Juli valahány éves. Nem tudom mennyi. De szemtelenül fiatal. Ennek ellenére már feleség. Ha a külsejét és ezt a tényt összevetem, feltűnő, hogy itt valami nem stimmel, szinte bizonyos, hogy az írónő időlátó.
Immár három megjelent könyv van a háta mögött. Én csak az elsőt olvastam, amit Juli csak ACSHM-nek hív. Az anyacsalogató hadművelet a könyv tényleges címe. Az olvasás után a könyvről szóló értékelés megírásakor nagyon lelkes voltam. (Erről a lelkesedésről szól a link a könyve címe alatt.)
Bár az Időlátók balladája mára nem friss megjelenés, én csak most jutottam hozzá. Hiába volt lelkes a könyvéről tett bejegyzésem, ebben az esetben már nem kérte a véleményemet. (Juli, ez nem szemrehányás, felejtsd is el azonnal!) Így hosszabb lett a reakcióidőm. Viszont az érdeklődésem az első pillanattól fogva létezett.
Elolvastam. Milyen? Lássunk neki!
Először is, köszönöm, Juli, hogy nekem írtad ezt a könyvet! Bár furcsállom, hogy eddig nem szóltál, és ez a hihetetlenül fontos, megtisztelő információ csak a könyv utolsó előtti oldalán derült ki. Mintegy mellékesen. Szerintem csak teszteltél, észreveszem-e, ugye?
Köszönetnyilvánítás
A köszönetnyilvánítást általában csak azok olvassák, akik szerepelnek benne - ha te, kedves Olvasó, mégis olyan típus vagy, mint én, és szereted a könyveket az utolsó betűig végigolvasni, a köszönet elsősorban neked szól. Nélküled ez a történet sosem kelt volna igazán életre.
Hát, nagyon szívesen, kedves írónő! Máskor is! S ez a máskor lényeges! Hogy miért az, mondom is azonnal. De előtte én is elárulok valamit. Arra, hogy nekem írtad a könyvet akkor jöttem rá, amikor a főszereplő hölgyike az első lapokon, a családi botrány után kinyitott szülinapi csomagban egy Gion Nándor kötetet talál, s felujjong a lelke, mert Gion a kedvenc írója, a kötet pedig Gion egyik ifjúsági regényének az első kiadása. Na, innen már tudtam, hogy igazat szólsz a nekem írásról! :-D
Elgondolkodtam. Úgy érzem, el kell mondanom, mielőtt bárki túlgondolná a dolgot és hírbe hoznám Kemendy Júlia Csengét, s ezzel családi botrányt kavarnék Pápán: Julival többször, hosszan beszélgettem már. Mindahányszor internetes felületen. Soha személyesen nem találkoztunk. Remélem, ez múló állapot! Vagyis a fentiek, Gion kivételével, a fantázia termékei: Gion a főszereplőnek is kedvence, meg nekem is. És minden könyvének van első kiadása, ez is valóságos.
A KÖNYV MINT KÖTET
Haladjuk rendben! A könyv vaskos. Legalábbis annak tűnik, mert igazából nem is annyira az, csak becsap. Viszonylag vastagok a lapok. Meg elég nagyok a betűk. Vagyis ha bárkit a vastagsága riasztana vissza, legyintsen rá! Lesznek egyéb, komolyabb érveim is az olvasásra. De már ezt is jó fejben tartani!
A kötés egyben van, nem hullik szét, jók a margók, olvasható a szöveg. A borító szemrevaló, bár a tartalmat ismerve számomra értelmezhetetlen. Pedig próbálkoztam vele. Mármint az értelmezéssel. Igaz, nem tépelődtem nagyon sokat felette, sokkal jobban érdekelt a szöveg tartalma. A képen egy fiú és egy lány (ideáig stimmel) arctalan (vajon miért?) mellalakja látható a város felett (nem tudom, miért felette). A háttérzölddel elégedett vagyok, mindent szeretek, ami zöld és keki (mehetünk a szürke felé is). A két alak valamiért háttal van egymásnak. Amikor a könyvben egyáltalán nincsenek is háttal egymásnak. Mitöbb!
Egyébként szemrevaló a borító. Annak ellenére hogy a templomtornyokon kívül egyáltalán nem utal a cselekmény tartalmára. Legalábbis egy átlagos, Pápából és Bakonyjákóból laikus olvasó számára nem. Merthogy a sztori e két földrajzi helységben zajol.
Csapjunk a lecsóba, hogy mire nem utal a borító: időutazós, kamasztörténet és szerelmes történet bonyolódik a lapokon. Ebből tán a kamasz ott van a borítón...
De legalább a fülszöveg beszédes. A kötet, ha valaki eljut odáig, hogy a fülszöveget olvassa, esélyessé válik az olvasó számára. Addig kicsit semmitmondó, a napi könyvkavalkádba mimikrivel simán beolvadó. Akkor is, ha, mondom, egyáltalán nem bír rossz külsővel.
