Ismét és nyilván nem utoljára: könyvtár. Bár vér folyik benne, de nem szuperhősös, és az ábrázolásmódja sem az teljesen megszokott. Egy lapozás után jött velem.
Kezdve ott, hogy a főszereplő megformázása még véletlenül sem szimpatikus. Nézd csak a borítót! Felcsúszott homlokú, keskeny álló szopottgombóc. Inkább könyvelő, mintsem bérgyilkos.
Mondjuk azt az első pillanattól fogva nem értettem, magyarul miért úgy az a címe í kötetnek, ami, de hagyjuk. Mert csak!
Szóval a bérgyilkos az magyarul killer. Oké, rendben, akkor az.
(Egyszer Szerelmetesfeleségtársam bement a gyógyszertárba.
– Egy zacskó C-vitamint kérek szépen!
Mire a patikus:
– Vagyis magyarul aszkorbinsavat!
– Igen, ami latinul meg C-vitamin! – vágta rá lelkesen SzFT.)
Kezdem ott, hogy a bérgyilkos-téma nem fehér holló. Még úgy sem, hogy a bérgyilkos alapvetőn pozitív, szimpatikus figura. Erre legkézenfekvőbb példa LAWRENCE BLOK Bérgyilkos-sorozata.
Blok bérgyilkosát Kellernek hívják. A sorozat három kötetét olvastam a négyből. Egyik jobb mint a másik. Nincsen bérgyilkos ismerősöm. Legalábbis tudomásom nincsen róla, hogy lenne. Az ismerőseimnek olyan kis mindennapi munkahelyei vannak. Tudomásom szerint. Ezért nem tudom, egy átlagos bérgyilkos mennyire átlagos mint ember. Számomra Blok alkotta meg a majd' minden porcikájában szürke, mindennapi bérgyilkost. A totál szürkeségében elképesztőn színes figura. Ezt írtam róla anno.
Keller egy teljesen mindennapi figura, se nem rikít, se nem fekete, szép rendesen, beleolvadósan szürke. A külsejéről semmit nem tudunk, az életkorát csak az utolsó fejezet címe („Keller nyugdíjba vonul”) sejtetteti. Keller profi. Kellernek erkölcsei vannak és morális érzéke van. Sőt, etikája is. S ez az etika tesz olyan csavarokat a történetekbe, hogy az ember füle ketté áll. Miközben Keller az marad, ami: bérgyilkos. Üdvözlet Roald Dahl-nak!
Kellerrel nem kell egyetértenünk. Hiszen bérgyilkos, és a bérgyilkolással nem érthetünk egyet, ugye, mert mi böcsületesek és egészséges erkölcsűek vagyunk, abba meg a gyilkolás nem férhet bele.
[...]
Keller megoldásaira, ha meg is hökkennünk, mégis bólogatnunk kell. Miközben, juj, mire bólogatunk!
[...]
Keller megoldásainak örülünk, de nem a munkaköri kötelessége következményeinek, hanem az etika bólint rá, miközben az erkölcs meg sunyin lapít. Vagy az etika pragmatikusan rááll az erkölcs fejére, kinek-kinek szíve vágya szerint.
Nem félrebeszélek, midőn egy másik szerző másik bérgyilkosának a kilétébe avatlak be. Egyszerűen magától adta magát az analógia a magyarul The Killer címen megjelent bérgyilkosos képregénnyel. Mert bérgyilkosos mindkettő, s mert a szerepeltetett bérgyilkosok KARAKTERE eléggé hasonló.
S bár más-más az elbeszélések módja, valószínűleg a figurák hasonlósága miatt érzek mégis hasonlóságot ebben is.
A hasonlóságról jut az eszembe. Tegnap nézegettem a netet, kicsodák is e kötet szerzői. Amikor a magyarul The Killer címmel megjelent rajzolóját megláttam, röhögni kezdtem. Nem bírtam ki, egy kis kreatívoskodás után a RÖHOGÉST okozó végeredményt közzétettem a Facebook-on is. Emígyen.
(Érdekes módon az utolsó kérdésre nem érkezett még semmi válasz. Lusták ezek az ügyvédek!)
No, akkor beszéljünk már a fennforgó killerről is!
Egyes szám első személyes, noir-stílusú elbeszélésmóddal látunk bele egy hideg gyilkológép mindennapjaiba, gondolataiba, életébe, munkájába. Megtudjuk, hogy ő is ember. Aki a munka nélküli idejében tök ugyanolyan mint akárki más.
Csak a munkája más kicsit, mint általában másoknak.
Végül is ez egy nyugis munka. Nem kerülök csúcsforgalomba, nem járok be minden nap egy irodába, nincs egy főnököm, aki az agyamra megy, és annyi a szabadidőm, amennyit akarok. Hát mi kell még? (13.)
S persze a fizetése sem annyi, mint a szorgos kis hétköznapiknak, ezt ne felejtsd el!
Annak, hogy tök hidegvérrel végez ki embereket, saját ideológiája van. A baj az, hogy elég nehezen támadható, csak éppen ágál ellene bennem minden erkölcsi vonatkozású zsigerem.
A lényege: túl sok ember él a Földön. Úgyis. Ő nem tesz mást, csak kiszolgálja a fizetőképes keresletet, a gazdagok helyett öl meg embereket. A szegények helyett nem kell, nekik nincsen pénzük fizetni, megoldják maguk. S amúgy is, minden ember meghal egyszer, csak a halál időpontja változik, minden más változatlan.
