Mivel Magyarországon csak a beavatottak számára mond valami a név, a kiadó a fülszövegen túl majdnem két oldalt szánt a könyvben a személy és a képregény történetének a bemutatására. 

Kit Carson és a Kit Carson nagyon zanzásított története

A fülszövegben ezt olvashatjuk: 

Kit Carson létező személy volt, akinek a legendáját már életében számos olcsó ponyvairomány táplálta, 1868-ban bekövetkezett halála után pedig szinte mitikus karakterré vált. A populáris irodalom egyik legnépszerűbb vadnyugati hősének valós és elképzelt kalandjaiból számos képregény készült, főként az 1950-es és 1960-as években. Gyűjteményünkbe ezek közül választottunk ki két angol és egy francia epizódot.

A majdnem két oldalon még nagyon sok mindent. Például, hogy az első ízben 1949-ben találkozhatott vele a nagyérdemű, hogy aztán 1962-ig összesen százötvenhét füzetben láthassa viszont. A képregényes karrierje nem ért itt véget, ez csak az első kiadó teljesítménye. Az angol kiadó leállása után a franciák vették át a sorozatot, és nem csupán fordításokat jelentettek meg, hanem önálló, új történeteket is.

A Kit Carson rajzolóit csak kezdetben nevesítették, később külföldi bérrajzolókkal dolgoztattak a kiadók. Mer' sokkal olcsóbbak voltak. Éppen ezért egy időben divat volt a stílusjegyek alapján összetotózni, melyik lapszámot ki követhette el. Nem volt egyszerű feladat, nem is lehetett száz százalékos a találati arány. 

A sorozat nagyjából a négyszázadik számig közölt új történeteket, azután már csak újraközlések jelentek meg. Egy történet, ennek a kötetnek az alapján hatvan oldal körül volt. 

Az igazi Kit Carsonról itt olvashatsz bővebben

A Tex és a Kit Carson

Mondtam, amikor lekaptam a polcról, azt hittem, egy számomra ismeretlen Tex-kötetről van szó. A tévedésem alapja a hihetetlen hasonlóság volt az angol és a Sergio Bonelli Editore által megjelentetett olasz képregény között. Mert nézd csak a Frike Comics által a legutóbb megjelentetett Tex címlapját! A különbség annyi, hogy Texen nincsen kesztyű és nem piros a nyakába kötött kendő. (Jó, belelapozva ez a Tex-sztori történetesen színes, de egyébként meg jobbára nem az. Ahogyan a Kit Carson sem) Ugye, hogy ugye? Érted már a félreértsem okát 

Nem tudom, csak hihetetlenül párhuzamosan futottak-e az ötletek, vagy az angolok és az olaszok árgus szemekkel figyelték egymás képregény-piacát? Egyébként a Tex is 1949-ben indult. Igaz, a mai napig megjelenik. Ebben tehát ő győzött. 

Hogy ki vette kitől az ötletet, nem tudom. Mondja meg az, aki tudja, hogy kié volt az alapötlet a Doctor Hertz és A padlás szerzői közül! (Én bár Presser fan vagyok, voltam, mégis a Hertz-et szerettem jobban, koherensebbnek érzem a sztorit.A padlásét, hiába láttam többször is, el nem tudnám mondani.)

De közönségként, képregény-szeretőként azt mondom, jól jártunk, hogy két néven, két náció ugyanazt az alakot tette meg képregény-főszereplőnek. Komoly átfedések vannak Kit Carson és Tex között, de bánja a kánya, amíg mindkettő tetszik. Mindkettő tetszik.

Egyébként még a rajzok stílusa is veszélyesen összecseng. Az a szerencse, hogy teszik az a realista stílus, amit képviselnek. Nincs az alakok mozdulataiban, mozgásában semmi darabosság, jellegzetesek és élnek az arcok, viszonylag részletesen kidolgozottak a hátterek, minden él, semmi sem statikus. Én mondom, úgy jók, ahogy vannak!

Az alakot illetőn meg, legyen szó bármelyikről, Tex-ről, Carson-ról, gondolj Karl May Old Shatterhand-jére vagy Cooper Natty Bumppo nevű figurájára (ha így jobban megy: Vadölő, Sólyomszem, Bőrharisnya), és máris előtted lehet Kit Carson alakja is. 

Ebben a Kit Carson-kötetben, ahogyan azt a fülszöveg is elmondta, három történet van.

A komancs herceg

Komancs herceg? Herceg? Az indiánoknál? Mindenesetre jól hangzik. Ha marhaság is. Mert A törzsfőnök fia is lefedte volna a tartalmat. 

A kajovák megtámadják a komancsokat. Ahogyan azt a fiatal Kit Carson a nyomokból kiolvassa. A komancsok tábora üres, egyértelmű a külső rombolás. 

Kit és két társa zajt hall. A bokrok közül egy is indián kisfiú lép elő. Kit nagypapakorú társa Lynx ránézésre megszereti a  gyermeket, és elhatározza, hogy a családja híján majd ő felneveli. Ebből lesz a konfliktus: a fiú apja a komancsok törzsfőnöke, És még nagyon is él. Az öröme határtalan,amikor rádöbben, hogy él a fia. El is viszi magával. 

Na, itt veszi kezdetét a konfliktus akció része. 

A félelem határvidékén

A helyszín az Egyesült Államok részévé lett Kalifornia. Szekérkaraván tart a határ felé. A tulajdonosa egy gazdag amerikai. A vezetője egy másik amerikai. Persze egyébként a karaván minden tagja amerikai. 

A határ közelében egy nagy folyó szeli ketté a Kaliforniába vezető utat. A vezető a széles folyóra mutatva kijelenti, hogy a gázló itt van, és sehol máshol. A karaván tulajdonosa bizonytalan, félti a családját és a szekerek rakományát. De mert nem lát más lehetőséget, hallgat a vezetőre: páran átúsztatnak a lovaikkal, hogy áthúzhassák a tutajra tett szekereket. Amikor a tutaj a folyó közepén jár, a lesben álló soson harcosok akcióba lépnek. A vezető, aki a gázlót ajánlotta, köddé válik. Az a szerencse. hogy éppen arra jár, na, vajon ki? Hát persze, hogy ő: Kit Carson!

A konfliktus persze nem ér itt véget, hiszen az amerikaiak éppen csak beléptek Kaliforniába. 

Az árulás bére

Ez a legegyszerűbb történet. Egy katonaruhás alak merényletet követ el a wahpekute indiánok (ma, ezt a törzsevet sem hallottam még!) főnöke ellen. Egy kisebb csapat indián távolról látja az eseményeket. Kit Carson azonban közelebb van a még élő áldozatoz. Az indián csapat vezetője Minute, a lelőtt főnök rokona. Aki, mert a főnök olyan állapotban van, amilyenben, rokoni jogon iparkodik átvenni a vezetést. Lefogatja Kit Carsont és és a wahpekuték táborába viteti. 

Ahonnan Kit Carson... De ne mondjak már el mindent! 

Ez is galéria, meg ne állj az első képnél.

Mindösszesen

kellemes meglepetés volt ez a képregény. A vadnyugati történeteket mindig kedveltem, különösen a Lex Barker-Pierre Brice alakította Old Shatterhand-Winnetou páros és a jugoszláv indián, Gojko Mitić bármelyik filmjét. A szerelem persze Karl May-jal kezdődött, Az Ezüst-tó kincsével. (Cooper annyira nem jött be. Lehet, újra a kezembe kellene vennem a Nagy indiánkönyvet.)

Szóval önfeledten olvastam egy kádnyi forróvízben csücsülve, újév után két nappal, szabadságon, Szerelmetesfeleségtársam társaságában (nem, sajnos ebben a kádban nem férünk el ketten, ő szobában dolgozgatott, amíg én a forró vízben henyéltem). S tulajdonképpen micsuda mást várhatna az ember egy vadnyugati témájú képregénytől? 

Na, ugye! 

Nero Blanco Comix, Budapest, 2023, 160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155524769 · Fordította: Bayer Antal

9/10

2024 első hete, itthon, szabin. Különösebben nem jártunk semerre sem, csak a könyvtárban. Nekem annyira nem is hiányzott a jövés-menés. Mára terveztünk egy balatonfüredi, Tagore-sétányos korcsollíázást, de ráolvastam a véleményekre, és az jött le, hogy bár az ötlet piszok jó a megvalósítás csapnivaló lett: vacak a jég minősége, marha messze van a nagyon drága toalett, irdatlan hosszú a sorban állás ideje. Lebeszélődtünk. Ezt így nem akartuk bevállalni, ehhez túl hosszú lett volna az utazási idő és túl magas az útköltség-belépő árérték-aránya. 

Nézem Szerelmetesfeleségtársamat: itt ól előttem az íróasztalánál. Dolgozgat. Nézem profilból a zsidó-indián orrát, az ugyancsak fogható termetét, a szép ívű száját, a szemöldökét... Nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Ahogy abba is nehéz belegondolnom, hogy volt idő, amikor nem vele éltem. Miközben tulajdonképpen mindig is őrá vártam. Mondtam már, hogy szeretem ezt a nőt, ezt az embert? 

Paul Geraldy tette fel a vesékbe hatoló kérdést a „Te meg én”-ben: 

„Van örömünk, van régi búnk,
mind a kettőnket egy csók andalít
s tulajdonkép alig-alig
hasonlítunk.
Egy szó elég, csak egy szilaj
és semmi pör,
örvény nyílik és a vihar
kitör!
Azt hisszük, a szerelmünk végtelen-nagy
és tiszta, lágy,
de hát mihelyt bennünket elhagy
a vágy,
csak félig értjük azt, mi volt már
és ott az átok...
Te, hogyha férfi volnál,
lennénk barátok?”

Jó, SzFT-vel a vers eleje soha nem volt igaz: nagyon-nagyon hasonlítunk. Szerencsére nem külsőre! Rosszul járna, mert így nagyon szép! Mondjuk veszekedni kezdetben azt nagyon tudtunk... Én bajnak ítélem, hogy manapság már nem hajlandó rá. De azt, hogy ha férfiból lenne, és nem szerelem lenne közöttünk, akkor barátok lennénk, abban biztos. vagyok.