Emilio Salgari regénye nyomán
MOMPRACEM TIGRISEI
írta: David Goy – Gero
Rajzolta: Paolo Antiga
AZ ÖRDÖG GYOMRÁBAN
írta: Davide Aicardi
Rajzolta: Mario D. Sciuto
A TIGRIS SZEMEI
írta: Davide Morando
Rajzolta: Michael Malatini
A TIGRIS ÉS A RÓKA
írta: Alessandro Di Virgilio
Rajzolta: Mchela Cacciatore
SANDOKAN nevét szerintem mindenki ismeri jobbára a nevével aznos címet viselő filmből. És mindenkinek az a híres jelenet jut az eszébe, amikor Sandokan és a tigris egymás felé ugranak: Sandokan a tigris alatt, a kardja hegye felfelé tartva... Jó kis jelenet. S persze nem feledhető, hogy Sandokant az indiai származású, egzotikus arcú, még férfiszemmel is megkapón szemrevaló ábrázatú Kabir Bedi játszotta.
Aki egyébként a másik, híres Emilio Salgari regényhőst, „A Fekete Kalózt” is. A két filmben nem csupán a szerző és a főszereplő azonos, hanem a két főalak mindenkori szerelmét alakító színésznő, Carole André, a rendező, Sergio Sollima és a filmzenék szerzői, Guido és Maurizio De Angelis is.
A filmekből ismerve mindkét történetet, több mint feltűnő a hasonlóság. Ugyanaz a cselekményük, más-más környezetbe helyezve.
Adott egy társadalmon kívüli figura, aki a fennálló rend egyik fő embere ellen küzd. Kalóz. A kalóz szerelmes lesz a legnagyobb ellensége lányába. Úgy lesz szerelmes, hogy az ellenség fogságába kerül. És így tovább. Úgy fest, a történet újrahasznosítása folyt. Nem mondok alanyt, mert az irodalmi alapanyagokat nem olvastam, de lehet, hogy már Salgari, a történetek eredeti szerzője is plagizálta önmagát. Ha nem, akkor a filmek forgatókönyv írói és rendezője tette ezt.
Elvileg mindkét filmet, illetve a Sandokan esetében volt sorozat-verzió is, 1976-ban mutatták be. Itthon A Fekete Kalózé volt az elsőbbség. Lehet, mindössze a sorrend az oka, de nekem sokkal jobban tetszett mint a Maláj tigris. Ami, az előző bekezdés szerint ugyanaz a történet, csak jelmezt és földrajzi helyet váltottak a szereplők.
A fekete kalóz azért is tetszett jobban, mert a mellékszereplőnek számító, Yarát alakító Sonja Jeannine nagyon megragadta akkoriban a fantáziámat.
Ma már az akkori énje sem tesz ilyet az én mostani énemmel.
Voltak gyerekkori ízlésbotlásaim. Ennek legfőbb példája, hogy bitangul szerelmes voltam a Daktari című sorozat főszereplőnőjébe, Cheryl Millerbe is. Nem volt csúnya nő, de mai szemmel mindössze egy tipikus amerikai szépség.
Ami nem volt tévedés: fő szerelmem, a széles állkapcsú Szerencsi Éván és a csupa gribedli Piros Ildikón kívül (Szerelmetesfeleségtársam remekül ötvözi a dizájnjában ezt az általam preferált két pozitív tulajdonságot! El ne felejtsem megköszönni az édesanyjának!) a „Zorro” című filmben szereplő Ottavia Piccolo volt.
Ám a két Salgari-filmben főszereplő Carole André számomra mindenféle szempontból erősen halovány volt.
Sandokan-nak hatalmas kultusza volt hazánkban. A film(sorozat) főszereplői több városunkban is jártak, felléptek, közönségtalálkoztak. Kabir Bedi idén hetvenhét éves. Carole André hetven.
Találtam egy 2015-ös, közös képet róluk. Egyikünk sem vált aggályosan leharcolttá. A hölgy szerintem karakteresebb mint ifjúkorában.
Mondjuk az is tény, hogy mindkettejük karrierjében e két film volt a legmeghatározóbb darab. Hommage a Salgari!
