Másodszor kezdtem hozzá. Mégis dogmatikus vagyok: a teológiai képtelensége miatt megint legyőzött: zavarosnak, lilának látom. Pedig elfogult vagyok Dick-el. :-(

MÁSODIK OLVASÁS 
Most is azt mondom, hogy ööö… 

Valahogy olyan katyvasz az egész. PKD összeszedte a zsidó-keresztény vallás így-úgy alaptanításait, bár inkább az Ószövetségre koncentrált, idéz egy csomó mindent a Bibliából, de a zsidó bölcseleti irodalomból is, aztán jön hozzá még jó pár minden, Hermész Triszmegisztosz híres mondata a Tabula smaragdina -ból (Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van…), etc., etc. 

De persze mindez megkavarva a szokásos PKD valóságváltásokkal, győzzük kapkodni a fejünket, hogy hol vagyunk, mi az igaz, mi a valóság, a szokásos senki-sem-az-akinek-gondolnánk, majd a szereplők döntő részéről kiderül, hogy voltaképpen az istenség részei valahogyan, de minimum szuperilyenolyanerővel bíró prófétái. 
Viszont azzal, hogy Emmanuel újra testet ölt, az egykori golgotai áldozat megy a levesbe, hiszen a gonoszt még mindig le kell győzni. Vagyis az a győzelem valamiért nem volt érvényes, még hátra van a Végső Nagy. Hogy hogyan, a csuda tudja, ki sem derül, ahogyan az sem, miért nem volt érvényes az első testet öltés győzelme. Illetve ahogy voltaképpen semmi sem derül ki, csak kapunk valami zatyos hablatyot a párhuzamos valóságokban az új üdvösségért küszködő tündér-Pallas Athéné-Immanuel(velünkazisten)-Illés-Transzcendens ügyvéd tetteiről, meg a kecskébe bújt Sátánról, mert mindenkinek külön-külön Sátánja van ám…

Ezt a könyvet, bármennyire PKD, nem vette be sem a gyomrom, sem az esztétikai érzékem, sem a kíváncsiság faktorom. Nem látom sem az értelmét, sem a célját a történetnek. Mert történetnek, mondom, katyvasz, a cél meg, hát, ööö…

Én elhiszem PKD-nek, hogy betépett állapotban soha nem írt, mert az használhatatlan lett volna, de úgy fest, volt olyan, hogy magnóra vette, amit látott.

Felfogom az egészet egy végletesen szubjektív isten-kereső gondolatkísérletnek, de mint ilyen, számomra eszmeileg értékelhetetlen. Irodalmilag, ami a stílust illeti, PKD, de az most itt veszettül kevés.

Szóval hiába a második olvasás, hiába az elfogultságom, ez a regény (?) veszettül nem jött be. Ismét csak azért olvastam ki, mert mégis csak PKD, és hátha most, hátha mégis. De nem. Most sem.

Egyetlen pozitívumát látom: olyan természetesen idéz a Bibliából, hogy még azokat is műveli, akik egyébként semmiképpen nem vennék a kezükbe a Könyvet. S miközben zsonglőr-mód összekutyulja a Szentírás mondandóját (nem, ne gondoljunk itt arra, hogy a diabolos szó szétdobálót jelent, a rend tönkretevőjét, ez csupán irodalom), annak végső mondanivalója, hoppá, mégis megmarad: Isten győzött/győz/győzni fog. A hogyanról és a mikorról lehet vitatkozni. Arról, hogy van-e egyáltalán, lám, nem érdemes, balga cselekedet lenne.

2,5/5

(2011)