Írta: Claudio Chiaverotti
Rajzolta: Patrizio Evangelisti
Bár nem a Dylan Dog a legkedvencebb Sergio Bonelli-s fumetttim (olasz képregényem), ha valahol szembe jön velem, nem állok félre, hogy elmenjem melletem.
Ezzel a füzettel egy weboldalon találkoztam. Először az ára hökkentett meg: manapság ezer förint alatti, új képregény-kiadvány?
Amikor megérkezett a csomagból kivéve kézbevettem, akkor meg a vékonysága.
Aztán még pár dolog.
Mert bajok tömkelege van ezzel a legszebben rajzolt Dylan Dog-történettel.
Ahogyan belefogtam ennek a bejegyzésnek az írásába. eltöprentem, miért nem szeretem annyira Dylan Dogot, mint a másik két „sorstársát”, közvetlen „kollégáját”, a tetovált szemű nyomozót, Morgan Lost-ot, vagy a dampyr Harlan Drakát.
Morgan Lost volt az első Bonelli-szerelem. a Dampyr a második. De nem a sorrendség az oka annak, hogy Dylan nem tölti be a lelkemet. Ugyanis egy Dylan Dog füzetet olvastam másodiknak a Bonelli-sorban. Meg közte még két másik Bonellis történetet, amelyek nagyjából hatás nélkül múlt el belőlem, még a címükre sem emlékszem. Igaz, folytatásuk sem lett itthon.
Talán azért nem ragadott meg Dylan Dog, mert nem annyira férfias mint Morgan Lost vagy Harlan Draka? Vagy hogy megfoghatatlanabb a rém-munka, amit végez? Rémálmok nyomozója... Nem tudom pontosan. Az azonban tény, hogy Sylan barátja, segítője, Groucho a Bonelli-univerzum legmulatságosabb figurája. Piszok jó poénokkal.
Szóval az a helyzet, hogy Dylan Doggal távolságtartó szimpátiában vagyunk egymással. Nem közömbös a számomra, ám jobbára csak akkor találkozunk, ha összehoznak bennünket. Most éppen a füzet ára, illetve a tartalma. Helyesebben a rajzai.
A BORÍTÓ
elképesztőn vacak lett. Egyszerűen mert gyerekes az ábrázolás. Semmivel sem képes megfogni.
A kötet tartalmának az ismeretében még kérdésesebb, mi lehetett az indok, hogy ezt a rajzot tették a borítóra. Mert semmi köze sincse na sztorihoz. És aránytalan, infantilis, képtelen. (Aham, érted, képtelen...) Valaki és bárki hogyan lenne képes ilyen kis nyugodtan bámulászni valami egészen más irányba, amikor egy ilyen szépség üvölt a fülébe?
A démoni figura aránytalanséga, sutasága is szembeszökö. A bal válla minimum kétszerese a másiknak, A kézfeje hosszabb mint a felkarja. Aztán: a mellkasa és onnan lefelé mindene: fa-szerű. Mintha fatörzsből állna nyaktól lefelé. Igaz, senki nem mondta soha, hogy egy démon alakja és az emberi test arányai között szoros összefüggés van?
A belső rajzok stílusának és a történet ismeretében tökéletesen érthetetlen az egész borító-koncepció. Ezáltal nem szerettük meg az alkotót, Sergio Toppit.
MÁS MINT A TÖBBI
Ezt a füzetet úgy igazából nem tudom mire vélni a magyar piacon. Sajnos a belső címoldal előszava sem bőbeszédű ebben a tekintetben.
A többi Dylan Dog füzet trjedelme kétszáz oldal körüli. Ez harminckettö. Vagyis alig több mint hatoda a többi kötetnek. Illletve azok kötetek, ez pedig vékonyka füzet. Az ár/éték-arány így eléggé lehangoló.
Különbözik abban is a többitől ez a füzetke, hogy nincsen sorszáma. A kolofont olvasva véltem magyarázatot találni. Az eredeti cím mellett van egy megjegyzés: Dylan Dog Color Fest 3. Vagyis ez a történet eredetileg sem tartozik a Dylan Dog sorozat fosodrába. A színek miatt. Mert az eredeti sorozat, ahogyan a többi Bonelli-képregény is, fekete-fehér. A magyar változata azonban nem színes. Fekete-fehér.
A rajzai ellenben még így is teljesen mások mint a többi, „rendes” kiadványé. Megdöbbentőn élethűek, realisták. Nem válnak művészetté, de szemgyönyörködtetők. Sokkal inkább mint az eredeti sorozat részeiéi. Akkor is, amikor borzasztő dolgokat mutatnak be.
A FÜZETECSKE TÖRTÉNETE
némileg a levegőben lóg. Egyfelől mert a történet csak résztörténet: sem az előzmnyekbe nem kapunk mély bepillantást, sem a befejzés nincsen. Vagyis egy torzó van a kezünkben. Igaz, attól, hogy nincsen karja, még csodáljuk a milói Vénusz szobrot, nemde?
Mert itt van a füzetecskében, hogy az aktuális főellenségnek, Mana Cerace-nek volt múltja, és a befejző pár elmondja, hogy lesz még Dylan Dog-os jövője is. S vajon ki az a hölgyemény, aki szemlátomást valamit sertepertél a személye körül? Meg ki az a pasas, aki a padlójára kerül, amikor Dylan legyőzi az ellent? (Mert, gondolom, nagy meglepetést nem okozok, ha elspoilerezem, hogy nem a démon győz.)
Szóval van egy csúnya bácsi, aki a sötétséget kedveli, és onnan kilépve szedi az áldozatait. Ilyen-olyan indokkal. Olykor még vitatozni sem nagyon tudunk vele. Maximum, amikor arról beszél, hogy némely esetben csak azért öl, mert az olyan jó érzés.
De az áldozatai egyéb esetekben olyan figurák, akik a mindennapi életben élvezik mások fizikai szenvedését. Kivéve, mondom, amikor nem. A szerzők így előzték meg, hogy megelőzzék, hogy az igazságszolgáltatásban amúgy is erősen megrendült igazságérzetünk Mana Carece mellé álljon.
Szerintem az eddigiekből is látod, hogy miről beszélek, amikor azt mondom, ennek a füzetnek a képei élethűek, teljesen ralisztikusak. De van még pár illusztrációm.
A CÍM
teljesen semmilyen és kapcsolattalan a tartalommmal. Nem tudni például, hogy ki az alanya? Kinek a lelki sötétségéről van szó? A gyilkos démonéról vagy az áldozataiéról?
Aztán: miért a lelki sötétéséget emeli ki a cím, amikor a történetben a fizikai sötétséggel függ össze a rém, a gonosz, a rémgonosz megjelenése?
Az előzmények és az utózmányok ismerete nélkül lövésem sincsen, van-e jelentősége a címnek az egész tekintetében. E rész összefüggésében nincsen. Mindössze jól hagzik.
KURTA-FURCSA VÉGÜNK
Mivel a torzó az torzó. és ami nincsen, arról csak feltételezések alapján tudok beszélni, így tulajdonképpen sokkal többet mondani nem tudok. Amíg nem lesz eleje és vége a történetnek, addig az én mesém is csak idáig tart. Hogy néha nekem is legyen valami meglepetésem. :-)
Fumax, Budapest, 2014, 32 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639861671 · Fordította: Bayer Ant a al
7/10
2022 júliusának utolsó napja. Tegnap végetért a nyaralásunk. Hazajöttünk. Nem volt jó. Szerelmetestársam, én is azt mondtuk, most még egy hét kellett volna. S máris lefoglaltuk a jövő évi gyulai időpontunkat. Amikor így visszajövünk valahonnan, mindig felmerül a kérdés: mi a fenét keresünk mi Budapesten, ötven négyzetmétren?
Kettő felé érkeztünk meg, felcuccoltunk, elpakoltunk, nagyjából kitakarítottam. De elengedett a wc-járólap szigetelése, azon még nem vagyok túl. Holnap pedig munka. S az a baj, hogy a munkakör-csere, meg az egyre kevesebbet érő fizetés miatt nincsen kedvem hozzá. Egyik erősíti a másikat. Majd meglátjuk, hátha nem... De ha Tibi kollégám feladta, nem sok jóval kecsegtet a dolog.
De lagalább az idő olyan lett, fúj a szél, hűvős van, esik az eső, hogy annyira nem vágyunk ki a szabadba. Bár ha csak ki kellene menni a kertbe...