S ha már a filmadaptációnál tartunk, itt említem meg, hogy a Sandokan-sztori megfilmesítése nem Kabir Bedivel és Sollima-val kezdődött és ért véget. A '76-os verzión kívül, beleértve egy animációs sorozatot is, összesen tizenhárom (!) filmváltozata van a Salgari által megálmodott hősnek.
Tényleg, Salgari!
Emilio Salgari, Sandokan megteremtője
Az eredeti történetet Emilio Salgari írta. A Fekete Kalózét is. Salgari összesen nyolcvan könyvet írt. A fő művei, meglepő fordulat, mondaná Szerelmetesfeleségtársam, a Fekete Kalózról és Sandokan-ról szólnak. Az utóbbiból tizenegy eredeti könyv született.
Salgari valós helyszínt és személyeket használt fel (Mompracem, Brooke, a fehér rádzsa, Sandokan legfőbb ellensége), de Sandokan figurája teljesen az ő képzeletének a szülötte.
Bár a könyvei a maga idejében, 1862–1911 között élt, nagyon sikeresek voltak, Salgari munkásságával rajta kívül mindenki jól járt.
A nyolcvan regényéből magyarra mindössze tízet fordítottak le, és jelentettek meg. A Sandokan-történet vagy nagyon régen, 1896-ban, vagy csak a Robur című magazin 1–2. számában látott napvilágot. Könyv alakot magyarul korunkban nem kapott. Micsoda dolog ez?
A Sandokan-képregény
Az eredeti képregény 2017-ben jelent meg a Star Comics kiadásában. A kiadó oldalán úgy látom, a sorozat mindössze három kötetnyit ért meg.
Az alkotók kihangsúlyozzák, hogy nem Salgari műveit kockásítják, hanem a művei nyomán teremtenek képregényt.
Vagyis nem arról van szó, amit Fazekas Attila is előszeretettel művelt egy időben, hogy népszerű filmeket rajzolt képregénnyé (Csillagok háborúja, A Birodalom visszavág, A Beverly Hills-i zsaru, Ben Hur, Kobra, A bolygó neve: halál. Ezeket a képregényeket úgy kell elképzelned, mintha a filmekből kivágott kockákkal mesélnék el neked a történetet. Csak nem fotókról, hanem rajzokról van szó, és nem színesek a képek, hanem fekete-fehérek. De Schwarzenegger és Eddie Murphy ott mászkálnak előtted a rajzokon.
De még csak nem is arról beszélek, amiről a magyar képregény története szólt úgy a rendszerváltásig, de legalábbis Cs. Horváth Tibor a kádár kori képregény-forgatókönyvek egyedüli készítőjének az idejében: irodalmi eredetik szolgai adaptációjáról.
Ahhoz áll közelebb, amiről a Bud Spencer-Terence Hill páros filmjének a megrajzolásával szó van. Az ördög jobb és bal keze című opuszról beszélek. Két része is megjelent magyarul. . Mindkét füzet volt a kezemben, lapozgattam ide-oda, de egyszerűen nem lett indíttatásom hozzájuk. Sem a tény, hogy rajzban láthatom őket, sem a rajzok maguk nem vonzottak, sem semmi a prokejtben. Legyen az én bajom!
Amikor a Frike Comics (velük pozitívan elfogult vagyok) Facebook-os hirdetése a szemem elé került erről a kiadványról, kíváncsi is voltam meg se is. Vannak művek, alakok, akiket közhelyessé tesz a népszerűség és a velük való élés simán csak a konjunktúra lehetőségének a kihasználása. EL nem tudtam képzelni, mit lehet hozzátenni még a maláji tigris történetéhez. S érdemes-e vele egyáltalán időt tölteni?
Hogy Az ördög jobb és bal kezével szemben Sandokan-nal miért foglalkoztam mégis? Szívemre a kezem és megvallom teljesen őszintén: abszolút fogalmam sincsen. De megvallom azt is, volt is bennem némi, hm, mi is a jó szó... vonakodás, hogy igazán érdekel-e ez engem? Előre szólok: az eredmény felemás lett.
Az mondjuk már a Sandokan borítója alapján szerencsésen nyilvánvalóvá vált, hogy a szerzők nagyon tudatosan elszakadnak Kabir Bedi arcától. Na, jó, ügyeltek arra, hogy a rajzolt Sandokan csak nagyon halványan hajazzon a színész vonásaira. Vagyis maradt egyfajta tudatalatti hívórajzosság, de ha bárki azzal vádolná őket, hogy nem tesznek semmi mást, csak kihasználják egy figura, egy történet népszerűségét, arra azt mondanám, nem igaz!
Annak ellenére nem, hogy az első történet gyakorlatilag a Kabir Bedi film és filmsorozat sztorija. S persze miközben néztem, olvastam, szüntelenül Guido és Maurizio De Angelis zenéje járt az eszemben.
Ugye, ez a dal is nem kicsit lett közhelyessé. Pedig a maga idejében, istenuccse, nem volt ez roszz filmmuzsika. Mondjuk tény, hogy bármennyiszer hallom, egyszerűen nem tudok elszakadni Heller Tamás fergeteges paródiájától: „Sandokan, Sandikan / Szebb vagy mint a Magilla Gorilla...”
Szóval a képregény. A történet képregényesítői iparkodtak elszakadni a film(sorozat) képi világától. Meg nem is. Keresgélték azt a határt, ahol a rajzok még elég asszociatívak ahhoz, hogy felidézzék amit fel kell idézniük, de mégse tűnjék az alkotás újabb bőrlehúzásnak. Annak tűnik-e?
Mert ez a legnagyobb kérdés a Sandokan-nal kapcsolatban. Ami történet, ugye, mindenestül olasz. Ha egy maláj herceg is a főszerelője. A belőle készült képregény is olasz. De tény, hogy a hájp nálunk legalább akkora volt körülötte, mint a hazájában. Vagyis van mire visszahivatkoznia.
Na, akkor sikerült-e a jó ízlés határmezsgyéjén maradnia az alkotóknak?
Simán. Voltaképpen el tudtam szakadni az eredeti emlékeitől. Mármint a filmes eredetiétől, mert az irodalmit nincsen szerencsém ismerni, ugye. Annak ellenére sikerült ezt megtennem, hogy a képtörténet forgatókönyve lényegében nem tér el a filmétől. De képi világában sikerült mégis önálló alkotást létrehoznia a stábnak.
Gondolom, te is azt kérdezed, na és a tigrises jelenet? Meg van az, de meg ám. Úgy és mégis másképpen. Kabir Bedi így győzte a vérnegző vadállatot:
A kép-Sandokan pedig így:
Ha átnézed ezeket a példaként kiragadott rajzokat, láthatod, az égvilágon semmi baj nincsen velük. Kifejezők, dinamikusak, fantáziagazdagok, részletesek. Minden a helyén vannak bennük, rajtuk. Csak általuk nem lettem teljesen meggyötör, hogy van valami intimebb közöm az egészhez. Ez a maradék három történetecskében következett be.
A történetecskék
A könyv száztizenhat oldal. Ebből nyolcvanhat az eredeti sztori adaptációja. A maradék három történetecske tehát harminc oldalon osztozik. A háromból kettő csuda jól sikerült.
AZ ÖRDÖG GYOMRÁBAN
Sandokan két katonával küzd egy szírt tetején. A megmenekülését egy nagyon bátor, gyerekkori tette teszi lehetővé. A történet érdekessége és erénye a jelen és a múlt egyidejű ábrázolásának technikai megoldása: a múlt szürke, homályosabb, gyengébb kontrasztú, a jelen éles és határozott.
A TIGRIS SZEMEI
A történetben Sandokan egyetlen képkocka erejéig szerepel. Amit látunk egyfajta intermezzo az eredeti történetben. Megelőlegezi Sandokan tigrises bravúrját. Mariann egyedül megy ki a birtokról lovagolni. Leesik a lóról, elájul. Egy szolgálólányka téríti magához. Aki elmondja, hogy van baj, mert tigris jár a közelben. Nem téved. Két nő egy hatalmas ragadozóval szemben...
A maga módján Mariann is megküzd a tigrissel. A hogyant a cím elmondja.
A rajzok ebben az esetben, hogyan is mondjam: kedvesek, kicsit karikaturaszerűek. Az első találkozás alkalmával bizonyos voltam benne, hogy nő követte el őket . De nem így van. (Vagy de...?) Michael az rajzoló keresztneve. Amikor a Misel nő, akkor Michelle az írásforma. Nem tudom, ez kőbe vésett törvény-e, vagy csupán okoskodom?
De akármi is van a lába között, nekem ugyancsak bejött, amit alkotott ezzel a szösszenettel. A sztori vége pedig ügyesen finom utalás a tigris szó belső összefüggésekből adódó kétértelműségére. Ügyes és megható!
Az pedig külön érdem, miképpen lesz párhuzamossá az gyermekkori játékhősiesség és a jelenben a túlélés lehetősége.
A TIGRIS ÉS A RÓKA
A sztoricska Sandokan és Yanez első találkozását meséli el. Yanez Sandokan európai támogatója. Nem tartozik Sandokan csapatába, mintegy külsőse a malájok szabadságharcának, terrorista tetteinek. Yanez figurája mintegy legitimiálja a gyarmatosítókkal szembeni harcot: ő képviseli az igazságérzettel bíró elnyomót. Aki az elnyomottak oldalára áll. Jelképes tett.
Az ötlet jó. A kivitelezés kicsit felemás. A rajzokban sincsen semmi plusz ötletesség. Igaz, hiba sem. Hozzák a színvonalat, de itt meg is állnak.
A szerkesztő helyében az apróságok közül ezt tettem volna elsőnek, hogy a két ütőssel fejeződjön be a kötet. De ezek szerint mások voltak a szempontjai.
Mi a véleményem összességében a Sandokanról? Az, hogy tulajdonképpen a következő két kötet dönti el, mi legyen a véleményem. Salgari adott alapanyagot. A három kis történetből kettő pedig utat mutatott, hogyan lenne érdemes kezelni az alapanyagot. Vagy új történeteket hogyan kellene alkotni a régi alapján.
Frike Comics, 2023, 116 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891496 · Fordította: Ciuti Sara, Farkas Ábel
7,5/10
2023 májusának utolsó napjai. Gergő fiamék tegnap költöztek vissza Szigetszentmiklósra. A terük nagyobb lett, de Geri annyira nem kedveli Miklóst. A párja meg imádja. Geri pedig, meglepő fordulat, alkalmazkodik. Tegnap nem akartam a pakolgatásban zaklatni őket, nem tudom, hogy sikerült a napjuk. Persze én is, Szerelmetesfeleségtársam is felajánlottuk kinek-kinek a segítségünket, de mindketten azt mondták, nem lesz nagy akció, köszönik, de ne fáradjunk. Így nem fáradtunk.
Tegnap, szombaton megfőztünk (én: zöldbableves, milánói nem makaróni; SzFT: kókusztekercs, hogy „ne azt a szar boltit egyed már!”. Ebéd után ledőltünk aludni. Én különösen. Hajnali kettőkor valami autós vadbarom megállt a ház alatt. Zenét hallgatott a kocsiban, de nem akárhogy, és végighallgatta a számot, ami éppen ment, amikor befordult a parkolóba. SzFT felkelt, hogy becsukja az ablakot, zajtompítandó. De csak tompítandó. Aztán a vadbarom szerencsére csak egy számot hallgatott végig csutkahangerőn. De annyira felébredtem, hogy fél három után nem sokkal feladtam, és átjöttem Csemete ágyába olvasni, írni, muzsikát hallgatni. De így ebéd utánra igen kókadt voltam.
Ébredés után rákérdeztem, hogy akkor átgurulunk-e cangával SzFT anyujához, de ő azt válaszolta, mára inkább Szentendrére gondolt. Négy óra felé járt az idő. Sebaj, menjünk! A múltkor valahogy könnyebben ment az út. Visszafelé SzFT annyira belehúzott, hogy otthagyott a csába. Én meg nem küzdöttem, mentem a magam tempójában. Nem tudom, miért volt a lemaradásom, SzFT kondija javul-e, az enyém romlik, vagy a bringával van valami? Mindenesetre mindketten elfáradtunk, mire hazaértünk. Én a múltkor nem. Vacsi, film, SzFT a vége után nem lőtte le a tévét, csak átkapcsolt a hordozható vinyóról a tévére. Talált egy magyar filmet, beleragadt. Nekem meg a szemem ragadt le.
De azért ma ötkor ismét felpattant... Holnap már aludni kellene, rendesen.
