Közismerten „feszült a viszonyom” Stephen Kinggel. Miközben az is közismert (hahaha), hogy egy nagyon fontos dolgot beláttatott velem, amit addig egészen másképpen gondoltam: írni lehet anélkül is, hogy az ember valamit mondani akarna, elég ha csak történeteket mesél.
King ezt teszi. S csakugyan. Aztán van, amikor több mint jól sikerül (A ragyogás) vagy egészen förtelmesen (Rémkoppantók).De az kikezdhetetlen, hogy a fantáziája valami csodás.
A Szigetvilág varázslójáról írt értékelésem alatt beszélgettünk a könyvekről és a fantasykről. A Frederick2 nevű felhasználó behozta a képbe az urban fanasyt.
Kérdeztem, tudna-e rá tipikust mondani. Ezt a kötetet mondta, emelte ki a tengerből, s még King regényei közül is. Minden értékítélet nélkül.
Csak a könyv kétszázadik oldalának olvasásakor tűnt fel, hogy Frederick2 egy szóval sem ajánlotta, és nem minősítette a regényt, csak annyit mondott, hogy na, ez például tipikusan urban fantasy. Vagyis hathatós segítségemmel alaposan behúzott a csőbe, és simán, minden várható szemrehányásra való tekintet nélkül moshatja a kezeit.
Hát így esett meg, hogy előbányásztam az egyik alsó polc mélyéről ezt a vaskos Y-tong-könyvet. Amit aztán, úgy a fele felé a fáradt ínhüvelyeim és a vállamat húzó hátizsák miatt e-bookra váltottam.
S nagyjából megállás nélkül, pusztán kisebb kitérőkkel jutottam a végére,
Próbáltam elképzelni, mi szüksége volt Peter Straubra Stephen Kingnek, és vajon miképpen dolgoztak ők együtt? Már csak azért is foglalkoztat a kérdés, mert ha megnézem Straub könyveinek az értékeléseit, a legmagasabban álló könyve, a Ghost-story jelenleg 70%-on áll a Molyon. Ami elég vacak százalékarány. S mondom, ez a legmagasabb. Ezzel szemben A talizmán 88%-os tetszési indexszel bír. Ami, egyértelmű, nem Straub, hanem King érdeme.
Még akkor is, ha nyilvánvaló, ha King kiadná a használt vécépapírjait, az is nagyobb fogyást produkálna mint Straub bármelyik könyve. S ez nem Straub ócsárlás, még csak nem is King írásának a minősége, hanem a már meglevő írói neve lenne az oka.
Vagyis gyanítható, hogy Straub úgy került a képbe, ahogyan a sztárbanda elé az előzenekar: felkarolás, promotálás (jószándékból vagy anyagi előny miatt).
Valahogy nem hihető, hogy King-nek volt szüksége a tandem-írásra. A talizmán a tizenhatodik, a neve alatt megjelenő könyv volt, és amikor 1984-ben az olvasók kezébe került, akkor ott volt már például, hogy mást ne mondjak, A Setét Torony első kötete és az Ezüst pisztolygolyók.
SZTORI-ZANZA
Jack Sawyer tizenkét éves. Az anyja a B-filmek királynője volt. Vagyis valamikor neves színésznő volt. Most halálos beteg. Konkrétan: haldoklik.
Az apja Phil Sawyer üzletember volt, de jó pár évvel korábban egy vadászbalesetben az életét veszítette. A közösen elindított üzletüket azóta Morgan Sloat, az apja barátja vitte tovább.
Sloat sem Jacknek, sem az anyjának nem volt soha szimpatikus.
Egy nap Jack megtudja, hogy létezik egy párhuzamos világ, s ha oda átmegy, van lehetőség arra, hogy emitt megmentse az anyját. Naná, hogy átmegy. Az anyja odaát igazi királynő, de odaát is haldoklik. Ha emitt megmenteni, amott is életben marad. Jack hamarosan rájön, hogy párhuzamos fantasy-világ lényei jobbára duplikátumok, itt is létezik belőlük egy példány, meg ott is. Jackből mindössze egy van.
Aztán azt is megtudja, hogy odaát jelenleg egy Morgan a rettegett nagyfőnök. A névhasonlóság nem véletlen, ez a Morgan az a Morgan, pepitában. Ahogy persze Jack apja is átjárt a két világ között. Ő volt a jó fiú, Morgan lett a rossz. Morgan busás haszon reményében modernizálni kívánja a fantasy-valóságot. Phil, Jack apja nem akarta. A vadászbeleset mibenlétét sejted már?
Jack feladatot kap: a másik világon el kell mennie nyugatra, és meg kell találnia a talizmánt, amely megmenti az anyját, a színésznőt ideát és a királynőt is odaát. Meg ami rendbe is teszi mindkét világot. Legalábbis azt a másikat. Sejthető, hogy ezzel együtt azt a Morgan nevű pasast is le fogja rendezni a tizenkétéves, apahiányos gyerekmegváltó.
Ám a nyugat a Határzónán túl van, és a Határzónán túli terület elátkozott, félelmetes, veszélyes és törvénynélküli. Arról nem beszélve, hogy az odáig, a Határzónáig vezető út sem éppen veszélytelen.
Vagyis A talizmán egy fantasy road-movie.
Duplán esélytelen a szimpátiámra. Egyik műfajt sem kedvelem.
De végigolvastam, és nem szenvedtem vele.
Az utazás természetesen kalandok sorával jár, rabszolgaként dolgozik egy Isten háta mögötti kocsmában, barátja lesz egy vérfarkas, csapdába kerül egy lelketlen állelkész intézetében, menekül a fantasyvilág lényei elől, hogy megmentse a barátját, együtt vonatoznak a nyugati partra, a Fekete Szállodához, ahol a talizmán várja. Utazás közben Jack persze egyre öntudatosabb, határozottabb lesz, egyre könnyebben győzedelmeskedik önmaga, ezáltal az ellenségei felett is.
A végeredmény egy pillanatig se legyen kétséges.
KING ÍRÁSAINAK A TITKA
Ezen jócskán töprengtem. Azért töprengtem, mert ahogy mondtam, a könyv fantasy road-movie. Ami két műfajból mindössze kettőt nem kedvelek.
Azonban senki nem tartott jégcsákányt a fejemhez, hogy márpedig ha a fene fenét eszik is, nekem ezt a könyvet el kell olvasnom, ha tetszik, ha nem és csakazértis! Teljesen önkéntes volt a vállalásom.
S az a helyzet, hogy Jack kétvilágos-sztorija nyolcszázhatvan oldal. Nem csekélység. Ha egyáltalán nem tetszett volna, úgy vágom a sarokba, mint a szél. Nem vágtam. Eszembe sem jutott. Olvastam. A közepe felé kicsit fáradtabban, de rendületlenül.
S figyelj, tudod, mi van? Értem én, hogy a könyv egy év híján negyvenéves, tehát nem mai darab, de az a helyzet, hogy már a maga korában sem volt benne semmi újdonság. De most komolyan!
Mert mi is van ebben a könyvben?
- Fantáziavilágok, világduplikátumok
- gyerek, aki hőssé, mintegy uralkodóvá lesz (Philip K. Dick, Végtelen történet, Narnia-krónikái),
- szekrény, amin át megközelíthető a fantáziavilág (Narnia 1.),
- tudatos mozgást végző fák (A Gyűrűk Ura),
- vérfarkasok (erre nem is mondok semmit),
- varázspálca, varázslat (erre sem),
- undorító, gyomorforgató horrorelemek, -lények
- hosszú utazás,
- látványos, csilivili hollywoodi befejezés (no comment),
Vagyis voltaképpen semmi új, csak megszokott panelek permanens újrahasznosítása.
Ami talán tipikusan king-esnek mondható, az az elbeszélésmód részletessége. Amitől olyan mocsok vastag a könyv. Az, hogy King veszi a fáradtságot, mer komótos lenni, részletekbe beavatni, elidőzni, kiszőrözni dolgokat, ránagyítani apróságokra. S ezt ráadásul úgy tudja tenni, hogy közben nem lesz unalmas, és úgy érzed, ez meg az mindenképpen hozzátartozik a történet menetéhez. Miközben fittyfenét.
Voltaképpen ha a könyv fele ekkora lenne, akkor sem hiányozna belőle semmi. Próbáltam kiemelni belőle paneleket, és képzeld, simán meg lehet tenni. Természetesen nem mindent, nem akármit, de elég sok mindent. Vagy legalábbis nem ennyit időzve az adott panel történeténél vagy szereplőinél. S bár feleekkora terjedelem is eleget mondana, nincs bennünk neheztelés Kingre, hogy engedett a temporális lebenye íráskényszerének.
Van-e még újdonsága? Talán még a naturális megfogalmazásai, akár a borzalmakról van szó, akár felálló hímtagokról, pirszingelt önmellüket simogató nőkről van szó. Miközben a főhős mindössze tizenkét éves. Vagyis írt a felnőtteknek egy gyerekszempontú horrorfantasyt. S tudod mi van: szokatlan, eleve marhaságnak tűnő elegy, de simán bejön. Atráskó a kiforduló belek, fröccsenő szemek, recsegve roppanó csontok, felrobbanó fejek birodalmában. Ihaj!
KONKLÚZIÓ
Kell? Van? Azzal kezdtem, hogy King meggyőzött, hogy nincs feltétlenül szükség mondanivalóra egy könyvhöz, elég, ha van mesélnivaló történet. Aminek nem kell kivétel nélkül tanulságosnak lennie. Egyébként még azt se mondom, hogy Jack Sawyer történetének nincsen tanulsága.
Többször meséltem: hétéves koromig abban a biztos tudatban voltam, hogy az anyukám nem fog sokáig élni. Tudtam, hogy leukémiás. S azzal akkoriban, hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje, nagyon nem tudtak mit kezdeni,
Anyukám a betegsége kiderülésétől hét évig húzta. Amikor meghalt, huszonhét éves volt. Én meg hét. Az előtte való években a tudat, hogy meg fog halni, nagy elhatározásokra késztetett. Nem érdekelt különösebben az élővilág, a biológia, az orvostudomány, de szent fogadkozásom volt, hogy orvos leszek, hogy Anyut majd meggyógyítsam. Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy túl lassan cseperedek, soha nem lesz erre lehetőségem, a halál gyorsabb nálam, le is mondtam az orvosi pályáról. Ha Anyut nem gyógyíthatom meg...
Jack Sawyer azért vállalja be a párhuzamos világban elvégzendő feladatát, az ad neki erőt a legnehezebb, legveszélyesebb helyzetekben is, hogy meggyógyíthassa a haldokló édesanyját.
A történet szól arról, hogy egy cél elérésnek az akarása megsokszorozhatja az ember erejét, bátorságot, leleményességet adhat, segíthet a nehézségek, akadályok, ellenfelek legyőzésében, legyőzéséhez.
Szól a barátság erejéről is. Jack viszi magával az út legnehezebb részében a barátját, a Nagyon Racionális Richardot is, aki az út nagy részében elutasítja, hogy a párhuzamos világ valóságos lehet, ezért inkább betegségbe, lázba menekül. Jack ezért nem egy alkalommal szó szerint a hátán cipeli gyerekkori barátját. Akinek a viselkedése, az, hogy teljesen elhagyja magát, bizony nem könnyíti meg az út megtételét, a harcokat, a menekülést, a bujkálást. Richard egyébként kell a győzelméhez is. Richard támogatása, cipelése, erősítése a barátság szépségének szép példája. Az is, ahogyan Jack viseli, kezeli Richard gyengeségét, pipogyaságát, s amilyen tapintatosan próbálja rávezetni, hogy szembenézzen a valósággal, az édesapja valódi jellemével. Richard Morgan fia.
Aztán szól arról is a történet, nem is kell belemagyarázni, hogy bizonyos szükséges képességek csak akkor kerülhetnek a napvilágra, akkor bukkannak fel, ha szükség van rájuk a cél eléréséhez, ha merjük használni őket. S az út elején jobbára nem is tudjuk, hogy megvannak bennünk. Jack az út során döbben arra rá, hogy ő az alternatív világ megmentője. Ő és senki más. A történet elején egy átlagos, mindennapi fiúcska, a végén már tömegében kaszabolja az ellent, legyen az vérfarkas vagy bármilyen más horror-lény, vagy éppen a mindkét világot az uralma alá hajtani akaró Morgan, az édesapja gyilkosát megbízó, kegyetlen, a saját fiát is feláldozni kész egykori üzlettárs. Rádöbben erre, és vállalja mindazt, ami ezzel jár. Rájön arra, hogy a kötelességnek szerves része az önfeláldozás. Manapság egyik sem túl divatos jellemtulajdonság.
Szóval egyáltalán nem tanulság nélküli a történet. Ezzel együtt egyik tanulsága sem szájbarágós, erőltetett, túlhangsúlyozott. Úgy gondolom, az a fokozatosság, ahogyan Jack rádöbben a saját küldetésére, s ahogyan ezzel együtt mind szilárdabb lesz benne a kötelességvállalás a regény legnagyobb, legszebb érdeme. Ám hangsúlyozom, ezzel együtt elsősorban és mindenekelőtt egy horror-fantasyt olvasunk. Nagyon amerikai horror-fantasyt a nyolcvanas évekből.
Végül el kell mondanom, hogy nem egyszer filmet néztem olvasás közben. Mert King filmszerűen ír. A film viszont méltó volt Jack haldokló édesanyjához, az egykori színésznőhöz, aki a B-kategóriás filmek királynője volt fénykorában. S bizony a Jackről szóló belső film is B-kategóriás.
2019-ben tervbe vették a megfilmesítését. Majd háromévtizeddel a regény megfilmesítése után. A regény jogait Steven Speilberg vásárolta meg. Úgy fest, a 2019-es tervekből semmi sem lett. Akkor Mike Barker lett volna a rendező.
2021-ben már más volt a felállás. Akkor Spielberg egy Netfixes sorozatot tervezett a regényből (és a regény folytatásából, a Fekete házból. A rendezők Matt és Ross Duffer.
Teljesen véletlenül belefutottam egy rövidfilmbe, aminek a rendezője a jelenettel a képességeit iparkodott bizonyítani a könyv filmes jogai képviselőinek. Hatásos.
A regényt elolvasva azt mondom, nem változott a Stephen King könyveihez való ellentmondásos viszonyom: nagyon plasztikusan, hatásosan, filmszerűen ír, de a végére valahogy mindig túl könnyeddé, hm, amerikaivá válik a számomra. Ezzel együtt, mondom, nyolcszázhatvan oldalt gyakorlatilag megállás nélkül olvastam el, és csak egyszer volt olyan érzésem, hogy kezdek besokallni tőle, de azon is túllendített. Tény, a regény úgy a kétszázadik oldal körül indul el igazán.
Európa, Budapest, 1998, 860 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630763087 · Fordította: Zentai Éva, Koppendorfer Noémi
7/10
2023 második hete. Hétvége itthon. Szombat délután hat óra. A nap főzőcskével, napközbeni csicsikával, majd takarítással telt. Meg írással. Meg hajnali olvasással, ismét Csemete szobájában, aki ismét a vőlegényénél aludt. Hajnalban Kinget olvastam, és egy nagyon jó kis lemezt hallgattam, amiről semmit sem tudok, de visszatérek még rá. Collage: Over and Out.
