Ez a könyv így értékelhetetlen. Mégis értékeltem. Azt, amit tudtam. Lássuk csak!
OSC az előszóban elmondja, hogy milyen hihetetlenül sok temetési beszédeket hallott már életében: nyomokban tartalmazta az elhunytak valóságát, de ha a nevük nem hangzott volna el, senki fel nem ismerte volna őket. Mert a mondás, „halottakról vagy jót vagy semmit” igazából így fest: „halottakról vagy igazat vagy semmit”. Az igazság azonban, valamiért így gondoljuk: kegyeletsértő.
OSC szerint a temetési hazugságok sértők.
Egyetértek vele.
Decemberben halt meg a legjobb barátom. Aki csak ismerte, szerette. Nem volt túliskolázott, szétművelt, aranyszájú ember. Egy lúzer nímand volt. Imádnivaló változatban. Csak túl sokat ivott. Túlontúl sokat. Nem könnyítette a helyzetét, hogy komoly magánéleti problémái is lettek az utolsó évében. Akkor még többet ivott.
Amikor még élt, féltréfából, nagyon komoly azt kérte tőlem, ha meghalna, én mondjam a temetésén a beszédet. Átkos súly.
Nagyon szerettem őt, megírtam, felolvastam (elmondani nem tudtam volna) a beszédet. Ostobán hangzik, de nagy sikere volt. A temetés után ketten mondták, hogy akkor majd az övékét is… Na nem! Egy óbudai kiskocsma csaposa azóta testvéri csókkal köszön nekem, kijön a pult mögül, ha betérek hozzá. Többen majdnem némán csak átöleltek:
– B@szd meg, Moha, ez nagyon ott volt! A rohadt életbe!
Nem tettem mást, csak elmondtam, hogyan, milyennek láttam a barátomat. Azt is, hogy önmagába halt bele. Azt is, hogy a maga módján, bármilyen hülye volt, imádnivaló ember volt. Azt is, hogy bár sokan elküldték a francba az őszintesége miatt, mégis szerették. Azt is, hogy arcba is le lehetett barmozni, mert bár anyázott egy vaskosat, de utána elgondolkodott. Volt, hogy a barmozás érveire változtatott is.
Nem mondtam róla semmi különöset, csak őszintét, csak azt, hogy szerettem, szerettük, s azok között, akik velünk szerették, nincs, aki ne haragudott volna rá szívből, s nincs, aki ne szerette volna szívből.
Elsősorban ez jutott eszembe OSC könyvéről. Úgy fest, a jövőben sem lesz őszintébb a világ, ha Szószóló kell majd a halottakhoz. Szomorú.
A második rész nincsen meg. Ez az első, így ebben a brutálcsonkolt formában semmilyen. Erről a kiadó tehet, nem az író. S utálom ezért a kiadót, mert a második kötet beszerezhetetlen, úgy fest, meg kell vennem az újonnan kiadott teljes művet.
4/5
(2014)