Azért ez a borító nagyon ott van, ugye? Kár, hogy a későbbi kiadásra már nem ezt tették. Nem is néz ki sehogyan sem. Amikor megláttam ezt a kiadást, meg is fogott egyből.
Ami a könyv egyéb képeit illeti, csuda ügyes volt a képszerkesztő: úgy tömény pornográfia, hogy közben jóformán ami az, az csak vagy képzőművészeti alkotás, vagy karikatúra. Fényképen nincsen itt nyalifali, dugás, toszás, kérem szépen!
A dilemma azonnal adott: bár csak rajzolt képek, kerámiák, szobrok fotói vannak, de azok meg mutatnak mindent, milyen képeket válogassak hát ide a könyvből, hogy ne menjen minimum a bejegyzés azonnal a levesbe?
Amikor kép-alapú kereséssel a Google-n rákerestem a borítóra, az azonnal elhajtott a személyiségjogokra való keresési korlátozással. Gondolom, a képen látható szép nő személyiségi jogaira gondolt, hogy na hiszen, kint van a bal melle ország-világ előtt.
A Supertramp egyik korai borítóját is letiltja a YouTube, de még a Discogs is, mert egy kiskorú, félmeztelen lány arcnélküli fotója van rajta,
Szóval nem tudom, mi lesz itt... Meglátjuk. Esetleg azt látjuk meg, hogy nem látjuk.
Ki is próbálom, hogy például Zichy Mihály pornórajzai megjelennek-e a neten?
[...]
Megnéztem. Biza', megjelennek. (Ha kíváncsivá tettelek, itt megnézheted őket.)
S ha már Zichy: ugyan hol van a határ a testi szerelem ábrázolásában a határ a művészet és a pornó között? Nem fogom megválaszolni a kérdést. Bevallom, amikor Zichy rajzait első alkalommal láttam, dobtam egy hátast. Nem azért, mert prűd vagyok. Keresztény koromban sem voltam az, A testi szerelmet, a női testet amióta az eszemet tudom mindig felettébb kedveltem, tiszteltem, rajongtam érte. Így pillanatokon belül hatvannál is ugyanígy vagyok vele.
Keresztényként is ezt gondoltam. Amikor egy barátos hölgy megjegyzete, hogy velünk férfiakkal az a baj, hogy mindig csak arra gondolunk, azt feleltem, hogy egyrészt nem mindig gondolunk arra, csak igen sűrűn, de azért, mert csuda jó dolog; de mert csuda jó, így a baj az, hogy a nők nem gondolnak rá annyit mint mi, mert úgy mennyivel kiegyensúlyozottabb lenne akkor mindkét nem! Nemde? Nekünk nem lenne hiányérzetünk, bennetek meg sokkal több endorfin termelődne! Kerek lenne a világ, sokkal kevesebb konfliktussal!
Ez annyira személyes, hogy itt tényleg olvasó-NAPLÓ
Azért is bajban vagyok ezzel a könyvvel, mert soha nem voltam szégyellős, meg zárkózott sem. A blogom meg ugye olvasó-NAPLŐ. De ha erről beszélek, óhatatlan, hogy kiadjam azokat a lányokat, nőket, akikkel valaha együtt voltam. Még akkor is ha a számuk egyáltalán nem számottevő.
Mert amellett, hogy a női test világéletemben a figyelmem középpontjában volt, mindig szélsőségesen monogám voltam. Akkor is, amikor kamaszkorom nagy szerelmével az utolsó fél évben semmi sem volt közöttünk (természetesen nem miattam), akkor is, amikor életem második leghosszabb kapcsolatában három évig (!) nem volt sehol, senkivel semmi. „Te komplett hülye vagy!” – mondta akkoriban valaki. Amikor meg valakim lett, akkor is ezt mondta, mert akivel lett, az meg férjnél volt. (Mondjuk abban, hogy akkor lehülyézett az a valaki, abban teljesen igaza volt: ha pszichológiai szempontból érthető is volt, ami összejött, minden más szempontból beteg dolog volt, rettenetesen megbántam, hogy volt ami volt.)
*
Arról nagyon is beszélve, hogy még a nem számtalan kapcsolatomból is csak azoknak volt igazi jelentősége, amikor szerelem is volt az összképben, nem csupán a testek vágya. Nem akarok hazudni: a szex aktusa, legyen az petting bárhogy, legyen koitusz, nos, az minden esetben élvezetes volt. Hát hogyne lett volna az. A női testet, mondom, mindig díjazta minden érzékszervem. Csak, amikor a vágy köde feloszlott, na, akkor lettek bajok...Mert legyen akár érzelmesebb, lassúdad, illedelmesebb szeretkezés, akár egy jó kis lucskos, gátlástalan mindentbele, nekem szerelem nélkül egyik sem az igazi. A pillanatnyi enyhet mindig elementáris hiányérzet követi. Még nagyobb hiányérzetem csak akkor van, ha nincsen pillanatnyi enyh se.
Szerelmetesfeleségtársam egyébként ezért is életem nője mindenféle szempontból. Akkor is, ha már öregszünk. Na, jól kibeszéltem legalább őt. De ennél többet nem mondok, tényleg!
*
A kultúránk egyfelől való szemérmességét nem igazán értem. Másfelől a beteg szemérmetlenségét sem. De azért vannak nyögvenyelős helyzetek. A lányom óvodás volt, amikor a metró mozólépcsőjén fennhangon megkérdezte tőlem:
– Apu, mi az, hogy fasz?
– De azt kérdeztem, hogy mi az, hogy fasz?
– Csillagom elmondom, de nem most, nem itt.
Elmondtam
Ugyanő pár évvel később az egri minaret tövében tette fel újfent fennhangon a kérdést:
– Apu mit jelent az, hogy szopjál le?
Mindig finnyás volt, a nyers májat például meg nem fogta volna. Na, Moha, ezt old meg, hogy válaszoljál is, de el se riaszd egyszer, s mindenkorra. Pontosan már nem emlékszem miképpen de megoldottam. Ebben azért vagyok bizonyos, mert bizonyosságot kaptam róla. De nem adom ki őt sem.
Aztán amikor eljött az ideje, Csemetével, a nevelt lányommal alakult ki, éppen itt, Gyulán, éppen itt, a kertben, ahol most ülök, éppen ebben a napszakban, ami most is van, éjjel egy két-három órás, több mint őszinte beszélgetésünk. Amiben aztán annyira mindenről volt szó, hogy akadt pillanat, amikor még belém is belém akadt a szó, hogy miképpen és hogyan válaszoljak egy-két kérdésére, mennyire adhatom ki magamnak neki a legapróbb részletekig, és:
– Figyelj, ha erre válaszolok, éccsanyádat is teljesen kiadom? Tényleg akarod?
Akarta. És hihetetlenül egészségesen kezelte. Nagyon meglepődtem, és nagyon örültem neki. Pedig volt itt szó orális szexről, kinyalásról, szopásról, lenyelésről, anális megközelítésről, mindenről. Fura is volt, hogy én beszélgettem vele erről . (A beszélgetés egyébként annyira jól sikerült, hogy Csemete megkért, hogy beszélgessek már el a barátnőjével is, akiknél éppen hosszú hétvégéztünk. Elállt a lélegzetem és mondtam, hogy oké, de bemegyek és azért néhány kérdést felteszek erről a beszélgetésről a barátnő szüleinek. Akik egyébként rábólintottak a beszélgetésre. Akkor is vagy két órát beszélgettem, már a két kamaszlánnyal. Mellesleg a barátnő sem volt gátlásos a kérdéseivel, de a lányom és Csemete által, ugye, már volt tapasztalatom.)
*
De a szex olyan dolog, hogy csinálni sokkal jobb mint beszélni róla! De beszélni sem rossz róla. Sőt, nézni sem, mások hogyan csinálják. Inspiráló lehet. Meg elképesztő. Meg gyomorforgató is.
*
Mondjuk erről eszembe jutott egy tréfás sztori. Kamasz voltam. Szerelmes. Nagyon. Akkori életem legnagyobb szerelmével egymáson tanultuk a másik nemet. Volt egy barátom, Prof, aki négy évvel volt idősebb nálam. A barátnőmmel fent voltunk nála. Valahogy szóba került a nő punájának a férfiszájjal való megközelítése. Ebben még nem volt tapasztalatunk. Voltunk annyira barátok Proffal, hogy beszéljünk róla, és a szerelmem is volt ennyire nyitott és érdeklődő, és nem volt egyáltalán prűd sem. A beszélgetés után alig vártuk, hogy hazaérjünk. S bizony, Prof tanácsai mind nagyon remekül beváltak! Elégedettek voltunk. Egy év múlva derült ki, hogy Prof, amikor a tanácsokat adta, még szűz volt, de annyira, hogy semmilyen formában nem volt nővel, amikor a tanácsokat adta
– De akkor hogy a francba, Profka?
Röhögött.
