A könyv címe annyira nem felcsigázó. Ufók, földönkívüliek, idegenek, a roswelli titok, E. T., Alien, Csubakka... Tele velük a padlás.
Ráadásul, ha a bulvár megközelítést elfelejtjük (persze, hogy itt vannak, voltak, lesznek, csak a kormányzatok eltitkolják őket, a Pentagon hűtőjében ott van egy ufó-pasas, ők maguk a kormányzat, csak alakváltók, már a piramisokat is ők építették, anunakik, hogyne...) akkor nyilvánvaló, hogy nem marad más, csak a találgatás. Ötvenszázalékos eséllyel. Más opció nincsen: vagy vannak, vagy nincsenek.
Figyelj csak, van egy ilyen könyv, egy másik, ugyancsak jó nevű tudóstól: Egyedül vagyunk (A földi élet csodája). Vagyis Davies kérdez, ennek a könyvnek a szerzője, John Gribbin meg határozottan állít valamit a Davies eldöntendőjére adható két feleletből.
Vélem, ha megkapirgálnám a témát, simán találnék olyan véleményt, hogy naná, egyértelmű, van értelmes élet a Földön kívül is! (Ott vannak például a vogonok! ;.P )
De azért komolyam, erre varrj gombot: még a tudósok is gombfociznak a tényekből eredő következtetésekkel! Hát tudósok ezek? :-D
Erre mondta Hofi Géza, hogy a belgyógyász az nem orvos, ötöl-hatol, hát, izéé, vagy igen, vagy nem...A sebész az igen! Levágtam? Hát levágtam!
A tudósok bizonytalansága csak akkor érthető, ha metafizikai síkra tereljük a kérdést. Mert ugye az ufók az egy dolog. Isten és az angyalok meg egy másik. Egyik sem földi értelem ez kétségtelen.
(Találkoztam már olyan evangelizációval, amelyik úgy akart eljutni Istenhez, hogy a földönkívüli élet fogalmával operált. Elhibázott megközelítés, mert nem csupán a vallás iránti mai viszolygást kell legyűrnie, hanem az átvágottság érzetét is, hogy nem az ufókról lett szó, hanem a vén Kaporszakállú dolgairól.)
A könyv alcíme mindkét értelmezés izgalmát ígéri. Mit kezd a vallás a földönkívüli élettel, és mit tudna vele kezdeni a tudományfilozófia? Az első kérdés a hívő embernek érdekes, a második mindenkinek. Különösen, ha azt mondom, Davies szerint, ha értelmes földönkívüliekkel találkoznánk, az ugyancsak felborítaná a darwinista bilit.
Vagyis mindegy, hogy a Bibliának vagy a tudománynak hiszünk (egyébként, reális megközelítésben nincsen semmiféle ellentmondás a kettő között) a világképünk egészen biztosan borulni fog, ha E. T. bekopogtat az ablakon. Ha Wells marsijai jönnek akkor ugyanez áll, csak akkor nem lesz idő studírozni: amikor éppen kiirtanak minket, az nem a legmegfelelőbb alkalom a filozófálgatásra. Vacak ügy.
De merje bárki azt mondani, hogy a filozófia unalmas dolog! Jöjjön Mr. Spock, lássuk mi a helyzet a vulcaniakkal (vagy vulkániakkal?)?
Paul Davies, a szerző
„angol születésű fizikus, író, rádióelőadó, az Arizonai Állami Egyetem professzora. Ezenkívül korábban több egyetem akadémiai állását is betöltötte, mint például a Cambridge-i Egyetemen, a Londoni Egyetemen, a Newcastle-i Egyetemen, a University of Adelaide-n és a Macquarie University-n. Kutatási területei közé tartozik a kozmológia, kvantumtérelmélet, és az asztrobiológia. [...] 2005-ben a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia SETI munkacsoportjának elnöke lett.” (Wikipedia)
Magyarul eddig hét könyve jelent meg. Ez, amiről most beszélünk, eredetileg 1995-ben, a nyelvünkön meg egy évvel később. Davies ismert, keresett, nagy olvasótáborral rendelkező tudós. Vagyis tudja mit beszél. Meg mit nem. Pont.
Nem bírom ki, hogy ne fussak kicsit előre!
Összefoglalom a könyv címére adott választ. Leginkább egy alapvetően egészen másról szóló filmrészlet mutatja meg, mit válaszol Davies a saját, a könyv címében felvetett kérdésére.
Vagyis teszünk egy nagy kört, átbeszélünk egy csomó érdekfeszítő kérdést, és a végén elérünk ugyanoda a kérdésre adott válaszban, ahonnan elindultunk: „Tuggya a franc!” De persze ez nem jelenti azt, hogy beszélgetni, együtt gondolkodni felesleges lenne. Alapvetően én egyre inkább úgy érzem, nagyjából mindenre az a helyes felelet, hogy „Tuggya a franc!” (A másik, számomra elfogadható válasz-alternatíva: „Ahogy érzed! Csak éld túl, ne bánts másokat és közben legyél boldog, különben baxhatod az egészet!”)
Mi az, hogy „filozófiai következményei”?
Az értelmes, földönkívüli élet feltételezése a technikaikon kívül (hogyan vegyük fel velük a kapcsolatot, miképpen kommunikáljunk, és hová a szarba meneküljünk ha sokkal fejlettebbek ám kevésbé békések mint mi [pedig mi sem vagyunk piskóta!]?) az orrunk alá dörgöl pár kérdést. Ami, ha akarom, tudományos, ha akarom filozófiai, ha akarom, teológiai. Kinek-kinek, ahogy látja vagy hiszi.
Paul Davies arra a következtetésre jut, hogy értelmes földönkívüli élet vagy van, vagy nincsen. Szólnak ellene is, mellette is érvek. De ha mégis van, akkor a tudományunkat és a vallásunkat simán kukázhatjuk. Davies azt mondja, ha összejönne a randi ufóékkal, akkor az mind a darwini evolúciót, mind a teremtéstörténetet, mi több, Isten létét is felülírná.
Az alien-bukott evolúció
Mondjuk amikor az elsőről ezt olvastam Davies könyvében, akkor eltöprengtem, hogyan is van ez? Mindenhol azt olvasom manapság, hogy az evolúció bizonyított, tudományos tény. Ha ez így van, akkor egy alien-es randi miképpen írhatná felül azt, amit a tudomány már bebizonyított? Létezhet-e bármi, ami elbizonytalaníthatna bárkit a Föld gömbölyűségének a tényében? (Jó, van, akit igen, ahoj lapos-Föld, és Korongvilág!) Most akkor az evolúció bizonyított tény vagy csupán egy ingatag elmélet, amit az űrrandi rommá pancsolna?
S hogy miért írná felül? Nagyon röviden mondom, jó? Azért, mert az evolúció valószínűsége felettébb valószínűtlen. Annyi mindennek kell együtt állnia, összejátszania, hogy az még egyszer is több mint elképesztő, ha összejön, de kétszer gyakorlatilag lehetetlen. Vagyis két értelmes életforma találkozása szükségszerűen azt hozná magával, hogy az élet eredetére és fejlődésére más választ kell találnunk az evolúció helyett.
Az alien-bukott Isten-létezés
Bevallom, azt, hogy Isten létének miért lenne cáfolata egy másik értelmes civilizáció létezése, nem fogtam fel. Pedig a szocializációm miatt azt kellett volna először megértenem. (Szocializáció: tizenhét év aktív kereszténykedés, előadások tartása, újságszerkesztés, könyvek írása, stb.)
Davies a megváltásra hivatkozik. Ami a keresztény tanítás szerint, ugyebár, Jézus Krisztus manifesztációjában vált lehetségessé. Davies felteszi a kérdést: nem abszurd-e, hogy Krisztus minden értelmes életet hordozó bolygón testet öltsön?
A kérdést sem értettem. Miért kellene Krisztusnak minden egyes bolygón testet öltenie? S ha mégis megteszi, az miért feltételezné közvetlenül a megváltást?
TEOLÓGIAI GYORSTALPALÓ
A megváltás manifesztációjának kizárólag akkor van értelme, ha van miből megváltani az adott bolygó lakóit.
Itt, ezen a bolygón, a Földön Krisztus eljövetele a bűnre adott felelet volt. A bűn fizetsége: a halál. Az, hogy a bűn fizetsége a halál, nem büntetés, hanem következmény. A Föld felszínén tudunk lélegezni, ám ha lemegyünk a víz alá, vagy a praktikus ásdelmagad-felszereléssel földet lapátolunk magunkra egy gödörben fekve, netán egy nagy ugrással kiugrunk a sztratoszféra fölé kettővel a termoszférába, ott nem. Ha kiszakadunk az Isten által elrendelt életrendből, akkor elszakadunk az élettől. Ha elszakadunk az élettől, akkor meghalunk. Ha követ kötünk a nyakunkba, és beugrunk a folyóba, ha elvágjuk az ereinket, vagy átvágjuk egy borotvával a nyakunkat meghalunk. Ha megcsaljuk a párunkat, eláruljuk a meglevő kapcsolatot, mást választunk ahelyett, aki van nekünk.
A bűn, egy szóban összefoglalva: önzés. Vagyis minden önző tett, gondolat, érzelem: bűn. Ami nem az adni tudásból, hanem a megtartásból és az elvevésből áll: az önzés. Ha tudnék adni, ha képes lennék jobbítani, de nem teszem: önzés.
Megváltani tehát az önzésből, az önzéstől kell az embert, mert a megtartással és az elvevéssel a halál állapotába kerül. A megváltás lényege a szeretet. A szeretet pedig az adni tudás: Isten a Fiát adta, a Fiú pedig az életét.
Ilyen egyszerű.
P. S.:
Innentől érthetőbbé, kézenfekvőbbé válik az eredendő bűn fogalma. A megfogant emberi élet természetesen nem a személyes erkölcsi döntéseinek a következményei miatt van a bűn állapotában. A Biblia maga fogalmazza meg, hogy a „tudatlanság idejét elnézi az Isten” (Csel 17:30). Vagyis amíg nincsen felismerés, amíg nem áll össze, hogy amit gondolok, teszek az önzés, nincsen bűn. De amint ez megtörténik, amint a lelkiismeretem jelez, amint tudomásom van arról, hogy mit mond a szeretet-törvény, más a helyzet. Ez egy.
A másik pedig, hogy az eredendő bűn nem személyesen erkölcsi döntés (egy csecsemő esetében nem is lehet), hanem hajlamosító tényező. A bűnben foganás azt jelenti, hogy az új élet hajlamos lesz az önzésre. De a hajlam maga még nem erkölcsi döntés.
A gyermekkeresztségnek éppen emiatt nincsen értelme. Az isteni életrend melletti elköteleződés tudatosságot feltételez. Igazságtalan lenne Isten részéről, hogy egy megszületett életet pusztán azért kárhoztatna, mert nem volt fizikailag lehetőség arra, hogy valaki megkeresztelje. Vagy fordítva: hogyan is menthetne meg bárkit pár csepp, fejére hullott víz?
(S itt már nagyon messzire megyek: itt van a katolikus és a protestáns gondolkodás lényegi különbsége. A katolikus megváltás szentségekben, a protestáns hitben gondolkodik. De itt már megállok!)
Ha feltételezzük, hogy a testté létel más bolygókon is kikerülhetetlenül, szervesen összefügg a megváltással, akkor azt is feltételeznünk kell, hogy ahol értelmes élet van, ott szükségszerű az elbukás is. Ugyan miért lenne ez így? S a testté lételnek miért kell feltétlenül a megváltással összetartoznia? S végül, egyáltalán: miképpen vonja kétségbe Isten létét, hogy nem lehet kétszer testté lennie?
Mert Davies nyilvánvalóan okosabb nálam, s biztos igaza van a logikájában, de képtelen vagyok belátni, hogy miért?
A kereszténységgel kapcsolatban egyetlen dolgot buktatna meg a földönkívüliek létezése: azt, hogy a Föld a világegyetem központja. De ezt a Biblia soha nem is állította, csak a Római Egyház. S a kettő nagyon nem ugyanaz!
Csak érdekességként említem meg, hogy a hetednapi adventisták úgy hiszik, az egyházuk kapott egy prófétát. Egy hölgyet, akit Ellen Gould White-nak hívtak. (Elméletileg és teológiai szempontból a lehetőség nem zárható ki.) Ez a 19. század felénél történt. EGW aztán annyit írt, hogy az csuda. Az egyházon belül akkor is, utána is, manapság is vannak viták, egyeztetések, értelmezési kísérletek a személyét, a szolgálatát és az írásait illetőn.
