Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Frank Herbert: A Dűne gyermekei (A Dűne 3.)

Eb aki a párbeszédeket és a titkos folyamatokat meg nem érti. Eb vagyok.

2020. május 16. - Mohácsi Zoltán

herbert_a_dune_gyermekei.jpgFrank Herbert Dűne-sorozata klasszikus, ahogy mondani szokták, megkerülhetetlen (ami szerintem teljesen értelmetlen, mert bármi bármikor megkerülhető, már ha nem közlekedésről van szó) a sci-fi irodalomban. A Dűne nem is sorozat, hanem egy univerzum. Vannak hasonlók, olyan szerzők, akik olyan fantáziavilágot alkottak, dolgoztak ki, amelynek történelme van (mármint a világon belüli történelme), külön nyelve, nyelvei, és a könyvek közötti cselekmény, történés jobbára ezredéveket ölel át. Talán elég csak Asimov  és a Sztrugackij-tesók (korántsem annyira koherens, összefüggő könyveire gondolnunk), vagy a Tolkien által teremtett világra (na, annak még külön nyelvészete is volt), de belefér akár R. R. Martin (soha be nem fejezett?) Westeros-a is. És még rengeteg más, hasonló képzeletbeli világ van.

raana_raas_csodaidok_az_ogfak_vorose.jpg(Egyet még mindenképpen megemlítek, mert felettébb megérdemli: Görgey Etelka alias Raana Raas Csodaidők sorozatát. Négy részes. (Na, jó, van három rész szokatlan folytatása, bár ez a szó nem is jó, a kiegészítése sem... alternatívája, ez a jó, Időcsodák címmel, ami elképzeli, mi lett volna, ha egy hős másképpen dönt, hogyan alakultak volna másképpen a dolgok mint az eredeti sorozatban.)

A szerző valami fantasztikusan felépített világot tár elénk, ő sem annyira az űrben vacakol, nem új bolygók felfedezésével, és azok hű de nagy veszélyeivel szöszmötöl. Az általa összerakott világ sokban hasonlít a Dűnéi-hez, de ne gondold, hogy valami utángyártott, magyar koppintás, csak a viszonyítás kedvéért mondom. A szereplői is élő, személyiséggel bíró, motivált emberalakok. A cselekmény is megragad, nem enged el, és még csak le sem csüccsen. Megérdemelné a nemzetközi ismertséget! De legalább a még szélesebb körű magyar elismerést. 

A Dűne kiemelkedik közülük. Pedig az eredeti sorozat csak (?) hat kötet. Nem is veszélyesen vaskosak. 

Barátom, ha most arra számítasz, hogy kimolyolgatom neked a tutifrankó spanyolviaszt, miért vannak olyan hatással az olvasókra Herbert könyvei (de még ez sem igaz, mert nem a könyvei, hanem csak a Dűne-könyvei, mert egyebek nem) akkor bizony rossz helyen kuncsorogsz! Ne is számíts rám! 

Mert semmiképpen nem arról van szó, hogy a sztori valami olyan hatalmas durranás. Semmiképpen nem mondom, hogy rossz, dehogyis tennék ilyet, eszemben sincsen! De azt sem állítom, hogy az agyad eldobod tőle, a körmöd lerágod olvasás közben és ha egyszer a magadévá tetted, akkor minden mozzanat beléd ég, mint a fény a negatívba (ha még érti valaki, mire gondolok). Nem egyikről sincsen szó. Az agyad marad a helyén, a körmödnek semmi baja sem lesz, és a mozzanatok hamarosan olyanok lesznek, mint a füst (hacsak nem vagy megszállott fan). 

Az az érdekes, hogy Herbert a nevekkel, a fogalmakkal sem teremt vadi újat. A sorozat induló kötetének főhősét például Paulnak hívják. Micimackó meg Kovács János név alatt élt, tudod, de senkiben nem a Kovács János maradt meg, hanem a Micimaci. Meg van Duncan, meg Jessica. Szóval semmi agyament nyelvi furfang. A fogalmakkal, a tárgyak nevével már van egy kis pittyputty. Egyfelől mert teljesen hétköznapiak, mint például az egész sorozat központi kábszerének neve: melanzs (igen, ez az izé, amit a csuda tudja hogyan termelnek azok a gigantikus kukacok, amik a borítón is vannak, és amiket meg lehet lovagolni a sivatagban; és ha belegondolsz, ez is olyan kis erőltetett, de ahogy olvasod, mégsem az), másfelől teljesen Herbert által alkotottak, mint a kriszkés (értsd: egy különleges késfajta). Ez a nyelvi kettősség ott van az egész sorozatban. Csak súgok: a Dűne egyértelműen egy egykori Föld-központú univerzumban játszódik. Mert van itt például Oráni Katolikus Biblia, bármiféle keresztény teológia nyomatása nélkül, csak mint egyfajta kapcsolódási pont. 

A sci-fi vonal tulajdonképpen nem létezik a Dűnében. Miközben az egész az. Nincs high-tech technika, illetve van, de túl nagy szerepe nincsen, illetve van, de nem elsődlegesen. Nincsenek száguldozó, csatázó űrhajók, illetve vannak, de jobbára csak elindulnak és megérkeznek velük a szereplők, nagy szerepük nincsen az egész szempontjából.

Tulajdonképpen egy sci-fibe oltott királydrámát olvasunk, fantasy-elemekkel, húzásokkal. A fantasyt a szereplők olyan mindenféle X-aktás képességei jelentik, amiknek láttán Mulder és Scully ügynökök olyan sorozatos intellektuális orgazmust éltek volna át, hogy az csuda! Más kérdés, hogy ember nincsen, aki érti ezeket a képességeknek a nagy részét. Mert oké, persze, az világos, hogy mondjuk egy arcváltó mit csinál, vagy mit csinál egy boszorkány (igen, van itt az is), amikor a Hangot használva rátolja másra a saját akaratát. De, cimbi, kezdjél már valamit az ilyen mondatokkal a gyakorlatban:

– Egyes folyamatoknak van végük, de nincsen kezdetük; másoknak van kezdetük, de nincsen végük. Minden attól függ, hol áll a megfigyelő. (91. o.)

herbert_a_dune_gyermekei_fh.jpgHamvas Béla is irigykedne az olvastán. S ezzel sem őt, sem Herbertet nem akarom fikázni, csak annyit mondok, egyiküket sem értem. De olvasni mindkettőt nagyon jó. Herbertnél a szöveg egészéből kiderülnek bizonyos összefüggések és csapásirányok, Hamvasnál ehhez tudni és érteni kellene. Herbert sci-fit írt, bűvészkedhet a szavakkal. Hamvas komolyan gondolta, amit papírra vetett. 

Viszont a könyvnek nagyon jól áll ez a misztikum. Olyan, mintha lenne valami komoly üzenete, valami titokzatos, emberen túli mondanivaló, anélkül, hogy bármiféle emberen túli transzcendenciát belekavarnánk a Dűne-emberiség történetébe. Még csak az Univerzum mint olyan megszólaltatásáról sincsen szó. Csak felismerésekről, új lehetőségekről, új tudatformákról, karöltve az ilyen-olyan képességekkel. Amik az olvasó számára olyan képlékenyek, annyira mentesek bármiféle plaszticitástól, a mindennapi gyakorlat bármiféle befolyásától, hogy csak na!. Most mit lépsz mondjuk erre: a két főhős gyerekben ott él az összes ősük: nem ám genetikáról beszélek, frászt, ha felszínre engedik őket, beszélni tudnak velük, alig tudják visszaszorítani őket, meg ilyenek. Nem is mondom tovább, mert ha én ilyesmivel találkoznák egy könyvértékelésben, még a könyv elolvasásának a gondolatát is a sarokba vágnám, nemhogy a kézbe vételével kacérkodjak. Giliszták termelte kábszertől baszarint be a főhős, hogy Messiássá lesz, a gyerekei meg a bennük élő ősökkel cseverésznek... Ööö... Már bocsánat, de mi fütyiség ez? Nemde? 

Aztán Herbert mester úgy távolítja el a történetet az olvasótól, hogy egyben közel is hozza, mert egy csomó személy- és tárgynév, fogalom, távol-keletiesen hangzik. Ezáltal kapásból kap egy kis misztikus, ismerős vonást, és mégis távoli, ismeretlen lesz. Világában például létezik egy távoli esemény (a fia ebből később regényt írt), amikor az emberiség szembe fordult a technikával, ez volt a butleri dzsihád. (Arra most borítsunk fátylat, hogy a dzsihád szó bizonyos európai események óta már korántsem egzotikus, sokkal inkább vércsöpögős képzeteket kelt, erről nem Herbert tehet, és az elképzelt kontra valós dolgok kronológiájára tekintettel korántsem a konjunktúrát lovagolta meg. Adja magát, hogy az sem véletlen, hogy az események központjában levő bolygó, az Arrakis, sivatagbolygó. Vagyis kicsit olyan fílingje van az olvasásunknak, mintha az Ezeregyéjszaka sci-fisített verziója lenne a kezünkben, azt olvasgatnánk. 

S lásd, még végig sem mondtam, mi minden van ebben a könyvben, könyvsorozatban, ami elég ahhoz, hogy erőltetett, nyakánál fogva előráncigált szirszarnak nézhesse az ember egyszeri, olvasó gyereke. De aztán a vicc az, hogy valahogy mégis teljesen, tökéletesen koherens, komolyan vehető egésszé áll össze minden. Engem ráadásul halásosan untatnak az ilyen-olyan intrikákkal foglalkozó történetek. De isten bizony halálosan! Na, akkor mondok én neked még valamit: a Dűnében az intrikus kavarások mellett néha van cselekmény is. Nem is ez a slusszpoén, hanem az, hogy én, mondom: ÉN mégis rendre, ha nem is túl kapkodva, de úgy háromszázhatvanöt naponként előveszek egy újabb kötetet, be-beszerzem a hiányzókat, és lám, csudálkozz: előveszem, olvasom őket. De még ez sem flikk-flakk, hanem ez az: nem untat cseppet sem! Na, ez a valami!

Ezt az utolsó mondatot kb. egy hete írtam le. Most, úgy ötven-hatvan oldallal odébb már azt mondom, de. Az ok-okozat egyre követhetetlenebbé válik számomra, az indokok, motivációk pedig egyre érthetetlenebbé.

herbert_a_dune_gyermekei_film2.jpg

Két szálon is elindult egy olyan cselekmény, amiben nem történik semmi, csak fogynak az oldalak, de voltaképpen nem mond semmit a szöveg és különösebb értelme sincsen (vö.: „Egyes folyamatoknak van végük, de nincsen kezdetük...”) Többször leírtam már ezt is: soha, sehol, semmikor nem kedveltem a narkós vízió-szerű leírásokat. Már a Húgó, a viziló-ban vagy a János vitéz rajzfilm-változatában sem. Egyedül Bulgakovnak bocsátottam meg Woland bálját (különösen a tízrészes filmváltozatban, a Margaritát játszó színésznő feneke miatt :-) ). Az ilyesmi leírásokat mindig időpocséklásnak és helykitöltésnek éreztem. Itt pedig két szinten folyik ez a parasztvakítás: Leto és Farad'n esetében is. A bajom az volt ezzel, hogy olyan szinten csökkent az érdeklődésem, hogy sokszor azon kaptam magam, hogy elolvastam egy oldalt, de fogalmam sincsen, mit olvastam, teljesen másfelé járt az agyam (Voltál már így?) Visszaolvastam, de akkor sem értettem a szöveget. Ráadásul olyan cselekményvezetés van, amiben, ahogy mondtam, az ok okozat számomra teljesen eseti. Random példák:

  • Miért akarja Namri minden pillanatban megölni Leto-t, s mi lenne az, ami miatt meg is tenné?
  • Ki ez a Namri tulajdonképpen? 
  • Mi  fenét akar tulajdonképpen Duncan és mit kellene akarnia?
  • Namri és Halleck miért bízzák egy csajszira Leto őrzését, és hogyan bízhatják rá, ha olyan képességei vannak, amilyenek? 
  • Hogyan is kerül ez a csajszi büntiből pont arra a helyre, ahová a vihar után Leto kavarodik? 

Nem sorolom tovább a kérdéseket. Elképzelhető, hogy csak borzasztó felületesen olvastam, és a szövegben ott van mindenre a válasz. De mondom, egyszerűen érdeklődésemet veszítettem, mert elvesztek az összefüggések és az indokok, olyan érzésem lett, hogy egy nagy rakás, misztifikált katyvaszt olvasok. 

A döbbenet mégis az, hogy amint befejeztem a könyvet, nem csupán a megkönnyebbülés érzése kapott el (mondjuk önmagában döbi volt, hogy hajítottam az ellenkezéseim ellenére a sarokba: teljesen simán félbe tudok hagyni bármit, ha nem érdekel), hanem azonnal előkerestem a következő kötetet... Magyarázatot ne kérj!

*

Miről szól ez a rész? Hát arról, amit a fülszöveg is elmond. 

A jövőbelátó Paul Atreides, az Impérium császára eltűnt a történelem színpadáról, és most furcsábbnál furcsább erők marakszanak a birodalom feletti uralomért. Miközben a megszelídített sivatagbolygó, a Dűne fokozatosan zöld növényzetbe burkolózik, az egykor uralkodó Corrino-ház ismét hatalomra tör, és megpróbálja félreállítani II. Leto Atreidest, az aranyoroszlános trónus kiskorú várományosát.
A gyermek Leto csak egy döbbenetes metamorfózis révén kerülheti el véres végzetét. Átváltozása meghatározó hatással lesz az emberiség történelmére, elindítva a fajt az Arany Ösvényen, mely békét és biztonságot teremt a következő három és fél évezredre, hogy azután…

Ugye, hogy itt is mit olvashatsz: „Leto csak egy döbbenetes metamorfózis révén kerülheti el véres végzetét”. Önmagában, ugye milyen gagyin hangzik? „...elindítva a fajt az Arany Ösvényen...” Mintha valami tutimegmondó new age-kalauzt böngészgetnénk. Nem hangzik jól. De mintha ezt mondtam volna fentebb. 

Paul Atreides átlényegült, örökül hagyott maga után egy terjeszkedő birodalmat, egy uralkodó vallással, amelynek ő maga a központi alakja. Sem a birodalom, sem a harcos vallás nem volt a tervei között. Maga után hagyta egyre inkább a rossz oldal felé hajló húgát, és két, különleges (értsd: érthetetlen, katyvasz, mindent visz szuperskacok) képességekkel bíró gyermekét, a fiát és a lányát. Ott van még a boszorkány anyuja, akit az unokája, Paul fia szétszivat, adva van még az ellenséges ház (mintha ezt a mintát használta volna Rowling és Martin is...), aki különleges tigrincs-vérebekkel akarja megcsócsáltatni a szupergyerekeket. 

Aztán itt van Paul itt hagyott húga, akit mindenki őrült fenevadnak tart és senki nem csinál semmit, hogy megfékezze a fejében a Harkonnenekkel társalgó húgicát. Meg van a feleségével szembeforduló Duncan, aki kit tudja kinek az érdekeiért küzdöget most. Meg sokan mások, mindenki mindenki ellen, mindenki nagyon magas, misztikus célokért harcolva. 

A vége meg valóban az, hogy Paul fia, Leto valóban átmegy valami egyesülésen a homoksügérekkel, amitől képessé lesz arra, hogy több ezer évig éljen, meg féltonnás ajtókat vagdaljon az ellenfelekhez, és aminek a vége, hogy homokféreggé fog változni Ez itt még nem történik meg, itt még félig ember, és a könyv végén arról filozofál, hogy hány járható útja van a jövőnek, és hogy esik sem hibamentes, mindegyik úton vannak kanyarok, gikszerek, kényszerpályák, de ő már választott. 

Mondom, az egész Dűne-dolognak a titka valószínűleg abban áll, hogy rettentő összetartónak, koherensnek tűnik a történet, teljesen olyan, mintha Herbert értené a szereplők motivációit, és a képességeinek a mibenlétét, és a kisujjában lenne az egész történet kronológiája, történelme. S miközben az ember legyintene az egészre, hogy jóvanmá', csak egy marha nagy blöffbe futott bele, és menekülne tőle, mégsem képes kiszakadni belőle. Behalás! Szenvedélybetegség vagy mi? 

*

Újszülöttnek minden új, az értékelés írogatása közben futottam bele a ténybe, hogy ebből a részből csináltak filmet is. Az 1984-es adaptáció David Lynch és Sting ide vagy oda, nagyon nem jött be. A 2000-esről a vélemények vastagon lebeszéltek. Erről sokkal jobbakat mondanak. 

herbert_a_dune_gyermekei_film.jpg

A komplett Dűne-univerzum köteteit itt nézheted meg. 

Szukits, Szeged, 2002, 352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639441309 · Fordította: Kornya Zsolt
4/10
(2020 május közepe)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr415655550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2020.05.18. 09:19:46

MuRder ügynök?

REALLY?

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2020.05.18. 16:17:49

@Dan da Man:
Ööö... Ott a pont, köszönöm a figyelmes olvasásodat!
Az úgy volt, hogy nem jutott eszembe a neve.
– Kedvesem, hogy a csudába is hívták az X-aktákban...
Ő mondta, én hallottam, rosszul, és nem kapcsoltam.
Szerencse, hogy vannak figyelmes olvasók!
Javítom!
süti beállítások módosítása