Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Esterházy-Malfatti Alice – Török Bálint (szerk.): Esterházy János emlékkönyv

2018. augusztus 03. - Mohácsi Zoltán

eszterhazy_janos_emlekkonyv.jpgEgy drámapályázati felhívás során találkoztam Esterházy János nevével először. Ami szégyen, ugyanis itt, Óbudán, a Szentlélek tér melletti rakpartot őróla nevezték el, s sétálgatva ezt már nem egyszer láthattam, csak fel nem foghattam. 

A drámapályázat alá írt hozzászólások keltették fel a figyelmemet. A szokásos hideg-meleg, amit az 1930–1940-es évek több politikusa, közéleti személye, írója, stb. megkapott már.

Ekkor kerestem róla irodalmat a könyvtárban.

Esterházy János politikus volt. Felvidéki politikus. Felvidéki magyar politikus. Az egyetlen magyar a csehszlovák parlamentben. Az egyetlen, aki teljesen egyértelműen a zsidótörvények ellen szavazott. Miközben a többiek igennel szavaztak, vagy a mellékhelyiségben sunnyogtak. Esterházy János a terjeszkedő kommunizmus veszélyeire is felhívta a figyelmet. (Manapság sem ildomos egyenlőségjelet tenni a két diktatúra közé; ahogy írtam már: nyilván kevésbé fájnak a baloldali bakancsok taposásai a heréimen, mint a jobboldalik.)

Esterházy Ember volt. Minden egyértelmű veszély, politikai sorsforduló ellenére kitartott az erkölcsi, politikai elvei mellett. Bele is halt. Mert bár a két diktatúra elvileg teljesen más, a lényegét tekintve ugyanaz: darál.

S persze ebben a mindent kiforgató, szép, új világban, ahol már minden relatív, az értékek lassan szitokszavak lesznek, az értéktelenség és az aberráció pedig természetes vagy védendő állapot, érthető, hogy Esterházy mássága miért vitatandó, köpködendő rákos sejt e világ szövetében.

Ugyan nem tartozik szorosan a könyvhöz, de dicséret az Országút Társulatnak a kiírt pályázatért! ( http://www.orszagut.comze.com/ )

4/5

(2013)

Századvég, Budapest, 2001, ISBN: 963921115X

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr7414160745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása