Szubjektív olvasónapló a XXI. század elejéről

Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Delelő Univerzum 8. – Fiú ​a pokolból

ŰrTerminátor, ŰrMaugli avagy lehet-e mindenáron segíteni?

2021. július 23. - Mohácsi Zoltán


absz_delelo_8_fiu_a_pokolbol.jpg

Jóvanna, elmondom szakadatlan, de csak azért, mert tudom, vágysz rá: a csuda sem tudja, mit csípek Arkagyij és Borisz Sztrugackij (alias Sztrugackij-tesók, alias ABSz) könyveiben, amikor a Lakott sziget és a Nehéz istennek lenni kivételével tulajdonképpen annyira nem is kedvelem a könyveiket. 

Ennek ellenére, pedig mindent összevetve logikus, konzekvens embernek tartom magamat, az összes magyarul megjelent könyvük ott van a polcomon. Arról nem is beszélve, hogy rendre le is emelek egyet onnan, és még el is olvasom! Abban meg végképp semmi ráció nincsen, hogy amikor egy új könyvük megjelenik (még akkor is, ha valamelyik régi, de végre teljes, cenzúrázatlan kiadás lát napvilágot), mindig örülök és mindig megveszem. Ha nem is esek neki azonnal mint tót az anyjának.

Hát erre varrjál gombot!

Kezdem a MORGÁSSAL, mert amint ez elfogy, teljesen pozitívvá válok, meglátod!

Szóval az van, hogy a könyv borítója nem tetszik. Egyfelől a kép sem az igazi, bár ha nagyon akarom, akkor az elmegy. De a tesók nevének egyszerűen fent van a helye. Nem csupán azért, mert a sorozat többi részében is ott volt, ráadásul mindig ugyanott, hanem azért, mert az a betűtípus kívánja, hogy domináns legyen. Emitt meg a könyv címe, illetve a szerzők neve küzd az elsőbbségért. Ezáltal viszont a borító szétesős, kaotikus. Arról nem is beszélve, hogy a cím betűtípusának valahogy semmi köze nincsen a tartalomhoz és a sci-fi témához. Már csak azért sem, mert a mindkét kisregényre igaz, hogy a főszereplője fegyelmezett és a maga módján végtelenül rendezett. Ahogy ez a betűtípus meg egyáltalán és kicsit sem az. 

A morgás vége itt van. 

*

Szokásom szerint, ahogy ez ABSz könyveinél történni szokott, az olvasást az UTÓSZÓVAL kezdtem. Arkagyij halála után Borisz írta ezeket az utószókat. Annyira élvezetesek, informatívak, néha mulatságosak, de mindig nagyon őszinték, hogy soha nem bírom ki, hogy a könyv elolvasása után essek csak nekik. 

absz_delelo_8_fiu_a_pokolbol_abszjpg.jpg

Borisz most elmondta, hogy igazából egyik kisregény sem volt a szívük csücske. Sem akkor, amikor írták, sem később. De valamit írniuk kellett, mert éppen akkor szaladt rájuk a cenzúra, s emiatt akkoriban váltak kegyvesztetté. Ahogy olvassuk, kicsit izzadtságszagú, részükről lélektelen volt mindkét történet. De arra piszok jól ráéreztek, hogy mert semmi aktuális nem volt benne, A kölyök képes lesz kortalan maradni. S lőn! 

Bár igazság szerint a Fiú a pokolból pedig szép lassan nyerte el az aktualitását. Tehát ha így nézzük, a tesók voltaképpen prófétáltak. Most mondd!

*

Haladjunk sorban, lássuk tehát előbb a „próféciát”, a FIÚ A POKOLBÓL című kisregényt. Földi űrhajósok kimentenek egy háborúk sora pusztította bolygóról egy súlyosan sérült gyerekkatonát, Récét. Réce csak a Földön tér magához. Nem tudja, hogy ott van, nem tudja, mi történt vele, az utolsó emléke, hogy most meg fog halni. 

A Földön béke van már hosszú-hosszú ideje, minden ideális, nyugalmas, együttműködő, mint a Macskafogó végén, amikor a macskák virágot szednek a réten, és láblógatva heverésznek, mert  macskafogó megjavította őket, már nem vágynak az egérhúsra, a civakodásra, a vérre, minden harmonikus, nyugalmas, együttműködő. 

A földiek, elsősorban is Kornyej Jasmaa (visszatérő szereplő a ABSz-ék univerzumában) azzal a céllal hozzák el a fiút a Földre, hogy a környezeti változás által újraprogramozzák őt. Réce gyilkolásra, a permanens háborúra lett programozva. Egyfajta janicsár, vagy muszlim gyilkológép. A muszlim vallás nélkül persze. Sőt, vallás nélkül. Réce nem tud nem gyilkolni, nem ellenségképben gondolkodni. Úgy nőtt fel, úgy kondicionálták, hogy ellenség mindig van, gyilkolni szükségszerű. 

Emiatt a totál békés földi környezetben is sikerül neki pillanatok alatt kiforgatni a dolgokat, és megtalálni a maga számára megfelelő okokat, hogy itt mi jelent veszélyt, mi ellen kell harcolnia. 

Hosszú távon hiszek a személyes példamutatás hosszú távú kondicionáló erejében. A saját szülői tapasztalatom is jobbára erre mutat. Ahogyan az egykori munkahelyemen, a gyermekvédelemben összeszedett információ-morzsák is. (Azért csak morzsák, mert nem közvetlenül a gyerekekkel foglalkoztam, csak sofőr voltam, aki többnyire a srácok gyámjait szállítgattam kis hazánkban ide-oda. S közben nagyon sokat beszélgettünk.) Csakhogy ott ellenkező hatással, irányba.

Ők, a gyámok mesélték, hogy ha a gyerekek nem kerültek időben örökbefogadásra vagy nevelőszülőkhöz, hanem a maguk vacak családjában, avagy lakásotthonokban, egymás között szocializálódtak, szinte kikerülhetetlenül csak két út van előttük: ha lány, akkor a prostitúció, ha fiú, akkor a bűnözés széles spektrumú választéka. Ha kicsit feminimebb fiúról volt szó, akkor szintén a prostitúció. (Volt gyám, akinek egy saját, édes szülei miatt dermesztő előélettel bíró gyámolt fiúgyereke kifejtette, hogy persze, jó pénzért simán le is nyeli...) Vagyis a saját bőrön tapasztalt szociális környezet szinte levetkőzhetetlen viselkedésmintát kódol. S nézve ezeket a srácokat, lányokat, az embernek néha sírni támad kedve.

Itt a blogomon többük sorsáról írtam már. Arról a lélegzetállítón gyönyörű félcigány kislányról is, akit tizenöt évesen vittünk az esztergomi zárt intézetbe. Mert újra és újra árúba bocsátotta önmagát. A nagymamája futtatta. (Amikor ezt megtudtam, te ne tudd meg, milyen ötleteim voltak a nagymamával kapcsolatban.)

Segíteni még azon is nagyon nehéz, aki hagyja. Hát még, aki kézzel-lábbal ellenáll. 

Egy alkalommal a reptérre kellett kimennem egy Németországból visszazsuppolt, tizenhat éves lányért. Persze, ő is a testéből élt odakint. Ne tudd meg! Amikor a rendőrrel kijöttek a tranzitból, a rendőr jött, a lány vonult. A rendőr nem őrizte, hanem mintegy kísérte őt. Nem volt olyan szép a kishölgy mint az előbb említett, a nagymamája által futtatott, de valami olyan tartása volt, úgy hagyta el az épületet, mintha ünnepelt színésznő lenne mondjuk Cannes-ban, és éppen elhagyja a vetítés színhelyét, hogy beszálljon a számár előállt Cadillac-be.
– Figyeld meg, holnapután már újra valahol külföldön lesz! Csak aludni jön el a lakásotthonba – mondta a mellettem ülő gyám, akinek a rendőr hamarosan átadta a lányt. 
Nem tévedett. Hinnéd? 

 Vagyis Réce története, a háborús bolygóról Földre hozott, félhalott, harcos fiú átnevelési kísérlete mindent összevetve összegezhető Nagy Feró Beatrice-koncertes üvöltésével: „Tessék magatokat jól érezni!”

S Réce nem érzi jól magát. A béke, a harmónia, a konstruktivitás nem az ő közege. A kialakult helyzet így tragédia mindkét fél számára. Réce ugyan kiforgatja a valóságot a sarkaiból, de a saját nézőpontjából teljesen koherens, amit és ahogyan gondolja. Minden ellenérv csak olaj a tűzre. Egyszerűen azért, mert Réce elgondolni sem tudja, hogy lehetséges háború, ellenségkép nélkül élni. 

absz_delelo_8_fiu_a_pokolbol_haboru.jpg

A kisregény először a Metagalaktika 2. számában jelent meg magyarul. 

*

A KÖLYÖK sem ismeretlen a magyar közönség előtt. 1977-ben a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban már napvilágot látott, és antikváriumokban minden különösebb nehézség nélkül beszerezhető a mai napig is. 

E kisregény története reflektál az előzőre. Ebben a történetben is leszáll egy földi expedíció egy idegen bolygón, csakhogy ez a bolygó békés. Azért békés, mert élettelen. Gondolják a földi emberek. Tévednek. 

A bolygón van élet, csakhogy a földiek számára nem látható, nem szagolható, nem hallható életformáról van szó. Mitöbb:  bolygón él egy ember is, Pierre, a Kölyök. Aki bár ember, egy lezuhant úrhajó utasainak a gyermeke, de bizonyos vonatkozásokban már túl van az emberi mivoltán. Pierre-t azok a láthatatlan, hallhatatlan, szagolhatatlan lények nevelték, akik a bolygó urai. S mert minden rosszindulat nélkül sem adhattak mást, mi lényegük, Pierre Mauglivá lett  az idegen égitesten, átmenet az emberek és a bolygó lakói között. 

Az expedíció tagjai lassan, de megértik, hogy Pierre nem lenne boldog közöttük, a Földön. Neki itt, ezen a bolygón van az otthona, itt érzi jól magát, nincsen hiányérzete, nem vágyik máshová. 

absz_delelo_8_fiu_a_pokolbol_kolyok.jpg

*

Vajon tényleg ennyire determinál-e a szocializáció? Tényleg ennyire eltéphetetlen, kiirthatatlan, megváltoztathatatlan alapokat jelent-e a közeg, amelyben egy gyermek felnő? Vagy csak arról van szó, hogy a tesók által vizsgált időintervallumok túlságosan rövidek, a két kamasz változása, megváltoztatása nem kapott elég időbeli kifutást, hiszen Rómát sem egy nap alatt építették? 

Ha azokra a gyerekekre gondolok, akikkel hosszú időn keresztül kapcsolatban voltam, azt mondom, a tesók nem tévednek. Legyen ez bármilyen tragikus vagy örvendetes. 

*

A két kisregényt ma már joggal nevezzük retro sci-finek. Nem csupán és nem elsősorban a megírásuk ideje miatt, hanem a stílus, a szemlélet miatt is.

A tesók minden kötetére jellemző, hogy felettébb nem ügyelnek kínosan minden részlet megmagyarázására,  hogy mindent a helyére tegyenek és minden részletet reflektorfénnyel világítsanak meg.

Nincsen szándékukban amerikaiul lények és belőlük fakadó kalandok garmadáját sem prezentálni. Mesélnek csendeskén, vagy elmondva a háttérinfókat vagy nem, vagy beavatva a részletekbe vagy bízva az olvasó ABSz-es tájékozottságában. De mindkét esetben érdekesen teszik ezt, s vannak annyira jó pedagógusok, hogy még a konklúziót sem vonják le, ennek lehetőségét meghagyják az olvasónak. Aki vagy megelégszik a történettel magával, vagy hagyja hogy játszadozzon még a szürkeállománya az olvasottakkal. 

Nekem tetszett a kötet. Úgy, ahogyan az ABSz-es kötetek tetszeni szoktak. Nem építenek nekik a szobasarokban oltárt, de nem is hajigálom ki az eddig megvásárolt köteteket az ablakon. Viszont, előre szólok, a következőt is meg fogom venni. Ha ez mond valamit. 

 

Metropolis Media, Budapest, 2017, 278 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628214 · Fordította: Apostol András

7/10

2021 júliusa, Tapolca; a lányok Hévízre akarnak menni fürdeni, nekem pedig semmi kedvem hozzá. Úgy döntöttem, elviszem őket, és az alatt a három óra alatt, amíg 3500-ért fürcsikéznek, én inkább sétálok egyet. Lesz ebből háború... Megkeresem azt a kis kápolnát, amiről drága Pipikém lelkendezett olyan sokszor a halála előtt, s amit Szerelmetesfeleségtársammal már meg akartunk nézni egyszer, de pont akkor renoválták. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9016633828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása