Több könyvet is olvastam már a migráció felerősödése óta arról, hogy mi is történik velünk, Európával, és miért történik, ami történik? 

A legjobbak: 

• Pokol Béla az Európa végnapjai című könyvében a demográfiára helyezte a hangsúlyt.
• Oriana Fallaci a Harag-trilógában (A harag és a büszkeség, Az értelem ereje, Az utolsó interjú) az ésszel átgondolt tények által kiváltott harag szempontjából üvöltötte világgá Európa féltését. Főleg az első kötet az ütős.
• Az azóta trgikusan elhunyt Udo Ulfkotte a menekültiparban levő pénzt emelte ki a könyvében. 
• Írt Drábik János is egy vaskos kötetet, az Egyvilágrend címűt. Ő Európa iszlamizációja tette a hangsúlyt. Szokása szerint tényeket dobált információkra, ember legyen a talpán, aki követni tudja őt, és főleg észben tartani az infókat. (jé, erről nem írtam értékelést!)
• Vaclav Klaus és Jiři Weigl Népvándorlás címmel készítettek egy útmutatót a jelenlegi migrációs válság megértéséhez. 
  
  

Erre Douglas Murray előáll még egy könyvvel. Újabb csepp a tengerbe, újabb szalmaszál a kazalba, gondolhatná a mezei olvasó, újabb konjunktúra-lovag a könyvkiadás amúgy is parttalan tengerén. Bár Pokol Béla és Fallaci sorozatának első kötete is kiemelkedik a témáról írt sok minden közül, Murray könyve, kicsit még fáj is kimondani, náluk is magasabbra emelkedik. Nem csupán azért, mert mindenképpen olvasmányosabb, mint Pokol Béla könyve, nem csak azért, mert higgadtabb, objektívabb mint Fallaci, hanem elsősorban azért, mert sokkal szélesebb időspektrumot tekint át, mint a fenti két szerző, ezáltal mindaz, ami történt, történik, lényegesebb érthetőbbé válik. (Már amennyire meg lehet érteni, ami történik.) 

Murray nem csupán a kétezertizes-évek bevándorlását, migráció-történetét tekinti át, hanem ad röpke történelmi és filozófiatörténeti áttekintést is a kontinensünkről, amiből kiderül, hogy a könyv alcíméből a fő hangsúly az identitáson van.

Európa, Murray olvasatában, téves történelemértékelése, eltúlzott és félreértett humanizmusa valamint elvesztett önértékélese miatt identitásválságba került. A háromszázötven oldal legdöbbenetesebb gondolata, hogy egyedül a fehér ember az, aki visszamenőlegesen, nem általa, hanem történelmi elődeinek tettei miatt bocsánatot kér*, miközben konkrétan semmi köze a ténylegesen elkövetett bűnökhöz, aközben gyakorlatilag ő az egyetlen, aki bármit is tesz a bajba jutottak segítésére (és közben olyanok tömegeit is vastagon segíti, akik a legalapvetőbb törvényeket sem tartják be). Ahogy ezt Murray megfogalmazta: a kontinens és az onnan kirajzott fehér rassz képviselői önmaguk országának a történetét mindig a legrosszabb pillanataiból kiindulva ítélik meg, más, nem európai országokét pedig mindig annak legjobb pillanatai szerint. De ezeknek a más országoknak eszébe sincsen bocsánatot kérni a saját legrosszabb pillanataiért. Így Európának marad, ami marad: lám csak, ő az egyetlen, akinek szégyenkeznie kell. S ez a szégyen okozta frusztráció készteti arra, hogy teljesen téves és hibás helyzetfelmérésből kiindulva önnön nyakára kösse a kötelet. 

Kifejti azt is, hogy az antiszemitizmus eszméje, a második világháború alatti ténye annyi lelkiismeret-furdalást halmozott fel az európai lélekben (gyorsan tegyük hozzá: soha el nem halványulót, mert mesterségesen szítva is van ez a permanens lelkiismeret-furdalás), hogy az a liberálfasizmus miatt már minden ellen tiltakozik, ami csak a leghalványabb mértékben is hajadzik az antiszemitizmusra. S ilyen az iszlámtól való tartózkodás is: a másság elutasítása. Miközben Európa gyakorlatilag már vallástalan, miközben a kereszténység szapulása, gúnyolása mindennapos és megszokott, a muszlim vallás (képzavar jön) szent tehén: semmiféle kritika, különösen gúny nem érheti. A vallástalan Európa, amely kidobta Istent az Európai Unió Alkotmányából, tűzzel-vassal, elhallgatással, csúsztatásokkal védi az iszlámot, és ha a tények rossz dolgot mutatnak, kozmetikáz és folyvást iszlamofóbiát kiabál. 
S a fentiek végett az is egyértelmű, miért Németország volt, aki elsőnek tágra tárta a kapuit a migránsok előtt. 

Murray felveti azt a kérdést, amivel az interneten csak nem túl régen kezdtek foglalkozni: vajon a muszlim tömegeket miért nem azok a közel-keleti országok fogadják be, amelyekben ezeknek a tömegeknek a világnézete semmiféle feszültségre, összetűzésre ne adna okot? A kérdés költői. Ezek a gazdag muszlim országuk maguk teljes nyíltsággal megválaszolták a kérdést: nincs szükségük a tanulatlan tömegekre, nem akarnak rájuk költeni. Maximum, mint Szaud-Arábia, svédországi mecsetek építését támogatja nagy lelkesedéssel. 

Minden bizonnyal darázsfészekbe nyúl a szerző azon nézetével is, hogy eszement döntés Európa részéről milliókat beengedni a területére, miközben a már itt lévőket sem sikerült több évtized alatt integrálni, és szemmel látható, hogy a mostaniak döntő többségét sem fog sikerülni. Sőt! Egy vicces vagy inkább tragikus idézete a könyvnek, amikor egy svédországi muszlimok véleményét idézi, akik kifejtik, hogy akiknek nem tetszik a szép lassan muszlim többség, azoknak (a' la Gyurcsány Ferenc) el lehet menni az országból! Vagyis takarodjanak az a svéd Svédországból, akinek nem tetszik az új rendszer. 

A furcsa csak az ebben a felállásban, hogy hosszú-hosszú évek kellettek ahhoz is, hogy a növekvő antiszemitizmust összekössék a muszlim lakosság növekvő számával. Ez egy olyan tény, amin még morfondíroznom kell, mert nem tudtam igazából megemészteni... Különös tekintettel arra, hogy Murray is rámutat: Soros György ilyen-olyan szervezetei konkrét tájékoztatásokat tartottak a bevándorlóknak. Innentől kezdek szinte semmit sem érteni. 

Murray rámutat: Európa félreállította azokat az embereket, akik korrekten összefoglalták, mi történik és várhatóan mi fog történni. Ha nem a saját országuk politikusai állították félre őket, rosszabbul jártak, mert akkor simán kivégezték őket a saját országukban nem a saját országukban születettek. Valahogy úgy jártak, mint tegnap én: valakinek ezerszer szóltam, hogy ezt meg azt nem úgy kellene, mert nekem jelent költséget és pluszmunkát, ha mégis úgy csinálja. Tegnap mégis úgy csinálta. Felháborodva szóvá tettem. Mire az illető vérig sértődött, nem szólt hozzám, felhúzta az orrát és tüntetően hátat fordított nekem. Megsértődött, mert akkora görény vagyok, hogy szóvá tettem, hogy nem akarok fizetni és dolgozni helyette. No, Murray azt mondja, valahogy így viszonyulnak a beáramló tömegek és az európai támogatóik is az Európai viszonyokhoz, lehetőségekhez.

De vajon miért ne gondolkodnának így a beáramló tömegek, amikor mára szinte evidencia lett, hogy az általuk elkövetett dolgokat a rendőrség és a sajtó elhallgatja (gondoljunk arra a több, mint ezer kölni nőre, akit egy szilveszter éjszaka alatt szexuális abúzus ért: a német sajtó csak napok múlva ismerte el a történteket, és számolt be az eseményekről! Vagyis ez esetben (meg sok másban) egy európai állam rendőrsége, sajtója számára a saját állampolgárainak a biztonsága, az őket ért sérelem kevésbé volt fontos, mint a politikai korrektség, és az elkövetők ilyen-olyan mondvacsinált jogai. Vagy gondoljunk arra a fiatal lányra, akit több migráns megerőszakolt, majd bocsánatkérő levelet írt hozzájuk. Értsd jól: a lány a megerőszakolóihoz! (Lásd alább az idézetet!) Olyan szituáció ez, aminek az előadási lehetőségéért a Monthy Python anno minden bizonnyal busás jogdíjat fizetett volna. S közben zokogni lehet a kifacsart logikán és az önpusztítás mindent átható lelkületén. 

Murray is elmondja, hogy a migránsok döntő többsége nem háborús, nem politikai menekült, csupán a jobb élet reményében országot váltó gazdasági bevándorló. De mindkét verziós bevándorlónak kutya kötelessége lenne, illetve a befogadó országoknak ugyan kutya kötelessége lenne betartatni a törvényeket. Amit az első csoport nem tart be, a második pedig, a polkorrektségtől való félelmében nem tartat be. De a polkorrekt arról nem vesz tudomást, hogy egyrészt ezeknek a tömegeknek a kultúrája nem kompatibilis az európai kultúrával, másrészt Európai kapacitása sem végtelen, hiába a jóléti társadalmak, a műveletlen, tanulatlan, képzetlen és dolgozni nem akaró tömegek eltartásával egyszerűen elsüllyeszti maga alatt a hajót. Mert, ahogy Pokol Béla is kifejtette, Európa öregszik ugyan, a demográfiai mutatók azt bizonyítják, hogy nagyon hamarosan nem lesz, aki dolgozzon, de erre semmiképpen sem az a megoldás, hogy olyanok előtt nyitja meg a kapuit, akik a jóléti társadalomból csak a jólétet kívánják, és megvetik magát a társadalmat és a kultúráját. Viszont a gyermekvállalási rátájuk nekik a legmagasabb. Nem kell nagy matematikai tudás annak belátásához, hogy ez nagyjából egy nemzedék múlva mekkora fordulatot hoz majd az öreg kontinensen. Az európai ember számára nagyon nagy eséllyel nem kedvezőt. 

Ahogy Murray kifejti, Európában az a fából vaskarika helyzet alakult ki, hogy miközben a demokráciánál nincsen szentebb, sérthetetlenebb szó, aközben az európai országok lakosságának a véleményét, a döntő többségét legalábbis a nagypolitikai ez ügyben le sem sz@rja, meg sem kérdezi. Nyilván mert tisztában van a válasszal. A politika és nemzetek teljesen elszakadtak egymástól. Ezen a ponton azt mondhatjuk, hogy Európa vezetői elárulták a saját népüket. 

S Murray azt mondja, ebben az a félelmetes, hogy Európa vezetői maguk töltik meg a puskaporos hordót, amire az egész kontinenst ráültetik, és az ő kezükben van a gyufa is. Amikor Magyarország kerítést kezdett építeni a déli határon, kapott hideget is, meleget is. A nyugati országok most a saját belterületükön belül építenek kerítéseket olyan helyeken, ahol várhatóan nagy tömegek fordulnak meg, hogy az esetleges tragédiákat elkerülhessék. Mintegy eső után köpönyeg. 

Tulajdonképpen olyan könyv ez, hogy szinte minden oldaláról lehetne valamit idézni. De annak nincsen túl sok értelme. Akit érdekel a kérdés, annak inkább el kell olvasnia a könyvet. Komolyan!

 
* Érdekes, hogy eközben pedig a kereszténység ellen az egyik legsúlyosabbnak tűnő ellenérv az eredendő bűn hihetetlenül félreértett tanának a tarthatatlansága: milyen igazságtalan Isten az, amelyik két ember bűne miatt bünteti az egész emberiséget? Ennek megfelelően azonban a történelem ítélőszéke előtt több generáció elmúltával is ott az árnyék egész nemzeteken az elődök bűne miatt.

Alexandra, Pécs, 2018, ISBN: 9789634471332 · Fordította: Seress Ákos

5/5

(2018)

A legkiugróbb eset az volt, amikor egy huszonnégy éves nőt három bevándorló erőszakolta meg csoportosan 2016 januárjában Mannheimben. Ő maga félig török volt, s állítása szerint a támadói mind német nemzetiségűek. A nő, aki egyben egy baloldali ifjúsági mozgalom szóvivője is, csak később vallotta be, hogy hazudott az elkövetők identitásával kapcsolatban, mivel nem akarta a rasszizmust erősíteni. A támadókhoz szóló nyílt levélben bocsánatot kért tőlük és ezt írta: ,

„Egy nyitott és barátságos Európát akartam. Ahol szívesen élek, és ahol mindnyájan biztonságban vagyunk. Mindannyiunk miatt bocsánatot kérek/ Ti nem vagytok itt biztonságban, mert ez egy rasszista társadalom. -n sem vagyok biztonságban, mert ez egy szexista társadalom. De ami miatt igazán sajnálatot érzek, az az, hogy a szexista és minden határon túllépő dologért, amit velem műveltetek titeket egy még agresszívabbá váló rasszizmus fog üldözni. Megígérem nektek, hogy sikítani fogok. Nem fogom engedni, hogy mindez folytatódjon. Nem fogom állva nézni hogy rasszisták és aggódó állampolgárok titeket tartsanak problémának. Nem ti vagytok a probléma. Ti egyáltalán nem vagytok probléma. Ti a legtöbbször csodás emberek vagytok, akik megérdemlik, hogy szabadok legyenek és biztonságban éljenek.”

Nem Németország volt az egyetlen ezzel küzdő ország. A Ventimiglia átkelő ponton Franciaország és Olaszország között a „Határok nélkül" elnevezésű mozgalom egyik női aktivistáját erőszakolta meg egy csoport szudáni menekült. Társai, a többi mozgalmár rábeszélték, hogy hallgasson az esetről, mert árthat az ügyüknek. Amikor a nő végül mégis elmondta, azzal vádolták, hogy ,„rosszakaratból” jelenti az esetet. 

(195–196. o.)