Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Jon Szangho – Cshö Gjuszok: The ​Hellbound – Út a pokol felé 2.

A metafizikai diktatúra észszerűtlensége, avagy evangélium egy képregény nyomán

2024. június 24. - Mohácsi Zoltán

hellbound_2.jpg

Hogy a könyvtárban azért találok-e nagy késéssel csak meg könyveket, mert jóval a megjelenésük után szerzik-e, kapják-e meg őket, vagy azért, mert rendre kiveszi valaki előlem, nem tudom.

Ennek a képregénynek az első részét két éve olvastam. Akkor nagyon lelkes voltam. Lelkesen is írtam róla. 

Sőt, azonnal megnéztem a történet írójának a filmjét is (Vonat Busanba): megható zombitörténetként jellemeztem. S aztán, mert soha nem találtam bent a kettedik részt, ki is futott a látókörömből a pokol szalmaszörnyeinek a sztorija. Pedig rajtuk kívül tényleg minden tetszett a könyvben. 

Tartom magamhoz az alapvető lustasági plattformomhoz: nem fogom most elismételni mindazt, amit abban az értékelésben leírtam. Mert minek, ha egyszer ott van, és csak egy kattintásra vagy tóle? Ezért ebben a bejegyzésben sok mindenről nem lesz szó, aminek pedig normál esetben szóba kellene kerülnie. Vagyis amiképpen a történet két kötete értelmezhetetlen egymás nélkül, úgy az én két értékelésem is szervesen összekapcsolódik. Például ezért nem beszélek itt a szerzőkről és a rajzokról. 

*

Az érdekes az, hogy bármennyire is tetszett, amit látta, olvastam, az Út a pokol felé sincsen (még) a könyvespolcomon. Elképesztő, nem?

Most olvastam a Saga című képregény két utolsó, magyarul megjelent folytatását. Azokat is két év után. A Saga-t is kedvencemmé nyilvánítottam. (Annak az eddigi hat kötetéből sincsen még egy sem a polcomon.) Viszont ahogy két év után olvastam a folytatást, egyszerűen nem ugrott be, mit is olvastam utoljára, két évvel ezelőtt. 

A SZTORI DIÓHÉJBAN

Azért egy kis összefoglaló, hogy miről is van szó. Az ezen a borítón szereplő, angyalarcú lénylány (angyal?) hatalmas nagy alakban random megjelenik embereknek és pontos dátumát közli a pokolraszállásuknak. Van akinek alig ad időt, s valakinek évei vannak még hátra. Pokolra kell menniük, mert bűnösök. 

Amikor az idő lejár megjelenik három, leginkább az Iron Maiden Eddie-figurájára emlékeztető, csupa izom szalmaszörny, és kegyetlen módon kivégzik az áldozatot. Mert pokolbéli látogatók a tevékenységük nyomán jobbára csak felnyitott mellkasú, elszenesedett torzó marad a pokol emberi választottjaiból. 

*

A második része a képregénynek szerves folytatása az elsőnek. Arról is szól, amiről amaz. Csak éppen négy év eltelik a két kötet történései között. Mármint a történet saját idejében, nem a miénkben. 

A két idő között a legfontosabb különbség, hogy a szalmazombik brutális eljöveteleire építve azóta két terrorra építő szervezet is kialakult. Az egyik a már az első részben is tevékenykedő Nyílhegy. Nem szerettük már akkor sem, nem szeretjük most sem, mert nem lehet szeretni. Véres terrorszervezet, amelynek célja, hogy alaposan besegítsen a tisztogatásba: nem várják meg, amíg a pokolküldöttek színre lépnek: ha tudomásukra jut valamely nyilvánvaló bűn, a kezükbe veszik a büntetésvégrehajtást. Barmok! 

A másik szervezet a társadalmat gyakorlatilag lenyúló Új Igazság Rend. Ami nem is egyház, nem is párt, nem is társadalmi szervezet, semmi sem, de aztán mégis minden mindenekben. A hatalma ki- és megkerülhetetlen. Magától értetődőn nyúlja le még a rendőrség funkcióit is. Gyakorlatilag a társadalom urává vált. Ugyanúgy barmok, csak sokkal körmönfontabbak.

S nem kicsit perverz a társaság, mert a tévében élő egyenesben adják le a figyelmeztetettek halálát.  

*

S akkor ugyan merre, hová menekülhetne a társadalom? Mert ugyan ki az, aki nem bűnös, akinek semmi, de semmi félnivalója sincsen?

(Mármint rajtam kívül. :-D) 

*

Két dologról szól az Út a pokol felé. 

  • Az egyik a diktatúrák működése és szellemi alapjaik kikezdhetetlensége.
  • A másik dolog a teológia: a bűn mibenléte és az eredendő bűn kérdése.

Mocsok nagy falat mindkettő!

A DIKTATÚRÁK MŰKÖDÉSE

Úgy látom, amióta a kommunistát is felülmúló, testet-lelket nyomorító, irtózatos lelki és szellemi diktatúra van hazánkban is (értsd: O1G), azóta divatos lett diktátorozni és diktatúrázni.

Én ezen mindig nagyot röhögök. Nem vagyok orbánista, Fidesz-nyalonc, még csak nem is rájuk szavaztam (bár Budapest miatt marhaságot csináltam, hogy nem), de minden ellenére aki a Fidesz esetében diktatúráról beszél, az még nem látott, élt meg diktatúrát.

Autokrácia, na, az igen!

A képregény ilyen szempontból legjobb pillanata, amikor az Új Igazság Rend főnökasszonyának szembe kell azzal néznie, hogy egy csecsemő is megkapta az üzenetet, hogy pokolra kerül. A bűnei miatt, ugye. S mert ez nonszensz, ilyen nincsen és nem lehet, őrjöngve szidja a munkatársát, hogy az információ a csecsemőről nyilvánosságra kerülhetett, s ezzel omlik a rend teológiája. Vagyis nem a teológiát vizsgálja felül, hanem igyekszik a teológiához nem illeszkedő valóságot megváltoztatni, elhallgatni, visszaferdíteni a tanításhoz. 

Persze, ha akarom, akkor ez csak a szektariánus gondolkodás kritikája. De nem akarom. Manapság ez a gondolkodásmód nagyjából mindenben, minden vitakérdésben érvényesül. 

Pár órája olvastam egy cikk alatt a kommenteket. Pedig annyiszor megfogadtam, hogy nem teszek ilyet: egyszerűen már nincsen energiám szembesülni az elfogultságból eredő emberi butasággal. Vagyis nem abból ered, hanem azáltal még szélsőségesebben mutatkozik meg. A cikk arról szólt, hogy Nagy Feró kritizálta Magyar Pétert. Na, meg is kapta ezért, hogy van három dala, azt' annyi, mit kritizál? Magyar Péter legalább nem a Kossuth-díjra hajt! Szeretne ő olyan nyílt és egyenes lenni, mint Magyar Péter! 

Egek...! Szezon, fazon, csizma az asztalon... 

Erre most több billentyű-leütést nem vesztegetek. A mindenkori diktatúrákról, és a vallás gerjesztette zsarnokságról elég sok könyv, regény, színdarab, film készült már. Legyen elég ennyi, hogy ez a történet is remekül bemutatja a rettegésen alapuló uralomgyakorlás módszereit.

S azt is, hogy ami hazugságra épül, az nem tartható fent örökké, előbb-utóbb kilóg a lóláb, és hiába van belőle sok, az előbb-utóbb megbotlik. 

De mindez közhely már. 

Volt viszont egy nagyon szépen kidolgozott momentum. Sokan azok közül, akik megkapták az üzenetet, inkább öngyilkosok lettek, mintsem vállalták volna a közelgő poklot. Mármint a szalmarémek általi elégést. Nem, nem azért lettek öngyilkosok, mert a haláltól féltek. Nem attól féltek, hiszen öngyilkosok lettek. Az öngyilkossággal a családjuk nyilvánosság előtti megszégyenülését, meghurcolását akarták elkerülni. Mert az üzenetet kapott személy által rájuk is bélyeg kerülhet. 

ISTEN, BŰN, BÜNTETÉS

S itt mégis csak ismételni fogom magamat, de nem tehetek mást, ez a történet veleje.

Istenről csak mint feltételezésről esik szó a történetben. És inkább csak viszonyítva: ha az Új Igazság istene az Isten, akkor inkább köszi, de nem, és nem kérünk belőle!

Az azért teljesítmény, hogy egy hatszáz (!) oldalas képregényben, amely a legfőbb erkölcsi tekintély szabályrendszerének az áthágásáról, s első sorban az áthágás büntetésről szól, egy másodpercre sem állunk meg, hogy tisztázzuk, milyen törvényeket is hágtak át a bűnösök! Honnan jöttek a törvények és mi alapján tekintik őket abszolútnak? 

Tudom, hogy nem csupán a keresztény etika létezik. azt is tudom, hogy a képregény koreai.

A 2015-ös népszámlálás eredményei szerint a dél-koreai lakosság több mint fele (56,9%-a) nem tartozik egyetlen vallási szervezethez sem. A népszámláláskor a lakosság 27,6%-a tartotta magát kereszténynek (ebből 19,7% protestánsnak, 7,9% pedig római katolikusnak), és 15,5% buddhistának. (Wikipedia)

Vagyis Koreában, legalábbis a déli részén, a kereszténység a legnépesebb vallási csoport. 

De ez önmagában nem sokat jelent. 

A naraka (szanszkrit: नरक) vagy niraja (páli: निरय) a buddhista kozmológiában szereplő fogalom, amelynek magyar fordítása „pokol" vagy „alvilág". A buddhizmusban a narakák a pokollakók, amelyek hasonlatosak a kínai mitológiában szereplő dijukhoz. A naraka két dologban eltér a keresztény pokoltól: a lények nem isteni döntés következményeként kerülnek a narakába és nem is örökre maradnak ott - jóllehet rendkívül hosszú ideig.

A narakába született lények az előzőleg összegyűjtött cselekedeteik (karma) eredményeképpen kerülnek és nem maradnak pokollakók örökre, csupán addig amíg a rossz karmáik ereje ki nem hunynak. Ezután újból egy magasabb birodalomban születnek újjá. (Wikipedia)

Ennek ellenére, mert Európában élünk (bár manapság erre annyira már nem lehetünk büszkék), s mert jómagam tizenhét évet egy protestáns felekezetben töltöttem, fittyet hányok arra, hogy a történetünk értelmezése akár gömbölyűbb lehetne ha buddhista szempontból vizsgálgatom. Dafke keresztényből fogom! 

Lássunk neki! Sem hosszú, sem komplikált nem lesz, ígérem! 

Ezerszer mondtam már: a Biblia etikája tulajdonképpen pofon egyszerű!

  1.   Isten a szeretet. A szeretete abban mutatkozott meg, hogy az egyszülött Fiát adta megváltásul az emberi bűnökért. A Fiú szeretet pedig abban, hogy az életét adta értünk. Vagyis a szeretet nem más mint az adni-tudás képessége. 

  2.   Ebből fakad, hogy a bűn pedig nem más, mint a megtartás, az elvevés. Az önzés. Az énközpontúság. 

   3.    Aki az önzés életrendjében él, az kiszakad az isteni életrendből. Az ember nem jó eredendően. Ezt a tanítást, aminek a mindennapi élet minden pillanata ellene mond, csak manapság nyomatják ezerrel, jobbára ezoterikus gyökerekből kiindulva, táplálkozva. S mert Isten az élet maga, aki kiszakad az élet rendjéből, annak a sorsa az örök halál. 

  4.   Isten a Fia által ezt a halált hárította el azokról, akik hisznek benne mint Megváltóban. 

  5.  Hab a tortán, hogy a bibliai pokol-képe a héber gyehinnom, gyehenna szón alapszik. A gyehenna szemétégető volt Jeruzsálem falán kívül. Ahol addig égett a szemét, amíg volt minek égnie. Ha elégett, leégett, akkor már nem égett. Azt, hogy a pokolban örökké égne a tűz, és az Isten által teremtett lények egy örökkévalóságon át horroroznának azokkal, akik valamilyen bűnt követtek el, vagyis mindannyiunkkal, a Bibliából kábé két verssel lehet alátámasztani. És számtalannal azt, hogy ezt a kettőt egészen más összefüggésben kell olvasnunk. értenünk. Nincsen örökké égő pokol, nincsen egy örökkévalóságon át tartó szenvedés, kínzás! Mi a csuda jó hír, ha nem ez? 

(A téma összefoglalására leltem egy remek összefoglalást. A szerzőjével, Háló Sándorral egykor együtt dolgoztam abban a keresztény felekezetben, amit említettem. Sándort remek embernek, kiváló előadónak tartottam. Lényegtelen, de gyönyörű orgánuma is van neki.)

  6.  Az úgynevezett eredendő bűn nem azt jelenti, hogy egy csecsemőnek már a fogantatása, de legkésőbb a születése pillanatában személyesen elkövetett bűne van. Az eredendő bűn az önzésre való hajlamot jelenti, nem a személyes gondolatokat, elkövetett cselekedeteket. 

Be is fejezem a teológiai gyorstalpalót. Azért volt rá szükség, hogy teljesen érthetővé legyen amit a képregény mond. Ugyanis a fenti gyorstalpaló mondanivalója jobbára nem felel meg az általános keresztény tanításnak.

Viszont ez a gyorstalpalós teológiai mondanivaló teljesen összecseng a képregény kulcsmomentumával, a kisbaba bűnösségének a kérdésével, és az Új Igazság Rendjének a bukásával.

Mert a megoldás, a Rend leleplezésének a legfőbb momentuma, hogy egy kisbabát nem ragadhatnak, emészthetnek el a szalmarémek a személyes bűnei miatt. Ha az eredendő bűn személyes önzés lenne, akkor meg dehogynem. De a képregényben ez nem így van, nincsenek a babának személyes bűnei.

Egy fontos tény kimaradt még. A Biblia szerint is végleges megsemmisülés vár az megváltás elutasítóira. Nem örökké égő pokolban, hanem egy szempillantás alatt, Jézus második adventjekor. Bárhogyan nézem, minden szomorúsága, rettenete mellett ez is jó hír. Legalábbis jobb mint a végtelen pokol borzasztó Isten-képe. 

hellbound_2_05.jpg

A képregényben Istenről csak áttételesen, Jézusról, megváltásról, Sátánról viszont egyáltalán nincsen szó. Tehát evangélium nincsen benne. Úgy vallásos, hogy kimondom, egyáltalán nem az. Csak egy vallásos fogalmat (Pokol) használ a rettenet fokozására. 

ÖSSZHATÁS

A fülszöveg azt mondja, ez a második rész a sorozat lezárása. Vagyis a sorozat, ahogyan ma mondják, minisorozat. Nem rétestészta, ami műkonfliktuson keresztül nyúlik a végtelenbe, amíg ki nem fullad. 

Ennek ellenére rengeteg minden kérdőjeles marad. Mik ezek a szalmarémek, le lehet-e számolni a rémuralmukkal, az általuk okozott random-horrorral? Miért, milyen hatalom által pusztíthatnak? Hogyan számolódik fel a két terrorszervezet, az Új Igazság és a Nyílhegy? Végső soron hogyan és miként is menekült meg a haláltól a kisbaba?

Talán ezek a legfontosabb kérdések. Folytatásért kiáltó kérdések. De ha akarom, és személy szerint úgy gondolom, hogy bár szívesen olvasnék még erről a világról, van kétségem, ütős lenne-e a folytatás is. Bár nem akarom alábecsülni a szerzőket. 

Minden nyitva hagyott kérdés és az általuk gerjesztett kérdés ellenére kerek egésznek gondolom, amit láttam és olvastam. Az élet sem válaszol mindenre. Keresztényként is orbitális önteltség azt mondani, hogy mindig, mindenben kikövetkeztethető Isten akarata. Ha ismered Jób könyvét, akkor tudhatod, hogy a kimondhatatlan szenvedést és veszteségeket átélő Jób sem kapott, talált feleletet a miértekre. A miértek a szemünk számára láthatatlan világban kaptak választ. S a kapott válasz, nekünk, embereknek további kérdéseket vet fel. 

Írtam erről egy parafrázist, ami egy novellasorozat része. A teljes sorozat címe: Ha kiválaszt az Ég.... A Jóbról szóló novelláé pedig: CsillagbánatHa érdekel...

A novellafüzér még nem jelent meg, de borítója már elkészült, ha egyszer... ha_kivalszt_az_eg_jpg_2.jpg

Szóval mondom a dicséretet: kell ez a két kötet a polcra, hogy újra le tudjam venni bármikor. Mondjak ennél többet?
hellbound_2_02.jpg

Fumax, Budapest, 2022, 296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634702672 · Fordította: Kiss Julianna Brigitta

8/10

2024 júniusának a háromnegyede. A hét felében normál rendben dolgoztunk. Aztán Tibi kollégám az utolsó két napon szabira ment. Ezáltal lett pluszmunkám. S azáltal, hogy nekem lett, lett a Paskálos sofőrnek, Erikának is. Bár már kedden, szerdán is olyat zsonglörködtünk a két intézmény, a Bánkút és a Paskál lakói között, hogy arra logisztikai Nobel-díjat kellene kapnunk. 

Nem tudom, emiatt-e, vagy csak úgy általában, de nagyon untam ezt a hetet. Mennék már Gyulára. 
– De, jó, Morzsám, két hét és Gyulán vagyunk! – lelkendezett egyik reggel Szerelmetesfeleségtársam. 
Mélyen a szemébe néztem. 
– Zsákom, tizennyolcadika van. Június. 
Gyulára egy hónap múlva megyünk. 
SzFT elcsüggedt.
– Ennyire mennék már? 
:.D

*

SzFT tegnap előtt elhagyott. Egy napra. Elment valahová a Bodrog mellé, csapatépíteni az egyik ügyfele brigádjával. 

Elképesztő volt, hogy bár nagyfiú vagyok, és nem is bántam egy nélküle való délutánt, estét, éjjelt, reggelt, de marhára nem tudtam mit kezdeni magammal. 

Úgy van a jó rend, hogy együtt vagyunk. Még ha nem is lógunk permanensen egymás fenekében. 

*

– Nagyon fiatal volt a társaság. Volt egy srác, egy évvel fiatalabb Csemeténél is, 2004-es. De, képzeld el, én voltam a negyvenhét évemmel a legöregebb. Az utánam jövő is egy tízessel fiatalabb volt. S ezek mind vállalkozók! De azért volt, amit taníthattam nekik. 

[...]

– Bevezetésnek volt egy ekkora adag [mutatja] csülök, krumplival. Aztán jött a rántott hús, olyan igazi, nagyi-féle... Dőzs volt. Nem is tudtuk mindet megenni. Mondták, hogy hozzuk el...
– Hol van?
– ...
– Nem mondod, hogy nem hoztál? Legalább meg lett volna az ebédünk holnapra. 
– Bocsánat, Morzsám! 
– Hát, ejnye! 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr2118431931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása