Mi lett volna, ha...
Ha az Anyukám nem hal meg huszonhét évesen, hét éves koromban? Akkor talán Apu sem fojtja alkoholba a bánatát, és ő meg nem abba hal meg? Ahogy Anyu édesapja, Papa sem? Akkor nem lett volna két nevelőanyám. Megmaradt volna a Harrer Pál utcai lakásunk, s nem egy vadidegen családjának a vagyonát gyarapítja. Nagyi boldogan élhetett volna, nem veszíti el a lányát és a férjét, majd a vejét is.
Ha Anyu életben marad, kamaszkori szerelmem, Ági feljöhetett volna hozzánk. Ahogyan a barátaim is. Akik így ezt nem tehették meg, mindegy, éppen ki volt a nevelőanyám. Ha Anyu életben marad, minden bizonnyal rábeszél arra, hogy tartsam meg Bagolyt, mert olyan okos, ügyes és kedves lány, s hogy mennyire szeret engem. Akkor ő lett volna a gyermekeim anyja.
Ha Anyu életben marad, akkor nagy eséllyel nem ismerem meg az exemet. De jaj, akkor nem lenne Eszter és Geri sem! Sőt, akkor el sem válok 2007-ben, és jajjaj, nem lenne nekem akkor Szerelmetesfeleségtársam sem! S nem lenne Lili unokám sem!
Ezer dolog változik, ha valami másképpen történik.
Ha nincsen Mohács, vesztes csata, királyhalál, akkor nincsen százötven éves török uralom, Habsburg elnyomás, Monarchia, Trianon, két vesztett háború, a kommunisták közel ötven éves rémuralma, Rákosival, Kádárral és a többi gazemberrel. Akkor létrejön a Duna-menti Köztársaság, Magyarország európai nagyhatalommá leend, nagyobbá mint manapság Németország és Franciaország. Csak egy csata veszett el Mohácsnál.
Mi lett volna, ha...? S mi lenne, ha azt a ha-t a helyére tennénk? Ha kijavítanánk, ami elromlott, ha adnánk egy esélyt annak, hogy egészen másképpen legyen?
Bán Mór, aki ezt a történetet írta, ismert és kedvelt író, úgy harminchat könyvvel a háta mögött. Fazekas Attila ismert és kedvelt grafikus, képregény rajzoló, saccolni sem tudom, hány történettel a háta mögött. Bár azt nem értem, hogy kettejük közös munkájában mi a sci-fi klasszikus, ahogy azt a két füzet sorozatcíme jelzi.
Bán Mór regényeit nem ismerem. Annak ellenére sem, hogy a Hunyady című könyvsorozatát Toma barátom nagyon melegen ajánlotta nekem. Szerintem úgy egy évtizede. De valahogy nem sikerült sort kerítenem rá.
A rajzoló és a rajzolmányai
Fazekas Attila képregényével, ha nem is teljeskörű az ismerettségem, de aránylag sokkal találkoztam már. Fazekas úr rendre okoz meglepetéseket, mert bele-belefutok olyan történetekbe, amiket ő rajzolt, és én még csak nem is hallottam róluk.
Az első találkozásokat természetesen a Füles rejtvényújság jelentette, néhány Nemere-regény adaptációjával. Aztán az Ifjúsági Lapkiadó megjelentette pár film-képregényét (Csillagok háborúja-trilógia, A beverly hills-i zsaru, A halálosztó, stb.). Bár a rajzokkal tökéletesen elégedett voltam, magával a feldolgozás tényével nem tudtam mit kezdeni: simán konjunktúra-kiadványoknak tartottam őket. Mit sem tudva arról, milyen státuszban van, illetve nincsen Fazekas Attila, s hogy mennyit kaszál, illetve inkább keresgél egy magyar képregény rajzoló.
A nagy trió, Zórád–Korcsmáros–Dargay mellett Fazekas labdába rúgott ugyan, de nem voltam elájulva a rajzaitól. (Jó, tudom, hogy a trió harmadik tagja nem Dargay, hanem Sebők Imre, de amellett, hogy mindig elismertem a rajztudását, az általa rajzolt képregényeket sohasem szerettem annyira mint a másik három rajzolóét. Sarlós Endre pedig csak az ötödik volt a sorban.) Élethűek, realisták, de valahogy, hogyan is mondjam, túlságosan azok.
Akkoriban, egészen pontosan úgy egy-két évvel ezelőttig mit sem tudtam a fumettiről, az olasz képregényről. Aminek egyik legfőbb sajátossága a reális ábrázolás és a kalandosság. Bármilyen műfajban. Már a fumettikkel való első találkozásokkor feltűnt, hogy mennyire fazekasattilásak a rajzok. Mielőtt félreértenéd: ez csökkentette, hanem növelte a szememben Fazekas Attila ázsióját.
Aztán volt egy pont, amikor „megtértem” és fejet hajtottam Fazekas művészete előtt. Talán a Cherubion című képregényét nézegetve. Mert el kellett ismernem, amit látok, simán világszínvonalú. Ahogyan azt is, hogy nem változott ugyan a stílusa, ugyanolyan mint kezdetben, viszont a technikája rengeteget fejlődött.
Sok minden elmondható a A Mohács-kommandóról, de a legfontosabb mindenképpen az, hogy Fazekas Attila rajztechnikája, amint látjuk: lehengerlő. Minden más ezután következik.
Ahogy azt is tudomásul kell venni, hogy Magyarországon stílust teremtett. Gondoljunk csak Topálovits Pál vagy Berényi Béla munkáira: ők egyértelműen stíluspéldának tekintik Fazekas Attilát.
A történet
2014-ben egy titokzatos szövetségnek sikerül megoldania az időutazás problémáját. Céllal: helyre akarják állítani Magyarország félresikerült történelmét. Ennek érdekben bevetnek egy, a céljaikról csak keveset tudó őrnagyot, akit visszaküldenek az időben, 1526-ba, hogy megfordítsa a mohácsi csata történetét.
Az őrnagy történész feleségét titokzatos sírhoz viszik. A sír a 16. századból származik. Egyértelműen az őrnagyhoz tartozó tárgyat találtak a sírban. Az őrnagy a saját és a felesége valóságának az idejében, a hivatalos verzió szerint Afganisztánban meghalt egy páncéltörő lövedéktől.
Az őrnagy 1526-ban mindent megtesz annak érdekében hogy a visszájára fordítsa a jól ismert csatát.
Megjelenik egy titokzatos alak, aki utaztatja az időben az őrnagyot és az időközben abba a korba érkező feleségét. A titokzatos alak megmutatja nekik, mi történik, ha Mohácsnál a magyarok nyerik a csatát. Annak sem örülnénk.
A második verzióban az őrnagy ismét belenyúl a történelembe. Ebben az esetben a török hadak vezérét takarítja el az útból: a saját idejükben Európa már nem is létezik. Semmi se jó. S ezzel már túl sokat mondtam. De ízelítőt kaphattál, miről is van szó az első füzetben. A mottó: nem biztos, hogy jó annak a vége, aminek az elejét kijavítjuk.
A második füzet vékonyka. Szemben az elsővel, terjedelemben annak kevesebb, mint a fele. Ez önmagában még nem lenne baj. (De!) A nagyobb probléma, hogy állok értetlenül a kiadvány felett, s rázom a fejem, akár a kiskutya, amikor víz megy a fülébe. Mert a történet ugyanaz. Csak valamelyest más szempontból mutatva. De vannak képek, amelyek konkrétan ugyanazok a két füzetben.
Bár itt jegyzem meg, hogy Fazekasnak volt egy überkongeniális húzása, és ezt nem tudom nem megmutatni. Az őrnagyot a titokzatos szervezet vezetője demonstratíve elviszi a honfoglalás idejébe. Az őrnagy elé a következő kép tárul:
:-))))
Ez a zseniális húzás azonban nem menti meg ezt a füzetet. (Csak mellesleg mondom: a két kiadványnak, bár nem ugyanaz, egyetlen ISBN-száma van.) Fel nem foghatom, hogy mi volt ezzel a cél. Amennyire remek az első rész, annyira semmilyen az első hátterén a második. Semmi előrelépés, semmi plusz információ, mondom, ugyanaz mint az első, csak rövidebben, s valamelyest más nézőpontból.
Az utolsó képkockái ígéretek. Bemutatják a Mohács kommandót. Vagyis amit eddig láttunk, az még nem is a Mohács kommandó története, az csak most következik. Hét éve nem következik. Sajnos. Csak ez a másfél, hibrid történetünk van. Fantasztikus rajzokkal.
Corvina, Budapest, 2013, 50 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630692939
Corvina, Budapest, 2015, 20 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630692939
7/10
2022 szeptember közepe, szombat reggel. Mi is történt a héten? A legfontosabb történésekkel ki kellene adnom a családomat. Nézeteltérés itt, veszekedés ott, én meg gondolkodom, nem velem van-e a baj? Hiszen ezek mind az én konfliktusaim. Vagy velem van másoknak konfliktusa. Vagy csak nem hagyom magamat hülyének nézni, nem vagyok hajlandó olyan helyzetben alkalmazkodni, amikor az már önfeladás, gerinctelenség.
A fiam szerint nem kellene annyira ragaszkodnom az egomhoz. Szerintem nem az egomhoz ragaszkodom, csak nem hagyom magamat kihasználni, illetve kerülöm a borítékoltan aknásított helyzeteket, amelyekben aztán permanens bocsánatkérésre vagyok kényszerítve, mert túlérzékenységgel, belelátásokkal küszkörészkedhetek.
A csuda tudja. A héten megkaptam, hogy jó, persze, dolgozom, de azért a hála Szerelmetesfeleségtársamnak, mert ő nem csak keresi a pénzt, ahogyan én. Meg azt is megkaptam, bár ez nem nekem szóló üzenet volt, hogy SzFT mennyivel rugalmasabb és nyitottabb mint én, neki lehet olyan zenét is mutatni, ami nem annyira szíve csücske, ezért nem nekem mutattatott a muzsika.
Nagyon régen nem foglalkoztam a kérdéssel, ki vagyok én, s hogy reálisan látom-e magamat? Olyan nagyon most sem. S lehet, hogy azért tévedek, mert úgy érzem, nem tévedek, reálisan látom a problémás élethelyzeteket, s bennük magamat. S azokat is, akik még benne vannak.
