Nem akarok, nincs kedvem Puzsér személyéről vitatkozni. Nem is fogok. Bennem olyan vegyes a pasas. Olyan is-is, ilyen is, olyan is. Sokan kedvelik, még többen legyintenek rá, s megint mások gyűlölik. Ahogy nagyon sokunkat. De mindent összevetve tisztelem őt, és jobbára egyetértek vele, amikor éppen nem fáraszt a hihetetlen magabiztosságával és szőrszálhasogatásával (ami pihenten: alaposság). A két filmes könyvét (1. és 2.) illetve a holokausztos drámáját nagyon szerettem. 

Puzsér tájékozott, gondolkodó ember, karakteres, árnyalt véleménnyel. Amivel lehet egyetérteni, meg egyet nem érteni. De azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy felületes és érv nélküli lenne. S most megjelentetett egy interjúkötetet. Ahogy ő mondaná, kurva jó, figyelemfelkeltő címmel. A könyvből tudtam meg, ez a cím egy egykori rádióműsorból érkezett, az interjúk abban a műsorban hangzottak el.

  MI EZ EZ?  

Mondom, interjúkötet. 2006–2007-ben készült, rádióban sugárzott interjúkkal. Amik közéleti emberekkel készültek. Mondom újra, fontos az évszám, és nagyon fontosak az alanyok. Elsősorban azért, mert megmagyarázzák a könyv alcímét. Mindjárt mondom, hogyan. 

Induljunk a kályhától. A politika indig és minden időben botrányoktól hangos. Többek között. De vannak olyan botrányok, amelyek kiemelkednek a mindennapi ketrecharcokból. Ilyen volt például az USÁ-ban a Watergate-botrány.

És ilyen volt Magyarországon 2006-ban az balatonőszödi beszéd és az azt követő zavargások, illetve e rendőrség magyarázhatatlan, brutális, diktatórikus fellépése. Az MSZP–SZDSZ koalíció négy éve kormányozta az országot, és újabb négy évre megnyerte a választásokat. Az MSZP Balatonőszödön tartott konferenciát, ahol is a kormányfő, Gyurcsány Ferenc minősíthetetlen hangnemben mondta ki nyíltan, hogy a kormányzásuk nem állt semmi másból, mint hazugságokból és hozzá nem értésből. „Elkúrták”, de „nagyon” és halmozták a „böszmeségeket” ebben a „kurva országban”. A beszéd hatására a felháborodott emberek kormányzat-ellenes tüntetéseket szerveztek országszerte.

Fél évvel Őszöd után az október 23-i megemlékezés estéjén is több ezren tüntettek a kormány ellen. A Fidesz az Astoriánál tartotta a forradalomra való megemlékezését. A nagygyűlés közben egy többezres tiltakozó tömeget a rendőrség a Bajcsy-Zsilinszky útról az Astoria felé terelte, majd a Károly körúton oszlatni kezdte a tömeget. 

Azonban a már véget ért  nagygyűlés résztvevői is elindultak hazafelé. A Bajcsy-Zsilinszky úton végigterelt tüntetők akarva-akaratlanul összekeveredtek a Fidesz nagygyűlés hazafelé tartó, békés résztvevőivel.

Az események elfajultak, a rendőrök brutálisan léptek fel ártatlan emberekkel szemben, szemeket lőttek ki, kardlapoztak, viperát használtak, lovas roham indult a tömeg ellen, térdepeltettek polgárokat. Következménye csak annyi lett a túlkapásoknak, hogy a kormányfő kitüntette az országos rendőr főkapitányt, Gergényi Pétert. (Csak halkan teszem hozzá, azóta sem történt felelősségre vonás az ügyben.Ja, de, Gergényi Péter budapesti díszpolgárságát visszavonták. Eh, kösz...!) 

Mi köze mindennek a jelenlegi kurzus tevékenységéhez, illetve a kurzus „elkészüléséhez”? Mondhatnám a saját szavaimmal is, de az előszóban Filippov Gábor pompásan összefoglalja. Emígyen: 

2006-2007 a harmadik Magyar Köztársaság  – a »régi rend«, a »zavaros évtizedek«, a »liberális demokrácia« – bomlásának látványos felvonása. Ha válság alatt olyan időszakot értünk, amelyet az elhúzódó bizonytalanság, az értékek átértékelése és a gyökeres változás előszele jellemez, kétségkívül válságról beszélhetünk. Ennek a válságnak csak kísérőtünete, felszíni - igaz, szimbólumértékű - megnyilvánulása az őszödi beszéd a maga retorikai cirkalmaival, az »elkúrtuk«, a »lószart, mama« vagy a »kurva ország« maradandó irodalmi és köznyelvi rögzülésével. 2006 ugyanúgy nem 2006-ban kezdődött, ahogy 2010 gyökereit is jóval 2010 előtt kell keresnünk. Nem kellett különösebben vájt fül ahhoz, hogy az akkori jelen hangzavarából is kihallhassuk: több évtizede magunk előtt görgetett bűnök, sérelmek és törlesztetlen adósságok zúdultak egyszerre a fejünkre. Politikai hitelvek és erkölcsi normák rendszerszintű relativizálódása; a korrupció cinikus normalizálása, a helyes és a helytelen közötti határok módszeres elmosása a lövészárok mindkét oldalán; a párt- és kampányfinanszírozás eufemisztikusan »rendezetlenségnek« nevezett, intézményesített szabadrablása; politika és állampolgár helyes viszonyának tragikus félreértése és félreértetése; a politika nyelvének a polgárok nyelvétől való végzetes , nem mindig célzat nélküli különválása – a közélet züllésének összecsordogáló és árvízzé duzzadó patakjai, amelyek 2006 őszének mélyreható legitimációs válságában egyszerre öntötték el Magyarországot. Hogy aztán 2010 mire és mennyiben hozott megoldást, azt mindenkinek magának kell eldöntenie - az itt olvasható interjúkat bevezető szerzői kommentárok mindenesetre nem áltatnak megnyugtató katarzissal. A kötet beszélgetései ehelyett olyasmit kínálnak, ami a feloldásnál alig kevésbé fontos: saját múltunk emlékművét, másfél évtized elidegenítő távlatából nyíló rálátást arra, amihez elsőre talán túl közel voltunk, hogy valóban közelről láthassuk.

Azért fontos ezt tudni, mert önmagában a könyv címe és alcíme félrevezetővé válhat. A cím zseniális ellentmondás. Az alcím zseniálisan ígér leleplezést, Hogy aztán maga a könyv valami egészen más legyen, mint amire számítunk. Ezért fontos az előszó, amely rámutat arra, valójában mire számíthatunk.

Arra számíthatunk, hogy törvényszerűségekkel, ok-okozatokkal szembesülhetünk. Miközben jobbára arra várunk, hogy a könyv majd jól leleplezi az Orbán-rendszert, rámutat a háttértevékenységekre, mutyikra, ocsmányságokra, szemétségekre, az egész előkészítésére, az összefonódásokra, a kényszerítésekre, a maffiára és hű és ha...! S közben semmi ilyen nincsen a könyvben. Az interjúalanyok akkor és ott aktuális kérdésekre válaszolnak. Vagy nem válaszolnak. 

Azonban annak, hogy a könyv nem felel meg teljesen a címének és főleg az alcímének nem az az oka, hogy Puzsér elfogult lenne valamelyik politikai irányba. A könyvben liberálisnak tartja magát, a valóságban több divatos,  liberálisok által preferált  témával komolyan vitába száll. Olyan témákkal, amelyeknek a kritikája többnyire jobbról szokott érkezni. Egy ilyen téma bekerült a könyvbe: a parlamenti női kvóta kérdése (Sándor Klára), amivel Puzsár nagyon nem ért egyet, a numerus clausushoz hasonlítja. Azonban ezek a témafelvetések Puzsér hozzájuk való viszonya még nem teszik őt jobboldalivá. Legalábbis fideszes jobboldalivá semmiképpen. De politikai értelemben jobboldalivá sem, Hogy filozófia, eszmei értelemben hová tartozik, más kérdés.  A könyv tartalma és címe, alcíme meg nem felelésének az oka sokkal inkább az, hogy a szerző nem állóképek sorának látja az ország dolgait, sokkal inkább folyamatnak. Ahogy az élet maga is folyamatokból áll. Az, hogy itt tartunk, mondja Puzsér, annak oka van. Az előzmények utat készítettek a jelennek. Az interjúk lennének hivatottak arra, hogy erre az útcsinálásra fényt derítsenek. 

  KIK AZ ALANYOK?  

Velük csinált a kötetbe is bekerülő interjút Puzsér Róbert:

A nevek némelyike ma is ismert, jól ismert, jól vagy rosszul csengő név. Némelyike pedig ma már keveseknek mond valamit, bármit. Ez természetes. 

Azt ellenben semmiképpen sem lehet mondani, hogy bármelyik interjú felesleges lenne a kötetben. Még akkor sem, és annak ellenére sem, ha az interjúalany neve első nekifutásra semmit sem mond. Valamilyen szempontból mindegyik beszélgetés beleillik a sorba. Kétségtelen, hogy van, amikor a valamilyen szempont indokát keresgélni szükséges. 

Érdekes, hogy az interjúk közül sok nem azt hozta, mint amit a prekoncepcióm várt tőle. 

Akik pozitív csalódást jelentettek: Aigner Szilárd, Gerendai Károly, Hajós András, Kovács Gergely (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), Polgár Tamás (Tomcat), Prieger Zsolt (Anima Sound System), Schiffer András

Akiktől többet vártam volna: Csurka István, Rogán Antal, Tamás Gáspár Miklós, Toroczkai László

Szerzőként a címlapon ugyan csupán Puzsér neve szerepel, de az interjúkat nem egyedül készítette. A következők voltak társai az alanyok faggatásában: Dinnyés Gergely, Gödri Bulcsú, Kardos Gábor, Magyar Dávid, Németh István, Nyári Gábor, Parragh Szabolcs, Tasnádi András, Várady Tibor, Zászkaliczky Márton. 

  S MEGTUDJUK, HOGYAN KÉSZÜLT A ORBÁN-RENDSZER?  

Igen. Nem. Nemigen. Ahogy akarom. Talán az a baj, hogy csak Filippov Gábor próbál rámutatni az előszóban, hogyan is kell olvasni, értelmezni a könyvet. Egyszeri olvasóként úgy gondolom, az igazi az lett volna, ha Puzsér fejti ki, miért ezt a címet adta a könyvnek, és hogyan, miben véli tetten érni az Orbán-rendszer elkészítését ezeken az interjúkon keresztül. Megtisztelő, hogy nem néz hülyének, engem, az olvasót, de jelentem, ez esetben, ha nem is téved, de némileg túlbecsült. Számomra valahogy nem adja magát a logikai lánc. Illetve amikor de, akkor sem vagyok bizonyos abban, hogy jól gondolom-e?

Itt állok a gondolataim vagy gondolattalanságom pőre valójában, besült asszociációs rendszeremmel, egy csuda jó című és alcímű könyv igen jó interjúival (csak egy volt benne, amikor azt éreztem, Puzsér és a kollégája túltolták, buldogként haraptak rá a lábtörlőre és mindenáron betörőnek mondják, ha a fene fenét eszik is). S valóban, Puzsér (és a kollégái) kemények, mernek kérdezni, nem hagyják lerázni magukat, de nem bunkók. Tájékozottak, nem talpnyalók, nem esnek hasra a nagy nevektől, nem kopik el a cipőtalpuk, de nem tiszteletlenek, annak ellenére, hogy nem hagyják magukat, ha úgy adódik. Ugyanúgy bekérdeznek jobbra is, balra is, mindenfelé is.

Mindezek ellenére azt válaszolom önmagamnak: nem, nem tudom, nem kaptam választ arra, hogyan készült az Orbán-rendszer. Vagyis legközelebb sem tudom elkerülni, ha úgy alakul, ha a szemem előtt készítenek el valami hasonlót.

Amit képes voltam érzékelni a kötet által, az az, hogy

• némely interjú esetében kiakasztó volt, mennyire hülyének nézik a politikusok (oldalfüggetlenül) a műsorvezetőket és a hallgatókat egyaránt, és ezt minden következmény nélkül megtehetik.
• Magyarország a rendszerváltás óta, jogállam ide vagy oda, következmények nélküli ország.
• (ez a kötetben nincsen ugyan benne) az elvileg ellentétes oldalon álló pártoknak eszébe sincsen egymással szemben a törvényt érvényesíteni, valószínűleg az asztal alatt szoros alsó madárfogásban rögzítették egymás nemes szerveit.
• (apropó jogállam:) 2006 októbere és Tomcat esete fényesen megmutatta, hogy a jog, bár pompás szlogen, de adott esetben, élesben, a gyakorlatban senkit és semmit nem véd, viszont ok nélkül is fegyver lehet ártatlanok, védtelenek ellen.

Vagyis a könyv jó, érdekes, izgalmas, de a címének a tartalom csak részben felel meg. Vagy szájbarágósabban kellett volna rávezetni az egyszeri olvasót a megfeleltetésre. Ezáltal viszont csalódást kelt, mert minden érdeme és erénye ellenére bulvárossá lett a sokat ígérő, de a felkeltett várakozást be nem töltő cím miatt. Ami a közvetlen, nos, jó , szájba rágott csatolás hiánya miatt azt a benyomást kelti, csak azért van a könyv borítóján, hogy eladja a tizenhárom-tizennégy éves interjúkat. Amik egyébként piszok jók. 

Kossuth, Budapest, 2020, 432 oldal · ISBN: 9789635443086

7/10

2021 január, még mindig itthon, de Szerelmetesfeleségtársam már dolgozik, így nem is annyira jó