Erről a könyvről írtam már egy sommás bejegyzést. Most újraolvastam (nem árulom el, hogy azért, mert nem emlékeztem rá, hogy már volt a kezemben, mert az milyen már!), rájöttem, hogy rosszul olvastam, felül kell bírálnom az egykori, öt évvel ezelőtti véleményemet. Ami a következő volt:
„Egy figyelemre méltó könyv, arról, hogy a legismertebb sci-fi filmek/regények technikai motívumaiból mi tartozik a valóságban is megvalósítható, a majd egyszer, valamikor megvalósítható, és a felejtsdelezlehetetlenmindenkor megvalósíthatósági kategóriába.
Eltekintve attól, hogy vajon a XIX. században, vagy a kvantumfizika térnyerése előtt vajon mennyi esélyt saccoltak volna a láthatatlanná tevő köpenynek, az időutazásnak vagy energiapajzsnak, a könyv szórakoztató, elgondolkodtató, érthető és szemléletes. Ezen felül, olyan, mint a Rukkola oké-kategóriája: „semmi szédítő magasság, semmi rémítő mélység.”
Gondolkodom, miért írtam akkor, amit írtam. Talán az befolyásolt, hogy Kaku egy másik könyve, a Párhuzamos világok nagyon betalált, de most nézem, elég ellentmondásos módon, arról nem írtam értékelést. A csuda tudja, miért... Talán akkor egy párhuzamos valóságban olvastam, s mire ideértem, elszállt az ihlet.
Ami még él az egykori értékelésből az, ami nem változhatott a két olvasás között: Michio Kaku valóban egy seregnyi sci-fit vesz alapul, elsősorban a Star Trek-et és a Csillagok háborújá-t, hogy az azokban megírt, filmre vitt ötleteket megvizsgálja, megvalósíthatók-e. S persze az sem változott, hogy ezeket az ötleteket három kategóriába sorolja, „a valóságban is megvalósítható, a majd egyszer, valamikor megvalósítható, és a felejtsdelezlehetetlenmindenkor megvalósíthatósági kategóriába”. Ezek nem változtak, mert mitől is tettek volna ilyet?
Michio Kaku fizikus. Japán származású amerikai, aki a kvantumfizika egyik vitatott (mert mi az a kvantumfizikában, ami nem vitatott?) alapjának számító húrelmélet egyik atyja. Aktív ember nem csupán a fizikában, hanem a fizika népszerűsítésében is. Írt jó pár könyvet (ezek általában bestsellerek lettek, majd' kétszáz cikket, készített videókat, szereplője volt rádiós és televíziós műsoroknak és írója több blognak is. Teller Ede segítségével nyert ösztöndíjat a Harvard Egyetemen (csak hogy legyen magyar vonatkozása is a bejegyzésemnek). Egyszóval nem egy tunya, Pató Pál figura. S jól teszi, hogy így teszi, mert írónak is, előadónak is kiváló. Ebben az esetben az a kérdés, milyen író?
Ez azért is fontos kérdés, mert ha a fizika népszerűsítéséről van szó, akkor rögtön én jutok az eszembe, mert nekem egyáltalán nem népszerű a fizika.
Írtam már, csak önismétlek: ötödikben nagyon vártam a fizikát, hatodikban meg a kémiát, mert azt vártam, hogy kísérletezünk majd rengeteget. Hát, nem mondom, kezdetben még le-legurítottunk egy-egy golyót a legegyszerűbb gépen, a lejtőn, meg meggyújtottunk egy darab magnéziumot, ami gyönyörű, fehér lánggal lett az enyészeté, de aztán hamarosan maradt a tankönyv és a papír. Nem azt mondom, hogy nincsen fantáziám, de azt sem, hogy merő sziporkából állna: amikor a előjöttek a képletek, meg az atomok, meg a protonok, neutronok, kovalens meg egyéb kötések, szép lassan kicsúsztam az értésből, elpárolgott az érdeklődésem, megszűnt, hogy bármit is értsek, végül fel is adtam magamban, hogy bármit is érthetnék ebből az egész kavalkádból. Azt, hogy én miért kapcsolódok/kapcsolódnék egy-egy csinos, szép arcú lányhoz bárhogyan, még csak-csak értettem (bár itt is jócskán mentek félre dolgok), de hogy két vagy több atom, két vagy több elem miért kapcsolódik egymáshoz, és miért úgy, az hamarosan bekerült a haggyámábékén-kategóriába. Azt is írtam, hogy valamikor a rendszerváltás környékén megvettem Öveges József néhány könyvét egyszermajd-ra. Azóta is itt van a polcomon, de ugye, egyszermajd soha nincs itt, mindig majd követezik be. Öveges a newtoni fizikáról írta a könyveit.
Az érdeklődés akkor változott meg egy picit, amikor szembe találkoztam... nem, ez nem igaz, nem szembe találkoztam, hanem érintőlegesen szereztem arról némi ismeretet, hogy létezik a kvantumfizika, és az valami nagyon kiforgatott dolog, s bizonyos értelemben, így-úgy még a transzcendensnek is ad némi esélyt. S naná, hogy a Mátrix (és a hasonlók), meg Philip K. Dick vezetett ide. A Mátrix nyomán született Mátrix-filozófia nyitotta tágra először a szemeimet, hogy nocsak-nocsak... S akkoriban találkoztam első ízben, úgy negyven felé Michio Kaku nevével is.
Volt egy YouTube-os kisfilm, ami ugyancsak felborzolta a kedélyeimet, és azt mondta, csak műveltebbé kellene válnom. Annyira nem hagytam magamat, de azért időnként rám tör az érthetnék.
Amíg élünk fejlődünk (vagy erre, vagy arra) és tanulunk, ha hagyjuk.
Nos, Kaku könyve dupla találat az érdeklődési darts-omon: szól a fizikának arról a részéről, ami érdekel, és szól a sci-fikről, amik alapvetőn érdekelnek. Még mielőtt, azelőtt: eszembe sincsen Kaku mondanivalóját bármilyen szakmai, tudományos szempontból taglalni. Boldog lennék, ha meg tudnám tenni, de számomra ez ugyanolyan képtelenségnek számít, mint helyből felszállni és röpülni egy kört a lakótelepünk felett. Vagyis mindaz, amit írok, egyáltalán nem vonatkozik a megértésre, csupán valamiféle emocionális reakció egy ismeretterjesztő könyvre. S különben is, Kaku legyen a talpán, aki Kakuval vitázni próbálna! Majd ha két anyám lesz (amikor tudvalevő, három volt)!
No, csapjunk már bele amaz lecsóba! Érdemes először egy pillantást vetni a tartalomjegyzékre, abban ott van az egész könyv.
I. típusú lehetetlenek
1. Erőterek
2. Láthatatlanság
3. Fézerek és halálcsillagok
4. Teleportáció
5. Telepátia
6. Pszichokinézis
7. Robotok
8. Földönkívüliek és ufók
9. Csillagközi űrhajók
10. Antianyag és antiuniverzumokII. típusú lehetetlenek
11. Gyorsabban a fénynél
12. Időutazás
13. Párhuzamos univerzumokIII. típusú lehetetlenek
14. Örökmozgó gépek
15. Jövőbelátás
Ha felidézed, amit mondtam, kicsit meglepő a lista. Ugye
- az első csoportba azok a jelenségek, lehetőségek kerültek, amelyeket belátható időn belül meg tudunk valósítani. Mármint nem te és én, hanem az emberiség.
- a második csoportba azok, amelyeket majd jó sokára valósítunk meg, mert a mai technikával képtelenség megvalósítani, de a holnapival és a holnaputánival is, de nem lehetetlen
- a harmadik csoportba pedig azok kerültek, amiket soha és egyáltalán nem lehet valósággá tenni.
Pillants fel, kérlek a listára! Az első csoportban található dolgok úgy száz éven belül valóságosak lehetnek! láthatatlanság, telepátia, teleportáció! S a többi. Gondolj bele! Sikerült?
