzel semmi baj!

Ahová nem vágyok, az például Amerika. Perszehogy elmennék, ha lenne rá lehetőség, mert a fenébe is, de vágyni nem vágyom oda. És én vagyok az, akinek tetszett ugyan a Szelíd motorosok, de egy pillanatig se képzeltem magam a helyükbe és nem éreztem úgy, hogy csak azért, mert van alattam x lóerő, előttem meg egy dögunalmas, egyenes út a tűző napsütésben, nos, hogy emiatt szabad lennék. Pedig tizenévesen láttam a filmet. 

Én vagyok az is, akinek Kerouac Úton-ja semmit nem tett hozzá az életéhez. Pedig nagykamaszként olvastam. Most mondd!

Ráadásul én vagyok az, aki nagyon szívesen városnézek, kirándulok, de ugyanilyen szívesen elvagyok egy könyvvel, az asszonnyal, a testével, meg az írott szavakkal. Annak, hogy a lakásunk laminált parkettája összecseng Görögh Attila élményével, semmi köze hozzám, a kecót már így kaptuk, ezzel a dizájnnal. Bár nem szívcsücsök, de úgy voltunk vele, hogy sem időnk, sem pénzünk nem lévén a cserére, s vacak állapotban sem volt, és annyira meg nem is borzalmas, hadd maradjon.

Csak le ne ejts nálunk semmi kisebb tárgyat, mert soha meg nem találod! A legkisebb, ami még látszik, nagyjából egy öngyújtó, de még az is legyen színes! Minden másnak, méretben és színben egyaránt, Bermuda-háromszög ez a parkettaminta.

gorog_legandak_utjan_04.jpg

Így amikor a szerkesztő felvetette az értékelés lehetőségét, tudtam, hogy alaposan ki kell lépnem a komfortzónámból, ha írok róla. Ha nem teszem, mocsok egy értékelés lesz. Ami sem a könyvnek, sem nekem nem tesz jót. Nekem azért, mert szentségtörésért megfeszíttetem magamat. Mert én vagyok az, akiből még Hobo sem volt képes, pedig egy komplett lemezzel próbálkozott, egy szakadt-körömnyi vágyódást sem kicsikarni egy töredezett út iránt, amelynél a GPS is csak ezt tudja mondani: 

578 km múlva forduljon enyhén jobbra... Alapból teljesen felesleges eszköz a kormány, nincs szükség irányváltásra. 

Érdekfeszítő utazás... :-P

Erről az jut eszembe, meséltem már, amikor Szerelmetesfelségtársamnak lelkendeztem a Bükkben, hogy milyen izgalmas az erdőben sétálni, mert nem tudhatjuk, mi vár ránk egy emelkedő, egy sűrű facsoport, az út kanyarja után... Mire ő megjegyezte: 
– Mi várna? Újra az erdő! 

Úgy negyedóra múlva, még ott az erdőben, az út kanyarja után valóban újra csak az erdő várt minket. Aminek szerves része volt a tőlünk két-három méterre, a felbukkanásunktól ledöbbent, nagy agancsú muflon is, amivel pár másodpercig a lehetőségeinket fontolgatva, némán szemeztünk. Ő döntött gyorsabban, sarkon fordult és elinalt. Részünkről optimálisnak tartottuk mi is a megoldását. Főleg SzFt, aki bizony egy kicsit majdnem elengedte ijedtében a záróizmait. 

 De persze, van filozófiája az utazásnak. Nem cinikusan mondom, hanem töprengve. 

Az utazás páratlan eszköze a jellem fejlesztésének, mert kiszakít a saját kultúrádból, és megmutatja, hogy a másik társadalom egészen más értékrend szerint élve is működik, minden önutálat nélkül. Ez a találkozás a másfajta kulturális értékekkel és mércékkel arra kényszerít, hogy vizsgáld felül a saját életedet, és vedd fontolóra, hogy talán nem is okvetlenül a tiéd a létezes legjobb módja.

(Mark Manson)

A szerző kiegészíti a saját gondolataival is. 

Szabadnak érzem magam. Semmihez sem fogható az érzés bennem, mintha súlytalan lennék és törvényeken kívüli. Az út pora úgy tapad a cipőmre, mint az élmények a lelkemre. Most élem az életem azon pár hetét, amit soha nem tudok és akarok majd lemosni magamról úgy, mint a port a  cipőmről. Ez belém ég, és halálomig emlegetni fogom. Ezért kell a lehető legjobban megélni minden  pillanatát, különben negyven év múlva, amikor kinézel az ablakodon, azt fogod mondani, hogy  bárcsak máshogy csináltam volna... Most éled a saját történelmedet, légy nagyvonalú magaddal, kreálj magad körülte is historic emlékeket, különben álmaiddal együtt meghal a kalandvágyad is.

Szóval lehet cifrázni jobbra-balra, innen-onnan. Lenne mit mondanom a fentiekre, de nem mondom, az ágyon félheverve is empátiát gyakorolok a más gondolkodásmód iránt. Hagyjuk hát a francba a metafizikát is az empátia nevében, helyette utazzunk, rock and roll, Amerika!

S különben is, van itt ez az idézet, ami ebben a könyvben nincsen benne, és sokan Kerouacnak tulajdonítják. Miközben állítólag az igazi szerzője Cserna-Szabó András. Nem tudom... Én persze Hobotól hallottam első ízben, a Csavargók könyve lemezről, az Üzenet az útról című számban. Nem, nem az Úton-ból van az idézet, legalábbis nem a '83-as Bartos Tibor-féle fordításból. De az is marhaság, hogy Cserna-Szabótól származik. Ha valaki ezt mondja, az a Mérgezett hajtűk című könyvére hivatkozik. Aminek az első kiadása 2009-ben jelent meg. Amikor Hobo a Csavargók könyvén citálta a szöveget mint fő üzenetet, akkor 1988-at írtak. Vagy ennyire régi Cserna-Szabó kézirata, amit Hobo a paplan vagy az ágy alatt olvasott, huszonegy évvel a kiadása előtt. A jó Isten tudja...

Szóval itt a citátum, ami nagyon jól hangzik, de már akkor is féligazságnak, félmarhaságnak tartottam, amikor Hobo eldörmögte mint a Csavargók könyve összefoglalását. Pedig a lemez egyik legfontosabb üzenete. A Legendák útján-hoz viszont tök jól illik.

Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál.

APROPÓ!

Ugyan Presser is alkalmazta már a kétrészes könyvében, ami tulajdonképpen ugyanaz a könyv, hogy adott szakaszoknál QR-kóddal be lehet olvasni az odatartozó muzsika linkjét. 

Görögh Attila nem vacakolt, nem szórta szét a muzsikákat a könyvben, hanem egy listára tette az egészet, cakkumpakk. Viszont fergeteges lett a válogatás, nem rövid, több mint öt óra, tegnap délelőtt ezt hallgattam, s alig volt muzsika, amit átugrottam. Most betettem újfent, és itt táncolok félfekve, írás közben. Még mindig cefet jó! Köszönöm Attila!

gorog_legandak_utjan_02.jpg

A 66-OS ÚT

Észak-Amerika nyugati partját köti össze a keleti résszel. Nem a keleti parttal, „csak” a keleti résszel. Az ország közepétől megtörik az útja, és ahelyett, hogy egyenesen átszelné a kontinenst, észak felé hajlik, és Chicago-ig meg sem áll. 

Az utat 1926-ban kezdték építeni. A célja az volt, hogy megkönnyítse a nyugati területek meghódítását, belakását. Akkoriban sokan keltek útra, hogy farmerkedéssel fogalkozzanak. Az út népszerűségét az állami autópályák építése törte meg. A hatvanas évek végére a 66-os elnéptelenedett, mára csak a megszállottak mennek végig rajta – mondja a Wikipédia. Nyilván nem tudja, hogy Görögh Attila végigment rajta. Vagy Görögh Attila nem tudja, ha végigment rajta, akkor megszállott. Egykutya. 

Az út teljes hossza 3943 km. Napi nyolc órában, százzal döcögve kábé öt nap. 

gorog_legandak_utjan_03.jpg

Mi benne a vaszisztdasz? Nem a kilométerek száma, nem is annyira a látványossága, mert olyan nagyon nincsen is neki, legalábbis a hosszához képest, hanem az, hogy a fénykora szorosan kötődik a rock and roll születésének  idejéhez, majd a hippi-korszak elejéhez, mikor is a száguldás, a tágas tér a szabadság szimbólumává vált. 

gorog_legandak_utjan_07.jpg

GÖRÖGH ÉS A 66-OS ÚT, MEG A KÖNYV RÓLUK

Szóval a szerző fogta magát, meg ha jól számolok még öt embert, és útra keltek a Kárpát-medencéből, hogy elmenjenek Amerikába, bebarangolni a 66-os utat végesvégig, fentről lefelé. S lőn. Meg könyv is lőn a lőnről.

Mert miért is ne? Ha már egyszer végigment rajta, ha fotózott, mint egy megszállott. S mint tudjuk, az út teljes hossza megszállottaknak való csak. Ennek bizonyítéka az is, hogy Attila az út során öt vele indulótól búcsúzott el. Ha jól számoltam. Csak egyen maradtak vele. Vagy sem, hanem ketten. Nem egyértelmű. Úgy nagyjából onnantól, hogy az út közepén egyszer hárman, egyszer ketten lelépnek, azt hittem, csak Zsolti (egy árulkodó fotóról kiderül, Zsebe Zsolt az illető) maradt a szerzővel. Azonban ugyanezen az árulkodó fotón, amelyen egy aláírásokkal összefirkált sapka van, ott virít egy Bálin Dóri név is. Viszont a 66-os végén Görögh úr Zsoltival néz össze, hogy megcsinálták. Innentől semmit nem értek, de igazából nagy jelentősége nincsen. 

gorog_legandak_utjan_11.jpggorog_legandak_utjan_22.jpgÉrdekes, hogy az útitársak nem nevesültek, sőt, semmilyen egyéni arcot sem kaptak. Vélem, hogy ez saját kívánságuk volt. Mert egy útleírásnak mindenképpen része, aki az úton van. Az, hogy milyen az út, jórészt rajta áll. Mert az út egyébként tök jól megvan nélküle is. Vagyis egy utazás története nem függetleníthető az utazótól. Még akkor sem, ha az a 66-os út. S lám, Görögh Attilán kívül senkiről meg nem tudunk semmit. Díszletei, szereptelen szereplői lettek a tájnak és a könyvnek. A legfőbb szerepük, mert ennél többet nem tudunk meg róluk, hogy nem fejezték be az utazást. Előbb hárman pattantak le, majd kicsivel később még ketten. 

Értem én, hogy az út a főszereplő. Csakhogy a 66-os, ahogy eddig látom, ahogy most is látom, nem egy eldobomazagyam-díszlet. Ahhoz, hogy olyat lásson, amitől az agyát eldobálja el kellett tőle távolodni még Attilának is. Vesd össze: Grand Canyon. 

Ennek híján nekem nagyon hiányzott a könyvből az ember. Aki nélkül, ugye, nincsen sztori. S gondolom, Attila itt szorult meg. Mert az útitársai vagy nem járultak hozzá, hogy szereplői legyenek a könyvnek, vagy ő zárta ki őket, hogy ne tereljék el a figyelmet az Aszfaltszentről. Amiről viszont még a szerző is úgy nyilatkozik egy helyen, hogy Róma egy métere több történelmet tartalmaz, mint a 66-os teljes hossza.

Abban az összefüggésben mondja ezt, hogy leszögezi, az amerikai történelem döntő része csinált történelem. Arra gondol, hogy Amerikában múzeuma van Jesse Jamesnek, aki voltaképpen egy teljesen mindennapi haramia volt. De legendás gazemberré lett, legyen hát múzeuma! Ha nincs történelem, hát csinálunk! Ez Amerika! (Nagy kaland, ugye, másik Attila, akinek egykoron volt egy csomó fölösleges whiskey-je és azzal genyózott a zsarukkal?) 

Mert újra, a 66-os nagy része egy abszolút nem kifogástalan állapotban levő aszfaltszalag, poros vidéki városkákkal, mindenütt szakajtónyi, rozsdásodó autóvacakkal, értéktelen turisztikai szarokkal (ha jól számoltam, az Attila által megvett abszolute felesleges, 66-os út-dizájnú hűtőmágneseket darabra már nem, csak kilóra lehetett megnevezni az autó rakterében. Szóval az út maga dögunalom. (Nos, innentől nem vágyom találkozni sem Görögh Attilával sem a végig kitartó útitársával. Félnék tőlük.) Ami érdekes benne ahhoz mindig le kellett térni róla. Például a Grand Canyonhoz. 

Volt egy pont, ahol Attila is megfogalmazza, hogy a századik roncstemető értékeléséhez már kevés az, ha normális vagy. Akkor veszítette el két útitársát. Ha jól emlékszem...

Szóval egy szó mint sok: nekem kevés az ember a történetben, ezért kevés a sztori is. S mert kevés a sztori, nekem kevesebb az azonosulási pont. Legyen az én hibám!

Aztán még egy gondolat: ha 66-os, akkor rock and roll. Aham. Szó van róla az út elején, meg a végén. A Chicagoról, Los Angelesről és a 66-os egyáltalán nem kötődő San Franciscoról szóló részben. Pedig az író hangsúlyozza is a könyv vége felé, hogy az egész utazás lényege a rock and roll. 

AMERIKA AZÉRT AMERIKA

Most kell elmondanom: a könyv képenyaga természtesen a szerzőtől (és fogyatkozó baráti körétől) származik. Jók a képek. Egyfelől dokumentarista képeknek is jók, másfelől vannak jó meglátások is. Ebben viszont segítségükre sietett, hogy Amerika azért Amerika. Tud szép is lenni, azon túl, hogy dögunalmas. (Jó, a dögunalom is lehet valakinek az otthona, Derszu Uzala is szerette és értette a sztyeppét. Legyen neki!)

Amit meg majdnem teljesen meg tudtam érteni, az a rock and rollal kapcsolatos találkozások. Amiből volt az út elején, meg a legvégén. Mert Chicago az blues és jazz, Los Angeles meg rock, Doors, Motörhead. 

Magam nem vagyok egy ájulkodós fajta, de azért amikor pont olyan naplementében érkeztünk egy ízben Mountreux-be, és álltunk meg Freddie Mercury szobra mellett, ahogyan az a  Made In Heaven borítóján van, na annak volt fílingje! Ráadásul átnéztem a túlsó partra, és nem tudott nem eszembe jutni a Smoke On the Water kezdő sora:  We all came out to Montreux...” Szóval ott ülni, állni, feküdni, ahol egykor a Doors tagok tették, állni Lemmy sírja mellett, nézegetni egy kocsmában olyan kis senkik személyes tárgyait mint Jimi Hendrix, Keuth Richards, B. B. King, Eric Clapton, Steve Ray Vaugham, Jeff Back... Van benne valami aztakurva!. 

Amikor megszereztem Göbölyös László Jethro Tull-könyvét, jól beszívtam a belészkennelt Ian Anderson aláírást: azt hittem, eredeti. Büszkélkedtem is vele nagy mellénnyel. Úgy homályosítottak fel, hogy hehehe, olyanja mindenkinek van, akinek a birtokában van a könyv: a nyomdagépek által. Szívás. A posztokat erről dacból kint hagytam a zenei blogom Facsés részén, lehet keresni!

Szóval nem ájulkodom, de azért van, ami meg tudja dobogtatni a szívemet, bármilyen értelmetlen is. Mert a fent említett kricsmiben, amiről Attila ír, Hendrixnek a fellépő cipője van kint. Baxdmeg! Szerelmetesfeleségtársam illatán kívül, és ő nem tudott még olyat izzadni, hogy az számomra szag legyen, senkinek a privát szagtermelését el nem viselem. Még a sajátomat is nehezen. Miért pont Hendrix lábszagos surranója hatna meg. S de, azért mégis... 

A KÖNYV AZ MEG KÖNYV

Nagyon szépen megtervezve, elkészítve. Keményfedeles képeskönyv. Tulajdonképpen. Sok-sok-sok képpel. Minőségi papíron, minőségi fényképekkel, minőségben. A mérete akkora, hogy kézben tartani sem nehéz, bár azért nem egykezes olvasmány. S voltaképpen nem is csupán olvasmány, hanem szerves-mellérendelősen nézegetmény is. 

Ha eltekintek attól, hogy nekem hiányzott a több emberi sztori a szövegből, ahogy ezt már írtam, a szöveg-kép arány tökéletesen kiegyensúlyozott, a fotók teljesen a helyükön vannak. A szöveg, annak ellenére, hogy nem szokásos értelemben vett útikönyvet olvasunk, informatív. S legyek igazságos: nem tökéletesen sztorimentes. 

S azért el kell ismernem, hogy bár az utazással töltött idő érzékeltetése nem lett tökéletes (én a végén megdöbbentem, hogy az út két hétig tartott, mert nem tűnt annyinak), a könyv szövegének a szerkesztése mégis igen jól sikerült. 

Most, hogy ezt leírtam, rádöbbentem, hogy ezzel a mondattal nem csupán a szerzőt dicsérem, hanem a könyv szerkesztőjét is. Aki meg nem más, mint aki ideadta nekem a könyvet olvasásra. Na, mindegy, itt hagyom a fenti szöveget, tudja meg, hogy jó munkát végzett. Bár szerintem tudja. :-D

 

AID-Help, Bdapest, 2022, 208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150144641

8/10

2022 május közepén kicsivel túl. Ma levizsgázott szeretett kis Yarisunk, Füsti. (A színe miatt Füsti.) Nem hozzuk be az ágyba, nem visszük túlzásba az abajgatását, de olyan mintha családtag lenne. Szoktam neki köszönni és ha elmegyek mellette, megsimogatom.

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr7217832185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása