Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Rick Remender – Wes Craig: Orgyilkos osztály (1987 – Reagan-nemzedék)

Kamasz Sin City nem kamaszoknak

2019. szeptember 08. - Mohácsi Zoltán

remender_orgyilkos_osztaly_1.jpgTeljesen ismeret-szűzen emeltem le a könyvtárban a képregényes polcról. Úgy, hogy egyszer már otthagytam. Most, hogy megvárt, másodszorra már elhoztam. Akkor is, ha a képregény címe, és ez a bugyi-Barbie rózsaszín (manapság pink, mert állítólag a kettő nem ugyanaz) borító teljesen üti egymást. Ha kinyitom a kemény borítót, és belelapozok, akkor pláne. Ez a bugyiszín, középen azzal a Harry Potter dizájnú sráccal valahogy arra hajaztatta az asszociációs készségemet, hogy valami kis gimis nyáladzás fog itten következni. A képregény címe voltaképpen csak akkor tűnt fel, amikor magamhoz ragadtam a könyvet. Vagyis voltaképpen még akkor sem, mert konzekvensen ÖNgyilkos-nak olvastam. Csak amikor beírtam a Gugliba, hogy ÖNgyilkos osztály és semmit nem adott ki a kereső, akkor lettem figyelmesebb olvasó. 

Szóval támadt bennem valami erőteljében is lankadt érdeklődés a képregény és a sztori iránt. Így pedig elég nehézkes harcra késznek lenni, férfiként ezt tudjuk nagyon jól. Lehet belőle kemény küzdelem, de ahhoz vastagon szükség van a másik félre is, hogy érdemleges, emlékezetes süljön ki a dologból. Persze, hogy lehet komoly vágyakozás és még inkább elkötelezettség nélkül olvasni, de olyan ez, mint a szexualitás, ha érted, mire gondolok... Egyfelől ilyen alapállásból nehéz igazán nagyot alkotni, de persze menet közben kiderülhetnek pozitív turpisságok, amik a közös élményt egészen más mederbe terelhetik, és a lankadt érdeklődésből ereszd el a hajamat kreálnak. Néha apróságokon múlik az egész. De sikerülhet. Csak nagyon ritkán. 

A SZERZŐK

remender_orgyilkos_osztaly_remender_craig.jpgRick Remender 1973-ban született. Számos híres képregényben volt alkotótárs. Olyan címekkel büszkélkedhet, mint a Venom, az X-Men és az Amerika kapitányi, hogy csak a talán leghíresebb témáit említsem. A Wikipedian a róló szóló szócikkben meglehetősen impozáns a listája azoknak a képregényeknek, amelyekben Remender íróként szerepet kapott. Az Orgyilkos osztály hét kötet ért meg eddig, tavaly jelent meg az utolsó. (Nem tudom, lezárt-e a történet, vagy a rétestészta-kategóriájú sorozatok közé tartozik?) E kötet utószavában Remender azt írja, hogy a történet saját élményeiből táplálkozik, vagyis önéletrajzi ihletésű. Nyilván szabadon értelmezhető és boncolgatható, hogy ez milyen mértékben igaz, Remender köztörvényes, de szabadlábon működő gyilkos vagy csupán egy kemény gyerekkort megélt alkotóművész? Vélem, hogy csak a második alternatíváról van szó. 

Wes Craig kanadai illetőségű művész. A Wikipedia-n róla, első nekifutásra nem találtam semmit. Ez az oldal szól róla.Az alkotásai száma nem annyira reprezentatív mint Remenderé, de az vitathatatlan, hogy van valami nagyon sajátos a stílusában. S ezzel a mondattal már azt is leszögeztem, hogy van stílusa. Viszont rögtön hozzá is teszem, hogy ez a stílus engem annyira nem fogott meg. Az utóbbi időkben olvasott képregény nagyon elkényeztettek (Blacksad [rajzban mindent visz], SagaHellboy, A setét torony, stb.) Craig rajzai számomra a Walking Dead képregény-sorozat rajzaival korrelálnak: nem győznek meg azonnal, nem varázsolnak el, nem vonnak be, de hosszabban olvasva-nézve mégis van bennük valami. 

A TÉMA

Még mielőtt, azelőtt egy kicsit le kell ragadnom a címnél. A magyarítása, ugye, úgy fest, hogy orgyilkosok a főszereplők. Az orgyilkos szó jelentése: lesből, hirtelen támadó gyilkos, jobbára politikai merényletek esetében használt a szó. Orgyilkos jobbára az, aki meggyőződésből öl. Az orgyilkos valamilyen személyes, érzelmi kapcsolatban áll az áldozatá(ai)val, vagy az azok által képviselt ügyekkel. Aki pénzért, megbízásból öl, az a bérgyilkos. A bérgyilkosnak nincs érzelmi kapcsolata a megölendő személlyel vagy a személy által képviselt üggyel. Számára a gyilkosság csupán munka. Ennek a képregénynek az angol címe: Deadly Class. Ha jól tudom, a deadly szó halálosat jelent. Hamarosan megérted, miért agyalgatok ilyen nüanszokon. 

Adva van alapszitunak Marcus, a tizensokéves srác, aki az utcán él. A szüleit meggyilkolták, senkije, semmije sincsen, percről percre létezik, azt birtokolja, ami rajta van, ami a keze ügyébe kerül. 

Egy nap Marcus halálos zűrbe keveredik, és egy lány megmenti őt. Azon az áron, hogy egy heves üldözés után megöl egy rendőrt. Marcus a lány barátainak (ismerőseinek) a kezébe kerül, akik elviszik egy különös helyre. Mint megtudjuk ez a Haláltanok Királyi Iskolája, ahol, ha akarja, Marcust vérprofi orgyilkossá képzik, mert a tehetség meg van benne. 

remender_orgyilkos_osztaly_1_kep2.jpgMarcus nem népszerű az iskolában. Aztán, ahogyan az leni szokott, egyre többen lesznek körülötte. Idáig még lehetne a sztori egy beteg Harry Potter-klón is, csak itt nem a kilenc és háromnegyedik vágány visz az oskolába, hanem egy lefelé haladó csigalépcső., hogy valahol a föld alatt (?) egyszerre ott hatalmasodjék a suli épülete, ahol majd, kétség nincsen, Marcus előbb-utóbb vérprofi orgyilkos lesz. Vagy bérgyilkos. Vagy simán gyilkos. A csuda tudja. Az angol cím ezért jobb, átfogóbb, általánosabb. Vagy csak itt, ebben az első részben nem derül ki, hogy a gyerekek or-ok vagy bér-ek. 

Viszont az kiderül, hogy az egész alapszitu beteg. Nem tudom még eldönteni, hogy jó vagy rossz értelemben. Beteg, mert hiszen a kamaszgyerekek számára az iskola a profi gyilkolászást tartja a felemelkedés lehetőségének. (Sőt, mint látjuk, Marcus itt éri meg először a szülei halála óta a valahová, valakikhez tartozás pompás élményét. 

Marcus ebben a kötetben két embert öl meg. Az egyiket az iskola megbízásából, házi feladatként (!), a másikat egy barátja védelmében. Ha marhára akarom, mindkettő védhető. Nem akarom. Nem tudom. Az a büdös helyzet, hogy valahogy soha nem kedveltem az öncélú vérpatak-történeteket.  Csak nagyon ritka kivétel, amikor el tudom viselni őket. (Nem, egyáltalán nem leszek rosszul, hanem a szép kis lelkemtől egyszerűen távol vannak, értelmetlennek tartom őket.) A kivételek: a Ponyvaregény és a Sin City-sorozat. Az egyik a humorával, a másik a kivitelezésével hengerelt le. Ha nagyon gondolkodnék, minden bizonnyal találnék még hasonlókat, de ez a két legjellemzőbb alkotás. Szóval mondom újra: nem a vér látványa borzaszt el, hanem a vér látványának öncélú alkalmazása. 

Ezzel nem azt mondom, hogy az Orgyilkos osztály egy öncélú, véres grafikai onanizáció, hanem azt, hogy egy YA-köntösbe csomagolt Sin City, csak messze nem annyira egyedi, nem annyira zseniális kivitelezéssel. 

Még azt sem állítom, hogy ne lenne akár szociológiai üzenete a történetnek. Ha már Remender, a saját bevallása szerint valami nagyon hasonlót élt át 1987-ben (vö.: alcím!). Szociológiai üzenet: tartozni kell valahová, mert a valahová tartozás célokat, életkedvet ad. Ezáltal ez pszichológiai üzenet is. Ha akarom. De lássuk be, valahogy nem annyira elképesztően életközeli, valóságmásoló sztori. 

OLVASÁS KÖZBEN

Nem volt bennem sem aha-élmény, nem nyűgöződtem le a képi megoldásoktól, és nem „szippantott be a történet”. Sőt! A kamaszokból a Haláltanok-suliban kinevelt orgyilkos generáció ötletét némileg erőltetettnek vélem. Ahogy a főhős konfliktusai is mondvacsináltak. S ahogy némely szereplők motivációja után is nem győztem ide-oda lapozgatni, hogy vajon csak én olvastam-e felületesen vagy tényleg nem volt róla szó? 

E kötet konfliktusának a gerincét adó, égett arcú srác jól kitalált figura. Khm. Csak éppen azt nem tudjuk meg, miért égett arcú (sebaj, majd később, talán), miért utálja már az első felbukkanásakor Marcust annyira, hogy ki is mondja, ő a halálos ellensége, miért követi Marcus társaságát, és egyáltalán, hány éves a kapitány? 

Ezzel együtt az az utolsó jelenet, no, az nagyon ott van: frappánsak a párbeszédek, jók a fordulatok, jók a rajzok, akkor éreztem egyedül, hogy nos, igen, minden a helyén van. 

Azzal azonban nem tudtam mit kezdeni, hogy a Harry Potter történet egyszerre átváltott A Wall Street farkasá-ba (utánozhatatlan, felülmúlhatatlan, kár is próbálkozni), és Marcus túltolt LSD-mámorában gyönyörködhetünk. Ahol aztán valóban nem tudjuk mi sem, mi a képzelet és mi a valóság. Marcus leugrik a hatodikról, megtartja egy pálmafa... Nos... Khm... 

Nem az zavar, hogy tinik gyilkolásznak. Ilyen már volt. Hogy a legminőségibbeket említsem, első a csodálatos és felülmúlhatatlan Legyek Ura. Aztán Battle Royal és a Beszélnünk kell Kevinről. (Vannak még mások is, ott van az Éhezők viadala, ami egyértelmű és egyértelműen gyenge koppintása a Battle Royal-nak. Tovább most nem is gondolkodom.) Ezekre jellemző, hogy az erőszak nem cél, hanem eszköz, és a fiatal szereplők előtérbe hozása az erőszaktól való elborzasztás érdekében történik. Ami ebben az esetben, az Orgyilkos osztály esetében egyelőre nem elborzasztás, hanem kiút. Ugyan nem maga az erőszak, hanem az erőszak, az iskola, ami összeköti Marcust a többiekkel, De itt le is blokkoltam. Megpróbáltam magát a történetet élvezni, de azt meg nem élveztem. Elfogadom, hogy rosszul állok hozzá, de nem tudom, mi a helyes hozzáállás. 

Szóval úgy voltam ezzel a képregénnyel, hogy nem rossz ez, nem rossz ez, csak nem jó igazán. Sem olvasni, sem nézni. De tény, hogy az az utolsó jelenet, ott a sikátorban a szemetes konténer mellett, az arra biztat, hogy vegyem kezembe a második kötetet is. Akkor is, ha majdnem biztos vagyok benne, hogy csalódás lesz. (A képregényből filmsorozat is készült. Annyira nem lettem rá kíváncsi, de meggyőzhető vagyok. Amíg ez meg nem történik, addig nem mozdulok rá.)

remender_orgyilkos_osztaly_1_kep.jpg

Fumax, Budapest, 2019, 160 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700531 · Fordította: Rusznyák Csaba

3/5

(2019)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6315051368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása