Viszonyom King bácsival továbbra sem harmonikus, de szakítani képtelen vagyok vele. Mint egy soha nem létező gyerekkori kapcsolat, amelyről mindenki tudja, hogy nem tesz jót, mindenféle sületlenségekbe rángat bele, de mégis, minden belső ellenkezés és külső tiltás ellenére csak vele lógok.
Toma barátom ritkán kérdezősködik az olvasmányaimról, de A Setét Toronyra rákérdezett, és biztatott a továbbolvasásra. Tovább olvastam hát. Nem mondom, hogy bennem nem volt érdeklődés, de olyan veszett érdeklődés nem volt, aminek nem tudtam volna ellene állni. De olyan kis csendben sajgó, mint egy kezdődő fogfájás, az ember szentségelve rá-ráharap, hideget, meleget iszik belenyilal, de még nem permanensen kívánkozik a jeges űrbe, a csillagok közé, amiket lát.
Írták többen, újat nem mondok: A hármak elhívatása King-regény. Ahogy az első kötet nem az volt. Ezt King is elismeri. Ez ennek a kötetnek az előnye, de a hátránya is. Azzal együtt, hogy nem jött be igazán az első kötet, a hangulata, stílusa valahogy mégis hiányzott. S vélem, mert King képtelen volt tovább írni abban a stílusban az egészet, ezért nem fogja elérni a sorozat soha azt, amire törekedett vele: a mitologikus csúcsokat, amiket Tolkien, hát bizony, elért. Az első kötet stílusában volt valami, sokáig gondolkodtam rajta, mi is a jó szó, de végül megleltem: méltóság. Ami ebben a kötetben már nincsen. Olvasmányosabb így, igaz, de ez óriás vesztesége is. S alakjai valószínűleg ezért nem érnek fel soha Gandalfhoz, Bilbóhoz, Frodóhoz és a többiekhez. S ez valahogy azt a sejtést ültette el bennem, hogy a végső kicsengése sem lesz olyan igazi, nagy durranás
A cselekmény valóban egy pillanatra sem ül le, a szereplők ellentmondásosak (mintegy A piszkos tizenkettő mintájára), egyik sérültebb, elesettebb, mint a másik, de végső soron egyik sem unszimpatikus
((SPOILER: (na, jó, a sínek közé lökött harmadik de; s akkor ő most kakukk? De hogyan lesznek hárman?))).
A közöttük levő feszültségek valósak, életszerűek ebben az életszerűtlen, duplavalóságú világban.
Valahogy azonban Odetta személyét túlzásnak éreztem. Túlságosan, valószínűtlenül, halmozottan hátrányosnak.
((SPOILER: Ahogyan Eddie iránta támadt, rajongó szerelmét is.))
Elhittem, de igazán nem volt dramaturgiailag felépítve. S nekem az ő elhívásával, -rablásával egy kicsit le is ült a történet. Miközben nincsen is igazam, nem nem ült, mert
((SPOILER: a skizó hozott izgalmakat jócskán.))
Az a fura, hogy az értékelést írva jöttem rá: végső soron túl sok mondanivalóm nincsen a könyvről. Elolvastam, gyorsan haladtam vele, szórakoztatott, de semmi kútmélységű benyomás nem maradt utána.
Ám, ha belegondolok, King-nek ennél több célja talán nem is volt vele. S akkor ezt elérte.
No, megyek, feleim, utánanézek, a könyvtárban bent van-e a harmadik kötet?
4/5
(2016)
