AMI VAN

Ez a magyarul megjelent második rész gazdagabb, mint amilyen az első volt. Abban az értelemben biztosan, hogy a szürketónusos rajzok mellett itt a vörös, vagy inkább rozsdabarna szín is szerepet kapott. Mint utólag kiderül, azért, mert a főhős, Morgan Lost színvak, csak a vöröset érzékeli.

Az első részről írt véleményemben alaposan és elfogultan kiörömködtem magamat efölött az olasz sci-fi–thriller fölött, És ahogyan szokott, vitt ugyan a lelkesedés, ám sorozatról lévén szó, azért ott sunnyogott bennem a tapasztalat szülte óvatosság: vajon meddig tart ki az újdi varázsa, mennyi van az ötletben, a történetben? A második rész minősége feletti aggódás miatt azért még nem rágtam véresre a körmömet, bizton jósolható volt, hogy itt még tutira nem lesz semmi baj. 

Na, jó, egy baj azért lett. Ugyanaz mint az első résznél: a címlap-borító ismét kilométerekkel elmarad a belső rajzok minőségétől. 

Mondanék vadonatújakat az első részhez képest, de nem sokat tudok hozzátenni ahhoz, amit ott írtam. Természetesen még mindig Heliopolis-ban vagyunk. Morgan Lost, a tetovált szemű fejvadász eltökélten nyomoz az új sorozatgyilkos után, aki elképesztő módon hasonlít a hat évvel ezelőtt meggyilkolt kedvesére.

A füzetben lezajló, ugyancsak akció-dús események után több mindenre fény derül, megoldódik egy csomó kérdés. Ebbe annyira nem mennék bele, mert nagyon komoly spoiler-veszély áll fenn, és nem akarom megutáltatni magamat. (Én utálok előre tudni könyvbeli, filmbéli eseményeket.) De annyi talán nem túl sok, hogy lesz megoldása az előző kötet gyilkosságainak, és megoldódik a rejtély, hogyan tud ölni, aki hat éve meghalt.

A sci-fi elem ebben a részben felerősödik. Legalábbis ami a főgonosz személyét, betegségét és az életét illeti. Illetve mindazt az orvostudományi eszközt, ami a rendelkezésére áll. Jól áll a történetnek a sci-fi. Valószínűleg a Szárnyas fejvadász fílingje sóvárog rá. 

AMI NINCSEN 

Ülök itt a billentyűzet felett karácsony első napján, várva, hogy lefőjön a reggeli kávénk, néha elpötyögök egy-egy mondatot a sci-fi-ről, meg a kávéról, és fogalmam sincsen, hogyan lehetne érdemben írni erről a kötetről anélkül, hogy tönkre tenném az olvasás és az izgalom értékét? Azt hiszem, sehogyan sem.

Ebben az esetben viszont maradnak a majdnem érdektelen általánosságok. Az egyik például ez: bárhogy töprengek, minden lelkesedésem ellenére arra még nem jöttem rá, hogy miről szól a sorozat. A történetet értem. Azt nem tudom, hogy mond is valamit vagy csupán lehengerlő külsőbe csomagolva gyönyörködünk egy jó sztoriban? Ebből a szempontból ez a második rész adja magát: izguljunk! Pont. Akció az van, hiba nincsen! Fordulat is van, hogy ne legyen egysíkú az izgalom. Csak még (?) nem tudtam az akció és a fordulatok mögé nézni, hogy ott van-e valami?

De tény, hogy ez egyelőre nem is zavar különösebben. Talán azért, mert sok minden nincsen a történetben, ami kiábrándítana. Nincsen például csak önmagáért a borzalomért ábrázolt borzalom, ahogyan azt például a Ha/Ver esetében éreztem. Egy sorozatgyilkos sztorinál ez manapság némileg meglepő, és mindenképpen örvendetes. 

S legnagyobb örömömre semmi spiritizmus nincsen a történetben. Manapság ez nem kevés. 

Csak hogy értsd, miről beszélek, egy kis teológiai kitérő következik. Manapság nagyjából senki számára nem kérdéses, hogy a halál után valamilyen formában van élet. Vagy azért, mert halhatatlan a lelkünk, vagy azért, mert reinkarnálódunk, vagy bármiért. A magam részéről sokkal tisztábbnak látom azt a képletet, amit a Biblia is közvetít. Az ember nem más mint matéria, amit Isten életre keltett. Az Ő éltető lehelete teszi élővé az anyagot. Az emberi tudat elválaszthatatlan e két összetevőtől. Ha bármelyik hiányzik, nincsen tudat, nincsen élet. Ez történik a halál beálltával: a matériát elhagyja az éltető lélek, a tudat ezáltal kialszik, mert a matéria megszűnik élet lenni. Az agy nélkül nincsen gondolkodás, nincsen kommunikáció, nincsen mozgás, nincsen reakció a környezetre. (Jó, persze, az elektromossággal ingerelt békacomb, tudom, de nem nehéz belátni, hogy az egészen más asztalra tartozik.) A halál olyasféle mint az alvás: az ember semmit sem tud közben a külvilágról. Mondom semmit. Vagyis nincsen kommunikáció az élőkkel, nincsen kapcsolat a világgal, nincs csámborgás, nincsen semmi. Minden, ami akár elvi, akár gyakorlati szinten nem így kezeli a halált: spiritizmus. A Biblia nem azt mondja, hogy nem lehetnek tapasztalatok a halál utáni kommunikációban, hanem azt, hogy ezek a tapasztalatok nem Istentől valók, s különösen nem is természetszerűk. 
Na, és hála az alkotóknak, ebből semmi nincsen ebben a történetben. Meglepő, üdvös fordulat!