Nem emlékszem, hol találkoztam első ízben az YKX-képregények létezésének a tényével. Ami biztos, hogy Pilcz Rolandot, az YKX alkotóját simán összekevertem Cserkúti Dáviddal.
Akivel viszont tudom, hogy Lezsák Levente Emerson & tsa. című kötetében találkoztam, és rögtön és azonnal levett a lábamról. (Szomorúságom, hogy valahogy mindketten félbemaradtak. Lezsáknak nincsen is több könyve, Cserkútinak van még néhány illusztrálása, de önálló kötete, képregénye nem jelent meg. No, de ez a bejegyzés nem róluk szól.
Szóval valamiért Pilcz nekem Cserkúti volt/lett, így rettenetes nagy fórral indult. Mostanában is csak a magyar képregény-klasszikusokkal esik meg, hogy látatlanba megveszem a köteteiket, füzeteiket, de a látatlanság itt azt jelenti: pontosan tudom, mire számíthatok. Legalábbis úgy nyolcvan százalékosan. De férőhely- és anyagi okból sem vásárolok úgy képregényt, hogy csupán mások véleményét olvastam róla, és a rajzait nem láttam.
De legutóbb, amikor rendeltem a legnagyobb magyar képregényes oldalról, akkor nagyon kis gondolkodás után beledobtam a virtuális kosaramba Pilcz (tudod, aki Cserkútinak hittem) sorozatának az első részét is. „Egyszer élünk! Pincér, még egy doboz gyufát!” (Voga–Turnovszky)
Ez a bejegyzés arról szól, mennyire voltam merész a bevállalásommal, és ráfaragtam-e, hogy Pilcz nem Cserkúti?
Tisztázás
Mielőtt elmerülnénk, tisztázzunk valamit. Az YKM feloldása, ahogyan a cím zárójeles részében van, egy név: Yorn Kayrah Xemovrah. A szerző az utószóban segít: úgy kell kiejteni, hogy Jorn Kéjra Szemovra. A főhős neve. Aki kalandor. Pilcz Roland szerint teljesen bevallottan Indiana Jones alakja lebegett a szeme előtt, amikor megalkotta a figurát. Nem baj az! Egyáltalán. Más a baj.
Visszatérve az elvárásomra, avagy az YKX ábrázolási módja
Amikor megkaptam a csomagomat, ezt a füzetet húztam belőle elő elsőnek. Vékonyka. Huszonnyolc oldal. De a borító láttán még nem szólalt meg a Cserkúti-vészcsengő bennem. Sőt, még amikor kinyitottam a füzetkét, akkor sem. Azért nem, mert például ez a kép fogadott.
Tehát még az első oldal láttán/olvastán is maradt az elégedettség. Sőt, amikor lapoztam, akkor sem ért csalódás. Sőt, sőt!
Sőt, a tizennegyedik oldalig semmi fel nem tűnt. (Bár nincsenek számozva az oldalak, de hogy tudd, arra a részre gondolok, amikor a főhősünk némi ráhatás hatására látogatást tesz Mr. Arsennél.) Az, hogy nem tűnt fel, engem minősít. Mert nagyon van különbség kettejük stílusa között. De még nem volt egyértelmű, hogy a hiba az én készülékemben van.
No, ott, a tizennegyedik oldalon nagyon meghökkentem. Az alakok aránytalansága és a mozdulatok merevsége az addigiakhoz képest annyira szembetűnő volt, hogy nem tudtam nem lassítani. És elgondolkodni. És utánanézni. Hogy Pilcz nem Cserkúti. S itt ezt a versenyeztetést be is fejezem, mert az én esztétikai félrecsúszásaimnak, műveletlenségemnek ők csupán véletlen célpontjai, semmiképpen sem kiváltói. Fel is hagyok Cserkúti emlegetésével. .
S akkor most tulajdonképpen bele is ugrottunk a sűrűjébe. Mert itt van egyfelől a rajzok minősége, és a történet, amit a rajzok mutatnak be, ugye.
Honnan kezdjük? Hm... Onnan kezdem, hogy folytatom a rajzokkal. Ha már képregény...
Nem is tudom, hogyan mondjam? Nem a gátlásaimmal van a baj, hanem nem találom a megfelelő szót, keresem a legplasztikusabb kifejezést.
Ahogy mondtam: a tizennegyedik oldalig nincsen semmi bajom azzal, amit látok. Ott orrba vág két roppant szembeszökő változás.
Egyfelől leül a történet. Teljesen. Ami addig mozgalmas, izgalmas, tréfás volt, az most beszélgetős, nyugis, csillagnézős, passzív lesz. Ez a kisebbik baj. Az ábrázolás feldobhatná. Nem teszi. Sőt!
Ahogy harmadszorra mondom, a füzet elejével az ég adta egy világon semmi baj nincsen. Pedig sok minden történik a tizennegyedik oldalig. S ami történik az, ugye, mozgás. De innentől... S most hiányzik a megfelelő kifejezés. Suta? Kezdetleges? Élettelen? Ha érted, mire gondolok. Talán jobb, ha illusztrálom, egy előtte/utána összehasonlítással. A kezeket figyeld!
Nos, sikerült érzékeltetnem?
S hogy ne legyek igaztalan, gyorsan elmondom, hogy közben a [hiányzó kifejezés] mozdulatok mögött olyanok a hátterek, annyira jó a színezés, hogy a füzet mindvégig fenntartja a reményt. De az elejének történeti és ábrázolásbeli dinamikája, és természetessége sajnos nem tér vissza. Vagyis olyan, mintha két rajzoló készítette volna a füzetet.
Szamóca lányoméknál ültünk a már leszedett asztalnál. Karácsony másnapja volt. Előttem Geri fiam vaskos dossziéja egy általa rajzolt képregénnyel. Nyolc éve rajzolja. A nyolc év minden változásával. Az utóbbi rajzok, nézőpontok zseniálisan jók, a korábbiak szellemesek, de nagyon statikusak.
– Két gond van ezzel Geri! – fogtam bele. – Egyfelől olyan mintha az elejét más rajzolta volna, mint a végét. Ha hosszútávon akarsz vele valamit kezdeni, az elejét át kell rajzolnod, akkora a kontraszt. Nézd csak, mire gondolok!
Azzal mutattam egy olyan kézmozdulatot, mint amilyen a tizennegyedik oldalon/tól van az YKX-ben. Aztán lapoztam a mappában a vége felé, és ott is mutattam neki néhány rajzot. Ég és föld volt a kettő.
De Gerinek még nem jelent meg kiadványa. A kritikámat nagyon jól vette, megköszönte, hálás volt az érdeklődésemért. Meg azért, amiért őszinte voltam, meg hogy érezte azt is, hogy lelkes vagyok.
S ez a dupla ellentmondás lett a bajom a füzet egészével: a történet kezdeti lendületének a teljes megakadása, némi dramaturgiai hökkenettel (YKX Mr. Arsennek kezd dolgozni) és főleg a rajzok életszerűségének visszaesése.
Pedig akkora pozitív előnyt adtam ennek a képregénynek mint ide Lacháza. Nem mondom, hogy kiveszett belőle minden, de nagyon törni nem fogom magamat a folytatásért. Ha valamilyen formában szembe jön velem, nem állok félre, de annyi minden más van, amivel foglalkozhatok, hogy csuda. Vacakul esett ezt leírni...
Csak nagyon halkan mondom, hogy az YKX után azóta elolvastam egy Bonellis Dragonero-t és egy Tex-et. Hát, nagyon nem tett jót az YKX-nek. Igazán sajnálom! 
Magánkiadás, Szeged, 2018, 28 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150018201
5/10
Március majdnem legvége.
Olyan jó volt gyerekkoromban: amikor beszélgetésre, együttlétre vágytam, csak átballagtam a szomszéd házak valamelyikébe, felcsöngettem, s döntő többségében jött, akit hívtam. Ma meg? Ha egyáltalán Magyarországon lakik és nem Svájcban, Németországban vagy Hollandiában, akkor is a város másik felén, ahová kocsival is egy óra, vagy vidéken. S mindenképpen előre meg kell szervezni, hogy összekoccanjunk...
S rendben van, hogy Szerelmetesfeleségtársam a legjobb barátom, ezzel nincs is baj, de ha van valami, amit ezért vagy azért vele nem tudok megbeszélni...?
