Az első NesbØ (kicsi Ø-t nem találtam a karaktertáblában), és skandináv krimi könyv volt, amit olvastam. Az értékelések miatt volt bennem egy nagy adag várakozás, meg nyitottság.

Nem mondom, hogy csalódtam, mert izgalmas volt a könyv, Hole alakja pazar, következetes, a többi alak is hihető, jól formált, a sztori felépített, logikus. Vagy mégsem? És itt egy kicsit elakadtam…

Mert kérdem én: egy profi bérgyilkos, de komolyan, aki el akar tűnni a tömegben, és testi adottsága is van hozzá, hogy ezt gond és erőfeszítés nélkül megtegye, mi a francért visel mindig sajátságosan megkötött sálat a nyakában (kravátlit)? Hogy mégis legyen legyen valami, amiről a rejtőzködése ellenére felismerik? S minek hordozza magában a piszoár tablettákat? Hogy még legyen valami, amiről a személyére következtetnek? Ne már!

Ráadásul számomra nem volt túl hihető Hole és Megváltó-anyu egyezsége sem. Mintha csak azért került volna be a könyvbe, hogy a végső, zseniálisan megoldott jelentnek legyen erkölcsi alapja. Mert ha nincs az egyezség, az ember voltaképpen Hole kolléganőjével ért egyet: rendőrként nem az ítéletvégrehajtás a feladata. akkor sem, ha nem a saját kezével teszi. S bár a fene sem sajnálja a kivégzett személyt (azért nem nevezem meg, mert ennyire nem akarok cselekmény-leírni), de azért kérdés, hogy a Kis Megváltó ki mindenki, teljesen ártatlan embert likvidált előtte? Akár ebben a könyvben is? S elengedni, ennek tudatában, már bizony nem erkölcsi kérdés, nem dilemma, hanem bűn.

A magam önző szempontú szociológiája miatt kicsit hiányoltam a vallásos érintettség mélyebb firtatását; talán egy beszélgetésben fordult elő, amikor arról volt szó, hogy a pedofilok körében miért olyan magas a vallásos hátterűek aránya. De ez a panaszom, mondom, szigorúan az így-úgy érintettség (a vallás és nem a pedofília! :-) ) miatt merült fel bennem.

A kedvem ennek ellenére nem ment el NesbөØ-tól. Sőt! Fogok még próbálkozni. Csak már nem vagyok annyira várakozásteljes. A Brenner ütősebb. 

S erről eszembe jutott még valami: Ha nem lennének ebben a könyvben olyan részek, amik már majdnem szépirodalommá teszik, azt hiszem, nem olvastam volna végig. Így is volt olyan, hogy sokalltam a sztoriért a négyszázvalahány oldalt. Így mégis megérte egyszer elolvasni.

4/5

(2015)