Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Amélie Nothomb: A gyilkos higiéniája

Párbeszédkönyv krimiben, avagy krimi párbeszédben. De nagyon intelligens!

2021. április 24. - Mohácsi Zoltán

nothomb_a_gyilkos_higieniaja.jpg

Miközben azt vallom, hogy a nem mindennapi személyiségű emberek valójában roppant fárasztóak a mindennapokban, mégis azon kapom magamat, hogy mindig voltak körülöttem olyan emberek, akik nem voltak mindennapiak, és roppant közel álltak hozzám. 

Nem azokról beszélek, akik deklarálják, hogy ők őrültek, vagy hogy sohasem akarnak felnőni: ezeket a kijelentéseket csak póznak tartom.

Aki őrültnek mondja magát jobbára kicsit sem az, csak szeretne valamivel kiemelkedni a többiek közül.

Aki meg nem akar felnőni, az számomra szánalmas: olyan mint az a nő, aki képtelen elfogadni, hogy már nem húsz éves és műanyagokkal, arcfestékekkel imitálja a mában, ami mindörökre elmúlt. Aki gyerek akar maradni, az a felelősséget nem vállalja.

Nem, a szívemnek kedvesek nem voltak ilyenek. Nem ilyenek voltak. Nekik az észjárásuk volt teljesen más. S valóban pont tojtak a mindennapi konvenciókra. 

Prof festett és térplasztikákat csinált. Az ágya a szekrény tetején volt. Úgy nézett ki mint egy kertész törpe: kantáros nadrágban járt, kertészben, na, horgász sipkát nyomott a fejébe. Nem volt péppé művelt, sőt, mégis olyan következtetésekre, összefüggés-felismerésekre jutott, hogy az csuda! (Két példa: 1.) Vasarley művészetébe ő vezetett be a Zichy-kastélyban rendezett fantasztikus kiállításán 2.) A női test kielégítéséről részletes, mondhatnók mélybe hatoló tanácsokkal látott el, minden pompásan működött is, amit mondott, aztán évek múlva derült ki, hogy én előbb játszottam ezen a hangszeren mint ő.) Prof most vidéken lakik, kecskéket nevel, szánt és vet. Legalábbis amikor utoljára találkoztuk, ezt csinálta.

Ofi informatikus, mérnök. Olyan összefüggéseket lát meg minimális információk alapján, amit földi halandó nem szokott meglátni, felismerni. Annak ellenére, hogy rendelkezik némi Messiás-tudattal, hihetetlenül meleg szívű, segítőkész, gyakorlatias ember: éveken keresztül az ő segítségével tudtunk túlélni, de azt is úgy oldotta meg, hogy egy csepp megalázás, felülről kezelés nem volt benne. Sokszor van, hogy nem értek vele egyet, szoktunk bőven vitatkozni is, de felnézek rá, mennyi mindent tud és ért és átlát. S főleg ahogyan látni képes.

Amélie Nothomb könyvének a főszereplője sem mindennapi figura. S itt kezdődnek a bajok.

Amélie Nothomb jelenség

Ahogy olvasom, Japánban született, belga diplomata szülők sarjaként. Tizenhét éves koráig nem is járt Európában. Huszonöt éves, amikor első regénye megjelenik. Valami ilyesmi címe van: A gyilkos higiéniája. A regény azonnal siker lett. Nothomb ezáltal ismert íróvá vált. Beindult a verkli. Ha igaz, akkor évente három regényt ír, egyet viszont mindig ki is ad. Stabilan. A munkatempó felvet kérdéseket, de azért az is elmond valamit, hogy hat kötete már magyarul is megjelent a huszonnyolcból

nothomb_a_gyilkos_higieniaja_an2.jpg

Forrás

A magam részéről eddig kettőt olvastam a hatból: a Hódolattal esengve címűt és az Ördögi kozmetikát.Mindkettőnél úgy találtam, hogy Nothomb kisasszony/asszony nagyon pompás tollú író, roppant élvezetesen ír, van humorérzéke is, de az egész egyik esetben sem tudott meggyőzni. Mitöbb, nekem blöffgyanúsnak tűnt mindkettő. Ugyan azt mondják, a stílus maga az ember (ha a fotót megnézed, csakugyan és valóban!), de egy mű esetében a stílus csak az egyik összetevője annak, hogy egy írás jó lehessen. 