Kackiás érvelés, nem?
A szépséghibája annyi, hogy minden hidegvére, távolságtartása ellenére úgy fest, a pasas élvezi, amit csinál. Nem csupán a pénz érdekli. Ahogyan állítja.
Nekem borsódzik a hátam tőle. Csuda jól kitalált baromállat. De nem a Joker és a Hannibal Lecter féle fajtából. A maga csendes, szürke módján állat. Míg Blok Kellere (tudod, a Bérgyilkos-sorozat) egy alapvetően szimpatikus pasas, addig... (bakker, nem is tudom, hogy hívják a killert!) nem az.
l
Már a könyv borítója elmondja, hogy ez a kötet a sorozat első két epizódját tartalmazza. Mindkét résznek van alcíme. Jól elrejtve. Most a sokadik kézbe vételnél tűnt fel. Az elsőé: Beégve. A másodiké: Lefelé.
Mondjuk egyiket sem értem. Nagy lélegzetet véve bármelyiket meg tudom indokolni, mert simán tudok önmagam ellen is érvelni, de meggyőzni nem tudom arról magamat, hogy ez esetben az érvelésem igaz is lenne.
Az első rész a killer bemutatkozása. Önmagáé, a munkájáé. Egy megbízás elvégzése adja a keretet. A türelmes várakozás fázisában kapcsolódunk be az életébe. A szemközti ház egyik emeleti lakásában várakozik türelmesen a killerünk. Várakozás közben avat be minket ebbe-abba.
Aztán megtörténik a megbízás végrehajtása is. A killer nem visszafogott. Hullahegyet hegyet maga után. Meg egy tanút, akire képtelen meghúzni a ravaszt.
A második részben pedig fekália van a palacsintában: a killer azt tapasztalja, hogy a nyomában vannak. És egyre inkább az az érzése, belső infók alapján. Jó kis sztori!
l
Szóval, barátom, azt mondom, hogy összességében igencsak helyén van ez a képregény minden szempontból. Minél többet lapozgattam a kötetet, annál inkább így gondoltam. Kezdetben úgy találtam, van valami, hm, üresség a rajzokban. Mintha elmaradnának részletek, finomságok. Aztán egyszerre, megmagyarázhatatlanul, rákaptam a stílusra. Minden bizonnyal a forgatókönyv is a segítségemre volt.
Mert lehetetlen azzal vádolni a történetet, hogy részletek híján lenne. Mély betekintést nyerünk a killer mindennapi életének a részleteibe. Azokba is, amikor nem gyilkoskodik, hanem csak él. S ezek a részletek adják meg a sava-borsát a történetnek. Valahogy alátámasztják, megtartják, indokolják az akciós jelenteket is
Ugyancsak kíváncsivá lettem, miképpen lehet folytatni ezt a történetet? S hogyan lehet elkerülni az ellaposodását? Mert így ahogy van, nagyon jó. Ha nem is elsőre és azonnal, de megvolt a csettintés. Pedig nem vártam tőle ennyit. Rámcáfolt.
Libub Group, Budapest, 2023, 128 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158226325 · Fordította: Bayer Antal
7,5/10
2024 pünkösd szombatja. Ha lenne ilyen. Ezen a héten mindennap később értem valamiért haza a megszokottnál. Vagy, ha időben, akkor meg dolog volt, mint tegnap amikor Szerelmetesfeleségtársam üzleti fesztiválozott, de a hétvégére meg be kellett vásárolni. (Bakker, a Bécsi úti Lidl-ben beálltam csöpp Yarisunkkal egy családi parkolós helyre. Jobb híján. Amikor kijöttem, akkor láttam, hogy nem családis, hanem rokis hely. Égett az arcom.) Könyvekért voltam, hol magamnak, hol SzFT édesanyjának, unokáztam... Mi is volt még? Hétfőn semmi.
Viszont nem volt kedvem írni. Hm... Ilyen sem nagyon volt még.
*
Nézegettem a Kettedik méhen belüli fényképét, videóját. Mindene a helyén, teljesen rendben van a kis kukis. A lányom dupla anya, én dupla nagypapa vagyok. Nagypapa, csessze meg! Belül meg az a kisfiú, aki rácsudálkozik a világ szépségére, csodáira, aljasságára és kegyetlenségére, aki nem ért semmit, és várja, hogy valaki elmagyarázza a hogyanokat és miérteket. S már régen nekem kell magyarázni, mert apa vagyok, s már dupla nagypapa. S már én vagyok, aki elől állok, akire egyszer majd visszagondolnak, akit értékelnek, akit szeretnek vagy sóhajtva, szomorúan rálegyintenek.
Dani lesz a neve a Kettediknek. Mert csöppfiú. Én és az exem nem akartuk tudni egyik gyereknél sem, a születése előtt, minemű. Nincs bajom azzal, hogy tudom, tudjuk Kettedik Daniságát.
Pötty emberke. Tizennégy centis kis boldogságforrás parazita. Játékbaba. Miközben teljes mivoltában él.
*
Ha már unoka: Lili. Minden egyes alkalommal meg kell harcolnom az elfogadásáért. Elsőre megsimogatni sem tudom, elhúzódik. Aztán már de, aztán már közeledik. De a liturgia hétről hétre meg van, Nem tudok mást tenni, elfogadom, és előveszem az empátia-készletemet. Nem tudom, én mennyire voltam bújós kisgyerekként.