Képek nincsenek a könyvben.
A KÖNYV MINT TÖRTÉNET
Megint bajban vagyok, mert nem akarom péppé spoilrezni a cselekményt. A lényege ott van a fülszövegben: Amália, a regényben Ami, illetve Amy, szinte azonnal belezúg az új fiúba, aki az osztályba érkezik. A srác is hajt rá. Aztán kiderül, hogy a zöld szemű új fiú, Miksa nem csupán és nem elsősorban Ami női lénye miatt teper. Aztán persze éppen ez lesz a konfliktusforrás, mert aztán mégiscsak észreveszi, hogy Ami nőből van. Ez a tény azonban megzavarja a céljait. S mi a cél? Ott van a fülszövegben, visszamenni a saját idejébe, az ezernyolcszázas évek közepére. Ami, azaz Amália az, aki képes megnyitni számára az időkaput.
Tovább is van, mondjam még? Nem mondom. Illetve mondom, de más csapáson, nem a tartalmat részletezve.
A történetben voltaképpen nincsen semmi új. Nem Kemendy Juli találta fel az időutazást, nem ő alkalmazza első ízben a főszereplők közötti csipkelődést, amely persze, hogy a közöttük szikrázó vonzalmat, később olthatatlanná váló szerelmet igyekszik palástolni. Nem ez az a történet, amelyből más írók megtanulják, hogy az iskola, a kollégium lehet csodás események helyszíne is. Ahogy mondtam, voltaképpen semmiféle spanyol viasz nincsen benne. Akit kizárólag az újdonságok érdekelnek, rossz helyen keresgél.
A KÖNYV ÉS A FÖLDRAJZ
Az írónő pápai. Pápa városa teljesen magától értetődőn szerepel a könyvben. Bakonyjákó nem ennyire magától értetődőn. S mert Pápa is, Bakonyjákó is szereplője a könyvnek, így e helységek valós terein is járnak, bóklásznak, menekülnek, keresgélnek a főszereplők. Kezdve ott, hogy a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában ismerkednek meg egymással.
Juli egyik nagy húzása, hogy a valóságos terekben létező valóságos tárgyaknak is szerepet ad. Nem is kicsit. Gondolnád, hogy egy angyal fenekét megérinteni lehet nagyon izgalmas élmény forrásává? Az angyal, akinek a fenekére kell koncentrálni a könyvben a valóságban is létezik. Juli azt mondja, hogy az eredeti angyal fenekét bárhogy lehet illetni, nem válik különössé az élmény. Ha akarom, elhiszem neki...
Nem tudom, a valóságban Bakonyjákóhoz mi köti őt, de ez a falucska is nagyon fontos tere lesz a cselekménynek. Tehát valami kötődés bizonyosan létezik. Már csak azért is, mert Pápa körül van még jó néhány helység, eshetett volna bármelyikre a választása.
Egyébként a földrajzozás egyáltalán nincsen túltolva, megmarad a mindenképpen szükséges diszkrét szintjén. Sem Pápából, sem Bakonyjákóból nem leszünk túlképzett idegenvezetők. Egyszerűen mindkét település megmarad bennünk, úgy, hogy egyszer el kellene menni oda. Ha másért nem, hogy meglessük az Időlátók helyszíneit, és kipróbáljuk, hátha mégis működik az angyal feneke.
A KÖNYV MINT ÉLMÉNY
Ez az alcím először így festett: A könyv mint teljesítmény. Aztán ízlelgettem a megfogalmazásomat, és nem ízlett. A teljesítmény szó versengést, kötelességet, külső elvárásokat, mércéket sugall. S bár természetesen mindezek létezhetnek az irodalomban is, motiválhatják az írót, sőt, ha tetszik, ha nem, bármilyen irodalmi művet meg lehet vizsgálni ebből a szempontból is, mégis, az irodalom elsősorban interakció a szerző és az olvasó között. Ezáltal nem csupán a szöveg és a szerző, hanem a szöveg és az olvasó kapcsolata is. Egyik sem elhanyagolható. De innen már nem a teljesítményen, hanem a kapcsolaton van a hangsúly.
Megváltoztattam tehát az alcímet, így már kevesebb benne az elvárás-faktor. De meg kell jegyeznem, az élmény előjele egyáltalán nem garantált.
De ez az az ifjúsági regény, amelyen ugyancsak jókat mosolyog az olvasó. Nem azért, mert kiröhögi az írói teljesítményt, hanem azért, mert tele van nagyon jó beszólásokkal.
Aztán ez az a regény, ami mindvégig fenntartja az olvasó érdeklődését, s nagyon ügyesen visz a (végül nyitva hagyott) végkifejlet felé.
Meg ez az a regény is, amelyben úgy lesznek teljesen egyedi egyéniséggé a főszereplők, hogy közben teljesen hétköznapiak. Hétköznapiul is beszélnek, de ahogy beszélnek, beszélgetnek, vitáznak az annyira magától értetődő, annyira természetes, hogy tudatosítanom kellett magamban: nem a fülem hallatára beszélgetnek. Úgy emlékszem, egyetlen jelenet volt, ahol a lányok beszélgetésében, Ami és barátnői, éreztem egy fél adag mesterkéltséget, erőltetettséget. Hogy az a beszélgetés semmiképpen nem pereghetett volna le úgy, ahogy megesett. Mondom, egy ilyen volt a könyvben. Jó arány.
S ha már a párbeszédeknél tartunk, volt valami, ami nagyon meglepett. A szerző, Juli, na, teljesen magától értetődőn használja a mai kamasz szlenget. Amit csak az éppen húsz éves lízingelt csemetém miatt vágok valamelyest. Ezt hogyan is fogalmazzam...? Amikor éppen aktuálisan divatos fordulatokkal él egy szerző, igen sok esetben egyáltalán nem az az érzésem, hogy mai természetes, hanem az, hogy véres izzadtsággal is trendi akar lenni. Ha a fene fenét eszik is. Ebben az esetben egyáltalán nem volt ilyen érzésem. Egyszer sem. Vágod? Adod?
A Juli által használt nyelv természetes, tréfás, választékos. S az utóbbi szóról jut eszembe, mindenképpen le akartam írni, hogy Juli leíró részei meghökkentőn szépek, mégsem ütnek el a szövegtől, tökéletesen integrálni tudta őket egy sci-fi kamaszszerelmes regénybe. Úgy vélem, önmagában már ez nagy dolog.
Ó, igen, még egy nagyon fontos szempont: kérem szépen, nincsen túlnyávogva a szerelemszál sem. S ez megint csak nagy dolog. Olyan kis kedves, érzelmes marad, egyáltalán nem kell a kijáratnál azonnal vízért könyörögni a töméntelen mennyiségű szirup leöblítése végett. Amiről általában lesüt, hogy mire vágyik az írónő, aki ilyesfélét ír. Úgy fest, a szerzőnk kiegyensúlyozott házasságban él. :-)
MOST MIT MONDJAK?
Nem tartom zseniálisnak a regényt. Nem tartom úttörőnek sem. Beszéltem már a felhasznált paneleiről, arról, hogy tulajdonképpen minden összetevőjében összehordott műről van szó. Ennek ellenére nem valami másnak a másolata, nem éreztem olyat, hogy más mű sikerét kihasználva akarna kitűnni.
Jómagam nem tartom kárhozatosnak a hasonlóságot. Ha a képzőművészetet nézzük, akkor az egy-egy korban született művek kétségtelenül hasonlítanak egymásra. Persze mindig voltak újítók. De nem csupán az ő művészetüket tartjuk művészetnek. Ugyanígy van ez a zenével vagy az építészettel is.
A kalap mindenképpen lekerül a mélyre hajlás közben a fejünkről, amikor hódolattal adózunk az elsőknek. De ettől még nem lesz semmivé a követők iránti megbecsülésünk, ha nem csupán stílustolvajok.
Éppen tegnapelőtt írtam a Mark Clarke-kal fellépő Heep Freedom-mal kapcsolatban: a tribute-zenekarok értékéről, akiknek a fő célja, hogy hangról hangra úgy szólaljanak meg, ahogy az eredeti zenekar megszólalt. És még ennek is van értéke. Ha sikerül. Meg értelme is.
De mindenképpen egy remekül megírt sci-fi kamaszregénynek tartom, ami magyar és a miénk, és nem narancsnak keresztelt citrom, hanem valóban narancs.
Hozzá teszem, hogy nagy gyorsan ez már a második, hasonló tematikájú és témájú regény, ami a kezembe került. A másik is nagyon tetszett, Szabó Tibor Benjámin Epic-jének az első része volt. Hasonlít a két mű, de csak távoli rokonok, nem ikrek.
Mondjak még valamit? Nem mondok. De, mondok: vegyétek, vigyétek, komolyan mondom, jól fogtok szórakozni!
S még valami: kicsit féltem a regényt. A nyitott vég, illetve a moly.hu-n a cím elé odabiggyesztett sorozatcím és az egyes szám folytatást ígér. Ez volt talán az egyetlen, aminek nem örültem. A legritkább esetben szokta hozni egy nagyon jól sikerült darab második része az első színvonalát. Juli, nagyon kérlek, ha megírod a folytatást, azt is ugyanígy nekem írd meg!
Kalliopé, 2022, 360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155378423
8/10
2023 márciusában már mellkasig járunk. Kedd délután van, Greta Van Fleet zenél nekünk, a Live At the Garden's Gate album. Semmi különös, hétköznap van. Mindketten dolgoztunk, Szerelmetesfeleségtársam még mindig azt teszi. Miközben én már hobbizom. Nem is tudom, mit írjak, tényleg olyan kis dolgos, nyugis két nap volt. Ami történt, az meg a következő olvasmányom alá tartozik.
