BLOGBEJEGYZÉS REMASTED,
AVAGY AHOJ KONJUNKTÚRA:
MERT FILM KÉSZÜLT A REGÉNYBŐL
(Megírás időpontja: 2012.
Átszabás: 2022 novembere)
A Semmi világszerte óriási siker volt. Olyan siker, ami a megjelenése óta máig tart. Lett színházi bemutatója is, élő színészes és bábos is. A könyvet jobbára rajongással kezelte a közönség.
Tegnap futottam bele a hírbe, hogy film is készült a regényből. Megnéztem a magyar nyelvű bemutatóját, olvasgattam az aláírt nem kevés kommentet.
Aztán elővettem a magam értékelését. Egyetértettem velem, csak nem tetszett a megfogalmazásom. A film támasztotta konjunktúrából fakadón kicsit gatyába ráztam a szövegemet, és ezt a gatyába rázottat is útjára engedem.
Előre bocsátom: én leszek az, aki széllel szemben értékelek. De okom van rá. Alább meglelheted, mi ez az ok.
Káosz!. A könyv maga is, meg amit bennem okozott az is. Mielőtt az értékelés maga is kaotikussá lesz, leszögezem: bár a film adta, kreálta konjunktúrát használom ki, arról nem, csak a könyvről beszélek.
S azt is úgy, hogy jézusi módszert alkalmazok: előbb dicsérek, aztán feddek (vesd össze Jelenések könyve, a hét gyülekezetnek írt levél). Mert nagyon van mit. Aztán rántom a sárba az egész felfújt lufit.
A regény alapfelvetése az emberi egzisztenciáját, létezését leginkább érintő kérdés. Van-e értelme megfelelni az elvárásoknak? A francnak kell reggel felkelni, teljesíteni egy csomó, nyűgös, hátközépre kívánt kötelességet? Csak azért, hogy közben várhassuk a hétvégét, meg az évi szabadságot, netán a nyugdíjat, hogy azt csinálhassunk végre, amit igazán akarunk? Mi értelme ennek az egésznek? Mi értelme van az életünknek?
SEMMINEK SINCS ÉRTELME, EZT RÉGÓTA TUDOM.
EZÉRT SEMMIT SEM ÉRDEMES CSINÁLNI.
ERRE MOST JÖTTEM RÁ.
Kár volt gondolkodnod, öcsisajt! De regényindulásnak ez több mint jó. Mert a kérdés véregzisztenciális. Erről a kérdésről szól a könyv. Várj csak! Nem, nem is erről. Csak ezzel indul. Idáig, mondom, nagyon jó.
AMITŐL JÓ EZ A KÖNYV
Bámulatos a nyelv, ahogyan Teller ír. Nem mondom, hogy nem jutott azonnal eszembe róla Goscinny egészen más tartalmú örökbecsűje, A kis Nicholas a hasonló álnaivitással, de egyáltalán nem zavart ez a hasonlóság. Sőt! Tetszenek a szövegben elszórt kis szójátékos kiszólások: olyanok, mint valami rostironos aláhúzás.
Nem mellékes az sem, hogy igen jól felépített a regény szerkezete, dramaturgiája is. Csak pislogtam milyen természetesen menetelek a tinikkel a pokol bugyraiba. Úgy fagyott meg a levegő, hogy észre sem vettem, máris hűl. Tellernek horror-regényeket kellene írnia! Egyébként mindenki jobban járna. Ha másért nem, mert egyértelmű lenne, mit akar mondani. Semmit. De az a horror esetén nem baj. Nem arra van, hogy mondjon valamit.
MIRŐL SZÓL A SEMMI?
Olcsó lenne a szóvicc: semmiről. Mert az a baj, hogy valamiről. S amiről, ami en bloc lejön üzenetnek, az elképesztő marhaság. Ami viselkedésmintát kínál az katasztrófa. Ami világképet közvetít az siralmas. Rosszabb, hogy ártalmas is. Viszont csuda jól lehet vitatkozni róla, meg filozofálgatni a felvetésein. Nem csoda, hogy szülőhazájában előszőr betiltották. Csak aztán tették kötelező olvasmánnyá. Egyik nagyobb marhaság, mint a másik. S így a könyv sorsa sem mutat mást, mint ami a lényege. Tény, hogy hidegen nem hagy, vitákat gerjeszt. Mondjuk legalább kommunikáció-generátor...
Hát lássuk, miről is szól! Ha esetleg nem tudnád...
Hol máshol vagyunk, mint egy skandináv országban, Dániában. Ezek a skandinávok valahogy máshogyan látják a világot. Hidegebbek, morbidabbak, pesszimistábbak, a humoruk is kegyetlen. Viszont mindezt piszok jól tudják megfogalmazni. Nem is sorolom erre a példákat. Nézd meg a Zöld henteseket és mindent megértesz. Vagy olvasd el a Semmit. Ha már...
A könyv fent idézett alaptézisét egy kamasz srác fogalmazza meg a társainak. Azt mondja, az egész létezés egy felesleges humbug. Képmutatás minden, tök felesleges erőlködés az egész élet. Mondja a srác, majd felmászik egy fára és szemlélődik.
Az osztálytársai elképednek, nyilván marhaságnak tartják, amit mond, mint ahogyan az is, és elhatározzák, bebizonyítják neki, hogy hülyeséget beszél.
Előbb persze gondolkodnak, hogy a tél majd lehozza a fáról, de még annyira nyár van, hogy a tél az nagyon sokára lesz. A következő opció, hogy akkor jól meg kellene verni... De ezt is elvetik, s inkább úgy döntenek, meggyőzik, milyen rohadtul téved.
Nem tudják, hogy hülyéknek kár bizonygatni bármit is. Még normálisokkal is csak akkor van értelme a kommunikációnak, ha akarnak kommunikálni. Ha nem, akkor vakarhatod a falról a borsót.
A csapat verbális bizonygatással kezdi, de a tiniskac annyira nem hülye, hogy ne tudna bármi ellen okosan... izé, logikusan érvelni. S mert a duma nem megy, elhatározzák, hogy összehordják számára az igazán fontos dolgokat. A tiniskac azonban még mindig nem hülye. Ekkor arra gondolnak, hogy mindenki hoz valami áldozatot, és ezzel bizonyítják be, hogy van értelme a létezésnek.
Innen kezdődik az őrület és érhető tetten az öncélúság. Ugyanis a gyerekek egymásnak mondják meg, mi legyen az az áldozat, amit a másiknak meg kell hoznia. Ezzel persze beindul a verkli, egyre inkább elveszítik a gátlásaikat, felbátorodnak, teljesen marhává válnak. Az írónő pedig a saját ötletétől eltelve és vezérelve az írásbeli önkontrollját, realitásérzékét veszíti el.
PÁRHUZAM A LEGYEK URÁVAL
Az egyre fokozódó erőszak bemutatása végett sokan hasonlították a könyvet William Golding zseniális művéhez, A Legyek Urá-hoz. Ami az egyik kedvenc könyvem.
Golding azt mutatja be, milyen könnyen olvad le az emberről a civilizáció máza, milyen könnyen lesz a feltétlen tekintélytisztelet gyilkossá, és milyen elementáris szívóhatása lehet a tömegpszichózisnak. Ezzel a mondanivalóval nem is mond többet, mint a Semmi.
Ám Golding üzenete leginkább az, hogy a gyilkossá váló tömeggel szemben is meg lehet maradni embernek. Ha egyedül, akkor egyedül. Akkor is, ha a szembenállás áldozatokkal jár: magánnyal, félelemmel, halállal. Mert ilyen a tömeg, ilyen csordaösztön, a nyájszellem. De Golding miközben letaglóz a történettel, közben mégis felemeli az Embert.
Igen, A Legyek Urában is van gyilkosság. Csakhogy egy felépített, lélektani szempontból érthető hátteren. A túlélő gyerekek társadalmat építenek. Ketten azonban szemben állnak a társadalommal, veszélyeztetik az új rendet. Mert rendnek kell lennie, rend nélkül nincsen emberség. A két kívülállónak (kezdetben többen vannak, de egyre többen átállnak, ezt kívánja az érdekük) más az értékrendje.
Sőt az egyiknek nincs is ilyen. Röfi azért ragaszkodik Ralph-hoz, mert az megvédi az őt csúfolóktól (kövér és szemüveges), bántóktól. Röfinek nincsenek elvei, mindössze érdekei.
A fiúk mindkét csoportja a túlélésre játszik, de Ralph nem csupán túlélni akar, hanem szeretne meg is szabadulni a szigetről.
A Legyek Urában teljesen tiszták a motivációk, az ok-okozati események. A környezet idegensége, az izoláltság, kontroll nélküliség, a félelem megfelelő motiváció mindarra, ami a fiúkkal történik.
Ezzel szemben a Semmi...