Viszont senkit sem hallottam az ügyben érdeklődni, tévedett-e EGW vagy szimplán marhaságot beszélt, amikor más világok lakóiról értekezett. Az adott szövegekből egyértelműen kiderül, hogy nem pusztán a láthatatlan világ lényeit értette más világok lakói alatt.
Ez a példa is aláhúzza, hogy a keresztény világkép nem áll feltétlenül szemben azzal a lehetőséggel, hogy máshol is lehet értelmes élet.
De még csak a könyv felénél tartunk!
Kis túlzással. Mert azért van szó benne még pár dologról. De a lényegig a könyv feléig eljutunk. Érdekes, izgalmas úton, együtt gondolkodva.
S aztán jön egy fejezet a tudatról. Mi az egyáltalán? Mi a különbség az élet és a tudat között? Kialakulhat-e tudat a véletlenek hihetetlen együttállása következtében, és szükségszerű-e, hogy kialakuljon?
Akár izgalmas kérdések is lehetnének, de a helyzet az, hogy ennél a pontnál a vékony könyvecske kicsit a saját fonalát és lendületét veszíti. Én, az olvasó meg az érdeklődésemet. Azért, mert a tudatról feltett fenti kérdések közül a legutolsó az, amelyik érinti a földönkívüliek kérdését.
Ráadásul, mondom, a könyv felénél tartunk, és ezután már csak egy rövidke, izgalmas című, de végső soron semmitmondó fejezet következik: Személyes találkozás és vallási tapasztalat. Mondom, a cím érdekes, de a fejezet tartalma nem annyira. Annyit tisztáz, amit már én is fentebb, hogy a vallás földöntúli lényei, angyalok, kérubok, nem azonos a világegyetem földönkívüliejivel.
Persze van, aki mégis összehozza őket, mint például Däniken, aki óta tudjuk, hogy a bibliai Ezékiel próféta látomásában egy idegen űrhajót látott, és az abból kiszálló idegen lényt.
És akkor most olvasd vagy ne olvasd?
A viharba is, miért ne olvasnád? Egyfelől időt nem nagyon vesztesz vele, mert ahogy mondtam, vékonyka a könyv. Másfelől az eleje, a fele csuda érdekes, informatív, vitára serkentő.
Azt azonban ne várd, hogy választ fog adni a cím kérdésére. Arra John Gribben válaszol, ellenkezést nem tűrő határozottsággal az Egyedül vagyunk című könyvében.
Davies sem hagyta ennyiben a dolgot, úgy tűnik, elégedetlen volt ennek a könyvének a terjedelmével, mert ezt az 1995-ös írását 2011-ben lényegesen terjedelmesebb formában újra tárgyalta.
Az új könyv címe már hajadzik Gribbin határozott állásfoglalásának a címére. És kétszer annyi információ van benne, mint az 1995-ös, saját „prototípusban”. Mármint a könyvben, nem a címében.
De semmiképpen nem beszéllek le ennek a prototípusnak az olvasásáról! Akkor sem, ha az alcíme némileg félrevezető. Azért az, mert sokat ígér, de nem váltja be az ígéreteit. A könyv ugyanis nem annyira filozófia, mint amennyire elméleti tudomány. A filozófia lételmélet, amivel Davies foglalkozik inkább tudományelmélet. Próbálkozás, hogy választ találjon egy olyan kérdésre, amire jelenleg a tudomány sem ismeri a feleletet.
S itt megállok megint.
A tudomány fejlődése kétségtelen tény. A kerék feltalálásától eljutottunk az önvezető autókig. S van-e, aki érti az internet működését? Anélkül tudunk műteni, hogy felnyitnánk a beteget. A levegőnél sok száz tonnával nehezebb tárgyak repülnek a felhők között. Bele tudunk piszkálni abba, hogy mekkora legyen egy kukoricacső, és hány szem legyen rajta.
Nem folytatom.
De a tudománynak vannak határai. S nem minden tudomány, amit egy tudós mond. Még akkor sem, ha a körítése tudományos. Ezt maga Davies is kifejti ebben a könyvben a kvantumfizikával kapcsolatban. Azt mondja, sokan úgy gondolják, hogy a kvantumfizikával kapcsolatos jelenlegi ismereteink teljesen bizonytalanok. Ez nem igaz! Mindegyik fizikus teljesen bizonyos a saját elméletében. :-D
Vagyis a tudomány bizonyossági határai nagyjából ott vannak, ahol a laboratóriumi lehetőségek véget érnek. A világ keletkezése jelenleg megismételhetetlen. Óriási dolog volt, hogy mesterségesen sikerült aminosavakat létrehozni laboratóriumi körülmények között, de ennél tovább máig sem jutottunk. Vagyis nincsen bizonyíték az élet véletlenszerű kialakulására. Sőt, a jelenlegi ismereteink sokkal inkább valószínűtlenítik ennyi véletlen egybeesését, s így az egész darwini evolúciót. Ezt Davies is pedzegeti.
Vagyis óvatosan kell kezelni a tudósok kijelentéseit, mert nem minden tudományos, csak azért, mert tudós mondta. Ugyanis egy másik tudós meg az ellenkezőjét mondja.
Semmelweis azt mondta, a fertőtlenítés megvédi az anyákat a boncolóorvos kézen hordozott kórokozóitól. A rendelkezései szinte nullára csökkentették az anyák halandóságát. De a többi orvos meg azt mondta, Semmelweis téved, ne alázza már meg őket egy kézmosással. És őrültek házába csukták Semmelweist, abbahagyták a kézmosást, s így vígan gyilkolták tovább hullamérgezéssel az anyákat.
A történet minden szereplője tudományos elme, gyakorló orvos volt. Az igazságuk vagy-vagy igazság. Vagy igaza van Semmelweisnek, vagy téved. Ha igaza van, mindenki más téved. De az eset rámutat: pusztán attól, hogy sok tudós mondja, még nem lesz tudományossá valami.
Ha akkor élünk, vajon kinek az igazságát fogadjuk el? Az egyetlen Semmelweisét, vagy a vele szemben álló mindenkiét, akik az akkori tudományt képviselték?
Így megy ez, barátom!
Amit még nem sikerült eldöntenem, csak sejteni vélem: Davies világnézete, véleménye a metafizikai valóságról. Igazából, a könyv témáját érintőn teljesen mindegy. Csak érdekes lenne tudni. Nekem úgy tűnik, nem zárja ki a transzcendens felsőbbrendű lény létezését. Ha nem is feltétlenül a zsidó-keresztény Istennel azonosítja.
Kulturtrade, Budapest, 1996, 154 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637826947 · Fordította: Both Előd
7/10
2023 januárja, amelyből egy hét máris eltelt. Csak végig vonszoltam magamat a héten, már hétfőn a pénteket kerestem. Ráadásul tegnapelőtt Szerelmetesfeleségtársam be is lázasodott, tegnap gyakorlatilag végigaludta az egész napot. Szegénykém! Én meg ezáltal végig tevékenykedtem. Fél tízkor el is dőltünk, SzFT inkább ki, aztán nézd meg, most 2:48 van, én meg itt ülök Csemete ágyában, és írok. Csemete természetesen nincsen benne, ő egy másik ágyban van. Egy órája vagyok fent. Kipattant a szemem. Forgolódtam. Aztán inkább kijöttem, SzFT hadd aludjon. Nem értem én ezt. Hétköznap meg alig tudok fél hétkor felébredni...
Tegnap volt a fiammal, Kölökkel egy nagyon jó beszélgetésünk. Egyre őszintébben tudunk fogalmazni. Nem, ez így nem jó: őszintén tudunk már fogalmazni egymásnak. Ő tegnap rávett valamire, amit már meg kellett volna tennem, bármennyire is kétséges a kimenetele, én meg talán ráébresztettem valamire, ami által stabillá válhat a világhoz való viszonya. Na, ügyesen mondtam úgy valamit, hogy semmit sem mondtam?
Nagyon jó volt beszélgetni vele. Bakker, jövőre harminc lesz a gyerek... Most született pedig!
