Moha olvasónaplója

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 12. – Idegenek között

The Walking Dead 12.

2019. szeptember 09. - Mohácsi Zoltán

walking_dead_12.jpgAhogy már írtam valahol, valamikor, ezt a sorozatot, pontosabban nem ezt, hanem a film-verzióját Ofi becenevű barátom tukmálta rám. Tukmálnia kellett, mert a zombis frincfrancoktól zsigerből idegenkedem, már csak teológiai alapokon is. (Meggyőződésem, hogy az ember számára adott az életre az a hetven-nyolcvan év, kinek mennyi, aztán kakukk, amit döntünk, azt itt döntjük el, és nincsen ám idők végtelenségéig égő pokol sem, hiszen az teljesen igazságtalan lenne.) Ofi azzal érvelt nekem, hogy ebben a történetfolyamban teljesen mellékesek a zombik, a lényeg az emberek egymás közötti kapcsolatain van. Ahogy már írtam, voltaképpen meggyőzött, bár a filmsorozatba nem sikerült beleszerelmesednem, a képregényeket viszont, ahogy hozzájutok a könyvtárban a soron következőhöz, állhatatosan hordom hazafele. Erre a 12. részre elég sokat kellett várnom, soha nem volt ott a polcon. Na, de most...!

Mivel sorozatról van szó, nem ismétlem magamat, a szerzőkről, a rajzokról, a koncepcióról, a szürkeárnyalatrokól nem írok most újra. Ebből kifolyólag ez az értékelés nagyon nem lesz grafomán, de megteszek mindent, nehogy csalódás érjen. :-)

Az Élőhalottak alapképletét mindenki ismeri, ezt sem ismételem el. (Ha valaki nem, tessen szépen beírni a blog keresőjébe, hogy The Walking Dead, és láss csudát!) A csudálatos az, hogy a mennek-mendegélnek, zombit gyilkolásznak, néha őket gyilkolásszák, elvesztenek embereket, újak csatlakoznak, van, aki aberrált gazember, van, aki kemény, de jó ember, néha megállnak, de mindig odébb kell állniuk, szerelmesek, barátok, folyamatosan továbbképzésen vannak életbenmaradásból. Úgy ennyi a történet. A finomságai a részletekben rejtőznek. 

A BIZALOM MINT OLYAN

Ebben a részben egy fő vonal van, és a bizalomról szól. A bizalom szóra elsőre ezt a meghatározást találtam: „a meggyőződés érzése, hogy egy személy vagy egy esemény az elvárásainknak, elgondolásainknak megfelelően fog viselkedni, alakulni”. A bizalom alapja tehát a következetesség. Az, hogy bizonyos dolgok mindig következetesen ugyanúgy történnek, bizonyos személyek mindig ugyanúgy viselkednek. De a meghatározásból kimaradt egy fontos szempont: az, hogy a következetesség önmagában kevés, bizalom akkor lesz belőle, ha az adott dologra, személyre rábízhatjuk magunkat. Ezért ha valaki következetesen egoista, hazug, erőszakos, energiavámpír, ésatöbbi, benne a következetesség ellenére sem bízhatunk. Mert a viselkedése ugyan kiszámítható, következetes, de mert ellenünk dolgozik, nem méltó a bizalmunkra. Ezért van, hogy a bizalmat meg lehet nyerni és el is lehet veszteni.

Az elvesztett bizalom visszanyerése nagyon kemény dió. Ahogy a réges-régi bugyuta, ám mégis igaz emlékkönyv bejegyzés mondja: „a barátság aranyfonál, de ha egyszer elszakad / össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad”. A barátság bármilyen kapcsolatformával behelyettesíthető. Arról a személyről, aki következetesen ellenünk dolgozik, kialakul bennünk, hogy megbízhatatlan, nem lehet rá számítani, vigyázni kell vele. A tapasztalatokból kiinduló prekoncepciók miatt alapból tartjuk vele szemben a három lépés távolságot.

A bizalom megnyerése tiszta körülmények között viszonylag könnyű dolog. Ha valaki nyitott, segítőkész, jóindulatú és figyelmes, és mindezt következetesen gyakorolja, méltó lesz a bizalomra. Nehezebb a dolog, ha a fogadó félnek az adott területen negatív tapasztalatai vannak, ha adott helyzetekben, adott emberektől következetesen ugyanaz a negatív inger érkezett. Ha egy kutyának a csengő megszólalásakor enni adunk, akkor egy idő után a csengő hangjára is elindul a nyálelválasztása. De ha a csengő hangjára mindig végighúzunk rajta egyet a pórázzal, akkor ez a hang félelmet vált ki belőle, védekezésre fogja késztetni. 

A képregény kis csapatának az a tapasztalata, hogy a bizalmat nagyon ki kell érdemelni, nem jár alapból, mert az alapból ajándékozott bizalom halálos lehet. A főhősnek ez például az egyik kézfejébe került. Több társának az életébe. A bizalom hiánya, a bizalmatlanság közvetlen velejárója az óvatosság. 

A sorozatos negatív élethelyzetek szülhetik a túlzott óvatosságból fakadó pesszimizmust. Vagy a teljes realitást. Ezen lehet vitatkozni. Ahogy az is valóság, hogy a rengeteg negatív tapasztalat egy idő után túlzottan felnagyítja az érkező pozitív ingereket. Erről szól a rossz zsaru, jó zsaru közhelye, de erről szól valahol a Stockholm-szindróma is. S ezért van, hogy sokan esztelen párkapcsolatokba fognak az első pozitív visszajelzésre, amit kapnak, mert a vágyaikba öltöztetik a valóságot, fittyet hányva a valóság valóságos jeleire. 

walking_dead_12_kep.jpg

A FESZÜLTSÉG MINT OLYAN

S a fentiekkel tulajdonképpen elmondtam ennek a kötetnek a tartalmát. Mert erről szól. Bízhat-e Rick és kis csapata abban, hogy emberi körülmények közé kerültek, hogy egy rend-alapú nagyobb közösség részei lehetnek, elengedhetik-e magukat, vagy higgyenek inkább a gyülekező jeleknek? Vagy azok nem is jelek, csak az őket befogadó nagyobb közösség óvintézkedései, hiszen Rick csapata, ha nem az, akinek ők gondolják őket, veszélyezteti a rendjüket, az életüket. Voltaképpen ezzel a dilemmával telik el ez a 12. kötet. Kicsit olyan, mintha a szerzők sem tudnák eldönteni, hogy a befogadó közösség milyen is legyen, oázis vagy újra csak gazemberek tömkelege? 

Olvasás közben egyre Alfred Hitchcock ját a fejemben. A kötet apró jelekre épít pro és kontra, mindvégig bizonytalanságban hagy, hová is kerültek Rick-ék. Le kell adniuk a fegyverüket és elválasztják őket egymástól, de végre fedél van a fejük felett, ágyban, nyugodtan alszanak és nappal gyerekek zsibongásától hangosak a kis utcák. Pro és kontra. Vica versa. Érv és ellenérv. Egy olyan világban, ahol a tévedés mindannyiuk életébe kerülhet. Kezdetben egyedül Rickben teng túl az óvatosság. Vagy csak egyedül ő reális. Aztán ő is beadja a derekát. Mert a biztonsági szabályok, például a fegyverek leadása egy teljesen érthető elvárás a befogadók részéről. Ráadásul milyen empatikusak, hiszen az „érzelmi értékkel bíró kard” simán ott marad a fekete lány, Michonne birtokában, csak fel kell tennie a falra. Az elbúcsúzik tőle és felteszi. 

De a szerzőpáros nagyon ügyesen adagolja vagy vonja meg az infókat. Rick kezdeti bizalmatlanságát ügyesen erősítik meg a kisfia, Carl nagyon is felnőttes gondolataival, hogy nem jó ez az egész, mert elkényelmesít mindenkit, hiába az ágyban alvás, hiába van csoki, az odakinti világ ettől fikarcnyit sem változik, s ha ez valamiért egyszer véget ér, akkor a végzetük lehet, hogy elkényelmesedtek. 

Nincs válasz ebben a kötetben. Az, hogy a történet még legalább tíz köteten keresztül tart, az azt sugallja, hogy nem az Édent találták meg, nem Kánaán határát lépték át, vagy ha mégis, akkor is lesz, történik valami, ami véget vet a jónak. (Arról nem is beszélek, hogy a filmsorozat már a tizedik évadnál tart. Most néztem, az angol képregény-sor pedig a harminckettedik kötetnél.) 

Az úgy van, hogy amikor olvastam ezt a részt, váltig az járt a fejemben, hogy most valahogy szerencsétlenül jártam a könyvtárból hazahozott képregényekkel. A Saga harmadik része sem nyűgözött le, az Orgyilkos osztály szinte irritált, és most ez az Élőhalottak is olyan kis passzív agresszív kötet. Aztán most, ahogy írtam róla, valahogy az a kép állt össze, hogy minden akciómentessége ellenére lehet, hogy ez az egyik legjobb rész, éppen azért, mert minden különösebb akció nélkül tartja fent az érdeklődést. Ahogy Hithcock csinálta. És ez nem semmi kiindulási alap. 

Books & Stuff, Székesfehérvár, 2016, 136 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158040778 · Fordította: Juhász Viktor
4/5
(2019)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9515055004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.