A kötet értékelése ez esetben két részes. Ez a második rész.
Az elsőt itt találod.

Előjáték az Alapítványhoz

Miután harminc és pár évvel később Asimov megírta a trilógia folytatásait, újabb kettő-nyolc év múlva megírta az előzményeket is. Az Előjáték negyven évvel később született mint a trilógia. Története szerint közvetlen előzménye a trilógiának. Vagyis arról szól, Seldon milyen erőfeszítéseket tesz az egyre romló körülmények között a pszichohistória fejlődéséért, majd a voltaképpeni fennmaradásáért. 

A könyv más és mégsem más mint a trilógia. Stílusában voltaképpen nem különbözik attól. A stílus bár már nem annyira szikár, amennyire az ötvenes években szikár volt, de még mindig az. Csak egy kicsivel több leírás van benne mint a kiindulási alapban.

Ami más: az alakok már sokkal árnyaltabbak, összetettebbek. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az Előjáték szokásos regény. Oly annyira, hogy egyetlen főszereplője van: Hari Seldon. És ő az elejétől a végéig főszereplő. 

Ez a kötet már valós időben is cselekményes. Nem csupán beszélnek az eseményekről, hanem aktívan ténykednek is a szereplői. Hari Seldon nem mindentudó, hibátlan főhős. Az életét a pszichohistóriára teszi fel, élete célja az emberiség szenvedési idejének a lerövidítése. De bármilyen magasztos is, amiért él, bármennyire okos, előrelátó, jó stratéga és kiváló taktikus, mégis csak emberből van. Képes az aggodalomra, a csüggedésre, a szeretetre, a szerelemre, a barátság  a magány megélésére. Szóval ember, na. De nem szájbarágósan, hanem a fő cselekménnyel szorosan párban derül ki mindez. 

A szereplők között vannak, akik innen-onnan már ismerősek. Seldon maga, ugye, a trilógia fő alakja volt. I. Cleon császár (aki a filmmel ellentétben nem egyszemélyes triumvirátus) egy még személyében és posztjában is tekintéllyel bíró szereplő. Az őt követő császár, még a nevét is csak felvette, hogy valami tekintélyi hivatkozási alapja legyen. Már alig van valami hatalma. Pénze, ami felett rendelkezhet: semmi. De mindezek, plusz jelentéktelen külseje ellenére jó ember. De ebben is látszik, hogy Asimov írói eszközei finomodtak: a pusztuló, omló Birodalom szimbóluma a császár. Aki már a megjelenésével is szemlélteti a romlást, a tekintély és az erő fogyatkozását. 

Ügyes húzás Asimovtól, hogy szerepelteti a nyolc más kötetében is kisebb-nagyobb szerepet kapó kedves ismerőst, R. Daneel Olivaw-ot, a robotot, Seldon barátját. 

A trilógiával való szerves összetartozás, túl Seldon személyén, azért megmutatkozik abban is, hogy bár egy szereplőre koncentrálunk, ám ennek a szereplőnek az ideje nem egy adott életszakaszára vonatkozik, hanem ugrásokkal haladunk előre. Seldonnal negyvenéves korában találkozunk, és hetvenévesen búcsúzunk tőle. Ezért vannak ugrások a könyvben. Ezért, bár nincsenek szereplőváltások, mint a trilógiában, időbeli ugrások előfordulnak. Ezáltal a regény Seldonról szóló történetek füzére. Csak a főszereplő nem változik. Ezáltal tűnik egységesebbnek az olvasmány. 

Miért szeretjük az Alapítvány-sorozatot?

Mert a szereplői szerethetők. Mert bár tisztában van az emberi faj gyarlóságaival, hisz az emberi szellemben és jóságban. Mert nem filozófálja tönkre a cselekményt. Mert nem a technikára, hanem az emberre koncentrál. Mert van könnyen követhető, érdekes cselekménye. Mert hisz a fajunk fennmaradásában. Mert jó. 

Szukits, Szeged, 2003, 690 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639441570 · Fordította: Baranyi Gyula, Németh Attila

9/10

2021 november háromnegyede. Ismét maszkviselés a zárt terekben, Orbán Viktor tegnap reggel kijelentette, hogy vagy oltás, vagy halál, más út nincsen. Bexarás. Hatmillió oltott mellett a statisztika rosszabb mint bármikor. S az oltatlanok a hibásak... Tegnap meg jártam a III. kerületi bíróságon, egy barátomnak intézi egy irat-kikérést. Meg Szerelmetesfeleségtársamnak a NAV-nál egy apróságot. Mindenhol lukra futottam. Aztán bevásároltam, két helyre kellett mennem, tankolás, kocsimosás, aztán el is ment a szabadságos péntekem fele.