– Hát némi anatómiai ismeret és adja magát! Nekem is bejöttek a tanácsaim! – mutatott az akkor már feleségére, aki mosolyogva, hevesen bólogatott.
Beszéljünk a könyvről is? :-D
Jó, beszéljünk! Például arról, hogy a címe sokkal több mint túlzás. Ez a viszonylag vékony nem az, mert egyszerűen ennyi oldalon nem lehet a bujaság története. Csupán érdekességek momentumok, pillanatképek a bujaság történetéből.
Szerintem a teljes történetét lehetetlen is megírni, annyira szerteágazó, annyira dús anyag. Pláne, ha a komplett történelem a mintavétel helye.
Azonban a könyv nem csupán a sokat markol kérdésben túloz. Ha valami valaminek atörtéete, akkor azt gondolnám, hogy a legkezdetektől eljutunk a máig. De a könyv ebben a tekintetben sem mond igazat: csak nagyjából a huszadik század elejéig jutunk. A század közepén szexuális forradalmáról, vagy a pornóiparról például már szó sincsen benne. Talán mert ott már fényképek kellettek volna, és az tutira kiveri a biztit. Vajon egy női szervben levő akttus, vagy egy szájban levő férfi nemiszerv miért tűnik durvábbnak fotón mint rajzolva?
*
Engem a kereszténység szexualitáshoz való viszonyának az ábrázolása akasztott ki. Mert tény, hogy a kereszténység elferdült értelmezése a nyugatot prűddé, képmutatóvá, mi több beteggé tette. Vitathatatlan. De ebben nem a kereszténység, hanem a kereszténység félreértelmezése volt a ludas.
Keresztény koromban egy Biblia-körön hangzott el, nagyon vegyes életkorú résztvevők jelenlétében, hogy.
– Számomra egyfajta Isten-tisztelet, ha bármilyen formában együtt vagyunk a felségemmel!
A mondatra a feleség is magától értetődőn bólogatott. Nem az én feleségem volt, nem én mondtam a mondatot. Belém is akadt a szó, vajon hogyan reagálnak a gyülekezet idősebbjei. Elgondolkodtak, és egyetértettek! Ismerték a párt, tudták, hogy nem valamiféle félresiklásról, a szexualitás félreértelmezéséről van szó, hanem egymás és Isten szeretetéről.
Az azóta sajnos elhunyt Szigeti Jenő fogalmazta meg egy előadásában (a válásról volt szó, a témát gyülekezetvezetőként én kértem tőle), hogy a
A SZEX A HÁZASSÁGHOZ KEVÉS,
DE A VÁLÁSHOZ TÖKÉLETESEN ELÉG.
Teszem hozzá, ugyanekkor ugyanő azt is mondta, hogy a házasság akkor ér véget,
A HÁZASSÁG AKKOR ÉR VÉGET,
AMIKOR AZ EGYIK FELET ELKEZDI NEM ÉRDEKELNI
A MÁSIK BÁRMIFÉLE IGÉNYE.
„Kemény mint a kád széle!” – ahogyan a sógorom szokta volt mondani.
Szóval a Biblia egyáltalán és kicsit sem testellenes, nem veti meg, nem tartja gyűlöletesnek, legyőzendőnek a testi vágyakat. Tény, hogy a zabolátlan, korlátok nélküli kiélését sem támogatja. Hát hiszen a Tízparancsolatban is ott van, hogy ne paráználkodj (ne törj házasságot) és aaz is, hogy ne kívánd a te felebarátod feleségét. („Aham – töprengett el egyszer egy házi Biblia-körön egy ifjú barátom. –, de ezek szerint ha nincsen férje a lánynak, nőnek, akkor miért ne lehetne házasságon kívül is? Hiszen akkor nem a másét kívánom, hanem egy független embert!”) Adott határok között azonban uccu neki van. Hát hiszen a nő a férfinak szép, nem önmagának vagy a másik nőnek. Mármint optimális helyzetben.
Összességében mi derül ki a könyvből?
Ne viccelj már! Most komolyan kérdezed? Ugyan mi derülne ki? Semmi új, csak amit te is tudsz, én is tudok, mindenki tud: a testünk szereti ha szeretik, babusgatják, használják, mi meg szeretjük, amit a testünk szeret. S mint mindent úgy ezt is ki tudja forgatni az ember agya, mert a hülyeség elképesztően leleményes. (Igen, gondolj bátran az LMBTQ ökörségeire, én is arra gondolok!) Meg az, hogy amivel élni lehet, azzal lehet visszaélni is. Meg a társadalom szerepéről, a kényszerítő erejéről, az adott kultúra bárminemű és mindenféle befolyásáról.
Vagyis majdnem az élet, a világmindenség meg minden. Amire a válasz, tudjuk nagyon jól: negyvenkettő. De mond csak, egy különösen jól sikerült együttlét orgazmusában nincsen-e ott az egész univerzum?
Ez a megfogalmazás nagyon tetszett, annyira igaz:
Buja föld. Buja rét. Ami buja, az szapora. Dúsan tenyésző, mint a csalán. Kiirthatatlan, mint a gyom. Aki buja, az túlfűtött. Élvhajhász, kicsapongó. Kéjsóvár és szemérmetlen. De legalábbis érzéki. A bujaságra való hajlam talán a legemberibb tulajdonságunk. Bujálkodni jó, tehát bujálkodni akarunk. Minél többször, minél tovább, minél hosszabban. Aki buja, azzal tulajdonképpen minden rendben van.
Ez nem egy kép, lapozz bátran!
Zenit, Budapest, 2006, 152 oldal · keménytáblás · ISBN: 963118255x
7/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 júliusa, Gyula. Néha úgy érzem, csak visszahúzom Szerelmetesfeleségtársamat. Mindenféle szempontból. Tegnap elmentünk a Várfürdőbe. Jó hely. Csak én nem szeretek fürödni. Mármint zuhany alatt, kádban dehogynem, de pancsolni, úszni nem. Ezt tudja SzFT is. Csak nem érti. Mert ő meg olyan, hogy tavasszal beteszed a medencébe, ősszel úgy kell kiimádkozni. Én meg ebben (sem) vagyok neki partner.
Tegnap bementünk a hullám-medencébe. Óránként indul a hullám. A két indulás között teljesen olyan a medence mint bármelyik másik. Ha kolompolnak, a nép megindul, hogy heringként élvezze azt, hogy mozog a víz. SzFT naná, hogy a beúszott a mély részre, közvetlenül a fal mellé, ahonnan a hullámok indulnak. Hívott, hogy menjek. Nem mentem. Tudok úszni. Csak nem szeretek. Ráadásul a klór is úgy marta a szememet mint a franc. Nem akartam újra és újra alámerülni. Meg különben is... Fóbia? Nem tudom... Vagy negyven éve egyszer szólóban átúsztam a budakalászi tavak egyikét. Azt amelyik mellett nudizni lehetett. Akkor még négy tó volt egymás mellett, mint a dobókocka pöttyei. Valahol a tó közepén jártam, amikor bevillant, mit mondott a Kajla nevű osztálytársam, akinek az édesapja a kitermelést vezette a tavaknál. Azt mondta, hogy egy-egy tó olyan harminc méter mély. Harminc méter az egy tízemeletes ház. (Ezért is hihetetlen, hogy a kaszásdűlői kémény kétszáz méter!) A baj az volt, hogy elképzeltem az alattam levő harminc métert. Mintha százhetvenkettő felett nem lenne mindegy mennyi az annyi... Közben, és ez volt a marhaság csúcsa, eszembe jutott a „Cápa” zenéje is. Azonnal a logikus érvek is, biológia, sós víz, földrajz, távolság, de ott a tó közepén valahogy nem ültek az érvek. Apám, olyan gyorsan úsztam ki a partra, hogy az csuda!
Nem vagyok jó úszó. Irgalmatlanul vacak sem. Csak nem kapok levegőt a víz alatt. S ez gátlásokat okoz. Oktalan félelmeket kelt. Ilyen félelmek az úszómedencében naná, nincsenek. De akkor sem szeretek úszni.
Szóval ebben nem vagyok partnere SzFT-nek. Csalódott is volt. Én meg ingerült a szemem fájdalma és a tömeg miatt.
– Köszönöm, Morzsám, hogy eljöttél velem strandolni!
Nem tudtam azt mondani, hogy: „Nagyon szívesen!”, csak azt, ami az igazság:
– Nagyon szeretlek, Zsákom!
– Akkor ez most neked nagyon szar volt?
– Nem, mert veled voltam!
– Vagyis szar volt.
– Tavaly mondtam: a részemről 2030-ig kifürödtem, kiúsztam már magamat. Na, most már 2035-ig. De legközelebb is elmegyek veled, mert szeretlek téged. Nem tudod, miért szeretlek ennyire?
– Hát mert aranyos is vagyok!
– Igaz, az is...
– Miért, még milyen?
– Hát, tudjuk, hogy....
Na, innen nem folytatom, nem adom ki őt és magunkat ennél jobban.