FEKETELEVES: A SEMMI MŰFAJA
Magam is regénynek hívtam eddig Teller könyvét. De még ez is kétséges. Illetve nem kétséges, az, de nem eldöntött, hogy nem egy mindenestül allegóriáról van-e szó. Mert leginkább még így értelmezhető, amit olvasunk. Mert realitása nincsen a cselekménynek. Csak az a bibi, hogy valahogy ez nem lesz egyértelművé. Utólag sem. Máshogy indul és egészen mássá lesz. (Figyelj, most kezdődik a káosz!)
Ha egyértelműsítve lenne, hogy ez az egész nem más mint allegória, akkor megengedhető a történet minden nagyívű túlzása, képtelensége, logikátlansága.
FEKETELVES 2.: A MOTIVÁCIÓ ABSZOLÚT HIÁNYA
Van azonban egy pont a cselekményben, ami után a realitás teljesen elvész, és valótlanná, elképzelhetetlenné válnak az események. Mind motivációs szinten, mind következményeiben. Következménytelenségeiben.
(S remélem, hogy nem arról van szó, hogy a világ skandináv része már annyira beteg, hogy számukra mindez hétköznapi valóság. De legalábbis logikus következmény. Vagy az írónő beteg, de szerencsénkre ilyen természet- és társadalombarát módon jön ki belőle. Vagy pechünkre, hogy ilyen remek íráskészséggel áldotta meg az ég.)
Mondtam: a srácok egyre vadabb dolgokat kérnek, követelnek egymástól. Sírgyalázást, állatkínzást, csonkítást, szüzességet. S valamennyi tiltakozás elhangzik ugyan, de végül rendre megtörténik, aminek nem kellene.
Azonban az egész bizonygatósdi alap nélküli. Hihető, hogy nyolcadikos gyerekek összefognak, hogy egy filozófiai kérdésről győzködjék a társukat? S hogy annyira fontosnak tarthassák a meggyőzést, hogy ennek érdekében elmennek a sírgyalázásig, az állatkínzásig, a csonkításig, a nemi erőszakig, a gyilkosságig?
Valószínűtlen, hogy egy kupacnyi tizenéves egyike sem mondja azt, hogy állj, ne tovább! Elképzelhetetlen, hogy senki nem szól: az értelmetlenség, a bűntény nem mutathatja meg az élet értelmét! Az ellenvetések sora az egyes gyerekek részéről nekem nem volt elég súlyos.
Képzeld el, hogy: bemész egy nyolcadikos osztályba, és felteszed a kérdést: „Mi az élet értelme?” Vajon hányan zuhannának maguk alá, törnének össze intellektuálisan, mert nem találnak elfogadható feleletet a kérdésre? Ugye? A válaszok meglennének azonnal: a hedonizmus válfajai. Ha egyáltalán értenék a kérdést.
De az, hogy egy elméleti, egzisztenciális kérdés ilyen súllyal, ennyi gyereket egyszerre mozgasson meg... Nos...
Az én gyerekkoromban (volt vagy 35 éve, uramfia!) viszonylag komoly könyveket olvastunk. Harmadikban (!) A babó járt kézről-kézre.
Néhány évvel később persze kerestük a dolgok értelmét, lázadtunk csövesgatyában, alföldi-papucsban Hobó-, Rolls-, Beatrice-, Edda-koncerteken a fennállók ellen, de szerettünk élni, és meg sem kérdőjeleződött, hogy van-e értelme a létezésünknek!
Kollektíve nem felborultunk, hanem kapásból vágtuk rá a választ: az értelem a barátság, a szerelem és a művészet. S az, hogy segítsük egymást túlélni.
De innentől a hullagyalázás, a szüzesség elvevés, a kutyafej levágás, a Krisztus-szobor ellopása és tönkre tevése, a gitáros srác ujjának levágása (nagyon profin megfogalmazott, szadista kegyetlenséggel leírt jelenet!), Pierre agyonverése és felgyújtása voltaképpen csupán irodalmi díszlet, nem pedig a történések belső logikájából fakadó következmény.
Vajon mi a fene történik, ha bármelyikük fügét mutat és elküldi a francba a többieket és simán kiszáll a buliból?
FEKETELEVES 3.: AZ ÜZENET
A leglényegesebb kérdés: miről szól, mit üzen a Semmi? Mit mond a mai srácoknak?
Félek a végső üzenet az lesz, amit hogy Pierre Anthon, a fára mászó skac megfogalmazott: minden álságos, minden talmi, minden céltalan és az élet nem más, mint ennek éveken keresztül való, kétségbeesett elpalástolása. A sírig. Tehát nincsen értelme a létezésnek.
Ebből logikusan fakad: ha semminek nincsen értelme, akkor nincsenek, illetve értelmetlenek az erkölcsi, etikai szabályok is. Isten elintézhető egy kézlegyintéssel. Nincsen semmi baj, ha kegyetlenséggel keresünk sok-sok pénzt. S ha ennyi pénzt lehet keresni levágott állati, emberi testrészekkel, lopott szobrokkal, szüzességelvevéssel, stb., akkor a francnak dolgozzunk? Ha a társadalom fele művészi értéknek tekintheti a kegyetlenséget, akkor minek erkölcsösnek, empatikusnak lenni? Van benne bármi kifizetődő?
Teller regénye a nagy semmi felé mutat, megoldás és feloldás nélkül. Egyéni szinten sincs egyik sem. Nekem ez a fő bajom a könyvvel.
Ide tartozik az is, hogy Teller az egész világot bevonja Pierre Anthon és a gyerekek gondolkodásába. A gyerekek környezete ugyanolyan beteg, mint a skacok: az összehordott dolgokból, a koporsóból, a levágott kutyafejből, a gitáros skac ujjából, az ellopott, tönkretett Krisztus-szoborból, egyebekből lesz a Fontos Dolgok Halma.
Amire rákattan a média. Képzőművészeti alkotásnak kezdik tartani. A skacok végül eladják a Halmot. Pierre Anthon csak röhög, eladni az Élet Értelmét?
De ember nincsen, aki feltenné a kezét, aki azt kiáltaná, hogy meztelen a király, hogy itt valami rohadtul elcsúszott. Most figyelj: a rendőrök kénytelenek a rothadó testrészek megtekintésére látogatási időt létrehozni. Majd egy múzeum megveszi a Halmot, aztán még három hónapig hagyják rohadni. (Bár ez utóbbi nem is annyira elképzelhetetlen: Magyarországon is volt már disznó vérrel leöntött Krisztus-szobor kiállítási tárgy.)
Sőt a végén meglincselik Pierre Anthont, és vége a könyvnek. Pont.
Vagyis a bűn bűnnek nevezése teljesen hiányzik a könyvből. Az hallgattatik el, hogy vannak isteni és emberi törvények, amiknek az áthágásával veszik az emberből az emberi mivolt, az emberség is.
Mondjuk... Ha belegondolok, ebben Teller mindössze követi a világethoszt. A bűn helyett manapság van rossz szociális háttér, van pszichés zavar, van hirtelen felindulás, etc., etc. De nincs néven nevezés. (Az újbeszél egyik topjával a lízingelt lányom általános sulijában találkoztam. A lusta dög és a buta, mint a föld tanulókat sem lehetett a nevükön nevezni. Nem hiszed el, de ők voltak a fontolva haladók! Ami egyrészt röhejes. Másrészt orbitális hazugság. Éppen ez a két csoport az, amelyik lószart sem fontolgat. De így kellett nevezni őket.
Nincsen feloldás sem. A feloldást, a megkönnyebbülést a szócső elhallgattatása, meggyilkolása „adja”. Adja? Az történik, mint ami a próféták vagy Jézus esetében történt: Izráel fiai rendszerszinten erőszakkal hallgattatták el őket.
Nem vagyok amerikai-ízlés fan, de egy elsősorban kamaszoknak szóló könyvben ez könnyelműségnek tűnik.
Haragudni fogsz, de a végére egy nagyon olcsó poént hagytam: no, jó hosszan írtam a Semmiről!
Scolar, Budapest, 2011 , ISBN: 9789632446011 · Fordította: Weyer Szilvia
3/10
*
2022 novemberének a vége felé. Eltelt megint egy év. Legalábbis szép lassan. Én meg elképesztő dolgot műveltem ma éjjel. Nem tudom mi a francért, de nem tudtam aludni. Hulla fáradt voltam az este, fél tíz felé eldőltem, de tízkor kihullott a könyv is a kezemből. Fél egykor felébredtem. Fájt a jobb vállam. Szokott ilyet csinálni, már vagy fél éve. Pisilnem is kellett. Az utóbbit megoldottam. Visszafeküdtem. Majd forgolódva grillcsirkéset játszottam. Kettőig. Akkor úgy döntöttem, ennek semmi értelme, fogtam magamat, és átjöttem Csemete szobájába, aki megint a pasi... bocsánat, a vőlegényénél alszik. Bevackolódtam az ágyába egy forró kávéval.
Most hat óra van, szombat reggel. Nem mondom, hogy nem vagyok álmos. De tényleg nem tudom, mi a fene volt ez. Világéletemben jól aludtam. Vagy legalábbis normálisan, a hét óra alvás azért kellett, hogy komfortosan érezzem magamat. Erre...
