Sci-fi klasszikusok képregényben
2016/5.
Próbálom felidézni, melyik volt az első Fazekas Attila képregény, amivel találkoztam. De nem nagyon sikerül. Leginkább a Támadás a Föld ellen-re gyanakszom. Vagy A kiberneroszok tündöklése és bukásá-ra. Vagy... Sorolhatnám.
Megvan! Megvan! A Nemere-adaptációs A Neutron-akció volt!
Fazekas Attila fantáziadúsan és reálisan rajzol. Tiszta, világos vonalvezetéssel, kidolgozott részletekkel. Ha kell, tud karikatúra-szerű lenni, de az valahogy nem áll neki annyira jól.
A realitása, bár minden munkájában szembetűnő, nekem a Csillagok háborúja képregény-feldolgozásában tűnt fel: simán hoza a filmek képeit, a főszereplők alakjaival egyetemben. S aztán megjelent még egy sor filmfeldolgozása: A bolygó neve: halál, Beverly Hills-i zsaru, A halálosztó, Kobra.
Miközben fantasztikusan hozta a filmek képeit, volt bennem valami furcsa, nem jó érzés ezekkel a munkákkal kapcsolatban. A konjunktúra szó jut most eszembe.
Ha Fazekas Attila rajzait nézem, manapság a fumetti szó ugrik be. A fumetti az olasz képregények jelenti. Amik döntő többségükben teljesen reálisak, kidolgozottak, valósághűk. Ezerszer mondtam, számomra a nagy szerelem a Morgan Lost-sorozoton keresztül kezdődött. Majd folytatódott: Dampyr, Tex, Dylan Dog, Julia, Dragonero. Volt olyan is, ami nem jött be. De csak igen csínján. Ha rejuk keresel itt a blogon, mindegyikre találsz példát.
S szóval Fazekas Attila ezt a vonalat viszi. Ha ránézel ennek a képregénynek, a Cherubionnak a borítójára, egyből értheted, miről beszélek.
Élvezhető-e képregényrealitás, és ha nem, miért igen?
A realitás, a naturalizmus alkalmazésa nem mindig célravezető. Ha nincsen mögötte művészi koncepció, s a valóságosság semmi más, mint a valóság lerajzolása, lehet a végeredmény bármelyien élethű, mégis marad benne, rajta valami esetlegesség. Hiányérzet.
Mert a művészet nem azt jelenti, hogy lemásolom a valóságot. A valóság másolhatatlan. Túlságosan komplex. Ha kimetszek belóle valamit (és ha bármilyen módon ábrázolom, akkor ez óhatatlanul megtörténik), akkor a kimetszés kikerülhetetlenül szerkesztése a valóság kimetszett részletének. S ha szerkesztem, akkor az arányok, az elhelyezés, a látószög, a fény és árnyék viszonya. az arányok megszerkesztése, stb. nagyon nem mindegy.
Ezért fordulhat elő, hogy hiperrealista festmény láttán hiányérzetünk lehet. Pedig a legkisebb hajszál, virágszirom árnyalat is a helyén van, a lemenő nap fénye úgy világítja meg a réten térdelő kislány arcocskáját, hogy szinte vele együtt érezzük a virágok illatát, a közelben legelésző tehén bőrének a kipárolgását, halljuk a bogarak röptének zümmögését, a távoli harangszót, és érezzük a kezünkön a kis pudlink nyalogató nyelvét, a vállunkon az alkonyati szűnyog csípését. S mégis teljesen képtelen az egész, van benne valami megfogalmazhatatlan idegenség. Valami, valahol mégsincsen a helyén.
Egyáltalán nem a kép témája dönti el a realitását. Az utóbbi, a realitás teljesen független az előbbitől, a témától. Lehet képtelen a térdeplő kislány az alkonyati réten, s lehet teljesen reális egy vámpírzombi támadása a skót felföldön.
Az előbbi olyan, mint amikor álmodsz, és tudod, hogy amit látsz, átélsz, az csupán álom. Az utóbbi meg olyan, hogy tudod, képtelen baromság az egész, de mégis olyan, mintha ott lennél az esti ködben, a tengerparti falucska sziklaperemén, és hallanád az utca esőverte macskakövein a hátborzongatón, lucskosan csoszogó lépteket, amiket még a sziklákat ostromló tenger szilaj hullámainak a moraja sem képes elnyomni.
S aztán nézel egy pár vonalból álló tusrajzot, és előtted van egy komplett élet, minden részletével, féjdalmával, keserűségével, örömével, boldogságával, nyugalmával, humorával, bölcsességével, mindenével. Pár vonal által, a realizmus leghalványabb kísérlete nélkül.
Nos, számomra Fazekas Attila mindig a határon egyensúlyozott. A filmképregényeit megcsodáltam, de soha nem tudtam igazából élvezni őket. Tudod, térdeplő kislány a naplemetében. De a Kibernéroszok nagyon teszett. Jó, persze, mezítelen nők, de isten bizony nem csupán, és nem csak azért. Bár a női test fedetlensége kétségtlenül hozzátett az élvezeti értékéhez. De figyelj csak! Nem láttam ugyan, soha nem volt a kezemben Fazekas Attila kísérletének, a felnőtt képregényes Szexi magazin két megjelent száma közül egyik sem, de a borítók és a téma miatt (holott vajon mi szebb és jobb dolog van a meztelen női testnél, élvezetesebb a szexualitásnál?) annyira nem is érdekel. Mert a Kiberneroszokban a szex a valóság alkalmazott szelete, ebben a Szexiben pedig csupán öncél. Miközben a rajzoló ugyanaz.
Vagyis a realitás egyáltalán biztos, hogy kitűzendő cél. Elsősorban azért, mert talán a legnehezebb visszadni. A részletek másolása nem a legbiztosabb út az ábrázoláshoz. Ha koncepció nélkül történik, eljő a dögunalom. A kiforrott technikának van köze a művészethez, de nem maga a művészet.
Jól van, abbahagyom, térjünk a lényegre!
Jeffry Stone
Ilyen nevű ember nem létezik. Legalábbis aki fantasy regényeket írt. Azért nem, mert a név Nemes István írói álneve.
Nemes István hihetetlenül termékeny író. Volt regénye, amit death metál hallgatása mellett két hét alatt írt meg. A fantasy mellett írt sci-fit és szerelmes-romantikus regényeket is. Úgy százhúsz körül hagytam abba az összművei számolását, mert bekavarodtam. (Vagyis Nemes Nemere István szintjét még nem érte el, ő utoljára, amikor olvastam róla, hétszáz megjelent kötetnél tartott. Elképesztő! Bár a százhúszonsok nem kevésbé.)
A Jeffrey Stone csak az egyik írói álneve Nemes úrnak. Hívják még úgyis, hogy John Caldwell, Donald H. Wisdone (fantasy), David Gray, Mark F. Willson (sci-fi), Mary Kelson, Hombre Jomenes, Aiulrey D. Millard, Pacheco Fernandes, Angéla Mancini, Júlia Gianelli (romantikus írások). A legtréfásabb, amikor John Caldwell társszerzője Jeffrey Stone. Bár ebben van csavar, mert a Jeffrey Stone nevet Nemes volt, hogy kölcsönadta. Egyébként az álnév-névsor nem teljes. Tehát igazodj ki, ha akarsz.
Jelent még meg huszonnyolc (ha jól számoltam) általa szerkesztett fantasy és sci-fi kötet.
Vezetett egy kiadót, a meglepő nevű Cherubiont, amelyet a Delta Vision vásárolt meg, amelynek Nemes a tiszteletbeli főszerkesztője.
A helyzet az, hogy én egyik szerző regényét sem ovastam még, vagyis a képregény alapanyagáról semmit sem tudok mondani. Arról nem beszélve, hogy alapvetőn nem is kedvelem a fantasy műfaját. Halmozottan hátrányos szituáció.
Cherubion
Nem találtam olyan kötetet, amelynek a képregénnyel megegyezne a címe. Cherubion egy komplex világ, amit Nemes István teremtett meg. Az első kötet, amely itt játszódik 1987-ben jelent meg, Harc az Éj Kövéért volt a címe.
Nagyon röviden idézek a Wikipedia megfelelő szócikkéből.
Cherubion alternatív, poszt-apokaliptikus világ, ahol egy űrháborút követően a kontinensek nagy része elsüllyedt, és immár alig lehet ráismerni a bolygó felszínére. [...] A világon játszódó történetek szereplője (általában) Leon Silver, aki a Föld világán egyszerű házitanító, Cherubionban viszont ünnepelt hőssé válik.
Cherubion egy katasztrófa és véget nem érő háborúk által sújtott Európa. A térség felett három félisten marakodik szüntelenül; ők hárman egy régi isten, a nagy Kevanaar tanítványai. Mesterük fel akarta virágoztatni Cherubiont, azonban eltűnésével minden igyekezete a visszájára fordul, ugyanis tanítványai mind a maguk módján akarják véghez vinni Kevanaar álmát.
Van tovább is, és az a helyzet, hogy mielőtt nekifognál Fazekas Attila képregényének, mindezt, meg ami tovább van nem árt tudni. Azért nem, mert miközben a rajzok élvezetesek, a történetben én néha bizony ténferegtem, vissza-vissza kellett lapoznom, hogy hány éves a merre hány méter kapitány.
A történetről inkább semmit sem mondok. Egyfelől, mert anélkül igen neház, hogy elárulnék ezt-azt. spoiler, miegymás, másfelől meg azért nem, mert annyira nem érdekes. Fantasy egy poszapokaliptikus, technizált világban, varázslással, ilyen-olyan lényekkel, harc a hatalomért. Ahogy az lenni szokot..
Viszont Fazekas Attila rajzairól még beszélek. Azon túl, amit fentebb mondtam. Azért térek vissza rá, mert nagyon érdemes. Ahogy eddig is láthattad.
Egyfelől mert több olyan oldal van a füzetben, mint a fentiek. Amikben a képkockák nem sorban egymás után következnek, hanem átfolynak, átnyúlnak egymásba. Zseniális megoldás! A látványnak nagyon jót tesz a füzet A4-es mérete. Kisebb méretben nem érvényesülne a látvány, túl aprók lennének az alakok, a részletek. Így minden rendben van.
Fazekas Attila fantáziájának nagyon jót tesz a fantasy téma: szárnyal. A realitása ebben az esetben nagyon jót tesz a választott témának.
Vagyis az a furmányos helyzet állt elő, ami már többször a magyar képregény történetében, hogy a forgatóköny nem sikerült annyira jól (tudod, kell az előismeret), de a rajzok mégis simán megmentik a történet egészét. A kiadó méretválasztása pedig kimondottan sokat dobott az élvezhetőségen.
Az a nagy helyzet, hogy magáért a sztoriért biztosan elő nem venném még egyszer a füzetet, de a rajzok őjranézése most, amikor ezeket a sorokat írom, ismét nagy élvezetet okozott.
Egyetlen bíráló szó még, de ez nem a képregényt, hanem magát a kiadást érinti. A kiadvényról gyakorlatilag alig találtam bármi információt. De komolyan. A szerzők nevét is alig leltem meg. Az ISBN-szám a kötet hátulján van. De egyébként semmi, de semmi egyéb információ nincsen seholsem. Sem évszám a kiadásról, sem arról, hol és mikor jelent meg ha megjelent egyáltalán korábban a történet... Semmi. Csak úgy odabaxták elénk, nesze, paraszt, olvasd! És sem a szerzőket, sem az olvasókat nem tisztelték meg az információkkal.
Corvina, Budapest, 2016, 36 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630692939
6/10
2022 júniusának eleje, pünkösd hétfő. Kiáradt a Szentlélek. Mi meg itthon, semmittevéssel és némi sétával álltunk elébe. Meg rukkolázással és a letörölt torrent-állományok helyretehető részének a visszaállításával. Meg némi filmezéssel, sétával és persze írással. Szerelmetesfeleségtársamnak meg az édesanyja fürdőszobájának digitális tervezésével. Meg Iron Maiden hallgatással. Holnap lesz a koncert a Groupamaban. Nagyon várom!
Megfigyeltem: pénteken kilépek a munkahelyem kapuján, pár lépés a buszmegálló, ahonnan hazafelé indulok. De a megállóig nem jutok el, máris hétfő van. Jelen esetben kedd, mert hétfőn itthon vagyunk.
Mondtam, említettem már valahol, bárhol, hogy nagyon szeretem ezt a nőt, ezt a Szerelmetesfeleségtársamat? Úgy, ahogyan van, a bestét!
