A történetről

nagyjából mindent elmond a fülszöveg.

Pupák, a Parazita klub törzsvendége épp Amerikában tengődik recepciósként, amikor húszezer fontot örököl, és kissé furcsa körülmények között találkozik a nagy „ő”˗vel: felgyújtja a kalapját. Egy jóslat és a rámenős filmsztár, Mervyn Potter erőszakosságának hatására fél vagyonát egy kétes színházi előadásba fekteti, csak hogy szerelme közelében lehessen.

P. G. Wodehouse ezúttal a színházi világ kulisszái mögé enged bepillantást. Mivel Wodehouse könyvét tartjuk a kezünkben, biztosak lehetünk a happy endben és a fergeteges poénokban.

Mondanám, hogy azért nem csupán erről van szó, ha nem csupán erről lenne szó, de tényleg csupán csak erről van szó. Persze azért sokkal több betűvel elmesélve, de a történet valóban ennyi. Hozzá lehet tenni, hogy Pupáknak neve is van, mármint a Pupákon túl: Cyril Fotheringay-Phipps. Bizony!

Meg azt is el lehet mondani, hogy ez  Phipps (aki jobbára csak Phipps, a sallangok nélkül, amikor éppen nem Pupák) bizony nem nevezhető éppen egy fortélyos fickónak. Túl okosnak sem. Szinte olyan egyszerű, akár egy bot. Nem buta, az nem mondható róla, de nem csak nem túl okos, hanem nem is okos.

Viszont türelmes ember, jó barát, és szerelmesnek is türelmes és udvarias. Sőt, üzleti partnernek is az. Hallgat másokra, de sarokba szorítva simán képes nagyjából önálló döntésre is. Ahogy ezt a fülszöveg is elárulja. S az sem mondja azt, hogy az önálló döntése feltétlenül ésszerű vagy sokat fialó. Igen, jól érzed, Phipps meglehetősen naiv fajtájából való a (hogyan is kell manapság mondani?) a fiókból való nem legélesebb késeknek. 

De azt már a fülszövegből is tudhatjuk, hogy a fő karakterek a szokásosak, Tarzan, Jane... ja, nem, fiatalemberek, akik nőre, szerelemre és pénzre vágynak és ennek érdekében elég merészen kavarnak, majd sokat tesznek azért, hogy a kavarásaik következményeit elkerüljék és/vagy jóvá tegyék. No, ilyen ennek a Phippsnek a színházi életbe, történetesen egy színdarab színre vitelébe való beszállása. Beetetik na, hogy producer legyen. Aztán sokat kell felismernie és tennie, hogy a befektetés következményeit elkerülje és jóvá tegye. Érted, nem jóvátegye, hanem jóvá tegye. Hogy sikerül-e azt már a fülszöveg elspoilerezi. De ha nem is tenné, Wodehouse-nál akkor sem lehet kétséges, hogy a befejezés: fejek összebújnak a naplementében, kamera távolít és úgy jön a „the end”. Akkor is, ha ez nem szó szerint így történik. 

Mint ahogyan az sem lehet kétséges, hogy mire ideáig eljutunk, nagyon jókat mosolygunk a kavarásokon, a karaktereken, a beszólásokon és a megfogalmazásokon. Nem sírva röhögünk, hanem nagyon szélesen vigyorgunk. Ahogy azt PGW minden regényél megszokhattuk, s immár el is várjuk. 

Még PGW is tud újat mutatni (?)

Van azonban valami, ami ebben a PGW-könyvben egészen új. S amiről nem feltétlenül PGW, hanem a fordító, Kövesdi Miklós Gábor tehet. Amin nagyon jókat mosolyogtam. Már csak azért is, mert ezeket a sorokat egészen bizonyosan nem PGW írta így meg. Mert vajmi kevés esélye van annak, hogy PGW például ezt írta volna: 

Amikor Pupák meglátta a sztárt, akibe egy kisebb vagyont fektetett, először fellélegzett. Miss  Whittaker baljós szavai után, mint láthattuk, elfogta a fortélyos félelem, egy kiáltozó, kurjongató Mervyn Pottert képzelt maga elé, egy olyan Mervyn Pottert, aki többé-kevésbé úgy viselkedik, mint őrült, ki letépte láncát.

(118.)

Ha itt még kétséged lenne, hogy lehet véletlen is, nagy szellemek, ha találkoznak, ugye, miért ne lehetne ilyen, akkor kiábrándítalak teljesen. Ezt figyeld!

– Mi minden szörnyűséget követtek el már a nők! Ki árulta el a Capitoliumot? Egy nő. Ki okozta Marcus Antonius bukását? Egy nő. Ki okozta a tízéves háborút, amelynek végén Tróját porig rombolták? Egy nő. Nagyon rossz véleménnyel vagyok a női nemről – közölte Mervyn Potter komoran, és hozzátette, hogy törvényben kéne betiltani.
Pupák csodálkozása nőttön-nőtt.
– Azt hittem, szereted a nőket!
– Már nem, Phipps. Már nem. Volt idő, mikor szívem. nyitott kapu volt ,,isten hozott" táblával, de most összetörték a szívem, Phipps, méghozzá ezer darabra. Vár állott, most kőhalom, Phipps, halálhörgés, siralom, meg amit akarsz. Elbánt velem egy nő, Phipps. Az asszony ingatag. A menyasszonyomra célzok. Vagy pontosabban, a volt menyasszonyomra.
– Hol volt, hol nem volt. Múlt idő három tével. 

(121.)

Kell, hogy segítsek? A 121. oldalról két klasszikus magyar idézet, és egy magyar nyelvtani törvényt citáltam neked. Elvileg PGW tollából. Ami nagyon nehezen elképzelhető.

S ez a két idézet nem a dolgok vége, van több is, de olyan meleg van itt, a kertben, Gyulán, hogy Szerelmetesfeleségtársam már be is menekült a ház hűvösébe, én még kitartok a napernyő alatt, bár folyik a frissen zuhanyzott hátamon a víz, aminek semmi köze a zuhanyzáshoz, és egyszerűen nincsen kedvem a többit megkeresgélni. Tetszik, nem tetszik, hinned kell nekem, hogy PGW még idéz a magyar kultúra klasszikusaiból.

Ahogy idéz egyébként az angoléból is, de azok gondosan csillagozva vannak, hogy a buta angol tudja, melyik Shakespeare darabból szól az ige. A magyar idézeteknél nincsen csillag, mi tudjuk, miket idéz tőlünk az angol szerző. :-D

Na, jó, a „la donna é mobile”, nem szakasztott hazánk része a kultúrális világörökségben, de ki az a magyar, aki ezt olaszul énekli? S mondjuk ki az a magyar, aki ismeri a fordító, Nádaskay Lajos nevét?  

Összegzés

Összegezném, ha volna mit, s ha a bejegyzés elején, meg az egész szövegében nem tettem volna már meg. Tulajdonképpen az előző alcím alatti szöveg kivételével minden más összegzés, s minden PGW-értékelésem ugyanez. 

De ha esszenciát akarsz, nagyon szívesen pötyögök ilyet! PGW-könyveket olvasni jó. Azért jó, mert a szöveg színvonalas, tréfás, érthető, a cselekmény ugyanez. Nem kell eltévedned a társadalmi osztályok között sem, mert mindig ugyanarról az egyről van szó: a vagyontalan angol középosztály fiatalembereiről és leányairól. A téma is jobbára egy témának a variációjából áll. (De ezt már mondtam.) 

PGW könyvei olyan tipikus nyári olvasmányok, amelyeket az év bármely szakában nagyon kellemes olvasni. Mindig szórakoztatnak, mindig kikapcsolnak, amikor befejezted, azonnal olvasnád a másikat, de nem szabad ilyet tenni, mindig tarts legalább egy hónap szünetet két PGW-könyv között, mert be fogsz sokallni. 

Túlságosan mély gondolatokat, életbölcsességeket ne várj PGW-től, de figyeld meg, minden könyve után arra jutsz, hogy valahogy mégis van remény, élni minden xarság ellenére jó és érdemes. Ezt különösen akkor fogod érezni, ha permanensen van melletted valaki, akit szeretsz, szerethetsz és aki szeret téged. (Szeretlek nagyon, Szerelmetesfeleségtársam, ez így, ebben a formában még nem is mondtam neked!) Ám ha nincs, akkor PGW még ehhez is adhat reményt. Vagy legalább annyit, hogy legalább másnak jó...

Egyébként én sem hoztam másik PGW-t magammal, és ezt most öreg hibának találom. Olyan jó lenne máris egy másik ugyanilyenbe fogni! 

 *

Ciceró, Budapest, 2017, 216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634320425 · Fordította: Kövesdi Miklós Gábor

8,5/10

2022 június harmadik negyede. SzFT-anyut feltettük a vonatra, még legalább fél óráig hazafelé döcög, s aztán még lokálisan is haza kell érnie a Keletiből. Reméljük, jól érezte magát velünk!

Tréfás volt Békéscsabán az étteremben. Megint nem hagyott fizetni. 
– Ti is annyi mindent fizettetek már nekem! 
Járt az agyam, s gondolkodtam, mi mindent. Leltárt készítettem. 
– Egy fogkefe. Két kifli. 
Utólag eszembe jutott, hogy oké, rendben, volt egy színház- és egy nyugdíjas múzeumi és -strandbelépő. De amióta itt volt, mindennap étteremben ettünk. 
Viszont nagyon sajnálom, hogy nem volt idő a szokásunk szerint römizni egy partit. Erre tavaly nyáron, Tapolcán szoktunk rá, és otthon, Budapesten viszonylagos rendszerességgel gyakoroljuk.