Hadd legyek őszinte: a 200. oldalig irgalmatlanul hálás voltam a könyv végén található függelékért, amiből megtudhattam, hogy ki-kicsoda, és milyen családi vonatkozásai vannak jobbra-balra, előre-hátra!

A 600. oldalra a fő-főszereplőket már rutinból tudtam! Sőt, némelyiknél még azt i, melyik családból származik! S azta'! A legtöbb másodvonalbeli szereplő sem okozott gondot. Hurrá!

Ám ha az életem lenne a tét, akkor sem tudnám a harmadik vonalbeli Ser-tömkelegről, szolgáló tömkelegekről, tanácsosokról, vadászokról, dajkákról hogy éppen kivel vannak, ki ellen.

Na jó, tény, hogy nekem személyi igazolványom is jóformán azért van, hogy legyen valami a telefonos segítségen túl is a kezemben, ha megkérdezik a nevemet.

Tehát ilyen szempontból ez nem nekem való könyv! A kamaradarabokat valószínűleg ezért szerettem mindig jobban…

Ámde: ez a riasztóan vastag, és hihetetlenül sokszálú történet letehetetlen, nincsenek benne üresjáratok, izgalmasak a mellékszálak is, s ami a fő, nem a végtelen pergéstől, hanem az alakok megformálástól letehetetlen: mert él mindegyik, egytől egyig!

Nem hittem Nektek, kedves Molyosok, akik már értékeltétek a regény-folyam elejét, de igazatok volt, bocsánat: valóban remekmű a maga műfajában!

Nem is nagyon van mit hozzátennem… Ha csak azt nem, hogy mostanában kevesebbet beszélgettem elalvás előtt életem Nagy Ő-jével, TársPárommal. 

Igyekeztem nem elvenni tőle időt, de szerencse, hogy kemény hetünk volt, többször volt álmos, mint általában! Így nekem maradt a Starkok, a Lannisterek és a Tullyk közötti/körüli perpatvar!

5/5

(2011)