Moha olvasónaplója

Claudio Chiaverotti – Val Romeo: Morgan Lost 4.: A fekete rózsa

A csodásan rajzolt képregény főhőse egy nagyon beteg pszichopata nyomában

2020. február 13. - Mohácsi Zoltán

morgan_lost_04.jpgEz a füzet a könyvtárban a mintegy véletlenül talált képregény immár negyedik része. Az első háromról írtam már értékelést, az azokban írtakat most nem ismételem meg. (A linkeket lásd alább.)

Ám azoknak, akik nincsenek képben egy tömör összefoglaló engedtessék meg! (S ha nem engedtetik meg, akkor is itt lesz.)

A főhős, Morgan Lost fejvadász, valamikor egy Szárnyas fejvadász-jellegű jövőben, amikor is divatos a sorozatgyilkosság. Morgan Lost jobbára rájuk vadászik. Az a fekete izé a szeme körül, a borító felső képén, nem a helyi és korbeli divat diktálta Zorro-álarc, hanem egy nem önként vállalt tetoválás: Morgan Lost maga is áldozata volt egy agyament társaságnak egykor, a barátnőjével egyetemben. A hölgy sajnos nem élte túl (vagy sajnos de?) a kalandot. A főhősünk akkor vált elkötelezetté a pszichopatákkal szemben.

A történet

Az első három füzet egy-egy történetet tartalmazott, vagyis a sorozatnak gyakorlatilag eddig nem volt egységes története. Vannak azonban visszatérő szereplők, mint Morgan rendőrnő ismerőse, Regina Dolarhyde és Pandora Stillman, a pszichológusnő, aki vadászottjává válik a szintén visszatérő szereplőnek, Wallendream-nek (igen, ő az a piros orrú csóka a borítón).

Nos, ez a füzet nem önálló történet abban az értelemben, hogy vissza-visszautalgat már lezajlott történésekre, konkrétan Wallendream gyilkossági kísérletére Pandora ellen, amit a pszichológusnő, meglepő fordulat, túlélt. Pedig Wallendream akcióit nem szokás és nem illik túlélni.

Ez a füzet tehát Wallendream-re fókuszál. Ő ennek a kötetnek, füzetnek az igazi hőse. Ööö... főszereplője. Aki, hogy legyen valami egyedi jellemzője ennek a pszichopatának is, mindig egy szál fekete rózsát hagy az áldozatainak a szájában. Az nem derül ki, miért határozott névelős az epizód címe. 

morgan_lost_04_chiaverotti.jpgÚgy fest, az írót annyira megfogta az alakja, hogy úgy döntött, a figura valami olyasmi figurává teszi, mint amilyen Gotham Citynek volt/lett Joker. Nagyjából sikerült, és a befejező képsorokkal, nem lövöm le a poént, de még rá is tett egy lapáttal. Végső felütésnek hátborzongató az utolsó képsor, mondhatom!

Sajnos, legalábbis számomra sajnos, hogy  egyértelműnek tűnik, az egész arra megy ki, hogy Morgan Lost és a főgonosz még jó darabig elbíbelődhessenek egymással. Az a helyzet, hogy ez számomra annyira nem megragadó. Egyrészt mert sokkal jobban tetszett a sorozat felütése és első három darabjának önállósága, másrészt, mert sugall valami olyat, hogy a pompás kezdet a szokásos sémákba laposodik: önmagával és a múltjával küzdő, de a jó oldalon pofozkodó hős szembeszáll a nagyon csúnya lelkű, sötét oldali beteg állattal, és persze a nőt is meg kell védenie tőle. 

Vagyis van egy történet, ami az egyik előző füzetben elkezdődött, itt folytatódott, de még itt sem ért véget. Tartok tőle, de reménykedem benne, hogy nem így lesz, jönnek a további profi megoldású műkonfliktusok, hogy még jó darabig izgulhassunk a pszichopata barom és a fejvadász párviadalán. 

A rajzok

Wallendream-nek múltja is lett, hogy jobban értsük őt. Chiaverotti, a Morgan Lost írója kitalálta Wallendream motivációját, a gyerekkori traumát, ami még betegebb lelkűvé tette mint amilyen a traumáját kiváltó apja volt. Kiderül egy félmondatból, hogy a fekete rózsa a szájba egy őrült nagymama szociális öröksége. Ezzel együtt, azt kell mondanom, valahogy nem üt túl nagyot pszichopatánk múltja, és valahogy nem kőkemény a talapzata a beteg lelkének, valahogy inkább csak klisés, mondhatnók felületes alapvetés. 