Természetesen nem megyek bele, hogy mik az elméleti lehetőségek, még csak abba sem, hol tartunk ma, abba pedig végképpen nem, mik ezeknek a fizikai alapjai. Viszont abba igen, mekkora telitalálat a könyv címe. Az előbb azon gondolkodtam, hogy egy dolog hiányzott a könyvből, mégpedig a humor. Most meg arra jöttem rá, hogy bár igen, de mégsem, mert legalább a címe humoros. Meg azért volt néhány beszólása is... („Mit adtak nekünk a rómaiak?”) Vajon lehet-e fizikája (törvényekre, törvényszerűségekre épülő magyarázata) annak, ami lehetetlen? S egyben a címben benne van az is, hogy amikor nem lehet, akkor magyarázatot kapunk, miért nem lehet.
Számomra az volt a legfurább a könyvben, hogy bár a fizikai magyarázatoknál csak lestem ki a fejemből, de nagyon értetlenül, igen hamar fonalat veszítve, mégis úgy olvastam a könyvet, mintha izgalmas regény lenne. És ez nagyon nem kevés. Arról szól, hogy Kaku nagyon jól fogta meg a témát, olyan érdekes kérdéseket emelt ki a sci-fikből, amik méltán keltik fel az olvasó figyelmét. Még akkor is, amikor a magyarázat közben a megértés fonala erőteljesen foszladozik. Vagy létre sem jön. De ezt nem Kaku hibájának tudom be, úgy akarom érezni, van önkritikám.
A történelemben, egészen az ókori társadalmakig visszamenőleg, az emberek mindig hittek más, létező bolygókban, az istenek vagy a szellemek lakhelyében. Az egyház tanítása szerint létezik a menny, a pokol és a tisztítótűz. A buddhisták szerint létezik a nirvána és a tudatosság különböző állapotai. A hinduk viszont a létezés sok ezer síkjában hisznek. Bár a keresztény teológusoknak nem sikerült választ adniuk arra a kérdésre, hogy pontosan hol is helyezkedhet el a mennyország, mindamellett gyakran bukkan fel spekulációikban annak a lehetősége, hogy Isten egy magasabb dimenzióban létezik. Meglepő, de ha valóban léteznek magasabb dimenziók, akkor számos, az isteneknek tulajdonított képesség lehetségessé válik. A magasabb dimenzióban élő lények tetszésük szerint felbukkanhatnak valahol, vagy eltűnhetnek, keresztülsétálhatnak a falakon, és így tovább – holott ezekkel a tulajdonságokkal általában csak az istenségeket ruházták fel. Újabban a párhuzamos univerzumok kérdése az elméleti fizika egyik legintenzívebben tárgyalt témájává vált. A párhuzamos univerzumoknak több típusa van, ami annak végiggondolására kényszerít, mit is tekinthetünk „valóságosnak” A különféle párhuzamos univerzumokról folyó viták gyökere ugyanis semmi egyéb, mint az, hogy mit tekintünk magának a valóságnak. A párhuzamos univerzumoknak legalább három típusa létezik, amelyekről a legtöbbet lehet olvasni a szakirodalomban: a. hipertér, vagy magasabb dimenziók, a multiverzum, és a kvantumos párhuzamos univerzumok.(286. )
Az 1980-as évekre a fizikusok már szinte belefulladtak az elemi részek tengerébe. Amikor a nagy energiájú részecskegyorsítókban különféle atomokat romboltak szét, a szétszóródó törmelékben minden alkalommal tucatszámra találták az új részecskéket. A helyzet olyan kétségbeejtő volt, hogy J. Robert Oppenheimer még azt a kijelentést is megkockáztatta, hogy a fizikai Nobel-díjat annak a tudósnak kellene adni, aki abban az évben nem fedez fel egyetlen új elemi részecskét sem! (Enrico Fermit ugyancsak megrémítette a görögös hangzású nevekre keresztelt részecskék sokasága, és csak annyit jegyzett meg: „Ha fejben tudnám tartani az összes részecske nevét, akkor akár botanikusnak is mehettem volna.”)
(291.)
A Sliders című tévésorozatban szereplő fiatal fiú elolvas egy köny- vet, amitől olyan szerkezet megépítéséhez kap kedvet, amelyikkel saját kénye-kedve szerint csúszkálhat a párhuzamos univerzumok között. (A történetben a fiúra ilyen nagy hatást gyakorló olvasmány véletlenül éppen az én Hyperspace [Hipertér] című könyvem volt.)
Akkord, 2010, ISBN: 9789632520353 · Fordította: Both Előd
8/10
