Egy keresztény barátom küldött nekem egy linket. A link arról szólt, mekkora bálványimádás az új, az 1949-es, minden szempontból hanyagolható kommunista alkotmányt felváltó magyar alaptörvény , e kitétele: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”
A link érvei csapnivalók voltak, prekoncepciókból indult ki, és tökéletes benne a fogalmi zavar. Tény, hogy nagyon keresztény, a szónak az elfogult, gondolkodásmentes, negatív értelmében.
Próbáltam erre felhívnia barátom figyelmét. Sikertelenül. Viszont kíváncsi lettem, mi is a Szent Korona-tan valós tartalma. Ezért vettem ki a könyvtárból ezt a vékonyka interjú-kötetet is.
A jogász Zétényi úr (aki még az MDF-kormány idején méltatlanul és jogtalanul elhíresült és elvetélt Zétényi-Takács törvényről híresült el) megerősített abban, hogy a tan első sorban jogi és közigazgatási vetületű tan, nem vallásos idea. Akkor sem, ha a tatalma szerint keresztény alapelvek szerint igazgatná az állam működését. Mert baj, persze, hogy az, ha a vallás politikai hatalamat kap, mert akkor kiheréli az evangéliumot, és előbb-utóbb vér folyik miatta, de nem baj, ha a keresztényi elvek, nem vallásos szinten vannak jelen a közigazgatásban.
Majdnem egy szuszra olvastam el a kötetecskét. Hagyott bennem hiányérzetet, a párbeszéd nem párbeszédnek tűnt, hanem előre leírt kérdésekre való írásban adott válaszok sorának. Éppen ezért a konkrét reakciók hiánya árulkodó volt. Ezzel együtt ad nagyon felületes válaszokat az érdeklődők kérdéseire. De tartok tőle, se a barátomtól kapott link íróját, se a barátomat nem nyugtatná meg. Igaz, attól is tartok, hogy ők már letették a voksukat, és nincs, ami megnyugtatná őket.
Viszont Zétényi úr szimpatikus lett a kötet olvasásakor. Nagyon.
3,5/5
(2012)
Kairosz, Budapest, 2011, ISBN: 9789636624705