Nagyon utálom a nyavalygást. Persze, vannak helyzetek, amelyek nem megoldhatók saját erőből, de amik megoldhatók, azokat meg kell oldani. Nem csupán nyavalyogni felettük. Én három évet nyavalyogtam az első házasságom tönkremenetele felett, mire eljutottam a válásig. Mondjuk akkor el is váltam.
Most meg hetek óta nyavalygok, hogy túl sok képregényt olvastam az idén, szinte már unom az értékeléseiket is írni.
Erre a könyvtárból kihoztam ismét négy darabot. Meg postán is kaptam tegnap másik négyet. Miközben el vagyok maradva vagy öt-hatnak az értékelés-megírásával is... Az alsó hangon tizenhárom...
Hjjjajjj! [nyavalygás]
Viszont ez a számomra eleddig tökéletesen ismeretlen Klaus, amint kinyitottam és megláttam az első képét, belém csimpaszkodott és nem eresztett.
Mondjuk szerencsém is volt, mert éppen csak belelapoztam, és a végéig nem jutottam el. Ha eljutok, ottmarad. Azzal veszítettem volna. A végével meg a képregény veszített.
El is mondtam mindent, aludjatok jól, álmodjatok szépet, gyerekek!
Á, ennél azért sokkal izmosabb ám a grafomániám! Meg tényleg van némi mondanivalóm is. Meg vannak képek, amiket mindenképpen szeretnék megmutatni: ha a szavaimmal nem tudok kedvet csinálni, hátha a látható tények meggyőznek. S a legvégén meg jól kiábrándítalak majd, de igyekszem ezt olyan finoman tenni, hogy el ne vegyem a kedvedet, mert az meg ostobaság lenne!
Mivel is kezdjem? Ja, igen, nézd csak a csimpaszkodós képét a Klaus-nak!
A belelapozgatás után ilyesféléket láttam még. Jó sok kép, de érdemes megnézegetned őket! (Neked is, Szerelmetesfeleségtársam!)
S mit szólsz ezekhez az arcokhoz?
De van benne karikatúra is, meg egyszerűen kedves rajzok is.
Na, mennyi képet láttál már, és még mindig fogalmad sincsen, miről van szó. Ugyebár.
Arról van szó, hogy
van egy város. Valamikor vidám, derűs, kedves város volt ez a város. Jó volt ott élni. De mire a történet a kezdetét veszi, komor, szabályok által gúzsba kötött, örömtelen, nevetés és gyerekzsivaj nélküli várossá lett.
Persze, hogy a fejtől bűzlik a hal. A város vezetője, Magnus a feleségével uralkodik a város felett. Magnus démoni alak. Egy bányát működtet a város alatt. A bányászok a város teljes férfi lakossága. Szenet bányásznak.
Magnus megszüntetett minden ünnepet a városban. A történet idején karácsony idején járunk. Bár itt úgy mondják: yule.
Nem a szerzők találták ki a kifejezést: a yule régi germán ünnep. Csak később kapcsolódott a kereszténységhez, nevezetesen a karácsonyhoz. A kifejezés duplán mellélövés. A város, az öltözetek az sugallják, a középkorban vagyunk. A kifejezés és a főszereplő neve azt, germán területen. A középkorban germán területen már bőven a kereszténység volt a meghatározó vallás. A kereszténység pedig, bár ügyesen megkeresztelte a pogány ünnepeket (a karácsony is Mithras-ünnep volt eredetileg, Jézus egészen biztosan nem decemberben született), de a maga részéről nem közösködött: írmagját sem hagyta az eredeti tartalomnak. Azokat maximum a népi emlékezet őrizte meg. Gondolj csak arra, amikor István erőszakos térítse nyomán szinte egy generáció alatt kiirtották a magyarok régi hitét.
A városban tehát yule-ünnepet tartanak, miközben a főszereplő személye egy katolikus püspükére reflektál.
Van azért ellentmondás.
De már nem öltöztetik ünnepi díszbe a város főterén álló fenyőt. Nem is lenne érdemes: kiszáradt. Nincsen ajándékozás a yule-ünnepen, nincsen közös étkezés, közös ünnep. A munka nem állhat meg a bányában, a játékok egyébként is a tiltott dolgok közé tartoznak.
Az erdőben magányosan, illetve a fehér farkasával vadember, Klaus bejön a városba bőröket és húst eladni. (Nem egy fázós a pasas: tél van, erre ez meg permanensen, maximum egy pokróccal a vállán, ujjatlan pólóban flangál. Bár, ha arra gondolok, hogy férfigyerekem is képes volt egy pólóban és egy csuklyás hosszúujjúban elmenni fél napot íjászkodni Üröm mellé a prérire, és soha meg nem fázott...)
Klaus nagyon régen járt a városban, megdöbben a változásokon. Nekilát, hogy változtasson, hogy a város visszanyerhesse régi önmagát. Persze, hogy harc lesz belőle! Mert amíg Magnus és a neje vezetik a várost, nem lehet változás, ők pedig ragaszkodnak ahhoz, ami a sajátjuk.
Vagyis a kép a szokásos: a magányos, de erős hős szembeszáll a zsarnokkal, a nép követné, de fél.
Klaus egyre merészebb, a harc egyre nyilvánvalóbb. Nem megyek bele a részletekbe, a végén olyan gigantikussá válik a küzdelem, hogy még a sztratoszféra fölé is emelkedünk.
A szerzők fele jó név a képregény-szakmában
Ezt is tisztáztuk! Tisztázzunk még valamit!
Mindkét szerző munkája hibrid. Kezdjük az egyszerűbbel, a könnyebben értelmezhetőbbel, a rajzolóval. Ha már képregényről van szó.
Láthattad, a rajzok stílusa nem egységes. Van, amikor teljesen realisztikusak, szépek, harmonikusak. Van, amikor horror van bennük. Van, amikor átmegy karikatúrába. Van, amikor a manga eszközéhez nyúl.
Az bennük a nagyon trükkös, hogy nekem olvasás közben ezekből a realizmus és a karikatúra tűnt csak fel. A többi olyan kis egységesen, hogy miközben váltogatódik, nem szembeötlő a váltás. Ez a teljesítmény! Meg az, hogy kapásból elfogadjuk az összes stílust. S mindet élvezzük. Nekem a képek fotózgatása közben nyílt rá a szemem, hogy mi mindenről van itt szó.
A történet hibriditása már az alcímből kisejlik: Így kezdte a Télapó. Ami azért eleve ellentmondás. Mert itt egy fantasyt olvasunk. A Télapó meg eredeti formájában történelmi személy volt. Meg püspök is. Az itteni Klausunk kicsit sem egyházi személy, és ami történik vele, kicsit sem vallásos esemény. Van egy momentum, ami passzol: Klaus karácsony (yule) idején a kéményeken dobálja be a kisskacoknak az ajándékokat. Persze a kéménydobálós momentum átemelése a képregénybe elég nyerő, mert legalább megteremti a beavatottság érzetét. Lesz egyfajta aha-érzésünk. Miközben fittyfenét aha az előrángatott párhuzam. Nekem erőltetett volt a télapózás, de az első megjelenésekor kicsit én is bementem a csőbe a beavatottság-élménnyel. Csak utána legyintettem rá.
A történet hibriditásának taglalása közben előrefutok: nekem a befejezés grandiózussága, a démon megjelenésétől tönkretette a történet addigi élményét.
A szerzők valamiért úgy érezték, ha már fantasy, annak a monumentális a sava-borsa. Hát jöve az ajdecsúnya démon a bányából, tüzet okád, übergonosz, s Klaus-szal még a világűrt is megjárják, a démon rá is farag, oxigén nélkül még ő sem tud tüzet csinálni. (Spongyát rá, hogy Klaus hogyan nem fagy meg a Bruce Willis-es trikójában és főleg: oxigén nélkül hogyan lélegzik és hogyan beszél? Szóval nem csupán túlzás ez a rész, hanem marhaság is.
Nem lenne ez baj, ha nem lenne baj. De azért baj, mert az addigi egységességet teljesen és tökéletesen hazavágja a hollywood-i grandiozitás. Rohadtul nem illik az előzményekhez, azoknak stílusához. A magam részéről simán kiegyeztem volna valami pasztelebb véggel. Mondjuk Klaus a bányába kényszerítettek élére áll, csata, miegymás, győzelem, boldogok vagyunk. Vagy valami egyéb, démon, túlvilág, esélytelen küzdelem nélkül, amit persze mégis simán megnyerünk. Valami európaibb végcselekmény, na!
Nem is fotóztam ebből a részből túl sokat. Csak egyet. Hogy érezd a túltolás mértékét. S ez még enyhe, de azért cselekmény-részletet nem akartam elárulni.
Dicsérni jöttem...
ezt a képregényt, nem temetni! Jelentem ki határozottan, Shakespeare Antoniusának élesen ellene mondva, aki inkább temette Ceasart, mintsem dicsérte. (A Julius Ceasar című drámáról van szó.)
Vagyis semmiképpen nem állhatok meg a fenti bekezdéseknél.
Mostanában nagyon sok jó képregényt olvastam. Meg néhány rosszat is. De a Klaus a legjobbak között van. Nem annyira a történet, sokkal inkább a rajzok végett. Mert bárhol kinyitom, bőven van szemnek roppant kellemes bámulászkodni való. Nagyon következetesek az alakok, fantasztikusak a perspektívák, lendületesek a mozgások, hihető minden, és úgy klassz, ahogyan van, na!
Nekem nagyon tetszett a szereplők egymáshoz való viszonya is. Nem pszichológiai-rendelő mélységű ugyan, de azért nem lesz sík-egyszerű fekete-fehérré sem. Pont kellemes egy fantasy történethez.
S figyelemreméltó az idővel való zsonglőrkötés is. Miközben a történet alapvetően teljesen egyenesvonalú, a múlttal mégis csak apránként, mindig csak egyes elemeit felfedve ismerkedünk meg.
S elmondom a képregény legnagyobb dicséretét! Szerelmetesfeleségtársam szerintem még életében nem vett a kezébe képregényt. Maximum, ha a költözéseknél, a pakolás közben nem. De amikor ezt meglátta, felvette, lapozgatni kezdte, és elismerőn bólogatott! Erre varrj gombot, és mondj ennél nagyobb dicséretet!
.
Magnum Opus, 2021, 208 oldal · keménytáblás · A ISBN: 9786150136400 · Fordította: Deda Mraz
8/10
2022 június közepén túl egy hangyapénisznyit túl. Péntek van, de nekem már hétvége. Nem akadt ma odabent fuvar, ezért maradtam itthon. Szokás szerint hajnalban keltem,. Szerelmetesfeleségtársam tegnap éjjel érkezett meg Nádas Barbi klipforgatásáról (ízlelgesd a nevet, szerintem fogsz vele találkozni hamarosan), ahol asszisztenskedett. Még alszik, hosszú napja volt tegnap. Szóval Füstit, a kocsinkat elég vacak helyen tudta csak leállítani, ébredésem után nadrágot húztam és lementem, hogy arrébb tegyem. Azóta írok, olvasok. Meg ma azért leszek, hogy SzFt-nek egyszerűbb legyen a mai élete.
Tegnap meglepő fordulat volt. Amikor Csemete hazaérkezett, beült hozzám, elmesélni az érettségijét. Ami az elmúlt tizenkét év belefeccölt energiájával ellentétesen igen fényesen sikerült. Mit tudna ez a lánynő, ha még tenne is valamit! Szóval beszélgettünk. Ami nem túl sűrű esemény. Aztán rosszul lett. Aminek az elsődleges jele a szapora pulzus volt. Mért egyet: 121 volt a pulzusszám. Ma kapott egy Pfizert, hogy mehessen Máltára, Erasmus+ ösztöndíjra.
Engem meg arról győzködött a héten egy kardiológus, hogy nekem, mint keringési panaszosnak mennyire szükségem lenne az oltásokra, mert mikre képes a vírus... Vagyis kellene az oltás, ami keringési panaszokat okoz a vírus ellen, ami keringési panaszokat okoz.
