Disztopia. MInt ilyen: sci-fi. Tényleg -fi is, már ami a genetikát illeti. Némileg szókimondón erotikus (értsd: pornográf), de ez valahogy nem fáj, annak ellenére, hogy val'szeg kapnék ejnye-bejnyét, ha idéznék ezekből a részekből, sőt, igen sokszor, hm, hm, naeztmosthogy, magamra ismertem. 

A felépítés is tetszetős a párhuzamos fejezetekkel, amiket így-úgy ugyanaz a személy ír, kétezer év különbséggel. 

Ha a Epilógus nem lett volna, a sarokba hajítom a könyvet. Azzal viszont kerek lett, egésszé vált a történet. 

S vajon a szerző, a főhőse(ei?) pesszimisták, nihilisták valójában, ahogyan azt sokan vélték, vagy sem? Mert kerestem a könyvben a nihilizmust, a mindennekvégeszarazegész-érést, de nem leltem. Mert mind Daniel1, mind Daniel25 a maga módján megleli, amit keres. Az, hogy semmi sem tökéletes (mondta a süni, és elégedetten lemászott a súrolókeféről), tény; mindig van valami, ami elrontja az egészet, a kérdés az, hova teszem a hangsúlyokat. Daniel1 keresi a tökéletes kapcsolatot, Daniel25 keresi az emberlét érzéseit, vágyait, mozgatórugóit. Mindkettő boldog lehetett volna a saját életével, ha az kiegészítődik a másik életével, de valószínűleg még úgy sem. Mert az ember vagy a még távoli célokra nézve elnéz a mai nap felett, vagy szorongatja, amije van, és elfelejti élvezni. Vagy túlgondolkodik mindent (én, azt mondják, ezt szoktam), és a szürkeállomány szürke diadalt vesz az élet mezei élvezetén.

Ami kicsit hiányzott: a szekta vallásának kifejtése, mozgatórugóinak valahogy tartalmasabb megmutatása, bármilyen jót is röhögtem Steve Jobs és Bill Gates csatlakozásán.

Szóval, azt hiszem, kézbe kell még majd vennem a sziget történetét. Mert úgy sci-fi, hogy nem sci-fi. S voltaképpen még az sem zavart, hogy a bokononizmus kidolgozottabb vallás, mint az elohimiták vallása, és az a világvége , mindennel együtt, mégis kedvencebb volt/most/lesz, mint emez (hommage a maestro Vonnegut); ámde minden párhuzam ellenére nem volt plágium érzésem.

4/5

(2013)