Horthy Miklós személye vitatéma. Jobb esetben. A rosszabban nem az: ott egyértelmű az elítélése és az utálata. Az elmúlt rendszerben lehetett róla beszélni, ha megfelelő szempontból tette azt az ember. Ez volt a megfelelő szempont: Horthy Miklós a hajó nélküli tengernagy, aki fehér lovon közlekedik, és akinek a nevéhez köthető a náci-barátság és a hatszázezer magyar zsidó koncentrációs táborba szállítása. Ezáltal maga Horthy is fajgyűlölő, antiszemita volt, aki még arra is képtelen volt, mint a románok vagy a szlovákok, hogy időben időben kiszálljon Hitler hajójából, és így az utolsó csatlósává tette Magyarországot. A második világháború alatti tevékenységének a megítélése ebből a szempontból történt, kötelező jelleggel, és csakis így.
A rendszerváltás után is tömérdek monográfia jelent meg a kormányzóról. Jobbára vagy a fenti szempontok alapján megítélve, vagy éppen a ló túlsó oldalára esve istenítette őt. Az általános közbeszéd szerint Horthy illik utálni és megvetni. Még az általam egyébként kedvelt Cabaret együttes Szabadíts fel! című száma, amely mondanivalójában és zeneiségében egyébként hibátlan, így fogalmaz: „Elindultam fehér lovon, és gettóba küldtem magam.”
Szalay Károly nem történész, hanem író és újságíró. Jelen könyve önmeghatározása szerint is politikai pamflet. Eredetileg a Demokrata című folyóiratban jelent meg, sorozatban. E két dologért nem is fogják komolyan venni. (Nekem úgy fest, nem szakmába vágó véleményeket érvényesnek csak az egyik szellemi irányból megfogalmazva lehet érvényesnek tekinteni, ha nem szakember szólal meg a másik irányból, azonnal diszkvalifikálja, khm, magát)
Szalaynak esze ágában sincs a történész szerepében tetszelegni. Ez a megfogalmazásain, és a könyv szerkesztésén egyaránt tetten érhető. (Mondjuk nekem az agyamra ment az a nyomoronc ötlete, hogy minden oldalra jutottak ezekhez hasonló nyelvi leleménye: korlátozonc, furincsák, sunyákolás, lihegenc, hazudonc, hülyönc [az utolsónál letettem a könyvet, elszívtam egy szivarkát, megnéztem a leveleimet, és csak utána olvastam tovább). Nem tudom, mi késztette Szalayt ezeknek a szavaknak a kiokumlálására. Egyszer poén. Akkor sem nagyon. De nagy mennyiségben az ember kezd furcsán nézni az olvasásukkor. A nagyobb baj, hogy komolytalanná teszik a mondanivalóját.
Pedig ez a mondanivaló nagyon fontos, okos és azt kell mondanom, nem elfogult. Ugyan küzd Horthy Miklós sátánizálása ellen, de eszébe sincsen az ördögszarvak helyett glóriát eszkábálni a feje köré, és szárnyakat aggatni a lapockájára.
Néhány jellemző fejezetcím a tartalomjegyzékből: Horthy, a „véreskezű gyilkos”, Trianon – A „rabló béke” (Lenin), A ténymeghamisító homogenizálás, Cenzúra a gyakorlatban, Horthy és a zsidóság, „Két pogány közt” a béke szigete, Horthy ellenzéke a szélsőjobb, Megszállás és kiugrás. E címekből is látszik, hogy nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a vékonyka kis könyvvel: egy-egy fejezet akár egy-egy könyv is lehetne.
Szalay ha nem is alaposan, de érdekesen és komoly érvekkel sorra veszi a Horthy ellen szóló érveket. S közben ugyanakkor, a tárgyilagosság jegyében, hasonló mód sorra veszi a mellette szólókat is. Kiindulási alapja, hogy a Horthy-korszakot, Horthy kormányzóságának értékelésekor nem lehet az egész korszakot egyben, a történelmi előzmények és a nemzetközi erőviszonyok, kényszerpályák nélkül értelmezni.
Kiemeli viszont, és talán ez a legfajsúlyosabb fejezete a könyvnek, hogy a kelet-európai zsidóság Magyarországon a legtovább élt viszonylagos békében, s hogy a környező országokból, Romániából, Szlovákiából, ahol német megszállás nélkül is lelkesen összegyűjtötték és irtották a helyi zsidóságot, hazánkba menekültek az ottani üldözöttek. Horthy a zsidó-kérdésben keményen ellent állt Hitlernek, aki tajtékzott, hogy a magyarok bevezetik a zsidó-törvényeket, de alig érvényesítenek belőlük bármit is. Talán mindent elmond, hogy amikor el kellett hagynia Magyarországot, zsidó pénzből kapott életjáradékot. De mindenképpen tegyük hozzá, hogy Horthy Miklós Nürnbergben sem ült a vádlottak padján. S talán az sem mellékes, hogy Keresztes Ferenc vezérezredes segítségével katonai hadművelettel is igyekezett megakadályozni a, ha jól emlékszem, Kerepesen összegyűjtött zsidók deportálását, és visszafordítania az országból már kifelé tartó vonatot.
Horthy nem volt fasiszta. A maga részéről megvetette, kordában tartotta, üldözte mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal tevékenységét. Ezekben a körökben nem is volt népszerű.
*
Nem is részletezem tovább. Csuda érdekes, tanulságos könyvecske Szalay Horthy-könyve. Csak az a baj, hogy akik tudják, hogy az általánosan nyomatott Horthy-kép torz, azok nem fogják elolvasni. Meg azok sem, akik nem tudják ezt, mert őket meg nem is érdekli az egész, „tudják, amit tudnak”. Vagyis csak azoknak érdekes, akik sem utálni, sem imádni nem hajlandók az egykori kormányzót. De azoknak nagyon!
