Alapítvány
Alapítvány és Birodalom
Második Alapítvány
Szóval igen, a bemutatás alatt levő Alapítvány-filmsorozat miatt vettem elő az e-book formában meglevő kötetet. Ez a nagy, Szukits-féle kiadás csak így van birtokon belül, bár az Alapítvány-sorozat kötetei gyakorlatilag hiánytalanul sorakoznak a polcomon.
Azám, de mostanában későn világosodik, a könyvolvasáshoz pedig fény kell.
Viszont Szerelmetesfeleségtársam hétvégeken sokáig alszik, így e-könyvolvasón csaltam elő a történeteket
Bár igaz, ami igaz, napközben papírformában cipeltem magammal.
Egyszóval bajban voltam, melyik formában is jelöljem meg olvasott könyvként. Ráadásul a trilógiát jobbára egyben adták ki (bár mostanában ez sem igaz)... Az Előjáték az Alapítványhoz a sorozat szerves része ugyan, de a kiadás időpontját tekintve nem kötődik a trilógiához. Sőt, a folytatásainak a megjelenési évéhez sem.
Szóval van itt kavar, kérem szépen! Erről később lesz szó.
A trilógiából egyetlen jeleneten kívül semmire nem emlékszem, mármint azon kívül, hogy Seldon időközönként meg-megjelenik, és mond valamit: arra, amikor kiderül, kicsoda az Öszvér.
Arra is pontosan emlékszem, hogy a réges-régi, óbudai lakás fürdőszobájában olvastam, többször utána engedett kádvízben, mert az bizony rendre kihűlt, már nem is tudom, hanyadik anyám idején. (Mert én vagyok az, akinek három is jutott, sajnos.) Arra is nagyon jól emlékszem, mennyire megrázott a kiderülés.
Ez olyan negyven-negyvenöt éve volt. Precízen nem emlékszem pontosan.
S akkor most ez a vitatott dramaturgiájú filmsorozat felkavarta az állóvizet.
Sokak számára eleve kuka a sorozat, mert fittyet hány az eredeti, klasszikus alapanyagra.
Meg polkorrekt is, mert teljesen simán (és minden különösebb indok nélkül, mert csak) nemet váltottak például Salvor Hardin esetében. Meg az egész nem olyan, mint a könyv... Figyelj csak! Például három császár uralkodik egyszerre. Azért három, mert klónok. Miközben ilyesmiről Asimov könyveiben egy szó sincsen.
És így tovább... Ha akarom ez a „megszentségtelenítés” marhára zavaró.
Szerintem szép is, jó is a filmsorozat, csak nem szabad az Alapítvány adaptációjaként néznem. S így az ég világon semmi gond nincsen vele: látványos, szórakoztató, dramaturgiailag összepakolt. Momentán a tizedik részig láttam. Úgy fest ez az első évad vége.
(Mondjuk a nyolcadik rész volt az, amikor a vallás túlburjánzásától kicsit zavarba jöttem, meg volt sivatag is, meg látomásokról is szó, meg zarándokútról, ahol százhetven kilométeren keresztül nem szabad inni, vagyis igen, Dűne-hangulat a javából... S az is tény, hogy az eredeti irodalmi alapanyag már valóban csak alapanyag, se híre, se hamva a feldolgozásban.)
Szóval nincsen vele baj. Annak ellenére nem, hogy Hari Seldon a filmben rendre felbukkan mástesti valójában. Teszi ezt Gaal Dornicknak (a feldolgozásban egy indiai nő alakítja az eredetileg férfinak álmodott szereplőt), aki gyakorlatilag egy mellékszál főszereplőjévé lett. Az abszolút főszereplő a fekete bőrú, női akcióhőssé avanzsált Salvor Hardin. Meg a trió-császár középső és fiatal életkora. Aki a könyvben (a trilógiáról beszélek) úgy nagyjából említés szintjén jelenik meg, és semmiképpen sem trióként.
Asimov művét már csak azért is hozhatná nagyon nehezen a film, mert az nem egy egybefüggő regény, hanem gyakorlatilag novella-sorozat. Ebben a sorozatban eddig (tudod, kilencedik rész) a főszereplők ugyanazok. Vagy-vagy. Ha belegondolok, túl sok választásuk nem volt a készítőknek.
Mondom, nagyjából semmire sem emlékeztem Asimov klasszikusának a történetéből, csak Hari Seldon nevére, az Öszvéres jelenetre, és slussz. Még a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban olvastam, azokkal a nagyon antikva betűkkel nyomtatva és a csodásan színes borítókkal.
Apu polcán találtam a könyvet. Ezt is. Soha nem beszélgettünk róla. Erről se.
De annak, hogy ott volt, később nagyon örültem. Sok mindent köszönhetek annak a polcnak. Például Bradbury Marsbéli krónikáit” is, meg az „Országúton Indiában” című darabon keresztül az egész Delfin -sorozatot. Meg Rejtő Jenőt: „A szőke ciklont”.
1948-ban Asimov egy fiktív tudományos cikket is írt, „The Endochronic Properties of Resublimated Thiotimoline” („A kétszer szublimált tiotimolin endokrónikus tulajdonságai”) címmel, egy nem létező kémiai anyag tulajdonságairól.
Közben éppen doktori disszertációját is írta, így a doktori védési bizottság előítéletekkel teli reakciójától félve megkérte szerkesztőjét, hogy álnév alatt jelentesse meg a cikket. Ennek ellenére saját nevén jelent meg.
Doktori védése végén a bizottság egyik tagja mosolyogva kérte, hogy
– Mr. Asimov, meséljen nekünk valamit a tiotimolin termodinamikai tulajdonságairól!Húsz perccel később ismét behívták a terembe, s mint „Dr. Asimovnak” gratuláltak neki. (Wikipedia)
Mi ez az Alapítvány-sorozat?
Na, most, azért ez egy érdekes dolog!
Az Alapítvány-sorozatot mindenki alapvető sci-fi klasszikusnak tartja. Ebben nincsen vita.
Hogy ki mit ért Alapítvány-sorozaton az már más kérdés.
- A többség, nekem úgy tűnik, elsősorban az első trilógiát (Alapítvány – Alapítvány és Birodalom – Második alapítvány; 1951–1953) érti alatta.
- Egy nagy hányad mindazokat a könyveket, amelyeknek, ezt nem tudom másképpen fogalmazni, a címében benne van az alapítvány szó (Az Alapítvány előtt [1988], Előjáték az Alapítványhoz [1992], Az Alapítvány pereme [1982], Alapítvány és Föld [1986]).
- Aztán van, aki sokkal nagyobb kanállal merít, és megköszöni szépen a Szukits Kiadónak, hogy összeszedett mindent is, ami Alapítvány. Szóval kinek-kinek ízlése, türelme és szíve joga, hogyan értelmezi a sorozatot.
A legtréfásabb, volt hogy még maga Asimov is zavarba jött a saját sorozatával kapcsolatban. Van két könyve, amelyik olyan történetet dolgoz fel, amelyek szóba kerülnek valamelyik Alapítvány-könyvben, ám ahogyan Asimov fogalmazott, ezek csupán legendák a könyveken belül is, nem tartoznak az Alapítvány történetéhez. Azért nem, mondja Asimov, mert ezek nem történtek meg! :-D
A sorozat kötetei, ahogy a második pontban szereplő könyvcímek mögötti évszámok mutatják, egyáltalán nem a sorozat kronológiájának a sorrendjében születtek. Hanem össze-vissza. Legelőször a trilógia született meg, aztán a folytatásai, majd az előzménye. S útközben összekeveredett a robottörténetekkel, meg a birodalmiakkal. Szóval ahogy jött. de végül csak összeállt.
A Szukits-féle kiadás előnye és hátránya, hogy a történet kronológiája szerint közli a történeteket. Azért hátrány, mert a később írt előzmények, ha valaki időrendben olvassa őket, brutális spoilereket üvöltenek az olvasó arcába. Ha a mi kronológiánkat nézzük, tehetik, hiszen Asimov olvasói, a maga korában előbb olvasták a trilógiát mint az előzményt. Így hetven évvel a trilógia első megjelenése után ez már nem evidencia. Vagyis csak óvatosan az időrendi olvasással!
Visszatérve a trilógiára: mondd, te vettél már részt beszélgetésben, ami nem az Alapítvány-könyvekről úgy általában, hanem azok tartalmáról szólt? Mondom, a trilógiát mindenki alapműnek tartja, de vajon milyen kérdéseket vet fel Asimov velük kapcsolatban, vagy milyen válaszokat talál a felvetett kérdésekre? Amikről, ugye, beszélgetni lehetne...
Mert a sztori, lesarkítva, pofonegyszerű.
Egy Hari Seldon nevű pasas, összekötve a pszichológiát és történelmet valamint a matematikát, jövőkutatásba fog. Döbbenten látja, hogy a tizensokezer éve fennálló Galaktikus Birodalom össze fog omlani. Nem is kell neki sok idő. Ez el- és kikerülhetetlen, változtatni nem lehet rajta. Utána a káosz következik. A káosz után létrejön majd a Második Birodalom.
A kérdés csak az meddig tart majd a káosz? Seldon szerint harmincezer évig, de ezt az időt le lehet rövidíteni ezer esztendőre. Ennek érdekében hozza létre az Alapítványt. A francia enciklopédisták mintájára az Alapítvány feladata a tudás megőrzése, hogy a káosz után az emberiségnek ne a nulláról kelljen kezdenie. De mert az Alapítvány is technikai civilizáció, tehát leselkedik rá a technikai civilizációkat fenyegető minden veszély, ezért Seldon létrehoz egy másik, titokban, más alapokon működő Második Alapítványt is.
Az Alapítvány-univerzum arról szól, sikerül-e ez a terv. Meg arról, hogy micsodák is az alapítványok, hogyan kelti őket életre Seldon, illetve hogyan jutnak el a küldetésük beteljesítéséig.
Aztán kiderül, hogy... Nem is megyek bele. De már a könyvcímekből is kiderül, ez nem az én spoilerem, hogy van egy másik Alapítvány is. Nyelvi leleménnyel Második Alapítvány a neve. Lehet csűrni-csavarni, rétestésztázni az alapötletet. (Meg se merném saccolni például, hány kötet tartozhat eddig akár csak hivatalosan is a Star Wars-szférába.)
Miért klasszikus az Alapítvány-trilógia?
Visszatérve a saját alapfelvetésemhez: az Alapítvány (értve ez alatt a trilógiát), tehát klasszikus a sci-fiben. Szerintem nincsen ember, aki ezt megkérdőjelezné.
De kérdés, miért is az? Kiábrándító leszek: nem tudom a pontos választ.
Nincsen új a Nap alatt: nevezz már meg azon kívül biztosan tudott dolgokat az életemben, hogy szeretem Szerelmetesfeleségtársamat, várom az unokám világrajöttét, örülök, hogy vannak gyerekeim, s hogy szeretek olvasni és írni! Na, ugye! Illetve még abban vagyok biztos, hogy egyszer meghalok. (Bár esélyt adva az adventista eszkatológia valóságosságának, ez utóbbi közel sem százszázalékos bizonyosságú. Ennek a részleteibe nem megyek bele (vö. 1Thesz 4:13–17).
Lássuk, mi az, amit tudok! Vedd figyelembe, hogy most a trilógiáról beszélek! Ez fontos.
- Nincsen a könyvben egy szem igazán összetett karakter se. A szereplők, hm, laposak. Ha nem is egydimenziósak, de maximum kettővel bírnak.
- A szerepük jobbára nyúlfarknyi, vagy ha több is, nem sokkal. Mondom, tulajdonképpen novellákról, kisregényekről van szó. Az első könyv történetei rövidebbek, majd kötetről-kötetre egyre hosszabbak a sztorik. A Második Alapítványban a két rész egy-egy egység.
- Asimov a leírásokkal, bemutatásokkal nem nagyon szöszmötöl. A szereplőket a történéseken keresztül ismerjük meg valamelyest. De az a helyzet, hogy tulajdonképpen majdnem felcserélhetők egymással. Hari Seldonról, Salvor Hardinról, Limmar Ponyetsről, Hober Mallowról voltaképpen semmi közelebbit sem tudunk meg, Hány évesek, amikor főszereplővé lesznek, hogyan néznek ki, milyen színű a hajuk, milyen a testalkatuk, mi volt a múltjuk, mi a kedvenc ételük, mit szeretnek leginkább csinálni, milyen nőkre vágynak, stb.? Nos ilyesféle adatokkal nem igen terhel bennünket Asimov. Néhány dologban azonban megegyeznek a fenti úriemberek: körmönfontak, okosak, leleményesek, kiváló taktikusok és kiemelkedő stratégák. De mindnyájan annyira, hogy ezáltal is felcserélhetők egymással.
- A cselekmény érdekes, sajátos, de mert novellákról, kisregényekről van szó, nem tud részleteiben kitejesedni, kiforrni, a megoldást mindig meglehetősen hamar készen kapjuk. Ez persze megakadályozza a túlírtságot, a felesleges kitérőket, a mellébeszéléseket is. Valamit valamiért.
- De ezt a cselekményt nem cselekmény voltában kapjuk. Az Alapítvány simán dramatizálható, színpadra vihető lenne azáltal, hogy voltaképpen a szereplők végigbeszélgetik, és a nagyszabású eseményeket, bolygók elfoglalása, leigázása, űrcsaták, a Birodalom összeomlása, meg egyéb ilyeténségekről úgy szerzünk tudomást, hogy a szereplők vagy a narrátor elmondják, hogy nesze, ez történt. A tréfás az, hogy idő kell, hogy ezt tudatosítsa az egyszeri olvasó, s még azután is azon kapja magát, hogy nem zavarja, amire rájött. S ettől a könyv, a cselekmény még igencsak élvezetes marad.
- Aztán lássuk be, Asimov nem egy szépíró típus. Amit ír, szépirodalom, de valójában nem irodalmi szöveg. Ha van is sajátsága a stílusának, az a szikársága, mondhatni szürkesége. Ahogy mondtam, szinte teljesen nélkülöznünk kell a leírásokat, a hasonlatokat, metaforákat, s egyéb szövegszínesítő eszközöket. A további tréfa abban áll, hogy ez sem zavaró cseppet sem, mit sem von le az élvezeti értékből.
A fenti felsorolás nem fest pozitív képet az Alapítványról. De újabb tréfa jön: az a vicc, hogy a rengeteg látszólagos negatívum ellenére a trilógia egy cseppet sem unalmas, kidolgozatlan, vagy pocsék irodalom. A magam részéről nehezen tudom megfogalmazni, mitől válik igen könnyen élvezhető, koherens egésszé, de azzá válik.
Az elbeszélés asimovi eszközei
A titok talán ebben van: Asimov, minden eszköztelensége, szövegi szikársága ellenére komplex világot, több száz, ezer évet átfogó cselekményt tár elénk. A fentiek ellenére, a viszonylag rövid történetek fordulatossága, olvasmányossága miatt még sincsen olyan érzésünk, hogy csupán egy elnagyolt tablót vág az arcunkba.
A nem minden részletében kidolgozott, inkább sejtetett világ komplexitása nagyon hasonlít a szereplők jellemének a kifejtéséhez. Ahogy mondtam, nincsenek péppé elemezve, minden hajszálig tartó részletességgel bemutatva, sőt, szinte felcserélhetők egymással. Mégis elhisszük, elfogadjuk, hogy mindannyian legendás személyeivé váltak az alapítványok történetének.
A történeteket a Birodalom és az Alapítvány sorsa köti össze. Az első kötet minden fejezete a könyv történelmének egy-egy Seldon-válságáról szól. Olyan időszakról, amikor veszélybe kerül Seldon jövőbe látó terve, a túlélés projektje. A novellákat, kisregényeket ez köti össze, ez teszi egységessé, egy művé.
De a három kötet még ebben sem egységes: amíg az első kötet, az Alapítvány minden fejezete külön történet, addig a második kötet, az Alapítvány és Birodalom két része egy-egy külön egybefüggő kisregény, majd a harmadik kötet, a Második Alapítvány megismétli a második kötet tematikáját. Bár voltaképpen ennek az első, Öszvérről szóló része akár a második kötet része is lehetne, s akkor ott, egy köteten belül fejeződhetne be az Öszvér története. Bár az is igaz, hogy a Második Alapítvánnyal való törődés meg itt kezdődik el. Csak tűnődöm...
Asimov, bár a tudomány embere (ötszáz könyvet írt, ennek csak töredéke, úgy nyolc százaléka szépirodalom, a többi tudományos munka), mégsem tömi tele technikával, űrhajókkal, űrcsatákkal, a történeteit. Persze, vannak űrhajók, van hiperugrás, meg minden, de ezek korántsem válnak főszereplővé. Mindössze díszletek. Fontos díszletek, de díszletek.
Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum gyűjteményes kötetei
A Szukits-kiadó összes Asimov-kötetének a részletes tartalma
Szukits, Szeged, 2003, 690 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639441570 · Fordította: Baranyi Gyula, Németh Attila
9/10
2021 november háromnegyede. Ismét maszkviselés a zárt terekben, Orbán Viktor tegnap reggel kijelentette, hogy vagy oltás, vagy halál, más út nincsen. Bexarás. Hatmillió oltott mellett a statisztika rosszabb mint bármikor. S az oltatlanok a hibásak... Tegnap meg jártam a III. kerületi bíróságon, egy barátomnak intézi egy irat-kikérést. Meg Szerelmetesfeleségtársamnak a NAV-nál egy apróságot. Mindenhol lukra futottam. Aztán bevásároltam, két helyre kellett mennem, tankolás, kocsimosás, aztán el is ment a szabadságos péntekem fele.
