Tán szégyenletes, de az első skandináv krimim. Ismerethiányomban nem tudom, mitől jobbak (ha jobbak) a skandinávok krimiben manapság, az tény, hogy mindenesetre divatosabbak. Nem vagyok divatkövető. Nem skandisága miatt vettem kézbe ezt a könyvet sem, hanem mert a Wolf Haas Silentium!-ának a végén találtam egy kis ismertetőt róla, ami kíváncsivá tett.
Zárt közösség, látszatok, tragédia, lassan feltáruló kapcsolatok, indulatok, titkok, uramfia!
A nézőpont nem kötődik egy személyhez, bár kétségtelenül a nyomozó, Sejer áll, cselekszik, gondolkodik a fókuszban. De a nézőpont-váltások árnyalnak, gondolkodtatnak.
Sejer pedig nem csupán nyomozó, hanem a rengeteg észkombájn nyominger között férfi is: ha szép nőt lát, nem csupán a potenciális elkövetőt vagy infóforrást képes észrevenni, hanem a szépségét is. :-)
Volt egy pont a könyvben, amikor leejtettem. A végkifejlet felé, amikor kiderül, hogy
(SPOILER: gyakorlatilag az apuka fojtotta meg a palacsintával a galád, szerethetetlen, idegesítő, hisztizsák kiskölköt),
nem tudott nem eszembe jutni Kevin. De mivel itt végső soron egy krimiről van, ahol a rossznak el kell nyernie a lebukását, szerintem az írónő ziccert hagyott ki a polkorrektség jegyében. Vihette volna arra is a történetet, hogy
(SPOILER: a kiscsákó provokálja ki a történéséket, apci bizonyos szempontból még érthető is, de hát ez meg miféle kifejlet lenne manapság, könnyebb volt antipatikusá tenni egy gyilkossággal és egy súlyos testi sértéssel.)
Szóval jó kis könyvecske ez, élő szereplőkkel, töprengéssel, s kitudja, hogy feloldással-e, mindenesetre megoldással.
5/5
(2015)