A nagyobb gond, hogy miközben a rajzok teljesen jól hozzák az eddigi pompás szintet, most mégsem ragadtak meg részleteiben annyira mint eddig. Tény, hogy rajzoló-váltás történt.

Az első részt Giovanni Talami és Michele Rubini rajzolta. A második részt csak az első úriember, de úgy, hogy mindkét résztől hátast dobtam. Igaz, nem első pillantásra, hanem úgy, mint amikor elmész valami mellett, és csak két lépés múlva tudatosul, hogy valami csuda érdekeset, izgalmasat, szokatlant láttál, megtorpansz és visszalépsz, hogy újra és jobban megnézd. Emlékeim szerint az írtam az első rész értékelésében, hogy bár  stílus más, de a rajzok részletgazdagsága vetekszik a Blacksad-sorozat hátasdobós nüanszaival. 

A harmadik részt már egy másik rajzoló jegyzi. Úgy fest, Chiaverotti gyűjti a Giovannikat: a harmadik részt egy Giovanni Freghieri nevű rajzoló követte el. Ha nem veszem észre a névváltozást, a képregényt olvasva, nézegetve talán fel sem tűnt volna, hogy nem az első rajzoló munkáját látom. Sőt! 

Aztán ezt a negyedik részt ismét más rajzolta: Val Romeo. Majdnem azt írtam, fickó. A Val miatt is, a Romeo miatt is. Mert a Val, az ugye, Kilmer, a Rómeó meg Júlia, szóval az asszociáció mindenképpen pasira vezet. Ezzel szemben Val Romeo a következőképpen néz ki: 

morgan_lost_04_val_romeo.jpg

Pasinak túl szép, ugyebár! Ámde a nemének a tisztázásán túl sokkal fontosabb, hogyan rajzolta meg a negyedik Morgan-képregényt? S itt egy kicsit kínosan feszengek.

Nem azért, mert rosszak a rajzok. Dehogy rosszak! Egyáltalán nem azok. Teljesen pompásan hozzák a sorozattól elvárt minőséget. A pörgős cselekmény miatt csak a végén gondolkodtam, hogy voltaképpen nem volt olyan rajz, amire önmagában felfigyeltem volna. Félreértés ne legyen: a hölgy csodálatosan rajzol, és frenetikusan hozza a sorozat stílusát. Ebben eltérés voltaképpen nincsen, amatőr szememmel, ha olvasni nem tudnék, talán fel sem fedezem, hogy más követte el ezt a történetet. De az továbbra is igaz lenne, hogy nem volt egy kocka sem benne, amitől úgy elkáprázódtam volna, mint az első három rész bármelyikében. Most, hogy ezt a mondatot leírtam, újra elővettem és végig néztem a füzetet, nehogy igazságtalan legyek. A véleményem nem változott. Mutatok két példát, talán elég érzékletes lesz, miről is beszélek! Figyeld csak!

Szóval professzionálisak a rajzok, de mégis hiányzik, hogy nem tudtam lenyűgöződni, elismerőn csettinteni.

 *

A baj az, hogy ebben a részben ez a két dolog, a történetbeli visszanyúlás és a befejezetlenség, valamint a rajzok csettintés-hiányossága összeadódik. Amennyire azt írtam eddig, hogy a Morgan Lost az egyik legjobb képregény, amit eddig láttam, olvastam, most egy ha nem is szárnyaszegett lett a lelkesedésem, de mindenesetre néhány evezőtoll sajnos kihullott. Reménykedjünk, barátom, hogy csak erőgyűjtésről és nem új irányról van szó!


Az eddigi részek értékeléseit az alábbi linkeken olvashatod, nézheted meg. 
Morgan Lost 1. – Az ​utolsó éjszaka embere 
Morgan Lost 2. – Ne hagyj el! 
Morgan Lost 3. – Mr. Sandman  

Frike Comics2019,, 94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891144 · Fordította: Ludmann Ágnes

3,5/5

(2020 február)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr7015471360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.