MIVEL A SOROZAT KÖTETEIT a könyvtárból veszem ki, az olvasás kronológiáját illetően ráutalódtam arra, hogy mikor találom meg a következő kötetet. Mire a 10. után egyidőben bukkantunk fel végre a 11-el a könyvtárban, elég sok idő telt el. Lehet, hogy nem is baj, mert nem telítődtem annyi a zombikkal,…
Még tart a lendület. Sokszor gondolkodtam, hogy azok a sorozatok, amelyek nem egy A-tól Zs-ig történetet mesélnek el (mittomén: Sándor Mátyás, Egy óra múlva itt vagyok), vagy nem olyanok, és egy-egy rész teljesen önálló történet, csak a szereplő(k) azonos(ak) (pl.: Colombo, Minden lében két kanál),…
Na, így a sorozat hatodik részénél már végképp nem írom le, hogy nem szeretem, sosem szerettem a horrort. Azt még igen, hogy az egész Wólkingded-cirkusszal Ofi becenevű barátom késztetésére kezdetem foglalkozni, mert jobbára adok a véleményére. Ofi azt mondta, hogy nem a zombicsócsa a lényeg, sőt, a…