Moha olvasónaplója

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 18. – Utórezgések

The Walking Dead 18.

2019. november 23. - Mohácsi Zoltán

walkind_dead_18.jpg– Ne már! Ez komoly? Megint a Walking Dead? És három? – képedt el szerelemtesfeleségtársam (SZFT), amikor tegnapelőtt megjöttem  könyvtárból az aktuális zsákmánnyal. – Nem unod még a sztorit?
Hiába a kilencven-kilencvenöt százalékos egyezésünk („Megijedtem, amikor megnéztem a weboldaladat: egy az egyben olyan vagy mint én, csak pasiban. Nem tudtam, jó lesz-e az nekem?” – mesélte a legelső találkozásunkon, a beszélgetésünk tizedik órája környékén SZFT), ebben a The Walking Dead-kérdésben nem értünk egyet. Ez az öt-tíz százalékba tartozik. Nekem tetszik a sorozat. Ő elzárkózik. Én meg úgy maradtam, hogy amikor hazahozom a könyvtárból a könyveket, s van köztük ezekből, hiába, hogy akár előjegyzett is van a roppant tartós IKEA-tatyómban, mint most is, valahogy mindig az Élőhalottak-at olvasom el először. Most is így történt.
Mind a hárommal. 

NAGYOBB EGYSÉG, KIS BAJ

Egy kicsit bajban vagyok ennek a résznek a 18. résznek az értékelésével.

Elsősorban azért, mert támadt egy csomó gondolatom, aztán megnéztem, mit is írtam az előző részről, és kiderült, hogy a most támadt gondolataimat nagyjából mind leírtam amott. Vagyis elettem magam elől önmagam kenyerét. De azért mindjárt meglátom, maradt-e még néhány morzsa?

Másodsorban azért vagyok bajban, mert most, hogy egyhuzamban három részt olvastam el, a 18–20. köteteket, lassan felfogtam, hogy itt egy nagyobb szerkezeti egységgel állok szemben. Ami jóformán mindössze azért jelent meg öt füzetben, mert egybe lehetetlen lett volna belezsúfolni mindent. Vagyis így külön-külön értékelni a 17–21. füzetek tartalmát olyan, mintha, mittom' én, a Csillagok háborúja első (avagy negyedik) részét mondjuk a buckalakós jelenet alapján mutatnám be. De lám, ezzel együtt a 17. részt mégis külön értékeltem, és csudák csudája a legolvasottabb Élőhalottak értékelésem lett. (Örülök neki, bár nem értem, miért?)

Harmadsorban, de ez a legapróbb probléma, van ezzel az egész Negan-os balhéval egy nüansznyi értetlenség bennem. Negan és az emberei egy jelentős területet az ellenőrzésük alatt tartanak. Az ellenőrzés végett nem pusztán egy helyen tartózkodnak. Aztán ott van Hilltop. Aztán majd, egy kötettel később ott lesz Ezékiel király, meg az övéi. Vagyis vannak itt annyian élők, mint a csuda. Namost: olyan kis fura, hogy Rick-ék még senkivel közülük nem futottak össze, illetve Negan és az övéi sem leltek rá a kisvárosra, ahol Rick-ék most élnek. De mondom, ez csak olyan apró kis hökk, spongyát rá!

NEGAN

Ez a nagyobb szerkezet egység pedig ennek a Negan nevű pszichopata állatnak (és csapatának) a felbukkanása és a velük való háború. Akiről már mondtam ezt-azt. De most részben megismétlem.

Főleg azért, mert nem győzöm hangsúlyozni: az Élőhalottak legeredetibb, leglenyűgözőbb, legösszetettebb alakját alkotta meg Kirkman és Adlard a személyében.

Nem véletlenül hasonlítottam Hannibal Lester-hez. Mindkettejük alakját valahogy ellenállhatatlanná teszi a bennük levő kiszámíthatatlanság, a magától adódó természetességgel megnyilvánuló brutális kegyetlenségük és mindezekhez jön sziklakemény ellenpontként az intelligenciájuk, ami miatt még hátborzongatóbb figurákká lesznek. A szerzők még azzal is megfejelték a dolgot, hogy Negan kinézetre egy szimpatikus figura. Akinek még humora is van. Igaz, hogy a humora miatt még hátborzongatóbb. Sőt, amiatt is, hogy a kegyetlensége, ami zsigerből jön neki, nem zsigerből jön, hanem egy természetes eszköz számára a tekintélye és a rend fenntartásához. Vagyis nem tudjuk igazából eldönteni, mennyire pszichopata az az ember, aki egy forró vasalót nyom az egyik embere arcába, mert tiltakozni mert, hogy Negan az ő nőjét használja, de aki a tiltakozás előtt tudta, hogy a forró vasaló kiszámítható kauzalitás, és nem először történik meg a csoport történetében. És aztán az egész jelentet így kommentálja Rick fiának, Carlnak, aki éppen a fogságában van:

– Nézted? Beteg szarság, mi? Biztosan őrültnek tartasz.

Persze, beteg szarság, amit csinál. De rendet tart. Igaz, a rend azt a másik beteg szokását támogatja, hogy több nője lehessen egyszerre, egy időben, mert mindig erre vágyott. Viszont a nők ezért Negan pontrendszerében plusz pontokhoz jutnak, ami kiváltságokat biztosít nekik. Valamit valamiért.

Két másik példa Negan elképesztő józanságára az idiótizmusa közepette.

CARL
Amikor Rick fia, Carl elrejtőzik Neganék teherautójának a ponyvája alá, és egy gépfegyverrel megöli öt emberét, Negan a büntetésén gondolkodik, bár közben nevetve jegyzi meg, hogy Carl azért jól befosatta.
Azzal leveteti Carl-lal a kisfiú fejéről a kötést, majd sokáig nézi a valóban visszataszító sebét, és lelkes, kíváncsi arccal mondja neki:

Mi a faszom ez? Nem csoda, hogy eltakarod a képedet. Undorító! Néztél tükörbe? Megérteném, ha nem. Hányinger, baszki! Belelátok a számgödrödbe, még a koponyád is látszik. Hű, de megérinteném! Megérinthetem?”

Majd amikor meglátja, hogy Carl ép szeméből könny csorog, őszintén megdöbben (látszik az arcán), és elszégyelli magát.

Jaj, baszus! A fenébe is, bocs, kölyök! Nem akartam! Könnyű elfelejteni, hogy még csak gyerek vagy. Nem akartam a lelkedbe gázolni!

Aztán néhány oldallal odébb ezt mondja Carl-nak:

Igazság szerint minél tovább nézlek, annál nehezebben bírok elképzelni olyan büntetést, ami rosszabb lehetne annál, mint amin átmentél,

De hozzáteszi, hogy azért még gondolkodik rajta. Majd végül nem tesz semmit.

walkind_dead_18_negan.jpg

RICK
Rick-ék az első találkozásnál megölik Negan jó pár emberét. Rick bár együttműködő, de cseppet sem barátságos és szolgai. Amikor Negan viszi vissza Carlt Rick-ék kis városkájába, és útközben összefutnak, Negan megereszt egy rosszt poént („Baszki, alig várom hogy meglásd, mi lett a kisfiaddal!”), mire Rick azonnal lefejeli. Negan erősebbb, nagyobb darab,rövid küzdelem után, leállítja Ricket, aki még beleharap a karjába, és ezt mondja:

Rosszul válogattam meg a szavaimat. Másként kellett volna fogalmaznom. Mondjuk: „Alig várom, hogy meglásd a fiadat, mert a haj szála sem görbült.” Elismerem, szemét voltam. Az én hibám.

Aztán nagyon józanul hozzáteszi:

Bár nem teljesen értem, mire fel ez a gyilkos tekintet. Kurvára nem. Visszaadtam a  fiadat, és egyetlen csont sem görbült meg a fején. Hehe! Csontot mondtam hajszál helyett, és még csak el sem mosolyodsz. Mindegy! Szerintem jó poén volt, te kiégett pöcs! Visszakaptad a seggfej fiadat, aki több emberemet lelőtte... Megölte őket, baszki... És semmi baja nem lett.
És rólam se feledkezzünk meg! Mibe, hogy ha te kaptad volna az a verést, amit az előbb én, megpróbáltad volna megölni azt az illetőt! Azám! Nem úgy, mint én! Különleges természet vagyok: nem lehet felzaklatni. Még Lucille is eldobtam miattad. Tudod te, mennyire utál a porban heverni? Mint az amerikai zászló. Ilyet nem csinálunk, ez tiszteletlenség! És erre mi van? Jó fej vagyok mint kúratlan kurva az ingyenes kupiban. Szerinted azért hajbókol előttem ez a sok kis közösség, mert ázsiai, amerikai fejeket verek be a baseball-ütővel. Így nem lehet barátokat szerezni. Azért állnak be a sorba, mert szolgáltatást nyújtok, vigyázok rájuk. A Megváltók vagyunk, nem a Kinyírjuk A Haverodat, Hogy Utálj Mint A Szart-klub. Megöljük a cimborádat, ha nem dolgozol velünk?! Meg hát! Szerintem ezt már kielégítően tisztáztuk. Most azt is láthattad, hogyha együttműködsz, mint azt szerintem éppen teszed, akkor még a fiadnak sem esik bántódása, pedig legéppuskázta egy csomó emberemet, mert ennyi esze van.

Egy emberének elmagyarázza azt is, hogy eszébe sincsen megölni Rick-et, sőt, mindenáron életben akarja tartani, mert Rick tartja össze a kis közösségét. Ha ő nem lenne, széthullana minden, és ha széthullana minden, akkor kitől szednék be a járandóságukat? Ricknek élnie kell, hogy a Megváltók is jól élhessenek. Ilyen egyszerű. És ilyen logikus.

Hát, oké! Szerintem jó irányba haladunk. Nagyon faszányosan érzem magam! Remélem, egy dolog mindenkinek kristálytiszta, szerettem volna ha átmegy az egyértelmű üzenet, ami a következő: velem lehet értelmesen beszélni. Kibaszottul normális tudok lenni. Sokkal szívesebben vagyok az... Nem örömből teszek rosszat másokkal. Azért csinálom, mert valahol meg kell húzni a határokat. Mindenkinek tisztában kell lennie a következményekkel. Nem élvezem. Lucille mondjuk... De szerencsére nem ő főnök.

Amit mond, logikus, van benne rendszer, bármennyire őrült beszéd is. De a szerzők hihetetlen ügyességét dicséri, hogy egy-két tagmondat mégis nagyon ügyesen figyelmeztet, hogy Negan nem teljesen épelméjű. Figyeld csak, mit mond Carl-nak: „Belelátok a számgödrödbe, még a koponyád is látszik. Hű, de megérinteném! Megérinthetem?”
Mint egy naiv, lelkesen és tapintatlanul érdeklődő kisgyerek.

Vagy az utolsó idézetben az az apró kis utalás Lucille-re, a szögesdrótba csavart baseball-ütőjére, amit nőként, uralkodóként kezel, s amivel pépesre verte az előző részben Rick emberének, Glenn-nek a fejét. Elárulja, hogy Lucille élvezi a borzalmakat. De nem Lucille irányítja őt, hanem ő Lucille-t. Igen, még mindig egy baseball-ütőről beszélünk...Egy megszemélyesített baseball-ütőről. De Negan még a megszemélyesítést is egyfajta poénnak fogja fel, miközben vérkomolyan ragaszkodik Lucille-hez.

– Elnézést a zavarásért, Negan! A kocsiban hagytad Lucille-t, és tudom, hogy idegesít, ha nincs veled.
– Senki más nem nyúlt hozzá, igaz?
– Nem, uram!
– Gyengéd voltál vele, kedves?
– Ööö...
– Úgy bántál vele mint egy hölggyel?
– Erm... Igen!
– Kinyaltad, ahogyan egy hölgyet kell?
– Hát... izé...
– Csak szórakozok veled, baszki? Hogyan nyalnál ki egy baseball-ütőt? Na, takarodj a picsába!

S ez az ellentmondásosság, ami valóban hihetőn hús-vér szereplővé teszi Negan-t. Kiszámíthatón kiszámíthatatlan, de mint láttuk, vannak elvei, amikhez következetesen ragaszkodik. S a kiszámíthatatlanságában rendszer van. Brutális barom, de  burtalitásának célja van, nem cél, hanem eszköz a számára. És elvei vannak. Például a nemi erőszakot semmilyen körülmények között nem tűri, még a saját embereitől sem.

MI A KÜLÖNBSÉG?

S a leghátborzongatóbb, hogy az ember fia elgondolkodik, mi is a lényegi különbség Rick és Negan között? Mindkettő az övéiért küzd, mindkettőnek vannak elvei, mindketten felismerték, hogy az új világ új törvényekre épül, aki élni akar, nem maradhat széplélek. Mindkettő odaüt, ha kell, és nem várja meg, hogy mások mondják meg, mikor kell. Mindkettő felismeri, hogy a közösségben, az összefogásban erő van, az erő pedig a túlélést jelenti. Mindketten felismerték, hogy a közösségnek vezető kell, és a vezetőnek döntés- és cselekvőképesnek kell lennie.

Vagyis a két szereplő jelleme, módszerei és céljai között nagyon sok hasonlóság van. Miért van mégis, hogy Rick-et továbbra is gyarlónak, de szimpatikusnak tartjuk, míg Negan-tól lúdbőrözik a hátunkon a kisebb-nagyobb szőrmebunda?

A megfejtők között nagy-nagy kézfogást sorsolok ki, s a következő értékelésben név szerint említem az első három helyes megfejtőt!

P. S.

Hm...! Ahhoz képest, hogy fogalmam sem volt, miről fog szólni ennek a résznek az értékelés, nem is lett rövid. Mindig meglepődöm, mennyi minden van ebben a horror-sorozatban.

 

Books & Stuff, 2018, 136 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158072878 · Fordította: Juhász Viktor
5/5
(2019)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9315318586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.