Még az a szerencse, hogy feledékeny vagyok. Ha emlékszem a szerző előző két könyvére, nem emelem le emezt a Pethe Ferenc téri könyvmegálló polcáról. De mert olyan a memóriám, amilyen, csak a blikk volt meg, hogy ez egy ismert, közkedvelt könyv, a fülszövege meg tetszett, jött hát velem. 

A történet roppant egyszerű

Adva van egy huszonkét könyves, Nobel-díjas író. Fura neve van, úgy hívják, Prétextat Tach. 

Akkora darab, mint másik négy, visszataszító, lötyögő zsírcsomó az egész pasi, huszonéve ki sem mozdul a lakásból, kizárólag, ha vásárolnia kell, de mozogni már alig bír. Beképzelt mint az atom, de van mire, mert ugye. a Nobel-díj, amire magasról tesz, meg az intelligenciája, amit viszont több mint kiemelkedőnek tart. Utálja az embereket. És már hosszú évek óta óta nem ír semmit. Csak zabál. Igaz, az gourmant módjára. Állítása szerint szűz. Gyűlöli, visszataszítónak találja a női nemet, mindenféle szempontból, testileg, lelkileg, szellemileg. Nem, nem homoszexuális, és az állatok sem érdeklik, illetve kizárólag étel minőségükben. 

Tach meggyőződése, hogy a könyveit a kutya sem olvassa. Nagyot nem téved. Ám ha olvassa is valaki, mondja, az sem jobb, mert bárki olvassa, úgysem érti meg.

A legtöbb ember egyáltalán nem olvas. Van erre egy kiváló idézet (már nem tudom, kitől): „Az emberek nem olvasnak, de ha olvasnak, nem értik, ha pedig értik, elfelejtik.” (56.)

Az idézetre még vissza fogok térni. Önleleplezésre számíts!

Szegény Prétextat rákos. Pár hónapja van már csak hátra. Az újságok vetélkednek, sorba állnak, hogy az utolsó interjút elkészíthessék vele. Tach azonban nem fogad bárkit és akárkit. Azt, hogy ki lépheti át a háza küszöbét a titkára dönti el.

Öt újságírót enged be Tach-hoz. Aki az első négy úriembert Tach szellemileg darabokra szedi, megrágja és kiköpi. Van, aki csak szimplán elmenekül tőle és előle, van, aki sugárban hányva. 

Az ötödik újságíró: nő. 

– Mi a szösz? Hát már nőstényeket is foglalkoztat a férfisajtó? (79.)

S a nő megjelenésével megkezdődik Prétextat Tach tüneményes, intellektuális vesszőfutása, majd tündöklése és bukása. Az író méltó ellenfélre talál, olyanra, aki nem dől be a Nobel-díjának, nem dől be az írásainak, nem esik hasra, hogy egy huszonkét-könyves íróval beszélgethet, nem köntörfalaz, nem udvariaskodik, nem seggnyal. Információ van a birtokában Prétextat Tach múltjáról, tetteiről, amelyeket kamaszokra végén követett el. S Tach szellemi fölénye, gúnyossága, magabiztossága elkezd összeomlani. (Ezt nem részletezem, kőkemény spoiler lenne.)

„Minek nevezzelek”?

Ahogy mondtam, A gyilkos higiéniája Nothomb első regénye volt. Pedig minimum a harmadiknak tűnik. Különösen, ha az általam olvasottakkal hasonlítom össze. Azok elmaradtak Lepsénynél, ahol még meg voltak. A gyilkos higiéniája egy minden szempontból káprázatos írás. 

Amélie Nothomb huszonöt éves volt, amikor írta és huszonhat, amikor megjelent. Ember, felfogod, hogy Nothomb csak egy évvel idősebb nálam? „A szeretet nem irigykedik” – írja Pál apostol a korinthosziakhoz írt első levelében (13:4). Hát, barátom, akkor én mocsokul nem lettem teljes a szeretetben! Huszonhat évesen egy ilyen könyvet írni! 

nothomb_a_gyilkos_higieniaja_an.jpg

Forrás

Egyfelől, mert igen nehéz megnevezni a műfaját. Ha akarom krimi, ha akarom, az írásról-olvasásról szóló pamflet, ha akarom egy sziporkázó intellektuális töprengés a' la Platon az irodalomról, a szentségről, a lelkiismeretről, a szellemről és az igazságról. De nem ám úgy, hogy az ember gyereke csak fanyalogva les ki a fejéből, néma megrovással a szemére hányva a szerzőnek, hogy sokat akar a farka, de nem bírja a klaviatúrája, hanem úgy, hogy bármelyiknek simán jó. 

Nézd csak a fenti fotót! Ahogyan Amélie pajkosan, csibészesen mosolyog, olyan ez a könyv: sötét háttér előtt egy megcsillanó szem, töprengve állra tett ujjak, és a kacagás kitörése előtti mosoly.

Miközben a témát tekintve semmi okunk a derültségre, aközben szétrötyögjük a fejünket. Pedig, kapunk észbe az olvasás során, voltaképpen az egész regény párbeszédek sora. Minden, amit megtudunk, az az újságírók és Prétextat közötti beszélgetésekből derül ki. Nem számoltam, de egy kezem elég lenne hozzá, hány nem párbeszédből származó sor van a könyvben. Ez sem semmi stílusgyakorlat. S újra mondom, ez volt Nothomb első regénye. 

Arról nem is beszélve, hogy süt a könyvből a műveltség. Nem csupán és nem elsősorban a szóhasználatból,  sokkal inkább a felvetődő témák sorából. Boldog lettem volna, ha huszonöt évesen ilyen gondolataim vannak, ilyen emberismeretem és fantáziám van. 

Mennyit ér az annyi?

Hát amennyit az ember képes beleolvasni. Ez is az értékét mutatja. Mármint, hogy lehet bele sok mindent olvasni, anélkül, hogy erőszakot tennénk a szövegen. 

Mert simán lehetséges egy furcsa krimiként is tekinteni rá. A minimális cselekménye is errefelé vezeti a gyanútlan olvasót, a párbeszédekből felfeslő történet meg egyértelműen.

De ahogy mondtam, tekinthető az irodalom értékéről szóló fejtegetésnek is.

Ahogyan értelmezhető Kőműves Kelemenesen is: „Szabad-e ölni, embert ölni, gyilkolni, hogy álljon a vár / Ér-e annyit bármilyen mű, hogy emberhalál legyen az ár?” Vagyis: ha emberélet múlik rajta, függ tőle, nem sutba dobandó-e bármilyen cél?

Persze, hogy de, ám Amélie barátnőnk azért nem adja ilyen könnyen, Prétextat Tach-hoz méltó módon csavar egyet a művén, és kifordítja az egyébként teljesen magától adódó végkövetkeztetésünket. Mi meg csak állunk (ülünk/fekszünk/térdelünk/fejen állunk, hogy akkor most, „örülünk-e Vincent”, vagy jó alaposan át lettünk hajigálva a palánkon?

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Nothomb, amikor befejezte a könyvét, két napig kinyújtott nyelvvel, röhögve rohangált a lakásában fel s alá. Az olvasókra gondolt, akik még a regény végén sem veszik észre, hogy hülyére lettek véve: ők az első négy újságíró, és Nothomb maga Tach. De akkor kicsoda az újságírónő? Persze, az is Amélie, csak ő képes legyőzni saját magát, a benne bujkáló kisördögöt. Egy másik kisördöggel. 

nothomb_a_gyilkos_higieniaja_1.jpg

Forrás

De ezt a vonalat befejezem, mert csak az érti, aki olvasta a könyvet. Aki nem, azzal szemben csak sznob tahóság érthetetlenül liláskodni. 

No, és hogy mennyit ér az annyi? Az értéke éppen abban van, hogy kinek mennyit. Mármint hogy mennyit képes magának kimazsolázni az olvasottakból. S itt a saját farkába harap a kígyó. Jó sok sorral feljebb, egy idézet alatt azt mondtam, arra a gondolatra még vissza fogok térni, s ha visszatérek, önleleplezek. Akkor hát, nosza! 

– Nagyon sokan vannak, akik odáig jutnak a szofisztikában, hogy úgy olvasnak, hogy nem olvasnak. Olyanok, mint a békaemberek: átússzák a könyveket, és minden lepereg róluk.
– Igen, erről már az egyik korábbi interjúban is beszélt.
– Ezek a békaolvasók. Ők teszik ki az olvasók túlnyomó többségét, és én mégis csak nagyon későn fedeztem fel a létüket. Mert olyan jóhiszemű vagyok. Azt hittem, hogy mindenki úgy olvas, mint én; én úgy olvasok, ahogy eszem: ez nem pusztán azt jelenti, hogy életszükséglet, hanem főleg azt, hogy amit olvasok, beépül a sejtjeimbe, és megváltoztatja őket. Más az ember, ha hurkát evett, és más, ha kaviárt, és hasonlóképpen, nem mindegy, hogy Kantot olvasott-e az ember (isten óvjon tőle!) vagy Queneau-t. Persze ahelyett, hogy az „ember”, azt kellene mondanom, hogy „én és még egypáran”, mert a legtöbb ember egyforma állapotban merül fel Proustból és Simenonból, egyetlen parányát se veszti el, és egyetlen paránnyal se lesz többje. Elolvasták, és kész, a legjobb esetben is csak azt tudják, hogy „miről szól” Ne higgye, hogy a levegőbe beszélek. Hányszor, de hányszor megkérdeztem értelmes embereket: „Megváltoztatta az a könyv, amit olvasott?” Ók meg csak néztek rám elkerekedett szemmel, szavak nélkül is azt válaszolva: „Már mért változtatott volna meg?”
– Csodálkozom, Tach úr. Úgy beszél, mint aki védelmezi az olyan könyveket, amelyeknek üzenetük van, márpedig ez nem önre vall.
– Most nagyon okosnak képzeli magát, he? Azt képzeli, hogy az „üzenetes” könyvek változtatják meg az embereket? Ugyan! Azoknak van a legkisebb hatásuk. Nem azok hatnak az emberre és változtatják át, hanem a többi könyv, azok a könyvek, amelyeken a vágy üt át, a gyönyör, a lángelme és főleg a szépség. Vegyünk egy igazi nagy könyvet, amely a szépségével tündököl: „Utazás az éj- szaka mélyére”. Aki olvasta, annak óhatatlanul más emberré kellene válnia. Nos, az olvasók többsége mégis szerét ejti, hogy megmaradjon az, aki volt. Elolvassák, aztán azt mondják: „Ó, igen, Céline nagyszerű író", és máris túllépnek rajta. Céline persze szélsőséges példa, de mást is említhettem volna. Még egy olyan szerény képességű író könyve is megváltoztatja az embert, amilyen Léo Malet, igen, ha az az ember Malet-t olvasott, már nem ugyanavval a szemmel nézi az esőkabátos lányokat, mint annak előtte. Ez a fontos. Megváltoztatni a tekintetet: ez a mi nagy művünk.
– Nem gondolja, hogy tudatosan vagy sem, de mindenkinek megváltozik a tekintete, amikor egy könyv végére ér?
– Nem gondolom. Erre csak az olvasók színe-virága képes. A többiek ugyanolyan fantáziátlanul nézik a dolgokat, mint eleve. És ne felejtsük, hogy most az olvasókról beszélünk, és az igen ritka faj. A legtöbb ember egyáltalán nem olvas. (54–56.)

Tennem kell hozzá bármit is vagy elég meztelenre vetkőzésnek?

S most mond, tele van hasonló gondolatokkal a könyv! Prétextat Tach-ot ezért nem tudjuk teljes szívből gyűlölni. Nothomb látszólag mindent megtesz, hogy sikerüljön, de ez mindössze csak egy sunyin mosolygós kis trükkje, hogy mindvégig leplezze, amit a végén vastagon aláhúz: nincsen különbség az erkölcsre, általános értékekre, az élet szentségére hivatkozó újságírónő és Tach között. Vagy Tach között és az általam szeretett, őrült barátaim között? Vagy Tach között és közöttem? 

Hát nem mondom én, hogy csuda jó könyv ez? Dehogynem mondom!

A könyv olvasása után

Nem tudom Nothomb általam nem olvasott három magyar, és huszonsok még le nem fordított könyve között van.e még olyan bravúr mint ez, vagy azok közé az írók közé tartozik, akiknek minden könyve élvezetes ugyan, de azt az egy zseniálisat soha nem képesek még csak megközelíteni sem? De amennyire feledhető volt a két említett, általam olvasottja, ez annyira nem lesz az, és kéredzkedik még majd a kezemben, ha ad még annyi időt az Ég. 

Nem mélyedtem el benne, hány könyvéből lett film, ez még várat magára, de a Hódolattal esengve című darabból készült egy filmváltozat, Sylvie Testud főszereplésével.

nothomb_a_gyilkos_higieniaja_2.jpg

Forrás

A film sokkal jobban tetszett mint a könyv. S hogyan vezet egyik mű a másikhoz, elkezdtem lehúzogatni filmeket, amikben Testud játszott. Szaporodjon a műveltségem! Még ha békaemberes is. 

 

Sík, Budapest, 1998, 172 oldal · ISBN: 9638582162 · Fordította: Bognár Róbert

10/10

2021 március vége, tombol a vírus, melegszik az idő, nyílnak a virágok

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6316475364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása